magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Egyed Ákos: EMKE-köszöntő


Nagy tisztelettel köszöntöm a jubiláló EMKE-t s közgyûlésének minden részvevõjét. Ünnepi gyûlésre jöttünk össze, hogy a húsz évvel ezelõtti brassói sikeres újjáalakulásra emlékezzünk és a további tennivalókról értekezzünk.

Az utóbbi két évtized eredményei alapján úgy látom, hogy az EMKE újjáalakítása 1991. áprilisában szerencsés volt, mivel sikerült átmenteni, megtartani mindazt, amit az 1885-ben létrehívott elõdjében, annak mûködésében jónak találtak az újjászervezõk, akik ugyanakkor az új történelmi korszak kihívásainak, elvárásainak is megfelelõ célokat s programot tudtak alkotni. Ebbõl a munkából – mint közismert – ugyancsak kivette részét közéletünk két kiemelkedõ tagja: Dávid Gyula és Kötõ József. Illesse õket ezért köszönet  s mindazokat, akik hozzájárultak az Egyesület életének újraindításához.

 Önmagában véve is történelmi jelentõségû tettnek tarthatjuk, amit az erdélyi magyarság az 1989-es változást követõ években végbevitt, nevezetesen azt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket újra életre keltette. Köztük voltak a kellemesen hangzó rövidített nevükön is mindenki által jól ismert intézményeink: az EMKE, az EME, az EGE, az EKE s számos más szervezet is. Ezek újjászületése is bizonyítja, hogy a kultúra milyen szívós, hosszú életû történelmi képzõdmény, amely kedvezõ feltételek mellett folyamatosan képes fejlõdni-virágozni, sanyarúbb idõkben viszont visszahúzódni is, majdhogy láthatatlanná válni azért, hogy számára megfelelõ újabb fordulat után napfényhez jusson, s betölthesse hivatását. A kultúrának ez a tulajdonsága nem kis mértékben segíti a hagyományõrzõ munkánkat.

Miért lehetséges ez?

Azért lehetséges, mert a kultúrát valós szükségletek hozzák létre és éltetik.

Így volt ez 1885-ben is, valamint 1991-ben is. Az erdélyi magyarságnak akkor is és ekkor is szüksége volt olyan intézményre, amely felvállalja a közmûvelõdés hatalmas munkáját, és ezáltal védelmébe veszi a valós közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alapítására is vállalkozik.

Közös feladat volt ezelõtt 126 évvel és 20 éve, aminthogy ma is az a közértelmesség, közgondolkodás alakítása, egy olyan közös kultúra fejlesztése, amely lehetõvé teszi a társadalom különbözõ, sokszor egymás ellen forduló csoportjainak s tagjainak, hogy gondolataikat kicserélhessék s párbeszédet folytathassanak.

A különbségek a két korszak között nyilvánvalóak: 1885-ben a történeti Magyarország keretében kellett védenie és fejlesztenie erdélyi értékeinket, 1991-ben pedig egy reményt keltõ változások elõtt álló Romániában kellett tennie ugyanazt, de a kisebbségi lét minden sanyarúságát felmutató feltételei között. Hogy az EMKE az utóbbi esetben is jól jelölte ki feladatait s találta meg a megfelelõ szervezeti kereteket, annak jelét azóta lépten-nyomon tapasztaljuk. Az EMKE munkája valamilyen formában benne van a legtöbb kulturális rendezvényben, jelen van a kórustalálkozókon, a népfõiskolák mûködésében, mûemlékeink védelmében, az emlékházakban, könyvtárainkban, és ott van a kisebb és nagyobb régiókban, falvakban és városokban, s teszi dolgát a szórványban élõk között is.

A jubileumi közgyûlés alkalmat kínál arra is, hogy szembenézzünk korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásaival. A szüntelen zajló technikai forradalom, a globalizálódás viszonyai között, óriási eredményeket hozott, de nem kisebb gondokat is felvet. Miközben a számítógép és a zsebtelefon hódítása rohamosan megy elõre, aközben növekszik az írástudatlanság, a fiatal nemzedékek lemondanak az olvasásról, és a hagyományos értékeink õrzése egyre nagyobb erõfeszítéseket követel az arra vállalkozóktól. És szembe kell néznünk egy másik újabb keletû problémával: azzal, hogy falvaink határainak nagyobb része vagy nagy része megmûveletlen, kórót terem vagy juhnyájak legelésznek rajta, és abba marad az õsi, a magyarság döntõen nagyobb részét ezer évig eltartó foglalkozás, a családi földmûvelés, falvaink elnéptelenednek, egyre kevesebb gyermek születik, de sokan indulnak epret szedni Spanyolországba, vagy bébiszitternek Németországba, Angliába, Amerikába. Az EMKE feladatait mindez nem könnyíti meg, ellenkezõleg, növeli és bonyolítja, mert egyre lazulnak a kötõdések a szülõfölddel és a hagyományos kultúrával. Látnunk kell, hogy tovább gyengül a szülõföld vonzó ereje. Ez pedig új feladatokat jelöl ki mindannyiunk számára a helyi értékek és érdekek felszínre hozásában és mentésében.

Természetesen mindez nem teheti, nem teszi eleve lehetetlenné az EMKE közösségi munkájának eredményességét, ha az továbbra is összekötõ kapocs marad, sõt remélhetõleg még erõsebb kapocs lesz a maga jelenlétével és munkájával társadalmunk annyira széthullt csoportjai, rétegei s tagjai között. Kultúránk szívós történeti képzõdmény, gyökerei mélyek, de védelemre, támogatásra szorul, amivel természetesen tisztában van az EMKE mostani vezetõsége, amelyet lelkesen és hozzáértéssel irányít Dáné Tibor Kálmán, és ismerik feladataikat a közmûvelõdés hatalmas területén tevékenykedõ munkatársak is. Folyamatos és értõ munkásságával az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület a 21. század bonyolult viszonyai közt is történelmi jelentõségû szolgálatot tehet – és meggyõzõdésem szerint tesz is – az erdélyi magyarságnak, a magyar nemzetnek. Ennek jegyében kívánok a közgyûlésnek sikeres tanácskozást és kellemes együttlétet. Köszönöm a figyelmet!

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008