magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Székely Melinda: Kallós Zoltán és Korniss Péter könyve


Máig talány számomra, miért engem ért az a megtiszteltetés, hogy Kallós Zoltán, mindannyiunk Zoli bácsija könyvét bemutassam. Bár a Kallós-kúria visszaszolgáltatásának és helyreállításának kiinduló munkáinál magam is jelen voltam, és azóta is közeli kapcsolatom van a válaszúti tevékenységek egy részével, azt hiszem, inkább azért jelölt ki Zoli bácsi erre a feladatra, mert az államvizsga dolgozatom  a válaszúti Kallós Zoltán Múzeum egyik tárgyegyütteséből írtam, jelesül a válaszúti szobából, annak textíliáiból.
A könyv két szerzőjű, amint láthatják: Kallós Zoltán és Korniss Péter közös munkájának eredménye, címét – Adok nektek aranyvesszőt – pedig egy moldvai balladát idéző Nagy László-szöveg indokolhatná, amely a könyv belső oldalán is olvasható:
„mert férfi akadt Erdélyben,
hűségesen elszánt, aki eleven
éneket gyűjtve aranyvesszőt ad…
és igazi kincseket.
…a legjobb őrködő,
virrasztónak a leghűbb.
Énekre nyitja a lepecsételt
szájakat is.
És hitet ad nekünk.”
Összefoglalója ez az idézet Kallós Zoltán egyéletes munkájának, hiszen a nehéz időkben hallgatásra kényszerült ajkakat dalra fakasztotta, rengeteg népdalt gyűjtött és gyönyörű tárgyakat, amelyek mind-mind a népi kultúra színes képeskönyvét nyitják meg előttünk. Ahogyan ez a könyv is, ahogyan a válaszúti Kallós Zoltán Múzeum is. Szöveg és tárgy, népdal és eszköz egyszerre tudja közvetíteni ebben a könyvben a Korniss Péter képei által a falu világát. Mesélnek a dalok és mesélnek a tárgyak: időről, emberről, érzelmekről.
Hogyan tudnak a tárgyak mesélni?
Ha a Kallós Múzeumban valakinek volt szerencséje Zoli bácsival körbesétálni, akkor tudja, hogy miről beszélek: a tárgyak életre kelnek és olyan történetek kerekednek elő, amelyek a kimerevített bábok mögül a lényeget tudják megszólaltatni. A hímzett takarók alól, a minták kanyarulataiból, a ruhák redőiből, a kancsók mélyéről Kallós Zoltánnak az egész élettapasztalata és ezáltal a paraszti kultúra sok-sok kincse kerül elő.
Mert ezeket a tárgyakat egy egész világ övezi, és ezt a gyűjtő tudja. A parasztembernek egészen más volt a viszonya a saját tárgyaihoz, sokkal emberibb. Abból adódóan, hogy a lány elvetette a kendert, learatta, előkészítette, megszőtte, belehímezte meleg téli estéken örömét-bánatát és készített belőle vőlegényi inget, aztán asszonykorában kendőt a gyermek arcára, utána konfirmáló inget és végül halottas lepedőt – belekerült ezekbe a tárgyakba az egész élete. Nem dobhatott ki semmit, úgy ahogy mi ma eldobjuk az egyhasználatú poharat.
Napjainkban divatos fogalom a bio: minden bio, az élelmiszer, a tárgyak stb. De vajon értjük-e mi ezt, tapasztaljuk-e úgy, ahogyan a parasztember tette? Birtokoljuk-e még azt az ősi tudást, amely meghatározza a táncmozdulatok cizelláltságát, egy-egy jól elhelyezett mondat értékét, vagy azt a méltóságot, amivel a parasztember a viseletét hordani tudja?
Ezek a kérdések indulnak el bennem, ha ezt a könyvet lapozgatom…
Azt hiszem, mögé kell látnunk a mintáknak, a gyönyörű színeknek és keresnünk kell mögöttük az embert, hiszen ez a könyv valóban egy Tündérkertről mesél: arról a világról, amelyben érzelmek, színek, hangulatok, értelemből adódó rend szövi át a mindennapokat és színesíti meg azokat.
Sokat lehetne még ezekről a tárgyakról, erről a világról mesélni, de nem fogok, meséljen inkább ez a csodálatos könyv. Csak ajánlani tudom, aminthogy természetesen azt is ajánlom, hogy látogassanak el Válaszútra a csodálatos Tündérkertbe, ahol élőben is megcsodálhatják a könyv anyagát.


vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008