magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kelemen Antal: Bálint Zoltán laudációja


„A fa­lu meg­men­tet­te a tra­dí­ció foly­to­nos­sá­gát, a mi dol­gunk át­ven­ni tőle és to­vább ápol­ni. A tűz­nek nem sza­bad ki­alud­nia” – mon­dák bölcs ele­ink.

Ahogy Csík­ma­da­rast el­hagy­juk és Dán­fal­vá­ra érünk, már fel­tű­nik a csíkkarcfalvi erődtemplom ég­be­nyú­ló tor­nya, a Fel­csí­ki-me­den­ce büsz­ke­sé­ge, amely év­szá­zad­ok óta őrködik a vi­dék és szor­gal­mas szé­kely né­pe fö­lött. Eb­ben a mű­em­lék­ké nyil­vá­ní­tott Is­ten­há­zá­ban szó­lal­tat­ja meg va­sár­nap­ról va­sár­nap­ra a hang­sze­rek ki­rá­lyán Is­tent dicsőítő zsol­tá­ra­it Bá­lint Zol­tán kán­tor úr. Ha már is­mer­jük a ne­vét, pró­bál­juk meg­fej­te­ni, ugyan ki ő és mi­ért áll itt e ran­gos ren­dez­vény kül­döt­tei előtt? Az, hogy a Da­los­szö­vet­ség dí­ja­zott­jai lis­tá­ján sze­re­pel, nem vé­let­len. Olyan fa­lu­ban szü­le­tett és ta­nult, ahol Mik­lós Mar­ci bá­csi ki­vá­ló népnevelő, a nem­zet nap­szá­mo­sa­ként sok év­ti­ze­den ke­resz­tül min­den madarasi gyer­mek lel­ké­be be­lop­ta a ze­nét és an­nak sze­re­te­tét.

So­kan ta­lán fur­csá­nak tart­ják, hogy mi­re ké­pes egy nevelő. Ha­gyo­mányt te­remt, és nem­ze­dé­kek vi­szik to­vább az el­ve­tett mag ter­mé­sét. Ha nem is ta­nult ze­nei in­téz­mé­nyek­ben, érett­sé­gi után ben­ne is mun­kál­ko­dott az el­ve­tett madarasi mag és úgy dön­tött, hogy a ze­né­vel és an­nak leg­ne­me­sebb hang­sze­ré­vel, az or­go­nán ját­szás­sal kö­te­le­zi el ma­gát.

A gyu­la­fe­hér­vá­ri kántorképzőn szer­zett ok­le­ve­let, és 10 éven át a Csíkszentkirályi egy­ház­köz­ség kán­to­ra­ként dol­go­zott. Negy­ven­ta­gú ének­kart szer­ve­zett. Ő szer­ve­zi meg elsőként 1997-ben az egy­há­zi kó­ru­sok alcsíki ta­lál­ko­zó­ját, mely az­óta fon­tos egy­há­zi ren­dez­vénnyé nőtte ki ma­gát.

1993 és 2000 kö­zött Csíkszentkirály közművelődési éle­té­nek meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge: szín­da­ra­bo­kat, tán­co­kat, 1993 és 2000 kö­zött ze­nét ta­nít az is­ko­lá­ban.

Úgy tű­nik, hogy Bá­lint Zol­tánt von­zot­ta Felcsík zord ég­haj­la­ta, a Terkő cso­dá­la­tos pa­no­rá­má­ja, és 2000-ben már a csíkkkarcfalvi egy­ház­köz­ség kán­to­ra­ként szol­gál. Ha­ma­ro­san új­já­é­pí­ti az ének­kart, a felcsíki kó­rus­ta­lál­ko­zók résztvevője, ze­nét ta­nít az is­ko­lá­ban és ami­kor föl­ké­rik, hogy fú­vós­ze­ne­kart szer­vez­zen a karc­fal­vi gyer­me­kek rész­vé­te­lé­vel, vál­lal­ja.

Az el­hi­va­tott­ság és ki­hí­vás ab­bén a hely­zet­ben tel­je­se­dik ki a kán­tor úr éle­té­ben, ami­kor az ének­kar mel­lett egy ze­ne­ka­ri együt­test meg­szer­vez kezdőkkel, úgy­mond a semmiből, egy új vi­lá­got te­remt. 22 gye­rek­kel in­dul­tak ma 61-en van­nak.

In­du­lás­nál a hang­szer­ok­ta­tást a Szeredai Nép­mű­vé­sze­ti Is­ko­la ta­ná­ra­i­val in­dí­tot­ták, de ha­mar ki­de­rült, hogy az el­kép­ze­lé­sük az el­ért ered­mé­nyek kap­csán nem egye­zik a kán­tor úr tö­rek­vé­se­i­vel. Így ma­radt egy idő után egye­dül a ze­ne­kar szer­ve­zé­si, ok­ta­tá­si, egy­szó­val min­den­ne­mű prob­lé­má­i­val.

Tud­tam az in­du­lás­ról, és ami­kor a rétyi tá­bor­ba jöt­tek, al­kal­mam volt meg­is­mer­ni a Csíkkarcfalvi If­jú Fú­vó­sok vezetőjét. A gye­re­kek közt csa­lád­apai minőségben te­vé­keny­ke­dett, szer­vez­te, vi­gyáz­ta föl na­pi nem könnyű mun­ká­ju­kat, amit késő es­té­be nyú­ló pró­bák­kal egé­szí­tett ki. Igaz, nem ma­radt el a fi­gyel­mes­ség sem, ked­vük­be járt ami­vel csak le­he­tett. Ez ak­kor is úgy volt, ami­kor 65 csíkkarcfalvi ott­ho­na volt két hé­tig a rétyi sport­te­rem. So­kat ta­pasz­tal­tunk év­ti­ze­des ef­faj­ta mun­kánk so­rán, de az a köz­vet­len­ség, ahogy a gye­re­kek­hez vi­szo­nyul egye­di je­len­ség a mai meg­ló­dult időben. Lá­to­gat­ja a cso­por­to­kat, szó­ba áll a szak­ta­nár­ok­kal, akik kö­zül so­kan ba­rát­já­vá vál­tak, és ha kell, eb­ben a minőségben kér se­gít­sé­get mun­ká­já­hoz. Mind­ezt igaz, nem egye­dül te­szi, mert ná­luk a csa­lád a ze­ne­kar, két gyer­me­ke az együt­tes­ben ját­szik, és ara­nyos kis fe­le­sé­ge iga­zi társ­ként föl­vál­lal­ja Zo­li min­den­na­pos meg­pró­bál­ta­tá­sa­i­nak egy ré­szét. Így ta­lán könnyebb lesz a tel­je­sen ki­ta­po­sat­lan úton vé­gig­men­ni.

Ez a ki­tar­tó, ke­mény kö­zel 5 év, má­ra egy jól hang­zó együt­tes­sé ko­vá­csol­ta össze a csa­pa­tot. A szülők és a köz­ség vezetősége már cso­dák­ról be­szél, de a kar­nagy úr tud­ja, hogy még az út ele­jén van­nak. Kö­te­le­zi őket a te­le­pü­lés ér­té­ket teremtő, több év­szá­za­dos ha­gyo­má­nya, amelyből va­lók, s aki­kért van­nak. Ez nem lesz könnyű azon a te­le­pü­lé­sen, ahol az ősi temp­lom tö­vé­ben mo­dern jég­pa­lo­tát emel­tek a csí­ki jég­ko­rong fel­leg­vá­ra­ként. Ma, a fi­a­ta­lok­hoz Bá­lint Zol­tán mód­sze­re­i­vel kell kö­ze­led­ni, hogy a jé­gen va­ló küz­de­lem után hang­sze­re­i­ken szó­lal­tat­ják meg né­pünk, nem­ze­tünk da­la­it, olyan szin­ten, mely Felcsíknak ha­son­ló el­is­me­rést sze­rez a vi­lág­ban.

Úgy gon­do­lom, ha ma van­nak Bá­lint Zol­tán kán­tor úr­hoz ha­son­ló fi­a­tal, el­kö­te­te­zett szak­em­be­rek, ak­kor nem kell fél­te­nünk a jövőt, mert lesz­nek Er­dély­ben, akik vi­lág­gá trom­bi­tál­ják, hogy vol­tunk, va­gyunk és le­szünk, mert va­gyunk, akik vol­tunk, s le­szünk, akik va­gyunk.

Eze­kért és sok má­sért ja­va­so­lom Bá­lint Zol­tánt a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Da­los­szö­vet­ség Ró­nai-dí­já­ra, to­váb­bi si­ke­res éle­tet kí­vá­nok!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008