magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bertényi Iván: Tisztelt Collegium, Kedves Vendégek!


1919–1920 sorsfordító évében Bartoniek Géza, az Eötvös Collegium igazgatója magára maradt: 1919 tavaszán meghalt Eötvös Loránd, a Collegium alapítója és elsõ kurátora. Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára 1920. október 9-én végre új, alkalmas személy vállalta el a kurátori tisztet: Teleki Pál gróf, Magyarország miniszterelnöke.

Teleki kurátorsága elfogadásakor és végén – halálát megelõzõen – volt miniszterelnök, de a közbeesõ idõben is Magyarország vezetõ politikusai közé tartozott. Felfogása szerint hazánk jövõje szempontjából kulcsfontosságú kérdésnek számított az ifjúság nevelése. Ebbe õ három helyen akart – és tudott – belefolyni. Egyetemi tanárként a – fõleg közgazdász – egyetemi hallgatók közül válogatott, de több tehetséges Eötvös-kollégistát is fölkarolt. A cserkészmozgalom élén, hosszú ideig Magyarország fõcserkészeként idõt és fáradságot nem kímélve foglalkozott a fõleg középiskolás ifjúsággal. Mûködésének harmadik terepe az Eötvös Collegium volt. Támaszra talált a szárnyait bontogató szervezõdésben, az Eötvös Collegium volt tagjait tömörítõ baráti körben, de kurátorként közvetlenül is mindenben támogatta az intézmény egymást követõ igazgatóit: Bartoniek Gézát, Gombocz Zoltánt és Szabó Miklóst. Többször szorgalmazta (még az egyébként általa nem kedvelt Klebelsberg Kunó kultuszminiszternél is) a Collegium gyengén dotált tanári karának a fizetésemelését. Mindent elkövetett egy aligazgatói állás rendszeresítése érdekében. Törekvéseit utólag (már Teleki halála után) igazolta, hogy az 1944-45-ös ostrom idején Tomasz Jenõ aligazgató derekasan helytállt a frontvonalba került épület megmentésében.

A kollégium történetének elsõ idõszakában az igazgató maga választotta ki a felveendõ növendékeket. Teleki kurátorsága idején terjedt el az új módszer, a fejkopogtatás, amikor is az épületbe beköltözõ jelöltek mindegyikével hosszan elbeszélgettek a Collegium tanárai, az ezt követõ közös tanácskozáson megalapozott véleményt tudtak mondani egy-egy felvételre jelentkezõrõl. Amenynyiben egyéb elfoglaltságai engedték, Teleki maga is részt vett az új kollégisták kiválasztásában, fõleg a jelöltek földrajzi és történelmi ismeretei érdekelték. Egyébként a fõcserkészi minõségében is rá jellemzõ közvetlenséget a kollégisták is megtapasztalhatták, amikor – arisztokratákra nem jellemzõ módon – beállt közéjük futballozni.

De Telekinek a felsõ vezetõ körökhöz tartozásából is profitált a Collegium. Az elsõ világháborút követõ siralmas gazdasági helyzetben az intézmény konyhája örült, ha a legszükségesebb ételekkel szolgálhatott. Miután Bartoniek igazgató errõl többször panaszkodott a kurátornak, egy szép napon társzekerek álltak meg a Collegium elõtt és hozták a legutóbbi grófi vadászaton elejtett állatokat. A Collegium tagjai heteken át vadhúson élhettek. De segített tehetséges kollégistáknak külföldi ösztöndíjat is szerezni – akár magánszemélytõl is. A megözvegyült Emmer Kornélné, akit Teleki a társasági életbõl ismert, felajánlotta támogatását egy tehetséges kollégista külföldi tanulmányútjához. Teleki Bartoniektõl kért javaslatot, s Szeberényi Lajos tanárjelölt hamarosan utazhatott.

A Collegium a legkülönbözõbb filozófiai, politikai nézeteket valló egyetemi hallgatók otthona volt (kevéssé ismert, hogy egy idõben a Praemontrei Kanonokrend csornai rendházának Budapesten egyetemi tanulmányokat folytató öt kispapja is a Collegiumban lakott.) Nagy megdöbbenést keltett, hogy 1932-ben kommunista összeesküvést lepleztek le az egyetemen, amelynek szálai a Ménesi útra vezettek. Ráadásul a részvevõk a korszak vezetõ köreibõl származtak: Stolte István apja országgyûlési képviselõ volt, Bertók Jánosnak (akit egyébként Teleki ajánlott a Collegiumba) az édesapja kárpátaljai református püspök, Schöpflin Gyula pedig az ismert irodalmár, esztéta Schöpflin Aladár fia volt. A szélsõjobboldali sajtó azonnal heves támadást indított a liberális eszméknek is otthont adó Collegium ellen. Teleki sorompóba állt a Collegium védelmében, s a sajtópolémiában az intézmény falai közt élõ vallásos gondolkodás akkoriban észlelhetõ elõretörésére hivatkozott.

Öngyilkossága mindenkit megdöbbentett. Õ maga hívõ katolikus volt, utolsó napján részt vett a Bazilikában a cserkészek lelkigyakorlatán, meggyónt Wick Béla plébánosnál, s mivel a teológia szerint az öngyilkosság a tízparancsolatba ütközõ cselekedet, sokan nem tudták elképzelni öngyilkosságát. Többen hitték (köztük neves történészek is), hogy német ügynökök gyilkolták meg. A halálát követõ bûnügyi vizsgálat alapján azonban egyértelmûnek látszik, hogy politikája következményeit látva, a Jugoszlávia elleni támadásra várható angol hadüzenet árnyékában, önkezével oltotta ki az életét.

Mint politikus, követett el hibákat, nem is kis hibákat. Ezeket azonban nem az Eötvös Collegium kurátoraként tette. Napjainkban a „következmények nélküli országban” mindenképpen méltánylandó körülmény, hogy szembe tudott nézni addigi politikájával, s tán arra is gondolva, hogy öngyilkosságával elháríthatja Magyarországnak a második világháborúba való belesodródását, revolveréhez nyúlt. S amikor szobrot állítunk neki, ne feledjük, hogy a buzgón vallásos Teleki végsõ tettével nem csupán a földi életbõl távozott: hite szerint Magyarországért feláldozta örök üdvösségét is.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008