magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kötő József: Kardos Máriusz Róbert


Ebben az évben egyedi díj kiadásáról is döntött az EMKE színházi kollégiuma. Az idén ünnepeltük Tompa Miklós születésének 100. évfordulóját, aki a 219 éves hivatásos erdélyi színjátszás stílusteremtõ személyisége. Stílusteremtõ mûvész az, aki a pályához kapcsolható színjátszó gyakorlatot képes kikísérletezni, amely esztétikai értékein túl beteljesíti Shakespeare mágus örök parancsát: tükröt tart korának és az emberi léleknek. Tompa Miklós ilyen alkotó volt, s a marosvásárhelyi Székely Színház mûködtetése ennek a stílusteremtõ erõnek a diadala volt. Mikor a mûvészetet a totalitarista ideológia szolgájává akarták zülleszteni, mikor a színházmûvészet a komplex emberi szituációkat csak egynemûsített sablonokban fejezhette ki, akkor Tompa Miklósnak volt annyi civil kurázsija és diplomáciai jártassága (nevezhetnõk székely fifikának is), hogy a transzszilván realista hagyományokra alapozva, a színpadi szövegeknek a kor kihívásaira reagáló olvasatával, hiteles emberábrázolással ki tudta mondani, színészeivel kimondatni a korról a valót is. Természetes, hogy egy ilyen pályát az utókor emlékezetébe kell vésni, ezért döntöttünk a Tompa Miklós-díj odaítélésérõl. Ezután következett a válaszkeresés arra a kérdésre, hogy ki ma az erdélyi színjátszásban, aki megtestesíti a Tompa-szellemiséget, aki mindig minõségre tör, aki játékával ki tudja fejezni, Hamlettel szólva, hogy hány az óra, aki úgy tud erdélyi lenni, hogy európai szemmel is figyeli korát, aki kapocs tud lenni Tompa Miklós kora és a kortársi világ között. Így esett a választás Kardos Máriusz Róbertre. Abban az idõben volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színmûvészeti Intézet növendéke, 1990–1994 között, amikor az intézményben nemcsak Tompa Miklós szelleme volt jelen, hanem fizikai személye is, sugározva magából varázslatos mûvészi erejét. Kardos Máriusz Róbert nem csak jó idõben volt jó helyen, hanem nyitottan Tompa színházszemléletére, ennek továbbörökítõjévé is vált, örökre eljegyezve magát a hagyomány és korszerûség ötvözését célul tûzõ színpadmûvészettel. Jó iskolába került. Végzõsként, a fõiskolán mutatott oroszlánkörmök alapján, az erdélyi színházak között a legmerészebben kísérletezõ, minõségteremtõ, európai sikereket elkönyvelõ kolozsvári együtteshez szerzõdtette, a sors érdekes játékaként, Tompa Gábor, Tompa Miklós fia. Kolozsvárt ennek az értékteremtõ laboratóriumi munkának vált fontos komponensévé, elsajátítva az igaz mûvész alaptulajdonságát: fõnixként mindenkoron újítsd meg magad, s húzd magaddal társaidat is. Ez a szellemiség vezérelhette, mikor arra gondolt, hogy 2002-ben hazaszerzõdik szülõvárosába, Nagyváradra. Ebben az idõben Szigligeti anyavárosának színháza nem kreativitásáról volt híres. Kardos Róbert és fiatal társai annak a szellemi örökségnek a jegyé-ben, amirõl fentebb szóltunk, lerázták a port épületrõl és játékmódról egyaránt, s felragyogtatták a korszerû színjátszás csillagát. De élet- és alkotóereje annyira sugárzó és dinamikus volt, hogy képes volt a testvér színház, a temesvári együttes önmegújító törekvéseinek részesévé is válni. Így vezetett Kardos Róbert útja a marosvásárhelyi színi hallgató státusától a román színházszövetség legjobb elõadás díjával jutalmazott produkció részesének státusáig. Poloniust alakította Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott címû drámájában, amely az év eseményévé vált 2009-ben.

Szóljunk azonban néhány szót arról is, milyen szerepek elevenedtek meg Kardos Róbert alakításában, 1994-tõl máig, milyen szerepek szivárvány-hídján át jutott el a kezdõ színész a mesterfokig. Egy ilyen pályáról nem hiányozhatnak a létértelmezés nagy partitúrái. Elsõként kell említenünk Ádám megformálását Madách örökérvényû mûvében, Balgát a Csongor és Tündében, illetve Liliomot Molnár Ferenc darabjában. Ezek a szerepek mind-mind az igaz út meglelésének akadályairól szóltak, sugallva ezek legyõzéséért folyó küzdelem értelmét. Az életben mindennek az ellenkezõje is igaz, s ezt a komplex élethelyzetet tudta és tudja érzékeltetni Kardos Róbert a modern darabokban. Parti Nagy Lajos Ibusárjában és Mauzóleumában, Egressy Zoltán Júniusában, Tasnádi István Titanic vízi revüjében, Kincses Elemér Csatornájában, Pirandello Hat szereplõ szerzõt keresében, Pomerance Az elefántemberében olyan hõsöket tudott színpadra varázsolni, akik sárból és napsugárból voltak összegyúrva, mint általában az emberek magában az életben. Így vált hitelessé, hihetõvé, a nézõt székéhez szögezve. Szerepépítkezésének eleme a játék, a játékosság. Kardos Róbert az élet igazságait nem a katedra-tudós szárazságával keltette és kelti életre, hanem olyan gazdag eszköztárral, amely a mindenkori költészetet ragyogtatta fel, a színpadot mágikus térré varázsolva, részesévé téve a nézõt az élet misztériumának. Szülõvárosának nagy költõje, Horváth Imre mondta: szürke színpad sem színtelen, ha színész szól a színtéren. Ennél bölcsebb definícióját a színmûvészetnek ritkán hallhatunk. Tökéletesen ráillik Kardos Róbertre. A fentiek fényében egyértelmûvé válhatott: a Tompa Miklós-díj méltó kezekbe kerül.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008