magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Banner Zoltán: Feszt László


A Szolnay Sándorról elnevezett EMKE-díj átadásának a mozzanatában sohasem tekinthetünk el az alapítás fogalmának az újraértelmezésétõl. Õ ugyanis valóban egyik meghatározó alapító mestere volt a transzszilvanista mûvészetnek, ugyanakkor az õ tervezete szolgált alapul a kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet létrehozásánál, pontosabban a már kétnyelvû Ion Andreescu Képzõmûvészeti Fõiskolának. A mai napig éppen e díj idei kitüntetettje: a fõiskolai hallgató, a tanár, a tanszékvezetõ, a professor emeritus és a rektor Feszt László az emblematikus személyisége. Gyakorlatilag hat évtizeden át, 1949-tõl 2009-ig szolgálja az erdélyi mûvészeti felsõoktatás ügyét, ami páratlan jelenség korunk Európájában.

Az erdélyi magyar nemzeti közösség identitásának a megõrzésében, szellemi önfenntartásában a huszadik század ötvenes éveitõl a vizuális nyelv, a képzõmûvészeti jelbeszéd az írott és beszélt anyanyelvvel egyenrangú szerepet vívott ki magának. Mûvészeti anyanyelvünk kimunkálása – amelynek kezdetei természetesen a két világháború közötti korszak, fõleg a Barabás Miklós Céh örökségében gyökereznek – ebben az újabb háború utáni korszakban olyan mesterek és tanítványaik munkássága révén válik közérdekû hatóerõvé, mint például a festészetben Nagy Albert, Mohy Sándor, Fülöp Antal Andor, Miklóssy Gábor vagy Zsögödi Nagy Imre, a szobrászatban Szervátiusz Jenõ, Kós András, Vetró Artúr, a grafikában pedig Feszt László.

A képzõmûvészet mindenekelõtt kézmûves szakma, s termékei, a mûtárgyak csak akkor minõsülhetnek valamely szellemi tartalom, egyáltalán a Szellem foglalataivá, ha éppolyan tökéletesen megfelelnek rendeltetésüknek, mint épületeink, bútoraink és szerszámaink.

Feszt László ennek a kötelezõ s egyben magasrendû szakmai és intellektuális igényességnek volt a példája már akkor, mikor még fõiskolai hallgatóként a megszállott kiadói szakemberrel, Tóth Samuval szövetkezve megteremtették a szép, új erdélyi magyar könyv ideáját, típusait, és illusztrációinak, könyvterveinek, -borítóinak százaival segítette a háború elõtti és fõleg utáni erdélyi magyar irodalom értékeinek a megjelenítését; ezzel az önmagával szembeni kérlelhetetlen mesterségbeli és szellemi innovációs kutató szenvedéllyel újította meg ország-világ számára a grafikai kifejezés valamennyi mûfaját a monotípiától és litográfiától kezdve a linóleum- és fametszeten át a rézkarcig, a dombornyomásig és kollográfiáig, hogy aztán a legutóbbi években egy sajátos festõgrafikai mûfajjal lépjen be az intermediális képzõmûvészek rendjébe; és végül ennek a céhes becsületnek a fegyelmével ruházta fel tanítványait, akik szerte a világon annál eredetibb életmûvet hagyhatnak maguk után, minél hívebben követték mesterük útmutatásait.

Feszt technikai egyetemessége csupán feltétele volt annak az intellektuális univerzalitásnak, amely a természet, a történelem és a képzelet birodalmából kiemelt Jelek által páratlan szépségû valóságkörüli utazás élményében részesített/részesít bennünket.

Feszt László életmûvében, mint a második világháború utáni erdélyi valóság és tudat visszapillantó tükrében követhetjük s élhetjük át életérzés- és életi szemléletváltozásainkat az illúzióktól a józan helyzettudaton át a személyre szabott kötelességvállalásig.

Nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De arról, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb az élet és az alkotás értelméhez, olyan bizonyosságot állított elénk példaképpen, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire talán sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008