magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kósa László: Pozsony Ferenc a Magyar Tudományos akadémia külső tagja


Minden álszerénység nélkül magunkénak érezzük azt az elismerést, amelyben Pozsony Ferenc néprajzkutatót és tudományszervezőt a szakma részesítette azzal, hogy akadémiai székfoglalóját tarthatta a közelmúltban. Hiszen a Művelődésben közölte első tudományos írásait, és elsőkként örvendhettünk annak idején az Álomvíz martján. Fekete-ügy vidéki magyar népballadák című 1984-es kötete megjelenésekor. Szívből gratulálunk!

Laudációt szokatlan dolog kérdéssel kezdeni. Vajon jogosan mondhatom-e, hogy Pozsony Ferenc szerencsés tudós nemzedék tagja? Az elmúlt mintegy negyedszázad olyan súlyos, még a viszonylagosság tág mezejében is állítható, hogy többségé- ben nem várt változásokat hozott a világ, a magyarság, számos ember életében, hogy sokféleségük miatt ezeket összegzõen szerencsésnek mondani nem föltétlenül lehet. Pozsony Ferenc elõtt azonban történelmileg ritka pillanatban nyílott meg az adottságait kibontakoztató tudományos pálya, és õ élt a kínálkozó lehetõséggel. A hosszú ideje vegetálásra kárhoztatott vagy más nézõpontból közelítve, illegalitásba kényszerülõ romániai magyar néprajzi kutatások valamint szakemberképzés kibontakoztatása és megszervezése volt a tét. Több mint két évtizedre visszatekintve, Pozsony Ferenc hasonló indíttatású és az említett ügyek iránt elkötelezett kollégáival együtt, mert mindvégig nemzedéki föllépésrõl volt, van szó, komoly, kiemelkedõ eredményekrõl, nem kevésbé kiteljesedõ életpályáról adhat számot. Ebben a fölvetésben jogos szerencsés nemzedékrõl beszélni.

Pedig az elõzmények nem ígérték ezt a kifejletet. Pozsony Ferenc 1955-ben Erdély, közelebbrõl a Székelyföld hagyományosan egyik legjelentõsebb értelmiség-utánpótlást adó vidékén, Háromszéken született, Zabola községben. Középiskoláit Kovásznán végezte. Tudományos életpálya szempontjából akár közömbös lehetne, de nem az, ezért meg kell említenünk, hogy a szûkebb hazájában már gimnazistaként sikeres folklórgyûjtést végzõ és szülõhelyén tájházat alapító fiatalembernek mielõtt egyetemi tanulmányokat kezdhetett volna, tudományos elõképzésnek igazán nem nevezhetõ, munkaszolgálatos sorkatonai szolgálatot kellett teljesítenie 1974–1976 között. Ezután 1977-tõl 1981-ig végezhette el a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen a magyar–orosz szakot. Diplomázás után Kézdivásárhelyre került, ahol elõbb általános, majd középiskolában tanított. Egyetemi évei alatt tagja lett a Korunk folyóirat körül gyülekezõ, félhivatalos, fiatal magyar társadalomtudós körnek, melynek tagjai önképzéssel és áldozatkész idõsebb szakemberek támogatásával gyarapították tudásukat. Mindeközben és a kézdivásárhelyi tanári esztendõk alatt folytonosan végzett néprajzi terepmunkát és publikált is. Ezért nem érte fölkészületlenül a nem vártként idézett szerencsés történelmi pillanat. 1990-ben adjunktusa lett a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen, a kedvezõ politikai változások nyomán a képzési lehetõségek szélesülését nevében is jelzõ Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének. 1997-ben megszerzi a filológiai-etnológiai tudományok doktora fokozatot. 1998-ban kapja docensi, 2002-ben egyetemi tanári kinevezését, az utóbbit már a magyar tanszékbõl önállósuló Magyar Néprajzi és Antropológiai Tanszéken. 2005-tõl doktori program vezetõje, 2008-tól a Bölcsészkar dékánhelyettese. Nemcsak fontos szerepet vállalt a kolozsvári néprajzi tanszék profiljának kialakításában, hanem folyamatosan részt vesz a néprajzos utánpótlás nevelésében is.

Munkássága a néprajz csaknem minden ágára kiterjed. A jelen- és történeti vizsgálatokban egyaránt otthonos. Fõ érdeklõdési területei a folklór (ünnepi és vallási szokások, népköltészet, díszítõmûvészet) és a társadalomnéprajz (tradíció és modernizáció, társadalomszerkezet, család, identitások, szórványhelyzet). Az egész kontinensünket tekintve jellegzetes, tradicionálisan multikulturális nagytáj, Erdély népei, szászok, románok, örmények, zsidók, cigányok kutatójaként a teljes magyar néprajztudomány viszonylatában az interetnikus vizsgálatok vezetõ szakembere. Ez a megállapítás egyúttal kutatásai nemzetközi jelentõségét is hangsúlyozza. Nemcsak a kölcsönhatások érdeklik, hanem a karakteres mûveltséget hordozó népcsoportok eltûnése és a helyükre kerülõk problematikája is, a kulturális örökségek sorsának alakulása. Jóllehet tudott, hogy Erdélyt a szász mûveltség ismerete nélkül megérteni nem lehet, a magyar néprajzkutatókat meglehetõs keveset foglalkoztatta ez a kérdés. Pozsony Ferenc a szászokat még 1990 elõtt kezdte kutatni, amikor csupán körvonalazódott, de nem lehetett sejteni exodusuk hirtelen és gyors lezajlását. Doktori értekezését szász tematikából írta. Önálló kötetben: Az erdélyi szászok jeles napi szokásai (1997, németül: 1999) címmel jelent meg; másik ide kapcsolódó könyve: Szól a kakas már. Szász hatás az erdélyi magyar jeles napi szokásokban (1998). A mai magyar nemzeti tudatban helyet kapó moldvai magyarok, a csángók ügyéhez igen fontos ismereteket adnak Pozsony Ferenc antropológiai szemléletû kutatásai: A moldvai csángó magyarok (2005, korábban románul is, 2002). Szemlélete ebben az érzékeny kérdéskörben kiegyensúlyozott. Azok közé a szakemberek közé tartozik, akik ezt a kérdést racionális józansággal, ugyanakkor azonosulni tudással közelítik meg.

Két fõ kutatási területét emeltem ki, ám mindezek mellett még számos témakör és feladat érdekli a balladáktól a tervezett-épülõ észak-erdélyi autópálya kulturális hatásaiig, általában Erdély változó társadalma, melyben a kortárs idõszakban igen gazdag összetettséget alkotnak a még régiesnek számító mûveltségelemek és a globalizációs tendenciák következményeként fölpörgõ urbanizáció. Talán nem túlzunk, ha valószínûnek gondoljuk, hogy ez a sokszínûség sem korábban nem létezett, sem a jövõben nem fog hasonló differenciáltságban létezni.

Pozsony Ferenc tanulmányai és cikkei magyarul, németül, románul, angolul láttak eddig napvilágot. 12 önálló kötetet, 125 tanulmányt, valamint 70-nél több kisebb cikket és recenziót publikált. Önállóan vagy másokkal 21 tanulmánykötetet szerkesztett.

Az oktatói és kutatói tevékenység mellett munkásságának harmadik hangsúlyos területe az évtizedeken át mostoha sorsú romániai magyar néprajzi muzeológia, azaz annak föllendítése. Saját gyûjteményeire alapozva hozta létre a zabolai székely tájházat és annak tõszomszédságában a kutatóhelyként is mûködõ csángó néprajzi múzeumot. Fõleg az utóbbi anyagából kerültek ki az általa 1989 és 2011 között Romániában és Magyarországon rendezett 18 idõszaki kiállításon bemutatott tárgyegyüttesek.

Negyedszerre említem tudományszervezõ ténykedését. Bár lényegében az elõzõ három tevékenységi terület is beletartozik, külön kiemelendõ, hogy alapító tagja és elnöke az erdélyi magyar tudományos élet egyik legtevékenyebb, könyvtárat, archívumokat és adatbázisokat fenntartó, könyvet kiadó egyesületének, a Kriza János Néprajzi Társaságnak.

Pozsony Ferenc a mai magyar néprajztudomány egyik vezetõ kutatója, egyetemi oktató és tudományszervezõ, nemzedékének meghatározó személyisége. 2010. évi közgyûlésén méltán választotta külsõ tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008