magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szatmári László: Tallózás Magyarfülpös múltjában (1.)


A Mezõséget átszelõ Szászrégen–Apahida országúton, Szászrégentõl 9 km-re délnyugatra, Be­resz­telke és Faragó között, az Egres-patak bal partján fekszik Magyarfülpös (Filpiºu Mare / Ungarisch--Phelpsdorf). A középkorban hol Torda, hol Kolozs vármegyéhez, sõt egy alkalommal (1453-ban) Doboka vármegyéhez számítják. A trianoni békeszerzõdésig Torda, majd Maros-Torda vármegyéhez tartozott, ma Maros megye része, közigazgatásilag Beresztelke községhez beosztott település.

II. András király a Felsõ-Maros mentét a 12. század végén vagy a 13. század elején a Kacsics nembeli Simon bánnak adományozta. A vidék történetében 1228-ban nyílott új fejezet (ez az elsõ okleveles említés), amikor a II. András a Gertrúd királyné megöletésében vétkes Kacsics nembeli Simon bántól elveszi a gyekei és széplaki uradalmat, s a Tomaj nembeli Dénes fia (II.) Dénes tárnokmesternek, a késõbbi Losonczi, illetve a Bánffy és a Dezsõfi család közös õsének adományozza. Ekkor kerül a Felsõ-Maros-völgye és a Luc-mente a vécsi vártól délre és nyugatra, egészen a Kelemen-havasok gerincéig a Bánffy-nemzetség birtokába. Ugyancsak (II.) Dénes, a késõbbi nádor, ehhez még megszerzi Szászrégent és közvetlen környékét, amelyet a Bánffyaknak az egész középkoron és újkoron át sikerült megtartaniuk. 1228-tól a 14. század elejéig a Régen környéki településre vonatkozóan mindössze egyetlen közvetlen adatunk van. Ez III. András király Erdélyben tett utazásával (1291) függ össze, aki ez alkalomból hû párthívét, Dénes nádor fiát, (III.) Dénes ispánt, a régeni uradalom birtokosát meglátogatta Philpuson (Fülpös), és õt az osztrákok ellen tanúsított vitéz-ségéért Lápos birtok adományozásával jutalmazta (Palkó A. 1999. 363).

A település neve a Fülpös személynévbõl keletkezett, a latin Philippus Fülöp (Jézus egyik legelsõ követõje) átvétele; a magyar- elõtag a lakosság nemzetiségére utal. Már a 14. század elején két Fülpös volt, Nagy- és Kisfülpös (Nogfilpus Kysebfilpus); Ká-roly Róbert királyunk 1319. május 13-án mindkét falut – 21 más településsel együtt – kitartó hívének, Mihály fia Simonnak, krassói és mezõsomlyói ispánnak adományozta (Anjoukori 1878. I. 515–517. 465. okl.), valójában visszaadatni rendelte. „Nem sokkal ezelõtt bilincsbe vert fiait s a birtokait is Trencsényi Csák Máté bosszújának hagyta és pusztításainak tette ki – írja a tudós Kelemen Lajos Magyarfülpös múltját felemlítve a nagy pályaívet befutott Simon ispánról. Nagy szolgálatokat tett, s ezek jutalmául kérte azokat a birtokokat, melyek õt – amint állította – örökösödés jogán is illették, s Károly Róbert megadta neki azokat” (Kelemen L. 1899. 59).

Alig két hónappal késõbb, 1319. július 28-án a király érdekében Kassánál vitézül harcolt Farkas fia Tamás, a Kacsics nembeli Szécsényi Tamás – még mint aradi, bácsi és szerémi ispán – nyerte adományul Ipoch (Ipocs) fia András erdélyi birtokait, összesen 23 falut, Beszterce és Szászrégen környékén, köztük Magyar- és Kisfülpöst is, ugyanazokat a falvakat, amelyek korábban unokatestvérének, Mihály fia Simonnak voltak adományozva, mint akinek azokhoz örökösödés jogán volt igénye. Mindkét adománylevél csaknem azonos kifejezésekkel, ugyanazon személy (János fehérvári prépost és küküllõi esperes mint alkancellár) keze által kelt, s úgy tûnik utóbb is mindkét adománylevél érvénybe tartásáról is gondoskodni kívántak, mert a megadományozottak kérésére az elsõt 1320. március 26-án a gyulafehérvári káptalan, az akkor már erdélyi vajda és szolnoki ispán Tamásnak szólót pedig 1323. június 19-én maga a király írta alá (Kis B. 1911. 3. 95). Hogy a két ellentétes adománylevélbõl kifolyólag a két unokatestvér közt vita vagy per támadt volna, annak nyomai nem maradtak fenn, inkább egymást segítették, fontos tisztségeket betöltve sorsuk összefonódott.

Simon – Kacsics nembeli Mihály fia – rokonsága sok más tagjához hasonlóan a nagy királyválság idején Csák Mátét támogatta, s 1308. november 8-án egyik jótálló volt, hogy Csák Máté a kékesi szerzõdést és meghódolást meg fogja tartani. 1310-ben elfoglalta Nyitra várát ura részére s egyúttal rettenetes károkat okozott a nyitrai egyháznak, úgyhogy a nyitrai püspök kiközösítette, Csák Máté ellenben nyitrai fõispánná és várnaggyá tette. 1317-ben elpártolt Csák Mátétól, s Károly Róbert oldalára állt át. Az irányváltás gyümölcsözõnek bizonyult, jutalma egyebek mellett a krassói és mezõsomlyói ispánság elnyerése volt. 1319-ben már fontos tisztségeket tölt be Károly Róbert szolgálatában, egy 1319. április 13-i keltezésû oklevélben Krassó vármegye ispánjaként (Nos magister Symun Comes de Kraso) bizonyítja, hogy Olasz Pál „Bach Kenéz”-nek és fiának Egres nevû falujából a lakókat más helyre telepítette le (Anjoukori 1878. I. 512–513. 462. okl.); az említett 1319. május 13-i adománylevélben somlyói és krassói ispánnak (magister Symon filius Mychaelis Comes de Sumlou et de Karasou) címzik (Anjoukori 1878. I. 516. 465. okl.). Az erdélyi káptalan 1320. március 26-i átiratában Simont már medgyesi ispánként említik (Simon filius Michaelis Comes de Medyes), 1321. november 1-én pedig székely ispánként (fide nostra et fide magistri Simoniis, filii Michaelis comitis Siculorum) szerepel a csicsói egyezséggel kapcsolatos oklevélben. (Erdély teljes pacifikálása, a Kán-fiak erejének a megtörése 1321-ben következett be. Károly Róbert júliusban új vajdát nevezett ki, a tisztséget több mint húsz éven át betöltõ, Kacsics nembeli Szécsényi Tamást, aki novemberre már meg is oldotta a feladatot: megszerezve Kán László fiainak utolsó várát, Csicsót. A hadjáratban a vajda mellett részt vett unokatestvére, Kacsics nembeli Mihály fia Simon székely ispán is, aki november 1-jén Tamással együtt kezességet vállalt a Csicsót átadó Emich fia Miklós várnaggyal kötött egyezséget illetõen.)

Kacsics nembeli Simon székely ispánná történõ kinevezését minden valószínûség szerint összefüggésbe hozhatjuk Szécsényi Tamás vajdává emelkedésével. Az unokafivérek már korábban is láttak el közösen diplomáciai feladatot: az 1317 végén megözvegyült király õket küldte el Luxemburg János prágai udvarába, hogy a cseh uralkodó húgai közül új feleséget válasszanak számára. Amikor 1321-ben sor került új erdélyi vajda kinevezésére, Károly Róbert szükségesnek tarthatta bizonyára Szécsényi Tamásnak a kérésére, hogy a tartomány második legjelentõsebb tisztsége az új méltóságviselõvel szorosan együttmûködõ, vele jó kapcsolatban levõ ember kezébe kerüljön.

Kacsics Simon választásának helyességét az elért eredmények kezdetben igazolták. A keleti országrész helyzetét sikerült normalizálni, így Tamás vajda 1322 áprilisában András erdélyi püspök, és az unokatestvérének (fratris nostri) nevezett Simon székely ispán társaságában közgyûlést tarthatott Keresztesen a tartomány nemesei, valamint a székelyek és a szászok részvételével. Ugyanebben az esztendõben, egy májusban kiadott és júliusban megerõsített oklevelében a király hû szolgálatai elismeréseképpen Simon székely, besztercei és mezõsomlyói ispánnak (pro fidelibus servitiis quondam nobilis et magnifici viri magistri Symonis filii Michaelis comitis Siculorum ac de Bezthercze et de Mezewsomlyo) adományozta az örökös nélkül elhunyt Kökényes-Radnót nembeli Radnótnak (a kedvezményezett sógorának) a birtokait.

A gyér adatok szerint Kacsics Simon 1327–1328-ig viselhette méltóságát. Hivatali mûködésére egy 1327. június 4-én kelt oklevél szolgáltatja az utolsó biztos adatot. A Köcski Sándor országbíró vezette bíróság tagjaként hivatalához szorosan kapcsolódó, székely vonatkozású ügyben szerepelt Simon. A király külön parancsára Visegrádon összeült bárók és egyháznagyok az esztergomi káptalan és az Aranyos menti kézdi székelyek között Felvinc ügyében évek óta zajló per végére tettek pontot, a káptalannak ítélve a vitatott birtokot (Székely Okl. VIII. 12).

Ezt követõen Kacsics Simon élete újabb fordulatot vett. Hogy mi történt, arra csak késõbbi utalásokból lehet következtetni. Károly király 1338. február 9-i oklevelébõl értesülünk arról, hogy a Belsõ-Szolnok megyében levõ Róna birtok korábban királyi adomány révén Mihály fia Simon akkori székely ispán tulajdonába került, súlyos gaztettei miatt azonban bírói úton átszállt Tamás vajda kezére („possessionem Rona nominatam in comitatu de Zonuk interiori iuxta fluvium Zamus... ad Simonem filium Michaelis tunc comitem siculorum et de Biztricia regia nostra donacione mediante translatam, que pretextu gravium delictorum eiusdem comitis Simonis ad manus memorate Thome voyvode tamquam iuducis ordinarii ... devoluta fore dinosscitur”. Anjoukori 1883. III. 470. 314. okl.), s ez utóbbi Pogány Istvánnak, a Hont-Pázmány nemzetségbeli Ferenc fiának adományozta. (Az erdélyi káptalan 1338. július 4-i jelentése I. Károly királyhoz arról, hogy Pogány Istvánt, a neki Tamás erdélyi vajda és fiai által adományozott Belsõ-Szolnok vármegyei Róna faluba beiktatta. Anjoukori 1883. III. 470–472. 314. okl. Lásd még Károly Róbert 1339. szeptember 21-én keltezett, az adományt megerõsítõ levelét: „quandam possessionem eorum Rona vocatam in comitatu de Zonuk interiori iuxta fluvium Zamus maiori existentem, per ipsum Thomam woyvodam a Simone filio Michaelis ordine iudiciario optentam”. Anjoukori 1883. III. 613. 402. okl.). Nem tudjuk pontosan, hogy a súlyos gaztettek (gravium delictorum) kifejezés pontosan mire vonatkozik, csak sejthetõ, hogy a király elleni megmozdulásról volt szó, ami birtokelkobzással járt. Az eseményre 1327. június 4-ét követõen kerülhetett sor, korábban nincs nyoma annak, hogy Simon összeütközésbe került volna Károly Róberttel. Több mint egy évvel késõbb azonban már nem õ, hanem Hermány nembeli Lack viseli a székely ispáni méltóságot. Feltehetõleg e két dátum között került sor arra az eseményre, amely Kacsics Simon kegyvesztéséhez és a hivataltól való megfosztásához vezetett.

Magyarfülpös Szécsényi Tamás utódainak kezén marad, az unokái is közösen bírták erdélyi birtokaikat, amíg 1404. április 11-én Tamási Henrik fia János és Szántai Lack fia Jakab, a két erdélyi vajda az akkor Sárpatakhoz tartozó Magyarfülpöst (possesio Magyarfilpes in parte Sarpathak sita) hû szolgálatainak jutalmául szentkirályi Bolgár Miklósnak adják. A település aztán valamilyen úton-módon visszakerül a Szécsényiek tulajdonába, ismét az 1354-ben elhalálozott Tamás vajda egyik unokája, Simon, majd lánya, Krisztina, Losonczi Zsigmondné birtokában van.

1443-ban I. Ulászló király Teke és Nagysajó helységeket, némely más Kolozs vármegyei (Magyar- és Szászfülpös), valamint néhány Torda és Fehér vármegyei helységgel együtt, Hunyadi János erdélyi vajdának adományozta, mégpedig mint olyan birtokokat, melyek a néhai Losonczi Bánffy Zsigmond és neje (Szécsényi Simon bán leánya) fiának, Lászlónak magtalan halála következtében szállottak a koronára. E birtokok Torda vármegyébõl Sárpatak, Unoka, Körtekapu, Kolozs megyébõl Magyar- és Szászfülpösön kívül (melyeket máskor Torda vármegyéhez számítanak), Erked, Akna, Teke, Péntek, Paszmos, Ludvég, továbbá Nagysajó, Várhely, Simontelke, Oláhbudak, Harasztos, Újfalu és Solymos, valamint Fehér megyében Landor, Heyad és Acyntus birtokokat és „Losoncz-i Zsigmond feleségének, Zechen-i bán fia: Simon leányának Erdély bármely megyéjében fekvõ birtokait, amelyek Losoncz-i Lászlónak, Zsigmond fiának magtalan halála folytán a koronára szálltak” (DL 13718).

I. Ulászló az 1443. április 17-én Budán kiállított adománylevelében felsorolja Hunyadi János érdemeit és bizonyítja, hogy „azon férfiak közt, akiknek az elõrelátása, becsületessége, okossága, katonai erénye és munkássága révén ez az ország eddig fennmaradt, precipuns patrie zelator tutorque apparuit: Hunyadi János erdélyi vajda és temesi ispán, aki abban az idõben, midõn az ország elvesztésére mindenünnen több és több cselvetést szõttek, vállalta a sanyargatott haza megmaradt részeinek a védelmét és megütközött mind a belsõ, mind a külsõ ellenségekkel és a legtöbbször gyõzelmesen került ki a harcból”. Az oklevél felemlíti Garai László bán és lázadó társai felett aratott gyõzelmét, miáltal királya uralmának hathatósabb erõt biztosított, majd a törökök felett aratott gyõzelmeivel „lemosta a haza régi szégyenfoltját”. A király „mindezek némi elismeréséül” adományozza Hunyadi Jánosnak a fennebb említett településeket.

E birtokok beiktatásának többen ellentmondtak, Losonczi Dénes fiai János és Albert, akik e birtokokhoz már 1438-ban is jogot tartottak és Losonczi Zsigmond özvegye, Krisztina is, akivel Hunyadi János, úgy látszik, 1446-ban egyezett ki, melynek következtében a kolozsmonostori konvent a Sajó, Sárpatak, Unoka és mindkét Fülpös jószágok jövedelmét megbecsültette.

Palóci László országbíró 1447. június 7-én kiállított irata szerint, elõtte megjelent Péter váci püspök és Farnosi Veres Dénes, s ez alkalommal Péter püspök magára vállalva édes testvére (frater uterinus) Kecheth-i Gergely fiának: Jánosnak, továbbá unokatestvére Kecheth-i András fiának: Lászlónak a terhét, és bejelentette, hogy jóllehet õ a Kolozs megyében fekvõ Elwes és az erdélyi Fehér megyében fekvõ Hary nevû birtokokat egykor a néhai Erzsébet királynétól kapta adományul, viszont „Magyarfylpes és Zaazfylpes” birtokokat azon csere alapján tartja a kezében, amelyet Hunyadi János kormányzóval csinált Búzásbocsárd birtokért, mégis „tisztán csak szeretetbõl a fentnevezett birtokok felét a nevezett Farnosi Dénesnek és Dénes fiainak: Benedeknek és Jánosnak és ezek örököseinek adta át, amivel szemben a nevezett Dénes magára vállalva fiainak: Benedeknek és Jánosnak a terhét, vállalta, hogy a fenti birtokok ügyében Erdély határain belül esetleg adódó peres ügyeket a saját költségén és fáradozásával fogja viselni” (DL 26397). Mindkét fél kötelezte magát az országbíró elõtt, hogy ha valamelyik a másikat ki akarná zárni az említett birtokok tulajdonából, vagy a másiknak a részét a királytól a maga számára igyekeznék megszerezni, az ilyen fél az összes fent elsorolt birtokok elvesztésével bûnhõdik, a bíróval szemben pedig 2000 forintban marad el. A kolozsmonostori konvent elõtt 1459. január 22-én Kecseti László tiltakozik is amiatt, hogy Farnasi néhai Veres Dénes fia, Benedek az õ tudta nélkül, maga és János nevû testvére javára a királytól új adományt szerzett Magyarfülpös és Szászfülpös egészbirtokra és be is vezettette magát, noha ezeket neki, Kecseti Lászlónak kellett volna iktatnia a Péter váci püspök és néhai Farnasi Dénes közötti megegyezés alapján (A kolozsmonostori I. 535. 1336. okl.).

V. László király 1453. április 3-án iktatni parancsolja Hunyadi Jánost Kolozs-, Torda- és Doboka vármegyei birtokaiba, melyeket a volt kormányzó Losonczi Alberttõl a Zaránd vármegyei Mesztért és uradalmáért kapott volt cserébe (DL 30826). E birtokok élén most is Sajó és Teke áll. Maguk a helységek így következnek, jelesül Kolozs vármegyébõl Sajó, Paszmos, Simonteleke, Alsósajó, Oláhbudak, Sebes, Ardán és Olmos helységek fele, Rádla, Serling és Feris helységek egészen; Doboka vármegyébõl Teke, Péntek, Ludvég, Erked, Solymos, Akna és Pinár helységek fele, valamint Unoka, Magyarfülpös és Szászfülpös egészen. Tehát Sajóval együtt éppen azokat a Sajó- és Budak-menti helységeket számítják Kolozs vármegyéhez, melyek inkább Doboka megyéhez lennének számíthatók; viszont azokat a Kolozs vármegye testében levõ helységeket, melyek Teke körül terülnek el, s ezekkel együtt a kétségtelenül inkább Torda vármegye testéhez tartozó Pinár, Unoka, Magyarfülpös és Szászfülpös helységeket Doboka vármegyéhez. Ekként Kolozs vármegye keleti felében megvékonyodva, kampó formában egész Beszterce vidékéig felnyúlna; viszont Doboka vármegye Teke vidékén ék alakúlag mélyen benyúlna az elvékonyodott Kolozs vármegye, sõt ezen túl Fülpösnél és Unokánál Torda vármegye testébe is. Valószínû azért, hogy a királyi kancellária a megyék nevét tudva vagy akaratlanul összecserélte (Csánki D. 1913. V. 33–34).

Hunyadi János halála után (1456) Magyarfül-pös a Farnasi Veresek birtokába kerül. Tarkõi Rikalf György és gyerõmonostori Kemény István erdélyi alvajdák 1457. június 21-én Tordán kelt, az erdélyi káptalanhoz címzett mandátumukban beszámolnak arról, hogy Erdély elöljáróival, a nemesekkel, a székelyek és szászok fõembereivel, Tordán, 1557. június 19-én szervezett tanácskozáson megjelent elõttük Farnasi Veres Dénesnek fia, Benedek, és panaszolva mondotta, hogy elõdjei és maga is békés birtokában volt a Kolozs megyei Zaazphilphes és a Torda megyei Magyarphilpes meg Unoka és a Fehér megyei Bwzasbochard birtokoknak, ennek ellenére a néhai Hunyadi János azokat jogtalanul a maga számára foglalta el tõlük, és jóllehet késõbb V. László király a két Fülpös birtokot, Unokát és Búzácsbocsárdot új királyi adomány címén adta a nevezett Veres Benedeknek és noha õ ezen adományozó levél alapján be is vezettette magát azok tulajdonába, „ennek a statutionak Tholdalag-i András fia Balázs a saját és a hozzácsatlakozottak nevében ellen mondott”. Errõl az összegyûlt nemeseknek tudomásuk volt és mikor ezt hivatalosan is kijelentették, az elõbbiek az ellenmondást visszavonták, mire az alvajdák utasították a káptalant, hogy a megtörtént statutióról adjon a Farnasi Veres Benedeknek hiteles oklevelet (DL 30197).

Egy 1457. június 7-én Szöregen, majd 1457. november 21-én Segesváron keltezett okirat szerint Horogszegi Szilágyi Mihály, macsói bán, nándorfehérvári kapitány igazolja, hogy jóllehet a néhai illustris princeps, Hunyadi János, Beszterce örökös comese bizonyos birtokokat: „Magyarphilpes, Zaazphilpes és Unoka”, amelyek Torda megyében egymás mellett feküdtek, Farnasi Veres Dénesnek és fiának Benedeknek a kezeibõl jogtalanul a maga számára foglalta el és élete végéig azokat a kezében tartotta és õ maga (Szilágyi Mihály is) unacum magnifico Mathia, filio eiusdem domini Johannis comitis is birtokolta azokat, de azután õ a saját és Mátyás nevében, akinek a terhét magára vállalta, szem elõtt tartva az említett Dénes fia Benedeknek vele szemben tanúsított hûséges szolgálatait, az említett Magyarfülpös, Szászfülpös és Unoka nevû birtokokat azok minden tartozékával együtt visszaadta nevezett Benedeknek és azokat mint új adományt adta neki és általa János és István nevû testvéreinek, semmi jogot sem tartván fenn azokból saját magának vagy Mátyásnak, hanem minden jogot átruházva a nevezett Veres Benedekre és két testvérére (DL 30837, DL 30298).

Mátyás király, bár korábban Beszterce várához kívánta csatolni e három falut, meggondolván magát, 1459-ben megerõsíti Farnasi Veres Benedek tulajdonjogát (DL 30202); július 13-án Budán írt levelében utasítja besztercei várnagyait („egregio Michaeli Zekel de Zenthywan et Stephano de Hederfa, castellanis castri nostri Bistriciensis”), hogy jóllehet az elmúlt napokban azt a parancsot adta nekik, hogy a Torda megyében fekvõ „Magyarphilpes, Zaazphilpes és Unoka” nevû birtokokat foglalják el a manibus Benedicti Weres de Farnos az õ Beszterce nevû várához, de azután meggondolván azokat a hûséges szolgálatokat, amelyeket a nevezett Benedek elõször az õ apjával, majd a királyi méltóság elnyerése után vele szemben tanúsított, ugyanazokat a birtokokat: Magyarfülpöst, Szászfülpöst és Unokát, amint elõbb nekik adományozta, így most újonnan is nekik adta, azért meghagyja cimzetteknek, hogy ha azokat parancsának megfelelõen már visszafoglalták Beszterce várához, úgy kötelesek azokat Benedeknek visszajuttatni; ha pedig még nem foglalták vissza, úgy hagyják meg azokat annak a tulajdonában és védjék meg õt azokban mindenkivel szemben. A parancs késve érkezhetett, mert 1462. december 12-én a Zaránd megyei Meggyesrõl utasítja ismét besztercei várnagyait, hogy a három falut szolgáltassák vissza Farnasi Veres Benedeknek, mert az adományozó oklevélbõl és a Benedek által bemutatott más oklevelekbõl arról gyõzõdött meg, hogy Benedeket ezekben teljes jog illeti meg, másrészt újra felemlíti az adományozott mind a törökkel, mind az ország más ellenségeivel szemben tanúsított hûséges szolgálatait (DL 30205). Ezt megelõzõen, 1461. március 19-én, a kolozsmonostori konvent elõtt Somai Antal, urai – néhai Farnasi Veres Dénes fia: Benedek, János és István – nevében tiltja Mátyás királyt és anyját Zaazfylpes, Magyarfylpes és Wnwka (Thorda m.) birtok eladományozásától (A kolozsmonostori I. 584. 1519. okl.). A király parancsa immár haladéktalanul teljesítve lett, Szentiváni Székely Mihály és Héderfáji István besztercei kapitányok 1462. december 16-án szigorúan meghagyják mindkét Fülpös, továbbá Unoka birtok bíráinak és összes lakóinak, hogy senki másnak nem tartoznak engedelmességgel, mint Farnasi Veres Benedeknek, és utasítják õket, hogy hûen teljesítsék mindazt, amire a király a nevezett Veres Benedeknek felhatalmazást adott (DL 36611).

Mátyás 1467 elején az ország rendjeivel nagyszabású adóreformot fogadtatott el, melynek értelmében a kamara haszna (lucrum camerae) helyett immár királyi kincstáradó (tributum fisci regalis) néven igényelte az uralkodót az ország összes jobbágyportája után megilletõ rendes évi adót, ráadásul, a korábbi gyakorlattal ellentétben, azt nem telkenként, hanem a több családnak is otthont nyújtó portákon, háztartásonként követelte meg. Az újítás Erdély nemességét különösképpen érzékenyen érintette, mivel birtokaik, Nagy Lajos kegyébõl, 1366 óta egységesen mentesültek a kamara haszna fizetése alól. Az évszázados privilégium most egy csapásra értékét vesztette, ráadásul Mátyás a jobbágyok mellett a fizetés alól mindaddig szintén mentes székelyeket is a tributum megfizetésére kötelezte. Az új adóval és a szintén ekkor átalakított külkereskedelmi vámmal szemben rögvest széles körû ellenállás bontakozott ki, a felháborodás Erdélyben pedig nyílt szervezkedésig vezetett. Mátyás, hírét véve ez összeesküvésnek, elegendõ számú hadsereg kíséretében Erdélyben termett, és a készülõ támadást minden komolyabb ellenállás nélkül leverte. A király nem kímélte a lázadókat: az évszázadok óta begyökerezett nagy családok – a Farnasi Veres, Suki, Módi, Kecseti, Drági, Bogáti, Losonci Dezsõfi, Somkeréki Erdélyi, Dobokai, Illyei, Folti – lázadó tagjai egyik napról a másikra földönfutókká lettek. A király birtokaikat rokonainak és kipróbált híveinek, elsõsorban az új vajdának, Dengelegi Pongrác Jánosnak és Csupor Miklósnak, továbbá Nádasdi Ungor Jánosnak adományozta.

1467. november 1-jén és 2-án Segesváron Mátyás király a lázadókhoz való csatlakozásukkal hûtlenségbe esett Veres Benedeket és Jánost, valamint sógorukat, Kecseti Lászlót elsõk között fosztotta meg birtokaitól. A felháborodott uralkodó elsõ haragjában különösebb mérlegelés nélkül, láthatóan csupán indulattól vezettetve, tüstént elkezdte szétosztogatni a Farnasi Veresek évtizedes munkával összehozott birtokait. Mintha csak a minél apróbb részekre való szétszaggatás lett volna a legfõbb célja. A két Veres testvér birtokaiból Belényszállási Sándor Pál, a horvátországi Pocsitelj királyi várának várnagya kapott adományul, a család kalotaszegi törzsbirtokaiból Nagylaki Jaxit István és Demeter részesült, továbbá Nagyfalusi Márton Mihály, a Bánffyak sólyomkõi és sebesvári várnagya, a Mezõség Torda vármegyei részén kialakított uradalom nagy részét pedig a király bizonyos Pykre András nevû hívének adományozta. A Veresek birtokainak szétosztogatását a király 1468. március 9-én, majd augusztus 16-án folytatta, a még megcsonkításai után is jelentõs kiterjedésû mezõségi uradalmat Monoszlói Csupor Miklós, az új erdélyi vajda hûségének biztosítására fordította. Ekkor Torda és Kolozs vármegye mezõségi részében, Magyar- és Szászfülpösön kívül, Szentandráson, Unokán, Tancson, Gerebenesen, Dátoson, Ölyvösön, Tuzsonban, Pusztaszilváson, Méhesen, Tombon, Faragón, Detrehemen, Sóspatakon, Szentmiklóson, Kókon, Tordalakán, Géresen, Mindszenten, Bõn és Kötkén lévõ rész- és egészbirtok került a vajda kezébe (Dl 30213). „Mivel õ megfontolás tárgyává tévén Monozlo-i Chwpor Miklós erdélyi vajdának a szent koronával és vele szemben tanúsított hûséges szolgálatait – szól Mátyás király adománylevele –, possessiones Magyarfilpes, Wnoka et Zazfilpes, Zenthandrás et Thanch vocatas – in Thordensi ac portiones possessionarias in possessionibus Nema, Gerebenes et Dathos, in eodem Thordensi, item similiter possessiones Ewlwed, Thwson et Pwzthasilwas appellatas, necnon alias portiones possessionarias in possessionibus Mehes, Thewk et Farago nuncupatis in de Kolos comitatibus habitas, amelyek azelõtt Farnos-i Weres Benedeké és Jánosé, meg Kecheth-i Lászlóé voltak, de a hûtlenség bûne folytán, amelyet azáltal követtek el, hogy semmibe sem véve a hitet és a hûséget, amelyekkel irányunkban és a szent koronával szemben tartoztak, a minap erdélyi részünk többi nemeseivel ellenünk összeesküdve és föllázadva egész nyíltan Szentgyörgy-i és Bozyn-i Groff János comeshez csatlakoztak, aki akkor erdélyi vajda volt és mint hûtlenek ellenünk tevékenykedtek, amiért javaik az ország bevett és jóváhagyott jogszokása szerint a szent koronára szálltak és a király adományozási jogkörébe estek, azért azokat minden tartozékukkal egyetemben a nevezett Chwpor Miklós vajdának és örököseinek adta” (DL 30884).

Monoszlói Csupor Miklós rövidesen (1472) gyermektelenül halálozott el; a Farnasi Veresek befolyását biztosító birtokállomány szétaprózása tovább folytatódott. Mátyás király 1474 májusában Gérest, Tóhátot, Örkét és Tordalakát kamarásának, Kövendi Székely Jakabnak, 1475 januárjában pedig Magyar- és Szászfülpöst, Tancsot, Ölyvöst és Szentandrást étekfogómesterének, Harinai Farkas Miklósnak, illetve Unokát, Magyar- és Oláhsármást Pisky Györgynek és Miklósnak adományozta (Jakó Zs. 1999. 192).

Harinai Farkas Miklós étekfogó halála után fiai, Tamás és Miklós valamint Héderfáji István fia, Mihály 1485-ben, gyermektelen haláluk esetére kölcsönösen örököseiknek nyilvánítják egymást, a kolozsmonostori konvent 1485. szeptember 2-án kelt protokolluma felsorolja a két család birtokait, a Harinai Farkasoknak Magyarfülpösön már csak birtokrészeik vannak (A kolozsmonostori II. 23. 2537. okl.).

 


 

Irodalom

ANJOUKORI 1878

Codex diplomaticus hungaricus andegavensis. Anjoukori okmánytár. I. kötet (1301–1321). A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága megbízásából szerkesztette Nagy Imre. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, Budapest 1878

ANJOUKORI 1883

Codex diplomaticus hungaricus andegavensis. Anjoukori okmánytár. III. kötet (1333–1339). A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága megbízásából szerkesztette Nagy Imre. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, Budapest 1883

CSÁNKI D. 1913

Csánki Dezsõ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. V. kötet, Budapest, 1913

DL

Diplomatikai Levéltár, Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból. Magyar Országos Levéltár, Budapest

AZ ERDÉLYI FEJEDELMEK

Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei. I. 1569–1602. Báthori Zsigmond királyi könyvei. 1582–1602. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Erdélyi Történelmi Adatok VII. 3. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2005, 191–192. p.

AZ ERDÉLYI KÁPTALAN

Az erdélyi káptalan jegyzõkönyvei. 1222–1599. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Bogdánfi Zsolt, Gálfi Emõke. Erdélyi Történelmi Adatok VIII. 1. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006

JAKÓ ZS. 1999

Jakó Zsigmond: A Farnasi Veres család (Az 1467. évi erdélyi lázadás kutatásához). In Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1999

KELEMEN L. 1899

Kelemen Lajos: A Mezõség szélérõl. Erdély, IX. évf. 8–9 szám. 1899, 50–59. p.

KIS B. 1911

Kis Bálint: Erdély régi családai. A Zéchéniek, Gerébek s még némely velök egy törzsû család. Turul, 1911. 3. szám, 95.

A KOLOZSMONOSTORI

A kolozsmonostori konvent jegyzõkönyvei. Kivonatokban közzéteszi és a bevezetõ tanulmányt írta Jakó Zsigmond. A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. I–II. kötet

NAGY I. 1859

Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Ötödik kötet. Kiadja Ráth Mór, Pest 1859, 53–56.

PALKÓ A. 1999

Palkó Attila: Adatok a Felsõ-Maros mente etnikai változásaihoz. In Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1999



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008