magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Józsa Miklós: Háromszékről indultak. Benkő József (1740–1814)


A tanulni vágyó székely, fõként háromszéki ifjak Mekkája, az erdélyi iskolázás fellegvára, a magyar mûvelõdés tûzhelye hosszú ideig a nagyenyedi kollégium volt, ahol – Vita Zsigmond megfogalmazása szerint – „a tudós professzorok tanításai […] a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot”. Az „enyedi kohóban” ötvözõdött nemes „szellem-érccé” a 270 éve született Benkõ József és a 200 éve született Barabás Miklós is. Rájuk emlékeztek a múltjukra büszke nagyenyedi magyarok.

„A századok tanúsága szerint kicsi helységeknek is ezernyi lehetõségük adódik – állapítja meg Benkõ Samu Középajtától Európáig címû tanulmányában –, hogy kontinentális hírre tegyenek szert […] Az erdõvidéki Középajtát […] egy történettudós és botanikus tehetsége és szorgalma juttatta világhírre”. Egyik, Hollandiában megjelent mûve elismeréseként Benkõ Józsefet tagjai közé választotta a haarlemi Holland Tudós Társaság. A kézdimárkosfalvi Barabás Miklóst rendkívül gazdag festõmûvészi munkássága tette halhatatlanná.

Dvorácsek Ágoston Bethlen kollégiumi tanár, a Fenichel Sámuel Önképzõkör megálmodója és azt egy évtizede irányítója, érdekfeszítõ, szemelvényekkel és vetített képekkel illusztrált elõadása a hallgatóság elé varázsolta Benkõ József középajtai református lelkészt, akit így jellemez gróf Mikó Imre a róla írt munkájában: „Elõttem Benkõ ifjúságában, sõt férfikora elsõ éveiben is mint szellemdús férfi, mint egész ember tûnt fel, de […] soha sem volt szerencséje”.

Az elõadásból megtudtuk, hogy Benkõ József 1740. december 20-án született a Háromszék megyei Bardocon népes lelkészi családban. Tanulmányait Nagybaconban, a székelyudvarhelyi református kollégiumban, majd 1758-tól tógás diákként Nagyenyeden folytatta. A Bethlen Könyvtárban õrzött Matricula studiosorum ezt jegyzi fel róla: „Josephus Benkõ, Pastor Közép Ajtensis, senior Erdõvidékensis, prof. Udvarhelyensis, pastor Kö-pe­tzi­ensis, historicus celeberrimus rerum patriarum”. Legneve­zetesebb enyedi tanára a száraz-ajtai származású Ajtai Abod Mihály történelem professzor volt, aki ráirányította figyelmét a múlt titkainak kutatására.

Kazinczy Ferenc az Erdélyi levelek 23. darabjában írja: „Nevezetes, hogy Benkõ csak négy esztendõs tógátus korában hagyta el Enyedet s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománnyal, amit az ily rendû ifjú szerezhet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg”.

Habár külföldi tanulmányi útjának tervét nem valósíthatta meg, domidoctusként önszorgalommal szerzett hatalmas tudását több tudományágban hasznosította.

1767 áprilisától nagyapja és édesapja utódaként elfoglalta a kö­zépajtai lelkészi állást, késõbb az erdõvidéki református egyházmegye esperese lett. Lelkészi szolgálata mellett bámulatra méltó, sokoldalú tudományos munkát végzett, amelynek legfontosabb területei a történelem, a botanika (füvészet) és a nyelvészet.

Rövid ideig a székelyudvarhelyi kollégiumban tanított, de kollégái áskálódásai miatt végképp visszavonult Középajtára, ahol tudományos munkásságát folytatva például a Szõlõskert nevû oldalban létrehozott saját füvészkertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván és tanulmányozott. Benkõ József használta elsõként, tehát õ gyökereztette meg a magyar tudományosságban anyanyelven az ún. Linné-rendszert, vagyis a növények kettõs névvel való meghatározását.

1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalta. Ekkor érte a kitüntetés a császári udvar részérõl A Közép-Ajtai Szkumpia, vagy esmeretesebb néven etzetfa és annak Kordovány-bõr készítésére való haszna (Kolozsvár, 1796) címû munkájáért. De Köpecen kezdõdtek a nagyobb megpróbáltatások is, amelyek élete végéig elkísérték.

Benkõ József tudományos mun­­­­­kásságának jelentõségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kazinczy Ferenc véleménye, amelyet az enyedi kollégiumi könyvtár meglátogatásáról jegyzett fel az Erdélyi levelekben. „A Bod Péter és Benkõ József gyûjteménye valóságos kincs […] Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkõ Józseftõl bír […] Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak a megtekintésökhez nem eresztetett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye […]” – írta Kazinczy. Sajnos, az egykori iskolája könyvtárában elhelyezett kincs az 1849-es vérengzés áldozata lett.

Fõ mûve, a latin nyelven írt Transsilvania sive magnus Transsilvaniae principatus, olim Dacia Mediterranea dictus… (I–II., Bécs, 1777–1778) a korabeli Erdély sokoldalú leírása. E néprajztudományi, mûvelõdés-, család- és egyháztörténeti munka ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfõ a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e mûvet, amikor az Erdélyi levelekben így írt róla: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsõséget […]”.

Benkõ József szegényen és elhagyatottan halt meg 1814. december 29-én Középajtán. A falu lakói ma is kegyelettel õrzik emlékét. A református parókia falán 1990-ben a gyülekezet Kubánda Gizella nyugalmazott tanítónõ szorgalmazására fekete márványtáblát helyezett el a következõ felirattal: „E parókia falai között élt és munkálkodott Benkõ József (1740–1814) lelkész, történész, botanikus, a Haarlemi Tudós Társaság tagja. Állíttatta a hálás utókor 1990-ben”. A templom cintermében 1992. decemberében ünnepélyes keretek között avatták fel Benkõ József kõbõl készült mellszobrát, Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászmûvész alkotását. A szobor Pusztai Péter, szárazajtai születésû, de Középajtához kötõdõ, Montrealban élõ grafikus adománya, hiszen õ fizette az alkotás költségeit. Benkõ József nevét elõbb a szülõfalu, Bardoc, majd Középajta iskolája is felvette.

Benkõ tragikus sorsát gróf Mikó Imre jellemzi legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsözõ munkát; izzadni s nem kapni meg verítékinek díját”.

A nagyenyedi megemlékezés második részében Barabás Miklós, a festõ címû önképzõköri dolgozat hangzott el, amelyet Gyõrfi Dénes a Bethlen Könyvtárban fellelhetõ értékes iratok bemutatásával egészített ki. Egyebek mellett részletesen kitért a tékában õrzött egész alakos Bethlen-portré történetére is.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008