magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: Lüget–Földvár. A második világháborús fogolytáborok történetéhez


A második világháború magyar és német állampolgárságú, illetve nemzetiségû internáltjainak és hadifoglyainak tömeges elhurcolása és kiirtása csak részben feltárt fejezete a történelemnek. Bár errõl az 1989-es rendszerváltozások óta eltelt bõ két évtizedben számos munka, elsõsorban visszaemlékezés-kötet látott már napvilágot, ezek nem vagy csak részben hatottak oda, hogy a kollektív emlékezetben az õt megilletõ súllyal foglaljon helyet a magyar és német holokausztként is emlegetett tragédia. A fehér foltok eltüntetésén fáradozik a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre is. A Markovits-Kretz Eleonóra elnöklete alatt álló civil egylet 2008-ban kezdte kutatni a magyarországi németek elhurcolásának körülményeit, de mert a szálak részben messzire vezetnek, részben összefüggnek, hamar kiderült, hogy azok nemcsak az anyaországi, hanem az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki német, illetve magyar nemzetiségûekhez is elvezetnek. Sikeres Európai Uniós pályázatnak köszönhetõen, szakembereket és a kérdéskört kutató fiatalokat is bevonva szélesítették az adatgyûjtés körét, így jelenhetett meg 2009-ben a téma kiváló kutatója,  Bognár Zalán szerkesztésében a többszerzõs Málenkij robot. Egyetlen bûnünk a származásunk volt címû kötet. A kutatómunka helyszíni terepszemlével is jár, így jutott el a csoport a kárpátaljai Szolyvára – ahol kegyhely állít emléket az elhurcolt tízezreknek – valamint a Donyeck-medencébe, ahol német és magyar nemzetiségû deportáltakat dolgoztattak embertelen körülmények között a szénbányákban. Ugyanakkor a pécsi német kör Strassburgba is ellátogatott, ahol szlovákiai, romániai és németországi illetékeseket arra kértek: vegyék napirendre az ártatlanul elhurcoltak rehabilitálását, és tegyenek meg mindent azért, hogy ilyen tragédia többé soha ne fordulhasson elõ.

Május elején a csoport Erdélyben járt. Hatnapos útjuk során azokból a helyszínekbõl kerestek fel néhányat, ahol anyaországi és erdélyi magyar és német civilek, valamint hadifoglyok ezreit tartották fogva, illetve ahol kegyhely õrzi az embertelen körülmények (tífusz-, vérhas-járvány, kiéheztetés) között elhunyt ezrek emlékét. Meglátogatták a Szatmár megyei Csanálost, Csomaközt, Mezõfényt, Nagykárolyt és Szatmárnémetit, ahonnan 1944 õszén a román hatóságok sváb és magyar civilek ezreit hurcolták internáló táborokba. Ugyanakkor felkeresték és megkoszorúzták a Fehér megyei Nagyenyeden, illetve a Szeben megyei Nagydisznódon a magyar és német hadifoglyok százainak végsõ nyugvóhelyül szolgáló – mindkét helyen szépen gondozott – közös sírt, felkeresték a háromszéki Hídvégen létesített fogoly-emlékszobát is, ahol Jungel Zoltán nagyváradi születésû, Brassóban élõ egykori sváb deportált elevenítette fel emlékeit. A szomszédos Barcaföldváron az egykori haláltábor helyén álló, keresztekkel és emlékkõvel is megjelölt, egyetlen fennmaradt közös sírdombon helyeztek el koszorút, majd a szintén Brassó megyei Lügeten – ahol 1944-45 telén a barcaföldvári láger egy altábora mûködött – a községközpont Szászmagyarós polgármestere, Nistor Boricean segítségével azonosították azt a helyet, ahol a fogolytábor állt, és amelyet a helyiek ma is lágerként emlegetnek. Kérdésre válaszolva Nistor Boricean kijelentette: nincs akadálya annak, hogy a lügeti lágerben elhunytak iránti tisztelet jeléül emlékmûvet állítsanak. Szászrégenben és Temesváron hajtottak fejet az elhurcolt magyarok és németek emléke elõtt.

Eddigi kutatásaim során a lügeti fogoly altáborban elhunyt 73 internált és hadifogoly nevét sikerült azonosítanom, az alábbiakban ezt teszem közzé egy – a pécsi német kör, valamint a szászmagyarósi polgármester által is támogatott – leendõ emlékmû reményében. Egyben a lügeti lágert megjárt szemtanúk, köztük onnan megszökött internáltak visszaemlékezéseibõl is közreadok néhány töredéket saját gyûjtésembõl.

1. Vízi Tamás 1945. január 13. 30 éves, római katolikus, Isztimér (Fehér m., Magyarország; más forrás szerint: Andornak, Borsod m.)

2. Bene Lajos 1945. január 16. 35 éves, római katolikus, Andornak (Borsod m., Magyarország; más forrás szerint: Ibrány, Szabolcs m.)

3. Kurucz András 1945. január 18. 38 éves, római katolikus, Ibrány (Szabolcs m., Magyarország)

4. Braun József 1945. január 6. 27 éves, római katolikus, Isztimér (Fehér m., Magyarország)

5. Kosmos (Kormos?) András 1945. január 23. (18?). 35 éves, római katolikus, Tiszalak (Szabolcs m., Magyarország)

6. Bognár Sándor 1945. január 23. 27 éves, római katolikus, Szerencs (Zemplén m., Magyarország)

7. Tóth Ferenc 1945. január 23. (20?). 28 éves, római katolikus, Hódmezõvásárhely (Csongrád m., Magyarország)

8. Bodnár János 1945. január 21. 41 éves, római katolikus, Gáva (Szabolcs m., Magyarország)

9. Takács Gusztáv 1945. január 21. (20?) 31 éves, római katolikus, Apoly (?) (Szatmár m., Magyarország)

10. Kazsuk (?) (Kacsah?) István 1945. január 21. 29 éves, római katolikus, Révaranyos (Szabolcs m., Magyarország)

11. Kaloczki József 1945. január 21. 27 éves, római katolikus, Baskó (Abaúj-Zemplén m., Magyarország)

12. Sztriba István 1945. január 20. 24 éves, római katolikus, Budapest (Pest m., Magyarország)

13. Pándi András 1945. január 21. 35 éves, római katolikus, Taksony (?) (Pest m., Magyarország)

14. Újlaki Sándor 1945. január 21. 34 éves, római katolikus, Nagyravig (?) (Magyarország)

15. Potor Gyula 1945. január 23. 24 éves, római katolikus, Bohug-Kapanig (?) (Magyarország)

16. Kendi János 1945. január 24. 53 éves, római katolikus, Tiszaladány (Szabolcs m., helyesen: Borsod-Abaúj-Zemplén m., Magyarország)

17. Stréger Mihály 1945. január 24. 46 éves, római katolikus, Nyíregyháza (Szabolcs m., Magyarország)

18. Demjén Mihály 1945. január 26. 36 éves, római katolikus, Nyíregyháza (Szabolcs m., Magyarország)

19. Weber Frigyes 1945. január 25. 39 éves, római katolikus, Gasztony (Vas m., Magyarország)

20. Kiss Benjámin 1945. január 26. 35 éves, római katolikus, Bótrágy (Beregszászi járás, Kárpátalja)

21. Danarka Béla 1945. január 26. 35 éves, római katolikus, Vágkirályfa, (Nyitrai kerület, Szlovákia)

22. Jámbor Albert 1945. január 26. 23 éves, római katolikus, Pátroha (Szabolcs m., Magyarország)

23. Csipó János 1945. január 28. 23 éves, római katolikus, Pátroha (Szabolcs m., Magyarország; más forrás szerint: Füzesgyarmat, Békés m.)

24. Biszku József 1945. január 28. 23 éves, római katolikus, Tiszacsanne (Bereg m., Magyarország)

25. Benyei Ferenc 1945. február 1. 40 éves, római katolikus, Tiszaladány (Szabolcs m., helyesen: Borsod-Abaúj-Zemplén m., Magyarország)

26. Móricz Gyula 1945. február 2. 24 éves, római katolikus, Mecsérfalva (Magyarország)

27. Bakos Albert 1945. február 5. 30 éves, római katolikus, Dercen (Bereg m., Magyarország)

28. Denez Béla 1945. február 5. 38 éves, római katolikus, Beregán (Bereg m., Magyarország)

29. Ivancsics József 1945. február 5. 24 éves, római katolikus, Petõháza (Sopron m., Magyarország)

30. Csikai Bertalan 1945. február 5. 40 éves, római katolikus, Tiszaladány (Szabolcs m., Magyarország)

31. Balogh András 1945. február 5. 33 éves, római katolikus, Szamoshely (Szatmár m., Magyarország)

32. Csika József 1945. február 5. (1912-ben született), római katolikus. (Magyarország)

33. Gyenge Sándor 1945. február 5. 35 éves, római katolikus, Szerep (Bihar m., Magyarország)

34. Hajdu István 1945. február 5. 38 éves, római katolikus, Tiszafüred (Heves m., Magyarország)

35. Zsóka József 1945. február 5. 38 éves, római katolikus, Pende (Abaúj m., Magyarország)

36. Kertesi (Kertész?) László 1945. február 5. 33 éves, római katolikus, Szabolcsveresmart (Szabolcs m., Magyarország)

37. Bacsó József 1945. február 5. 35 éves, római katolikus, Tiszahölkõ (Bereg m., Magyarország)

38. Bene Ferenc 1945. február 8. 35 éves, római katolikus, Fonyód (Somogy m., Magyarország)

39. Szántó Zsigmond 1945. február 8. 26 éves, római katolikus, Mátészalka (Szatmár m., Magyarország)

40. Kacsai István 1945. február 10. 31 éves (más forrás szerint 1908-ban született), római katolikus, Abaújszántó (Abaúj m., Magyarország)

41. Lengyel György 1945. február 10. 33 éves, római katolikus, Pusztaszõlõs (?) (Pest m., Magyarország)

42. Antal Sándor 1945. február 11. 25 éves, római katolikus, (…)vadszõlõs (?) (Szolnok m., Magyarország)

43. Horváth Zoltán 1945. február 11., (született 1903-ban), római katolikus, Kincseshomok (Ungvári járás, Kárpátalja)

44. Forberger László 1945. február 12. 40 éves, római katolikus, Zalaegerszeg (Szabolcs m., Magyarország)

45. Sanykányi Sándor 1945. február 12. római katolikus, Kismacséd (Pozsony m., Magyarország)

46. Vámos Imre 1945. február 12. 40 éves, római katolikus, Hódmezõvásárhely (Csongrád m., Magyarország)

47. Tóth Bertalan 1945. február 19. 27 éves, római katolikus, Tiszaladány (Szabolcs m., Magyarország)

48. Jánosi Károly 1945. február 19. 24 éves, római katolikus, Táplánszentkereszt (Vas m., Magyarország)

49. Tóth András 1945. február 19. 26 éves, római katolikus, (…?arany, Abaúj m., Magyarország)

50. Ruba István 1945. február 19. 26 éves (más forrás szerint 1909-ben született), római katolikus, Rahova (?) (Szabolcs m., Magyarország)

51. Mudra László 1945. február 19. 29 éves, római katolikus, Táplánszentkereszt (Vas m., Magyarország)

52. Nagy Géza 1945. február 19. 25 éves, római katolikus, Gúta (Komárom m., Magyarország)

53. Horváth István 1945. február 1. 39 éves, római katolikus, Nagyida (Pest m., Magyarország)

54. Kiss László 1945. február 19. 24 éves, római katolikus, Nyírtass (Szabolcs m., Magyarország)

55. Kecse Gyula 1945. február 19. 32 éves, római katolikus, Dióskál (Zala m., Magyarország)

56. Alföldi Mihály 1945. február 19. 27 éves, római katolikus, Tiszaul (Szabolcs m., Magyarország)

57. Jaszkó József 1945. február 20. 28 éves, római katolikus, Bogya (Komárom m., Magyarország)

58. Simos György 1945. február 20. 39 éves, római katolikus, Nyírvasvári (Szatmár m., Magyarország)

59. Szabados Károly 1945. február 20. 33 éves, római katolikus, Párkány (Komárom m., Magyarország)

60. Miklós Vilmos 1945. február 20. 50 éves, római katolikus, Szolnok (Szolnok m., Magyarország)

61. Bodoloti Lajos 1945. február 20. 35 éves, római katolikus, Nyíregyháza (Szabolcs m., Magyarország)

62. Szabó Bálint 1945. február 20. 25 éves, római katolikus, Büdszentmihály (Szabolcs m., Magyarország)

63. Pólik János 1945. február 22. 30 éves, római katolikus, Mezõkövesd (Borsod m., Magyarország)

64. Linerth József 1945. február 22. 25 éves, római katolikus, Kecskemét (Pest m., Magyarország)

65. Varró Sándor 1945. február 22. 50 éves, római katolikus, Abafája (?) (Maros m., Erdély)

66. Szilágyi Imre 1945. február 26. 23 éves, római katolikus, Felsõkocsmárok (Abaúj m., Magyarország)

67. Sadván András 1945. február 28. 28 éves, római katolikus, Fancsal (Abaúj m., Magyarország)

68. Szabó Béla 1945. március 1. 23 éves, római katolikus, Kiskövesd (Abaúj m., Magyarország)

69. Demeter Gyula 1945. március 10. 36 éves, római katolikus, Tiszakanyár (Szabolcs m., Magyarország)

70. Sári Mihály 1945. április 2. 41 éves (más forrás szerint 1906-ban született), Polgár (Szabolcs m., Magyarország)

71. András Péter 1945. március 21. 39 éves, Tomoh (Szabolcs m., Magyarország)

72. Varga Béla 1945. március 2. 35 éves (más forrás szerint 1906-ban született), Eger (Heves m., Magyarország)

73. Orosz József 1945. április 3. 25 éves, Tiszanagyfalu (?) (Szabolcs m., Magyarország).

 

Id. Barabás Ferenc (Miklósvár):

[…] Nemsokára hoztak egy újabb csoport foglyot, s átalgyalogoltattak Lügetre. Örvendtem, mert egy kicsit közelebb voltam a falumhoz. Õsz volt, répaszedés. Útközben felkapkodtuk az elhullatott répákat a földrõl. Volt, aki nem bírta kivárni, hogy beérjünk a lügeti táborba, hogy ott megsüssük, hanem nyersen megette. Akkor éjjel vagy kettõ-három megpuffadt a nyers répától, s meghalt. Lügeten már nem volt annyi drót, mint Földváron. A mai iskola mellett, a kanyarban van egy lapos terület, ahol most a vegyesbolt áll. Ott volt a parancsnokság, kinnebb, az oldalban valami istállók, a mi szálláshelyünk. A kicsi kapuban állott egy õr. Na, gondoltam, innen szabadulni kell, az õrt leütjük, s mehetünk… Egy Lügetre férjhez ment miklósvári asszony, Szabó Biri mondta volt, hogy valami baj van, mert a csákós mánista csendõrököt visszahítták. [1944. november 11-én a szovjetek kiutasították Észak-Erdélybõl a román közigazgatást – B. L.] Az oroszoknak úgy volt béadva, hogy mi, akiket béhívattak, mint partizánokként vagyunk elfogva. De Szentgyörgyön olyan is volt, hogy aki jó sokat fizetett, azt elengedték. Olyan is volt, hogy a börtönbe jöttek bé a román papok, s megmondták: Ha átalállsz [az ortodox vallásra – B. L.], akkor elengednek. S volt, aki átállt… Úgyhogy ez az elhurcolás a gyûlölet szerint volt, nem azért, mert partizánok voltunk. […] másnap kivezényeltek vagy hatvanunkot nádvágni. Kivittek az Olt partjára, Szászmagyarós irányába. A köpeciek mind mondták, hogy menjünk az Olt folyásán egy kicsit lennebb, hogy közelebb legyünk az otthonhoz, s hogy könnyebben el tudjunk szökni.[…] Ott vagy négy katona volt velünk. Gondoltam, fegyverezzük le, hiszen négyen hatvan emberrel szemben úgy sem tudnak semmit csinálni. De nem volt vállalkozó. Egy cigány, aki azelõtt a katonaságnál lovászom volt, na õ azt mondta, ketten egy õrt fogjunk le, vegyük el a fegyverét, s avval a többi katonát lõjük le. Még volt egy vállalkozó, Szilágyi Laci Köpecbányáról. Õ olyan volt, hogy egyedül is vállalkozott volna a szökésre. A cigány mind mondta, hogy vegyük már el a fegyvert. Mondom, nem úgy csináljuk. Amikor sorakozót parancsolnak, te hamar bébújsz a nádba, a levezetõ csatorna mentén elindulsz az Olt felé, addig én szóval tartom az õröket, te pedig az Olt jobb partján mész a folyáson lefelé. Addig menj, amíg eléred Miklósvárt, úgy írja románul, hogy Micloºoara. Mondd meg anyámnak, ha ma éjjel nem leszek otthon, akkor biztos meglõttek. Az öregebbek észrevették, hogy mire készülünk, s mind mondták: Ne mesterkedj, ne mesterkedj, mert holnap adják a papírt, s mehetünk haza! Mondom, nem baj, maga holnap jön a papírral, de én most megyek! A cigány elment. A katonák nem is vették volna észre, de amikor sorakozó volt, mondom: Egy hiányzik… A cigány nevezetes volt, mert egyszer-egyszer még táncolt is, figurás volt. Azt mondják a többiek: Ne, a cigány most ment bé a nádasba!... Látjátok-e, holnap eleresztettek volna, de most meggyûlik a bajunk… menjünk, keressük meg! Megkeressük, mondom. A köpecieket s a miklósváriakot egy csoportba gyûjtöttem, s két katonával elindultunk. A másik két õr ott maradt a többi fogollyal. A két katona elöl ment lövésre kész fegyverrel, mi hátul, s egyenként fésültük át a bokrokot. A többieknek megsúgtam: Idefigyeljetek, most mindenki a saját bõrivel játszik. Úgy nyüzsögjetek, hogy mindenki kerüljön lõtávolságon kívül, s tûnjön el! Amikor indultunk volna a cigány keresésére, Gáll Béla, a köpeci utolsónak lépett ki a sorból, még intettem a katonának, hagyja, hogy jöjjön. Elindultunk. Gáll Béla Tüzes Gyurival társult. Ahogy közeledtünk az Olt felé, Gyuri s Béla leléptek, átalmentek az Olt hídján Szászmagyarós felé. Na, gondoltam, ezek egyszer leléptek… Mi tovább mentünk az Olt jobb partján Bölön felé, hogy kerítsük a cigányt, de nem került elé… A többiek már annyira széjjelszóródtak a nagy keresgélésben, hogy gondoltam, annyi eszük csak van, hogy eltûnjenek. Én a szerdzsenttel [sergent – szakaszvezetõ, románul – B. L.] az út szélin mentem, az Olt és az országút közötti réten. […] Láttam, hogy egy ember a rétrõl kifelé tart, az országút felé. Mondom: Ne, ott jõ a cigány! Futottunk, hogy amire õ kiér az útra, kerüljünk eleibe. A szerdzsent ugye, ivott egy kicsit, s azt mondja: Nu pot, nu pot! [Nem bírom, nem bírom! – B. L.] Mondom neki: Te maradj itt, feküdj le, s vedd célba a cigányt, én utána futok. Amikor már két telefonpózna távolság volt közöttünk, utánam kiáltott: Stai, cã trag! [Állj, mert lövök! – B. L.] Egy kicsit lassabbra fogtam, de ahogy haladtunk, még mindig jó nagy volt a távolság közöttünk. Elértem azt az embert. A pásztor volt. Mondom neki: Bácsi, menjen, s mondja meg annak a katonának, amelyik ott áll, hogy a vacsorámat vegye ki… Egy pillanatra megszusszantam, s avval befutottam a faluba, Bölönbe. A katona észrevette, hogy az az ember nem a keresett cigány, s azt is látta, hogy elhaladtam mellette. Most már tudta, hogy mi a szándékom, s utánam lõtt. De én befutottam az egyik kertbe, s elé az udvaron. A cigány már Nagyajtán járt… […] Elindultam, hazafelé, Miklósvárra. A két falu közötti második dombon megálltam, s széjjelnéztem. Láttam, hogy egy ember közeledik, de nem úgy, mint aki a határt szemléli, hanem úgy, mint egy menekülõ. Töretett, látszott rajta, hogy menekül. Szilágyi Laci volt. Találkoztunk. Na, egyet örvendtünk, s elindultunk tovább. Amikor a falu végéhez közeledtünk, láttuk, hogy az emberek ki vannak állva a dombra. Fakovács [Tüzes] Gyuri ott lakott, nem messze a falu végétõl. Mondom az anyjáéknak: Ha nappal nem is mernek hazajönni, de ma éjjel egészen biztos itthon lesznek, mert a szememmel láttam, hogy õk legeslegelsõknek megszöktek! Amíg elmondtam ezt az egészet, hát látjuk, hogy a Gyalogos kaszálóján jönnek. Megvolt a nagy öröm. Így kerültünk haza…

Gáll Béla (Köpec):

[…] Akkor ijedtünk meg, hogy Földváron mi van, amikor odaértünk… Négy sor drótkerítés, minden húsz-harminc méterre golyószórók, géppuskák. Na, mondom, mi egyszer rossz helyre jöttünk… Azelõtt az oroszokot tartották fogva három vagy négy, földbe ásott bunkerban. Az egyikben csak németek voltak s a másokban mi, a magyarok. A közepe le volt ásva, kétoldalt feküdtünk a földön, s a fejünk felett össze volt fedve náddal, alattunk egy rogozsin [gyékényszõnyeg – B. L.] s egy rossz pokróc. De ott télen biza nem volt melegünk. Közben vagonoslag hozták továbbra is távolabbról a foglyokat. Ott aztán annyira ment volt a létszám, hogy ezer embert kiszedtek, mi, a köpeciek egy része beléestünk az ezerbe, s kihoztak Lügetre. Volt ott két nagy istálló, amelyekbe priccseket tettek be, s oda ezer embert bezsúfoltak. A két istálló nem volt messze a román templomtól, egy kicsi utcán fel kellett térni, s ott voltak az istállók. Az egyik piros cseréppel, a másik náddal volt fedve.

[…] Négy nap múlva százunkot kivittek, hogy vágjunk nádat, nem tudom, minek akarták. A miklósváriaknak, Barabás Ferinek s Tüzes Gyurinak a szülei odajöttek, csomagot hoztak. Õk mondták, hogy a román csendõrök kimentek Észak-Erdélybõl, holnap-holnapután mi is kapjuk a papírt, s elengednek. Evvel a hírrel jöttek. Na, de ez nem úgy lett. A román csendõrök elmentek, de mi maradtunk. Másnap megint kivittek százunkot nádat vágni. Ekkor szöktünk el. […] úgy akartuk, hogy az õrököt szereljük le, vegyük el tõlük a puskát. Hát tizenkilenc évesen az ember nem fél, s az erõben is még jól benne voltunk, ketten egy õrt meg is ettünk volna… le a puskát a válláról, ki a zárdugattyút, vagy csõre töltünk, s keresztüllõjük… Igen, de voltak családos emberek, akiknek családja s gyermeke volt otthon. Mit akartok, taknyos kölykei?! Mi haza akarunk menni, s holnap-holnapután úgyis adják a papírt, megszabadulunk, mit akartok?! Volt egy szovátai cigány, Marcinak hítták, jól emlékszem, mert az istállóban mellettem aludt. […] Azt mondja: Add ide a sarlót. Odaadtam, õ egy darabig vágta a nádat, s én szedtem fel utána. De aztán õ eltûnt. Összeállítanak sorba, s hát egy ember hiányzik, a cigány. Kilép Barabás Feri: Menjünk, keressük meg! Mi úgy megkerestük, hogy mi is eljöttünk… Barabás Feri s Szilágyi Laci eljöttek Bölön felé, én s Tüzes Gyuri lejöttünk az Olt-hídig, s a hídon keresztüljöttünk Szászmagyarósra. […]

– Hányan szöktek meg?

– Ötön. Köpecrõl Szilágyi Laci s én, Miklósvárról Barabás Feri s Tüzes Gyuri, s akkor a szovátai cigány, Marci. […] De olyan is volt, Kósa Gyula, aki a katonával visszament a többi fogoly közé… Késõbb Tigyinában meghalt. A másik katonával egy másik köpeci, Nagy Jóska is visszament… Két katona ott maradt a foglyokkal, s kettõ elindult, hogy keressék a cigányt. De a cigány már messze járt…

– S a többiek, akik a két katonával ott maradtak, azok nem próbáltak szökni? Hiszen annyian legyûrték volna az õröket…

– Nem, nem próbáltak. Ott volt Sebestyén Matyi, Sebestyén Péternek, a kolozsvári egyetemi tanárnak a testvére. Õ az apjával volt. Mind mondtam neki: Gyere, Matyi, gyere, Matyi! Én nem megyek, hát édesapámot hogy hagyjam ott… Na, mind ottmaradtak, odavesztek… […]

 

Tüzes György (Miklósvár):

[…] Földváron nem fértünk el, s egy vagy két bunkert lehoztak Lügetre, ahol valami istállókba raktak bé. Azelõtt orosz foglyok voltak abban az istállóban. Nem volt, amire feküdjünk, csak a kopasz deszka, úgyhogy kivittek nádvágni. […] Elhatároztuk, hogy ha meglõnek is megszökünk, akármi lesz, de megszökünk! Volt egy sófalvi cigány fiú velünk. Elég jó szervezõ volt, örökké mondta, hogy: Menjünk el, szökjünk meg, s így-úgy!... Õ gondolta ki a szökést. Azt mondta: Én elszekem, s akkor ti mondjátok, hogy ne, a cigány elszekett, a katonák keresni fognak, s akkor ti es szekjetek el!... […] Úgy történt, ahogy a cigány kitervelte. Õ elment, s mi széjjelszóródtunk. Õ is hazaért, mi is. De volt, aki meg sem mozdult, ott maradt… Gáll Béla és én az Olt felé rohantunk. […] Ketten beszorultunk az Olt kanyarjába. A katonák futottak a többiek után, lövöldöztek, mi pedig lefutottunk a szászmagyarósi hídig, azon keresztülmentünk, s a folyó bal partján szépen jövögettünk gyalog lefelé, mert tudtuk, hogy közel vagyunk Miklósvárhoz. […] Apácánál keresztüljöttünk megint az Olt-hídon, s Nagyajta felé hazajöttünk.

 

Máthé Jánosné Tóthpál Karola (Krizba, Türkös):

[…] Ezerkilencszáznegyvenöt január nem tudom hányadikán a hídvégi lelkész, Lõrinczi Árpád egy rövid levelet küldött a férjemnek, hogy magyar testvéreink szenvednek a fogolytáborban, a földvári fogolytáborban. Ott azelõtt oroszok voltak, de õket rövid ideig tartották, aztán ugye, jöttek a mieink. Lõrinczi tiszteletes azt írta levelében a férjemnek, hogy: „Mindent kövess el, lehetõleg a legsürgõsebben segíteni kell ezeken a szerencsétlen testvéreinken, mert sem élelmiszer, sem ruházat, semmi, megfagynak, meghalnak, elpusztulnak...” Ahogy a férjem ezt a levelet megkapta, rögtön elindult a faluban, leházalta a családokat és akkor amit hirtelen össze lehetett gyûjteni, összegyûjtöttünk. Természetesen kézi csomagokat készítettünk, amelyeket levittek Földvárra. Na, ott valami román parancsnokok, tisztek azt mondták, hogy nem lehet bemenni, de a csomagokat hagyják ott. Hát ott is hagyták, de azután újra értesített a hídvégi lelkész, hogy nem jó, a csomag nem jut el a rendeltetési helyre, a foglyokhoz. Ugye, a románok is éppúgy éheztek, mint a többiek… És azt is írta, hogy a magyarok egy részét átköltöztették a földváriból a lügeti fogolytáborba. […] Szóval, amikor ezt a második üzenetet megkapta, a férjem úgy döntött, hogy többet nem csomagolunk, mert a csomagok eltûnnek, hanem ilyen nagy krumplifõzõ üstökben fõzünk a foglyoknak. A hívek tyúkot vágtak, feldaraboltuk, finom tyúkhúslevest fõztünk zöldséggel, mindennel. És sütöttek ilyen kis kalácsokat. Tudniillik a férjem már a kezdet kezdetén úgy döntött, hogy ha már megyünk, akkor úrvacsorát is akar osztani a foglyoknak. Elkészült a finom leves, a fogatokkal jött két-három férfi, öt-hat asszony kanalakkal, edényekkel, a leves gõzölgött, s elindultunk. Január nem tudom hányadikán volt vagy február legelején, huszonkét fokos hideg volt, de én is mentem vele. […] Lügeten egyetlenegy német katolikus lelkész volt és egy hamburgi német orvos. […] A lügeti táborban körülbelül nyolcvan vagy száz fogoly lehetett, amikor mi ott jártunk, de rongyosan, érti-e, ócska köpenyekben, mezítláb, ócska, befûzetlen bakancsokban, rettenetesen néztek ki… A tábor nem magasan, inkább egy alacsonyabb, sík területen feküdt. Be volt kerítve szögesdróttal. És fegyveres õrség állt mindenütt. Mindenkinek vittünk csomagot, az õröknek is, így szépen õk is megkapták az övéket, így aztán megengedték, hogy bevigyük az ételt. Ha látta volna azt a tömeget… azt a meghatódott tömeget… hogy azok hogy zokogtak, hogy sírtak, amikor megláttak… A férjem felvette a palástját, s mondta, hogy szeretne úrvacsorát adni nekik, akarják-e? Igen, igen!, válaszolták a foglyok. Melyik éneket énekeljük el?, kérdezte a férjem. Hát úgy látszik, hogy nagy része református volt, mert a Tebenned bíztunk eleitõl fogva éneket akarták énekelni. Szépen elénekelték, és akkor megkezdõdött az ételkiosztás. És természetesen tejet vittünk, grízt vittünk és mindenki kapott egy tányérkába külön tejbegrízt és egy kis kalácsot. […] Azt mondta a férjem azután is, hogy: Ez volt életem legszebb szolgálata. De én, amilyen kíváncsi vagyok, hogy szeretek sok mindent tudni, amíg a férjem a foglyokkal el volt foglalva, hátramentem az udvaron. Egy nagy fedetlen istállóféleségben egy csomó ember be volt dobálva, megfagyva, meztelenül… így, úgy összezsugorodva… Az élõ emberek ugye, levették a ruhát róluk, mert hát fagytak meg, nem volt fûtés sem… Igen, összevissza le voltak dobálva. Szegények meghaltak, a kezük, a lábuk, az arcuk úgy meredt és fagyott meg, ahogy szenvedéseikben kimúltak… Legalább tíz-tizenkettõ volt. […] A sok megfagyott embernek ástak egy nagy gödröt, tömegsírban hantolták el õket, mert hát nem volt, amit tenni. […] Egy német katonaorvos és egy német tábori pap is volt a táborban. Õk is külön kaptak egy nagyon szép csomagot. Tudja, hogy nem akarták elfogadni? A férjem gyõzködte õket: Lássa, jóember, mindenki kapott, mások is kaptak, ezt maguknak készítették. De hát valamennyien rongyban voltak, az orvos is egy rossz vastag házi papucsban, de rongyosban, egy kék kis zakó és egy szürke nadrág volt rajta, a pap szintén rongyos ruhában. Rongyosak voltak mind a ketten és fáztak, dideregtek. Hát húsz-huszonkét fokos fagy volt. Így nem, úgy nem, de aztán elfogadták a kis csomagot. A férjem kérdezte az orvost, hogy van-e valami gyógyszer. Azt mondja: semmi… a saját vérükkel oltják meg… […]

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008