magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Guttman Mihály: László Attila és a 30 éves Cantus Firmus énekkar laudációja


Lász­ló At­ti­la szö­vet­sé­günk új­ra­ala­ku­lá­sá­tól, 1994. szep­tem­ber 17-től első el­nö­ke volt. Így mint más el­nök­nek, ne­ki is ki­jár az El­nök úr meg­szó­lí­tás, az­az cím vi­se­lé­se. 1972-től ve­zet­te a sep­si­szent­györ­gyi művelődési ház ma­gyar fér­fi da­lár­dá­ját, de min­dig ve­gyes kó­rus­ra vá­gyott. Nyolc évig kel­lett ud­va­rol­nia, hogy a ve­gyes kó­rust 1980-ban megala­kítsa. Si­ke­rült. Az­óta a Cantus Firmus ne­vet vi­se­lik és gyűj­tik si­ke­res fel­lé­pé­sü­ket.

Ma, ami­kor szűk, de min­dig ti­e­tek Er­dély­or­szág­ban is­mert ne­ve­tek, ami­kor szám­ta­lan kap­cso­la­tot te­rem­tet­te­tek az itt­ho­ni és kül­föl­di ének­kar­ok­kal, be­jár­tá­tok Ma­gyar­or­szág, Szlo­vá­kia, Né­met­or­szág, Auszt­ria na­gyobb vá­ro­sa­it, is­mer­té let­te­tek. So­kat ta­nul­ta­tok, nem volt hi­á­ba az együtt el­töl­tött 30 év, 4500 óra ta­nu­lás­ban, fe­gyel­me­zett vi­sel­ke­dés­ben, egy­más gond­ja­i­nak és örö­meinek meg­is­me­ré­si­ben. Szol­gál­tá­tok nem­ze­ti kul­tú­rán­kat, egyhá­zainkat. Ne­vel­té­tek kö­zös­sé­gün­ket ér­té­kes mű­so­rok­kal, kapcso­latot tart­va ha­zai és ha­tá­ron tú­li ze­ne szerzőkkel is. Tu­da­tá­ban vagy­tok an­nak, hogy a ze­ne a val­lá­sos ér­zü­let­re hat. Az em­be­ri lé­lek ma­gá­tól értetődően ke­resz­tény vagy ke­resz­tyén. Is­ten azért te­rem­tet­te a mű­vé­sze­tet és ter­mé­sze­te­sen a ze­nét, hogy elmélyít­sen, vi­gasz­tal­jon, biz­tas­son, erőt ad­jon, hogy az em­ber bol­dog le­gyen. Bol­do­gu­lá­sun­kat ne má­sok ká­rá­ra ke­res­sük, ha­nem egy­má­sért, az egész nem­ze­tünk épü­lé­sé­re, ja­vá­ra. So­ha­se azt néz­zük, mi van, ha­nem azt, mi le­het­ne. Tu­dom, hisz­tek ab­ban, hogy a bol­dog­ság ne­ve sze­re­tet, és sze­ret­ni min­den­kit le­het. Mit kí­ván­jak nek­tek, har­minc éven együtt dol­go­zók­nak? Sze­res­sé­tek to­vább­ra is az együtt­ének­lést, gaz­da­god­ja­tok si­ke­rek­ben, érez­zé­tek ti is azt, amit Márai Sán­dor ér­zett:

Már nem tu­dom, ho­gyan volt; az eszterlánci cér­na

el­sza­kadt, elszakadt.,. Hal­lot­tam nagy ze­nét

s Bee­tho­vent is az­óta a vas­úton, a ha­jón, ott­hon,

nap­pa­li he­ve­rés­ben, vagy las­san mú­ló éj­jel

eszem­be ju­tott egy­re: há­rom­han­gú kis ének,

lánc, lánc, eszterlánci cér­na... ér­tel­me sem­mi nin­csen,

nem több mint egy ne­héz il­lat ér­tel­me, ennyi,

mit dél­utá­ni sé­tán fe­lém küld még a feny­ves:

s van ben­ne gyan­ta, lomb, me­leg és nap­sü­tés is.

 

Sze­res­sé­tek a kó­rus­ban va­ló ének­lést. Is­ten él­tes­sen!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008