magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Kelemen Lajos kiadatlan összeírásaiból


Kelemen Lajosnak (1877–1963), Erdély legendás levéltárosának az élete és tudományos munkássága a közelmúltban a figyelem középpontjában állt, a Magyar Örökség díj várományosából 2011. szeptember 17-én posztumusz viselőjévé válhatott. Az erdélyi levéltárügy és történettudomány területén kifejtett alapvető fontosságú tevékenysége a jövőben is meghatározó értéket fog képviselni. A forráskiadás során nyújtott elméleti és módszertani alapvetések mellett személyes példaadásával is tanított. Kelemen Lajos életére s munkásságára vonatkozó ismeretek kiindulópontja, hogy mint robotos – ahogyan találóan önmagát nevezte – egy egész intézményt helyettesített, vagy éppen annak feladatait látta el egymagában.
Életművét nem a szintetizálásra való törekvés jellemezte – bár erre való képességének nem egy írásában tanújelét adta –, munkája lényegét és értékét az jelentette, hogy mások számára teremtette meg az összegzésre való lehetőséget. Hűséges sáfárként ennek érdekében hordta és gyűjtötte össze Erdély levéltárába a majdani teljességre törekvéshez elengedhetetlenül fontos forrásokat, okleveleket, okmányokat és iratanyagokat. Kelemen Lajos egy-egy téma kifejtését nem az abban a pászmában korábban már megszületett munkák újabb összegzéseként akarta tárgyalni. A nagyobb rálátáshoz, a szempontok kibővítéséhez a szemléletváltás mellett korábban ismeretlen és feldolgozatlan forrásokra volt szükség, azok összegyűjtése, megléte nélkül a várt teljesség soha nem következhetett volna be. A levéltári kutatáson alapuló feldolgozáshoz személyes példamutatással járult hozzá, a számára fontosnak ítélt témákban – művészet-, irodalom-, egyház- és családtörténet, címertan vagy éppen nyelvészet – kifejtette az elméletet és meghatározta a módszert. Rövidebb-hosszabb írásai, tanulmányai, forrásközlései iránymutatók, a leendő összegzés során nemcsak felhasználhatók, beépíthetők, hanem a megszületendő tudományos igényű épületek vázszerkezetének kihagyhatatlan részei lettek. Erdély történetének az általa elképzelt igényességgel való megírását nem tartotta megvalósíthatónak a szükséges forrásanyag megléte, annak ismerete és feldolgozása nélkül.
Kelemen Lajos jó helyzetfelismerő képessége révén igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy az általa kikutatott és továbbadásra fontosnak gondolt iratok, okmányok egyike se vesszen kárba: „Mint a levéltári források forgatója-kutatója mindennapos munkám közben egy-egy műemlékre vonatkozóan sokszor egészen váratlanul olyan adatanyagra akadtam, amelyet kiaknázatlanul hagyni, úgy éreztem, vétkes mulasztás lett volna”. Az ismeretanyag – amely nála mindig levéltári forráson, vagy legalább helyszíni adatgyűjtésen alapult – előteremtésénél csak egy dolgot tartott fontosabbnak, a megszerzett tudásanyag továbbítását. Nagyon sok számottevő, becses emlék, kézirat, korabeli okmány már csak az ő leírásában, feldolgozásában létezik. Félő, hogy a báró Petrichevich-Horváth családi képek is.
A Petrichevich-Horváth család a parasztháborúk idején, az 1510-es években hagyta el Horvátországot és költözött Erdélybe, Széplakra. Eredetüket a Horváth ragadványnév őrizte meg. A család a 18. század folyamán báróságot kapott. A család részletes történetét Petrichevich Horváth Emil gyűjtötte össze és írta meg. A családtörténeti monográfia A Mogorovich nemzetségbeli Petrichevich család története és oklevéltára címen két részben jelent meg (Budapest – Pécs, 1934–1942). Az első rész 1. kötete A Petrichevich család általános története 1069–1526, az első rész 2. kötete A Petrichevich család történetének regesztái 1069–1942. A kiadvány második része A Petrichevich család naplói: Petrichevich Horváth Lázár (1837–38, 1848–50), báró Petrichevich Horváth János (1848–59), Petrichevich Horváth Károly (1776–1808) naplója. Mellékletként A Mogorovich nemzetség és a Petrichevich család leszármazása olvasható. Petrichevich Horváth Emil (1881–1945) politikus ügyvédi gyakorlatot folytatott Marosvásárhelyen. Élénken részt vett a politikai életben, az Erdélyi Szövetség egyik alapítója volt. 1917–18-ban Nagyküküllő vármegye főispánja, 1919–24-ben az Országos Menekültügyi Hivatal vezetője, 1919-től belügyi államtitkár, 1921 és 1926 között miniszteri rangban népjóléti államtitkár, 1925-től 1926-ig nemzetgyűlési képviselő, a szegedi tudományegyetemen a politikai tudományok magántanára. Az Erdély és az unitárius egyház életében jelentős szerepet vállaló család történetével a neves családtörténet-kutató, a kolozsvári Genealógiai Füzetek szerkesztője, Sándor Imre is foglalkozott lapjában. A család tagjai öt főgondnokot is adtak egyházuknak. A neves unitárius személyiségek közé tartozott Petrichevich Horváth Boldizsár (1714–1778), aki az Unitárius Egyház főtanácsában 1753-tól haláláig, 25 évig viselt főgondnoksága alatt az egyház és az iskolák ügyének intézésében fejtette ki munkásságát. Petrichevich Horváth Ferenc (1731–1804) táblabíró 1778-tól haláláig egyháza főgondnoka, a marosvásárhelyi egyházi tanács, a Konzisztórium szervezője volt. Végrendeletében a Kolozsvári Unitárius Kollégiumra hagyományozta zsuki birtokát, Felsőszovát és Kötelend gabona-, bor- és malomhasznának egyharmadát. Egyháza vallási tanításait Apologia Fratrum unitariorium, azaz az unitárius atyafiaknak mentségére s egyszersmind keresztényi értelmeknek megvilágítására  rendeltetett írás (1701) című munkájában igyekezett megvilágítani. Ebbe a sorba illik Petrichevich Horváth Miklós, aki 1805 és 1814, valamint Petrichevich Horváth Károly, aki 1815 és 1830 között töltötte be a főgondnoki tisztet. Róla tisztességgel megemlékezett Molnos Dávid Az igaz ember, és annak ditsősége, egy halotti beszédben lerajzólva, mellyet széplaki néhai méltóságos Petrityévit Horváth Károly urnak az Erdélyi Unitária Eklésiák’ vólt fő curátorának utólsó tisztességtételére (1831) címen írt búcsúztatójában. A neves unitárius személyiségek közé tartozott még Petrichevich Horváth Kálmán (1840–1925) felsőzsuki nagybirtokos, aki 1892-től egészen haláláig szolgálta főgondnokként egyházát. Vallási meggyőződését Az unitárizmus hivatása a jövőben (1920) című írásában hagyta örökül.
Kelemen Lajos életének és munkásságának teljességre törekvő megismerésére akkor lesz lehetőség, ha végre közkézen foroghatnak, olvashatóvá válhatnak nemcsak életében megjelent, hanem kéziratban maradt írásai – közöttük a Petrichevich-Horváth családi képek jegyzéke –, ha közkinccsé válhat teljes tárgyi és szellemi hagyatéka: a közösséget illető kulturális öröksége.





vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008