magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Budaházi Attila: Veress Albert


Legtöbben, akik ismerik, Bercinek szólítják. Köszönöm az EMKE-nek, hogy a fiatal alkotókra is idejében odafigyel. A mûvészi pálya elsõ évtizede alatt legalább olyan fontos a visszajelzés, mint késõbb. Nyolc évad után, egy kvázi-fiatalnak is fontos tudnia, hogy merre billen a mérleg: jó helyen van-e avagy sem. Persze elismerésben, visszajelzésben is eleve azok részesülnek nagyobb valószínûséggel, akik céltudatosságukról, saját helyükrõl a világban/szakmában már eleve többet tudnak kortársaiknál. Veress Albert példamutató szakmai sikereiért kapja most a Kovács György-díjat.

Bercivel elõször 17 éves korában találkoztam. A saját felvételimen, a Köteles Sámuel utcában. Vártuk az eredményhirdetést. Színész- és dramaturgjelöltekbõl valamint odatévedt bennfenteskedõ tinédzserekbõl álló kis csapat énekelt a lépcsõ aljában. Õ is ott volt egy elnyûtt sportcipõben. Lelkesen gitározott meg énekelt.  XI. osztályos volt. A dékán úr éppen akkor állította le a dalt, és kérte meg személyesen a csíkszeredai gimnazistát, hogy hagyja el a terepet. Ez az elsõ emlékem vele kapcsolatban. Egy évvel késõbb felvételizett.

Három évig iskolatársak voltunk, de nem tudok felidézni közös emlékeket ebbõl az idõszakból. Jószerével nem is találkoztunk. A Sirály Trigorinjaként tûnt fel számomra ismét, negyedéves vizsgaelõadásában, megkapó, természetes, egyszerû alakításával. Addig még nem láttam fõiskolást ilyen bátran egyszerûnek lenni. Színészt is keveset. Alakítása a szó jó értelmében volt hétköznapi és emberi. A késõbbiekben is hasonlóan értelmezte szerepeit: simán, célratörõen, logikusan. Érte már az a vád is, hogy civil a hangvétele a színpadon. Én tudom, hogy nem az. Számomra a gesztus, a megszólalás annál hitelesebb, minél kevésbé színpadias. Szerepeiben a természetesség a közös nevezõ és ugyanakkor mindig megtalálja a karakter emberi sajátosságait, az eljátszandó szereplõ egyedi vonásait, jól adja vissza temperamentumát, és, ahogy mondani szoktuk: „nagyon ott van”. Folyamatosan és módszeresen építkezik szerepei megformálásában. Mielõtt próbál vagy kipróbál valamit, a karakter és a helyzet logikájának kikezdhetetlennek kell lennie számára. Néha kekeckedésnek tûnik alapos szõrszálhasogatása, de csak azért, mert nem bírjuk követni, hogy õ hol tart.

Bennem sokszor alábbhagyott a színházról való szenvedélyes beszélgetési kedv, amikor nem láttam a következõ lépcsõfokot. Bercit még nem láttam passzívnak, ha a színház jött szóba. Akarja és csinálja. Belülrõl ismeri. Tudója a jelenlétnek. A játék megidézõ erejének. Képes jelen idõben elhangzó megszólítássá tenni az elõre megírt dialógust. A kívülállók azt gondolnák, hogy ez könnyû. Nem az. Nagyon ritkán kapcsol automata pilótára, mert végig tudatában van a karakterben való jelenlétnek. Vagy legalábbis kívülrõl úgy tûnik.

Elsõéves csíki játékszínes korában egyszer bejött a próbámra. Õ egy másik produkcióban dolgozott, én Fülöp Zoltánnal és Szabó Enikõvel próbáltam a Szomorú vasárnapot. Berci a magnót kereste. Nagyon dühös lettem, amiért engem magnófelelõsnek nézvén begyalogolt a próbára.  Jó kis amatõr! – gondoltam a 24 éves fejemmel. Aztán nemsokára bemutattuk a Platonovot. Megdöbbentõ volt. A négyórás elõadást könnyedén vezette, játéka nem bicsaklott meg, végig következetes volt és jó. 23 éves volt. Tudtam, hogy még ennél is többre képes.

Az elmúlt nyolc évadban több mint harminc szerepet játszott el. Sokféle embert, sokféle mûfajban. Montmartre-i bohémot, táncos-komikus operett-grófot, Hamletet, az orosz Fegykát a Hegedûsben, moliere-i hõsszerelmest tandemen, Dosztojevszkij Miskin hercegét, Antipholust a Tévedések vígjátékában. Volt operett-konferanszié és szakácskirályi babérokra pályázó gonosz mesehõs, Komoróczyként meg tudta mutatni az ember drámáját is a börleszk mögött. A kisvárdai fesztiválon ezért a szerepért kapta elõször az ígéretes pályakezdõnek járó Teplánszky-díjat, majd a Liliom címszerepéért – öt évvel késõbb – ismét ígéretes pályakezdõnek nyilvánították ugyanott.

Szívesen dolgoztam vele saját rendezéseim alkalmával. Például a János vitézben szívesen vállaltam az entellektüel Bagót, bár menetközben meg-gyõzött arról, hogy szükségtelen azzal tetézni, hogy Bagó egy biszexuális fiú, aki egyformán szereti Jancsit és Iluskát, ahogyan kezdetben rendezõként azt ábrázolni szerettem volna.

Az Ármány és szerelem Ferdinándjában megint csak képes volt teljesen megújulni, láttuk a gyilkolni képes szenvedélyes fiatal férfit, majd Szép Ernõ Csacsinszky Palijában láthattuk visszafiatalodni az ártatlanságig. Ugyanabban az évadban komédiázott angol lordként Somerset Maugham darabjában, és lakott Heltai Jenõ naftalinos, férfiból nõt varázsoló szekrényében. Legutóbb magyar médiaszemélyiségként mutatkozott be Tasnádi István Finitójában, nemsokára pedig kortárs ír darabban láthatjuk önmagával és másokkal hitvitázó katolikus papként.

Zenél is. Komponál. Lakásában hangstúdiót rendezett be. A Fûszál zenekar és más formációk rendszeres fellépõje. Dobol, gitározik, billentyûzik és újabban nagybõgõzik is. Zeneelmélet és zenetörténet ismerõje. Egyszer, amikor náluk aludtam, hajnalban arra ébredtem, hogy egyik barátjával, Nagy Endrével, akivel színházi zenét is írnak, a konyhában a dzsessz megszületésének történetét boncolgatták. Jézusom, gondoltam – ezek a fiúk nem viccelnek! Jó ilyen emberekkel találkozni.

Gratulálok az elismeréshez!

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008