magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sipos Anna Magdolna: A legfőbb jó az európai könyvtárügyben? 1.


Az európai integráció és a könyvtárak jogi szabályozása

Amikor az európai országok nagyobb részét magába foglaló Európai Unió kulturális ügyeirõl beszélünk, a közgondolkodás szintjén az fogalmazódik meg, hogy az Európai Unió tagországai számára napjainkban is mértékadó, a Római Szerzõdés 126. és 127. cikkében rögzített és a tagállamok autonómiájára vonatkozó eszmény. Ám éppen a kulturális ügyek egyik meghatározó elemét jelentõ oktatási és szakképzési kérdések körül egyre markánsabban jelennek meg azok a közös érdekeltségû ajánlások, irányelvek, általános elvek, amelyek mentén az Európai Unió integrálódó gazdasága által egyre erõteljesebben fogalmazza meg a további fejlõdéshez szükséges emberi erõforrással szembeni elvárásait. E folyamat eredményeként az Unióban élõ állampolgárok iskoláztatásának egyes területein, valamint szakképzésében is megindultak azok az azonos irányba ható integrációs folyamatok, amelyek ma már a tagországok számára a legfõbb igazodási pontokat jelentik. Elegendõ itt csupán a koherens szakképzési rendszer végrehajtására hozott általános alapelvekre, tanácsi határozatokra és ajánlásokra, illetve az azok megvalósulását szolgáló programokra, vagy a felsõoktatásban bevezetett bolognai rendszerre hivatkozni. Az utóbbi másfél évtized Európai Uniós fejlõdési folyamatai – a versenyképesség és foglalkoztatottság megõrzésére, továbbá fejlesztésére, a tudás felértékelõdésére, az életen át tartó tanulás igényére, az interkulturalitás jelenségeire vonatkozó elemzések és fejlesztési programok – azt mutatják, hogy a korábban még kizárólag az egyes tagállamok hatáskörébe tartozónak ítélt oktatáspolitika napjainkban egyre inkább a közösségi politika részévé válik.

Hasonló domináns jelenségek szemtanúi lehetünk az Európai Unió tagországainak egyéb kulturális ágazatait vizsgálva is. Jóllehet az oktatásra és a szakképzésre vonatkozó alapos kidolgozottság a kultúra más területeire még nem jellemzõ, de a koherencia irányába ható folyamatok már más szektorokban is érzékelhetõen megindultak. A kulturális integritás irányába ható folyamatok csírái már a szervezet létrejöttének korai éveiben megjelentek, ám a közösség történetében alapokmányi szinten elõször a Maastrichti Szerzõdés foglalkozik a kultúra kérdéseivel. Így a jelenségnek a legfontosabb keretét az Európai Unió 1992. évi Maastrichti Szerzõdése rajzolja meg, a megvalósítást pedig a szerzõdés szellemében szervezett programok, akciók adják. Mint például a mûvészeti területen az 1990-ben megindított Raphaël-program, vagy az egyik legrégebbi, a kulturális örökség megõrzésére, valamint a könyv- és olvasáskultúra támogatására vonatkozó programok. E két utóbbi terület szükségszerûen érintette és érinti a könyvtárak tevékenységét, és feltétlenül elõsegíti a könyvtárak társadalmi szerepének erõsödését. E folyamatok és programok mellett az Európai Unió napjainkban is kitart a Maastrichti Szerzõdés alapelve mellett. Ennek értelmében az EU nem törekszik elõíró magatartás tanúsítására a tagországok irányába, a közösség továbbra is csupán a kapcsolatok szervezésében és erõsítésében, valamint a kulturális élet ösztönzésében kíván szerepet vállalni, a döntési jogokat továbbra is a tagállamok gyakorolják. Az EU kulturális magatartásának másik meghatározó jellemzõje a szubszidiaritás elve, amelynek maradéktalan betartásához a közösség a legmesszebbmenõkig ragaszkodik.

Ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartása mellett is látnunk kell azonban azokat a folyamatokat, amelyek alakítóan hatnak az Európai Unió, illetve a térség országai kulturális szférájának szereplõire. Jóllehet az EU a kulturális területen nem alkalmaz normatív szabályozókat, mégis az egyes országok által megalkotott legmagasabb szintû szabályozók – amelyekre ennek ellenére mégis hatottak és hatnak az EU ajánlásai, irányelvei, programjai – sok tekintetben hasonlóságokat mutatnak. Dolgozatunkban a kulturális terület egyik fontos ágazatára, a könyvtárak jogi szabályozására vonatkozó vizsgálódásaink eredményeit mutatjuk be abból a szempontból, hogy az egyes országok normatív szabályozásában milyen közös és milyen eltérõ vonások jelentek és jelennek meg Európa, illetve az Európai Unió integrációs folyamatai nyomán.

 

Az európai könyvtárügy egységesülésének kezdetei

Az európai országok könyvtárainak fejlõdése már az önálló közgyûjteményügy, illetve könyvtárügy létrejöttének kezdeti szakaszaiban több hasonlóságot mutatott. Ám a 20. század második felében mind jellemzõbben jelentek meg azok az egységesülés irányába mutató határozott vonások, amelyek nyomán napjainkban az európai országok könyvtárügye – a számos a nemzeti, történelmi hagyományokból eredõ és az ország jogi, közigazgatási berendezkedésébõl adódó sajátosság, különbözõség mellett – mind tartalmi, mind pedig szervezeti szempontból egyre meghatározóbban a koherencia jegyeit mutatja.

A 20. század második felének intenzív egységesülési folyamatát megelõzõen már a 19. század során számos olyan, a polgári könyvtári rendszer kialakulásában és fejlõdésében meghatározó esemény történt, amely – a köztörténeti események által determináltan – meghatározó szerepet játszott a hasonlóságok és azonosságok kialakulásában. Ezek közül elsõként említendõk a könyvtárügyi kérdések: a könyvtárak differenciálódási folyamatai, a jogi szabályozás kérdései, a bibliográfiai és tájékoztató tevékenység megindulása és elterjedése. Hasonlóan fontos szerepet töltöttek be az integrációs folyamatokban a könyvtárakban alkalmazott sajátos munkamódszerek, valamint azok egységesítési törekvései, nemzetközi recepciói. A könyvtárügyi kérdések közül a fejlett könyv- és kiadási kultúrával rendelkezõ európai országok sorban létrehozták a polgári könyv- és folyóirat-kiadáshoz, valamint a könyvtári tevékenység szakosodásához szükséges kötelespéldány-rendelkezéseket: Franciaország, Magyarország, Dánia, Anglia, az olasz és a német tartományok, Ausztria. Európa- szerte és meghatározóan szintén ebben az évszázadban jöttek létre a nemzeti könyvtárak. Hogy csupán a legismertebbeket említsük: a francia nemzeti könyvtár, a Bibliotheque Nationale, a British Museum nemzeti könyvtárrá fejlesztése, amelyben meghatározó szerepet játszott az olasz Antonio Panizzi, a magyar nemzeti könyvtár, és – jóllehet a sajátos történelmi fejlõdés miatt jóval mérsékeltebb eredményekkel, de – az egységesülést követõen Németországban is számos kezdeményezés született a nemzeti könyvtári funkciókat ellátó intézmény létrehozására. A hosszú 19. század második felében pedig kialakult a nemzeti könyvtáraknak a polgári társadalmak igényeihez igazított feladatrendszere is. Hogy csupán a legfontosabbakat említsük, a kötelespéldányok ügyének gondozása, a bibliográfiai és nyilvános könyvtári feladatok ellátása. Szintén a 19. század folyamán jöttek létre, illetve szilárdultak meg azok a könyvtártípusok, amelyek speciális gyûjteményük és szolgáltatásuk révén alkalmassá váltak a differenciált társadalmi igények kielégítésére. A 19. század végén már valamennyi ma is ismert könyvtártípus – nemzeti könyvtár, felsõoktatási könyvtárak, iskolai könyvtárak, szakkönyvtárak, közkönyvtárak, egyesületi és magánkönyvtárak, egyházi könyvtárak – mûködött, a funkciójuknak megfelelõ gyûjteménnyel és szolgáltatási rendszerrel.

Külön kell szólnunk a széles közönség olvasási igényeit kielégítõ közkönyvtárakról. A közkönyvtárak fejlõdése tekintetében ugyanis nem jellemzõ a fentebb részletezett egységesség. Pontosabban szólva a közkönyvtárak kérdésének megjelenése, a tömegek olvasási igényeinek kielégítésérõl való gondoskodás igénye Európa csaknem valamennyi országában megjelent, ám a megvalósulás módjában jelentõs eltérések tapasztalhatók. Európa egyes országaiban, mint például Anglia és a skandináv országok, az amerikai public library típusú közkönyvtári ellátási rendszert követték, más országokban pedig a public library típus bizonyos jegyeit magán viselõ német közkönyvtári ellátási modellt, amely számos elemében továbbra is megtartotta a népkönyvtári jegyeket.

Az egységes munkamódszerek kialakulásának folyamatai is – csakúgy, mint a könyvtárügyi kérdéseké – a 19. századra, a nagyipari könyvnyomdászat kialakulásának és fejlõdésének évtizedeire nyúlnak vissza. A század elején, 1808-ban készítette el Martin Schrettinger a müncheni királyi könyvtár számára azt a katalogizálási szabályzatot, amely a késõbbiekben a német katalogizálási gyakorlatot meghatározta. Néhány évtizeddel késõbb, 1839-ben, Antonio Panizzi gondozásában készült el a British Museum katalogizálási szabályzata. Ez a szabályzat – hasonlóan a Schrettinger-féléhez – fontos szerepet játszott az angolszász katalogizálási gyakorlatban. A 19. század közepén az Egyesült Államokban is elkészültek az elsõ katalogizálási szabályzatok, amelyek közül a legismertebb – mivel a késõbbi nemzeti szabályzat alapját képezte – a Charles Ami Cutter nevéhez fûzõdõ dokumentum (1876). A századfordulóra készült el az a két nagy szabályzat, amely a késõbbiekben meghatározó szerepet játszott a könyvtári munkafolyamatok világméretû egységesítésében: az egyik az ALA (American Library Association = Amerikai Könyvtáros Egyesület) és a LA (Library Association = Angol Könyvtáros Egyesület) katalogizálási szabályzata, a másik pedig a Porosz Instrukció néven közismertté vált berlini szabályzat. A nemzeti katalogizálási szabályzatok kidolgozására Európa nagy részén azonban majd csak a két világháború közötti évtizedekben került sor. Valamennyi nemzeti szabályozás követte a két mintát adó szabályzat valamelyikét: Ausztria, Lengyelország, Magyarország, Bulgária például az úgynevezett Porosz Instrukciókra, míg Anglia és a skandináv országok az ALA–LA szabályzat nyomán szerkesztették meg nemzeti dokumentumaikat.

A 20. század elsõ felében – a tudományok és a technika fejlõdése, valamint a tudományos szakirodalom növekedése eredményeként – fokozott intenzitással jelentkeztek a könyvtári munkában a nemzetközi egységesítési törekvések. A törekvések közül – szakmai hatása miatt – kiemelkedett a katalogizálás nemzetközi szabványosításának egységesítése. Az 1929. évi könyvtári és bibliográfiai világkongresszus számos fontos kérdés tisztázását tûzte napirendre, ám csupán a katalóguscédula mai egységes formájában tudtak megegyezésre jutni. A második világháborút követõ években a katalogizálás egységesítésével, valamint a világbibliográfiai törekvésekkel foglalkozó fórumok gondozásában a korábbinál jóval hangsúlyosabb szerepet kapott az IFLA (The International Federation of Library Associations and Institutions = Könyvtáros Egyesületek és Intézetek Nemzetközi Szövetsége). A nemzetközi egységesítési folyamatokat meghatározó szakmai tevékenység területén eredményre vezetett egységesítési folyamatok jelentõsen hozzájárultak ahhoz, hogy a 20. század második felében nem csupán az európai országok, hanem a világ meghatározó országaiban a könyvtárak és a könyvtárügy lényeges elemei hasonlóságokat, illetve azonosságokat mutattak. A könyvtári feldolgozási tevékenységgel kapcsolatosan lefolytatott nemzetközi diskurzusok nyomán nem csupán a szakmai munkában, hanem könyvtárügyi kérdésekben – a könyvtárügy szerkezetében, szolgáltatásában, irányításában és jogi szabályozásában, valamint más fontos területeken is – hasonlóságok alakultak ki az egyes országok között.

 

Az európai könyvtárak jogi szabályozása egységesülésének kezdetei

A második világháborút követõ évek alkalmassá váltak arra, hogy a kulturális élet területén, így a könyvtárak életében is visszaálljon a háborút megelõzõ évek nemzetközi kapcsolatokban gazdag idõszaka. A megosztott világ létrejötte ugyan sok tekintetben politikai, esetenként pedig gazdasági akadályokat is gördített a szakmai együttmûködések elé, ám tendenciáját tekintve a kooperációnak egyre gazdagabb és egyre változatosabb formái alakultak ki. A könyvtárak európai és világméretû együttmûködésében fontos állomást jelentett az IFLA 1927. évi, valamint az UNESCO (The United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization = Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete) 1945. évi létrejötte, de különösen a világot átfogó két szervezet könyvtári szakmai területen való egymásra találása és folyamatos együttmûködése. Ez egyrészt a fentebb már vázolt katalogizálási és bibliográfiai tevékenységek területén, másrészt pedig a könyvtárügy nemzetközi folyamatainak erõsödésében hozott áttörõ eredményeket.

A polgári társadalmak szervezõdésének és mûködésének meghatározó alapját képezik az adott országok jogrendje és az abba illeszkedõ jogszabályok. A polgári berendezkedésû országokban a jogszabályok a mindennapi élet legerõsebb szabályozó elveit, normatíváit tartalmazzák. Hasonló feladatokat látnak el az egyes szakterületekre kiterjedõ jogi normák is, amelyek napjainkban is az érintett intézmények mûködésének legfontosabb rendezõelvét jelentik. A könyvtárügyre és a könyvtárakra vonatkozó jogi szabályozások viszonylag új keletûek, ezek megszületését világszerte a 19–20. századokra tehetjük. A közmûvelõdési könyvtárak tevékenysége jogi alapokra helyezésének kérdése elsõként Angliában merült fel (1849) és a megvalósulás (1850) Edward Edwards nevéhez fûzõdik. Ez volt az elsõ kísérlet arra, hogy a közmûvelõdést szolgáló könyvtárakat a jog erejével az állandó mûvelõdési intézmények körébe sorolják, s ezzel megteremtsék az állami fenntartás feltételeit, valamint a könyvtárak szabvány-szolgáltatási rendszerét. Hasonló jogi szabályozás készült ezekben az években Skóciában és Írországban is. Az angol jogi szabályozás példája azonban korántsem volt olyan hatékony, mint az egyéb egységesülési folyamatok. Az európai országok többségében majd csak a 20. század hozta meg a könyvtárak, a közkönyvtárak mûködésének törvényi szabályozását. Ám számos európai országban ma sincs a könyvtárakra vonatkozó szaktörvény.

A közkönyvtári ellátás biztosítása jogi szabályozásának fontosságát a múlt század közepén deklarálta az UNESCO. Az elsõ közmûvelõdési célú könyvtári jogi szabályozást követõen, mintegy száz évvel késõbb, 1949-ben az UNESCO nyilatkozatot tett közzé a közmûvelõdési könyvtárak fenntartása és mûködése törvényi szabályozásának szükségességérõl. A könyvtárak funkciói közül az UNESCO nyilatkozatában a könyvtárak oktatást, tanulást segítõ szerepét, valamint a népek közötti megbékélés segítésének intézményi szolgálatát emelte ki. A dokumentum másik fontos eleme volt, hogy kimondta: a közkönyvtárakat törvényi szabályozás alapján kell létrehozni és fenntartani, mûködési feltételeiket közpénzekbõl kell biztosítani, amely egyben azt is jelentette, hogy a könyvtárak szolgáltatásainak igénybevétele során az ingyenességet és az egyenlõ használói jogokat biztosítani kell. A közkönyvtárakról szóló törvényi szabályozás nemzetközi folyamatának következõ meghatározó állomása volt a szintén az UNESCO gondozásában szervezett, 1953. évi Egyetemes Könyvtárügyi Szeminárium megrendezése. A nigériai Ibadanban tartott konferencia ajánlásokat dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy a könyvtári törvények mely kérdések szabályozására terjedjenek ki. Az ajánlásokat tartalmazó dokumentum szerint ezek a következõk voltak: a közkönyvtárak mûködtetése váljon állami feladattá, és szintén a törvény keretei között kapjon a könyvtár általános felhatalmazást arra, hogy költségvetésével önállóan gazdálkodhasson. Hasonlóan fontos ajánlás volt, hogy a törvényben foglaltak végrehajtása legyen kötelezõ érvényû, továbbá, hogy a könyvtárakban megfelelõen képzett könyvtárosok dolgozzanak. Az elvi deklarációk területén is új szemléletet hozott a konferencia iránymutatása. Ezek közül máig is meghatározók a következõk: a könyvtári alapszolgáltatások ingyenességének követelménye, továbbá, hogy a könyvtárak szolgáltatásaihoz való hozzáférés az elemi emberi jogok közé tartozik, így biztosítani kell, hogy azok mindenki számára elérhetõk legyenek; a könyvtári rendszerben és könyvtárközi kölcsönzés keretében valósuljon meg a dokumentumok egyetemes és általános hozzáférése; a könyvtárak gyûjteményének tükröznie kell a világ sokszínûségét, az egyes kérdésekrõl vallott és a világban felmerülõ különbözõ nézetek, elvek dokumentumait.

A közkönyvtárak fenntartásáról és mûködésérõl szóló jogi szabályozáshoz vezetõ út következõ fontos állomása volt az IFLA Közmûvelõdési Könyvtári Szekciójának 1955. évi memoranduma, amely önálló fejezetben foglalkozott a könyvtári jogalkotás kérdéseivel. A dokumentum alaptételének megállapításai szerint: minden államban olyan könyvtári törvényre van szükség, amely közpénzek rendelkezésre bocsátásával a helyi hatóságokat jogosítja fel a könyvtárak mûködési költségeinek biztosítására, és amely nem limitálja a könyvtári kiadásokat. Az IFLA-dokumentum, a szubszidiaritás elvére alapozva, általában növelni kívánta a helyi hatóságok és a helyi lakosság szerepét a könyvtárak fenntartásában, felügyeletében és mûködtetésében. Ezek legmeghatározóbb elemei voltak: a helyi hatóságok együttmûködése a jobb könyvtári ellátás érdekében; a helyi társadalom képviselete a könyvtár munkájának felügyeletében és a fejlesztési irányok kijelölésében; a könyvtári személyzetnek a helyi hatóságok által történõ kinevezése. A könyvtári törvények lényegi tartalmának minõsítette a memorandum, hogy jóllehet minden ország maga határozhatta meg a könyvtári rendszer fenntartása és mûködtetése révén elérendõ célokat, ám azoknak igazodniuk kell a nemzetközi könyvtári folyamatokhoz. Az egyenlõ hozzáférési jogok biztosítása érdekében a dokumentum megerõsítette a könyvtárak használatának ingyenességi ajánlását. Még ebben az évben az ázsiai országok is magukévá tették az UNESCO- és az IFLA-dokumentumokban foglaltakat, ezzel, a több éves elõkészítõ munka után, elindulhatott a program nemzetközi szintû érvényesülése. Az ötvenes évek közepén megfogalmazott nemzetközi ajánlások eredményeként a közkönyvtári ellátás jogi szabályozásában a világ több részén, egyebek között Európában is elõrelépés történt. Az UNESCO és az IFLA kezdeményezései több területen, de különösen az egyes országok könyvtárügyének jogi, törvényi szabályozására termékenyítõen hatottak. Ezt mutatta ki a Frank Gardner vezetésével és az UNESCO megbízásából végzett vizsgálat és a felmérés adatait, elemzéseit tartalmazó kötet (Public library legislation: a comparative study, Paris, UNESCO, 1971. Az eredetileg közel háromszáz oldalas kötet rövid, magyar nyelvû kivonata: A közmûvelõdési könyvtári törvényhozás, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1972; Könyvtári Figyelõ, 1972. 3. szám). A Gardner-féle vizsgálat összesen 14 ország, közte több európai ország könyvtárainak, könyvtárügyének jogi szabályozását is érintette, ezért alkalmas arra, hogy bemutassuk a 20. század elsõ felének vonatkozó jellemzõit. A felmérés olyan területekre terjedt ki, mint a közkönyvtárak önállósága és rendszerszerû mûködése; a könyvtárügyet irányító és felügyelõ hatóságok kérdései, ezen belül különösen a helyi és központi hatóságok jogköre, viszonya; a jogi szabályozás kötelezõ, illetve fakultatív jellege, a jogszabályok hatálya; a központi könyvtári igazgatás egységessége, illetve megosztottsága. A vizsgálat ugyanakkor a fenntartás és a dotáció kérdésére, a magánkönyvtárak helyzetére, a különbözõ típusú könyvtárak közötti együttmûködésre, a könyvtárosok képzésére és még sok más, az apróbb részletekre is kiterjedõ kérdésre is kiterjedt.

A felmérés eredményeként rendkívül differenciált kép bontakozott ki egyes országok könyvtárügyérõl, s mindemellett kirajzolódtak az azonosságok vagy hasonlóságok. Megmutatkoztak a többnyire az ország gazdasági, társadalmi, politikai berendezkedése, mûvelõdéspolitikai felfogása, valamint a könyv- és könyvtári kultúrája által meghatározott különbözõségek is. A felmérésben részt vevõ országok többségében önálló törvény szabályozta a könyvtári ellátást, de lényeges különbözõségek voltak a törvény hatálya alá tartozó intézmények körében: a nyugati demokráciákban általában az ún. public librarykre terjedt ki a jogi szabályozás, ám ennek ellenére az adott országban mûködõ könyvtárak között igen szoros koordináció, rendszerszerû együttmûködés alakult ki. Ezzel szemben a szocialista berendezkedésû államokban egységes könyvtári rendszert kodifikáltak a törvények, és valamennyi könyvtártípusra kiterjedt a jogi szabályozás hatálya, ám a jogszabályok – lényegében és valójában – csak a közszolgálatot ellátó könyvtárak tevékenységét szabályozták. Mindemellett továbbra is voltak olyan országok, ahol nem volt hatályban önálló könyvtári törvény, a könyvtárügy szabályozása, igazgatása más törvények – például az oktatási vagy a közigazgatásról szóló törvény – kereteibe épült be. Ilyenek voltak például Norvégia és Svédország, ahol a könyvtárügy irányítását, szakmai felügyeletét az oktatási tárca feladatai közé sorolták be. Csaknem minden országban megjelentek a könyvtárügy irányítását, felügyeletét végzõ önálló hatóságok, a hatósági jogkör nélküli tanácsadó, véleményezõ és egyben a hatóságok tevékenységét szakmailag segítõ testületek, valamint a javaslattevõ, kiegészítõ feladatokat végzõ intézmények. Lényeges eltérés mutatkozott azonban abban, hogy e testületeket milyen jogosultságokkal ruházták fel. Csupán tanácsadói jogkörrel rendelkeztek például Csehszlovákiában, Dániában, Finnországban, Magyarországon és Angliában, míg Írországban például önálló igazgatási jogkörrel rendelkezett a központi könyvtárügyi testület. Jelentõs azonosság volt felfedezhetõ abban is, hogy a közkönyvtári szolgáltatások a közmûvelõdési feladatokért felelõs helyi hatóságok fenntartásában mûködtek. Egyes országok kötelezõ helyi feladatként határozták meg a közkönyvtári ellátást, ilyen volt például Dánia és Hollandia, más országok esetében csupán könyvtári fenntartási jogot biztosított a törvény. Ilyen volt például Finnország. Sajátos szabályozással szembesülhettünk Anglia esetében: itt a helyi hatóságokat nem kötelezték könyvtárak fenntartására, a könyvtár fenntartásának csak a lehetõsége volt adott. Mindemellett korlátozták azt a lakossági létszámot, amely mellett a helyi hatóság könyvtárat tarthatott fent; e lélekszámot 1964-ben negyvenezer fõben állapították meg.

A könyvtárak együttmûködését a legtöbb ország könyvtárügyének jogi szabályozása támogatta, vagy kötelezõ érvénnyel elõírta. Az együttmûködésnek már akkoriban is számtalan formája élt: ellátó rendszerek mûködtetése, gyûjtõköri együttmûködés, közös katalogizálás, tájkönyvtárak és regionális könyvtárak kisugárzó szakmai és dokumentum-ellátási tevékenységének támogatása. A Gardner-féle vizsgálat fontos megállapítása volt: annak ellenére, hogy a polgári demokratikus államokban a jogi szabályozás csupán a közkönyvtárakra terjedt ki, mégis az egész ország könyvtárügye egységes rendszerként tudott mûködni. Ennek meghatározója volt a könyvtárak módszertani segítése, az ellátó rendszerek mûködtetése, a központi szolgáltatások minõsége és erõssége, a könyvtárak társadalmi kapcsolatainak fejlettsége, a kölcsönös egymásrautaltság felismerése, a könyvtárügy irányítási és felügyeleti rendszere. Ezzel szemben a szocialista országokban, ahol – miközben a jogi szabályozás rendszerébe nem csupán a közfeladatokat ellátó, hanem egyéb típusú könyvtárak is bekerültek – az irányítás, a felügyelet, az együttmûködés, a szolgáltatások kérdései részletekbe menõen szabályozva voltak, a rendszerszerû együttmûködésben viszont hiányosságok mutatkoztak. A Gardner-féle vizsgálat több mint negyven évvel ezelõtt végezte el a közkönyvtárak mûködéséhez elengedhetetlenül szükséges jogi keretek nemzetközi összehasonlító vizsgálatát. Azóta mind az egyetemes, mind pedig az egyes országok könyvtárügyét érintõ alapvetõ gazdasági és társadalmi változásokat okozó folyamatok, események zajlottak le, és több, általa vizsgált országban – így Magyarországon is – megváltozott, illetve módosult a könyvtárak korábbi jogi szabályozása. Mindemellett a könyvtárügy nemzetközi egységesülésének folyamata kétségkívül tovább erõsödött, aminek meghatározó világpolitikai eseménysorozata volt a kétpólusú világ megszûnése, az Európai Unió kiterjedése, és amelyhez jelentõsen hozzájárult az információs és kommunikációs technológia világméretû, a könyvtárakban is lényegi változásokat hozó alkalmazása, az információs társadalom meghatározóvá válása, a tudás alapú társadalom térnyerése, az országhatárokon átnyúló együttmûködés erõsödése, a regionalitás kedvezõ folyamatainak felhasználása.

 




vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008