magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Tatárok, betyárok, bányarémek


Nagybányán 1991-ben alakult meg az EMKE helyi fiókja, azt követõen pedig a Misztótfalusi Kis Miklós Közmûvelõdési Egyesület, amely igen áldásos hatással volt a nagybányai magyar kulturális életre. A Metz József tanár úr köré tömörülõ kis csapat – Dávid Lajos újságíró, Horváth Zsuzsa EMKE-titkár, Vésõ Ágoston festõmûvész – kezdeményezésére született meg az EMKE Füzetek sorozat, melynek 1993 és 2000 között tíz kötete jelent meg: Nagybányai kalauz, Misztótfalusi kalauz, Koltói kalauz, In memoriam Németh László, Bányavidéki túrák, Farkaslaki kalauz, Színjátszó századok, Évek és iskolák, Felsõbányai kalauz, Szent István-templom. A sorozat (egy kötet kivételével) a helyi kötõdésû mûvelõdési hagyományok bemutatását tûzte ki célul. A Mûvelõdés 1997. októberi számában méltattuk a kezdeményezést, fölhívtuk az olvasók, az erdélyi közvélemény figyelmét a könyvsorozatban rejlõ szellemi értékekre.

Közös veszteségünk, hogy e sorozat – az áldott emlékû Metz József halála miatt, továbbá anyagiak híján – félbemaradt. Pedig e szellemi mûhelyben több más gondolat, ötlet érlelõdött. Közülük említhetjük a Nagybánya környéki néphagyományok gyûjtését célzó felhívást: Pályázat néprajzi hagyományaink összegyûjtése érdekében, melyet a Misztótfalusi Kis Miklós  Közmûvelõdési Egyesület 1999 elején hirdetett meg. A felhívásra hat pályamû érkezett, de kiadásukra, megjelentetésükre – az említett okok miatt – nem került sor.

A nagybányai magyar kulturális élet mai otthona a Teleki Magyar Ház. Ennek keretében alakult meg 2005-ben a Teleki Társaság, amely újra felkarolta a vidék szellemi értékeinek ébren tartását, ápolását. Ezt szolgálja a társaság által útra bocsátott új sorozat, a Bányavidéki Kalauz. „Ahhoz, hogy a Bányavidék történelmének, mûvelõdéstörténetének bár nevezetesebb eseményeit, személyiségeit valamelyes igényességgel számba vehessük, a tájat idézõ, annak bölcsõmelegében fogant irodalmi mûveket, emlékeket is mellé állítva, egyetlen könyv nem elegendõ: egész sorozatra van szükség. Legyenek ezután megjelenõ köteteinknek is hûséges olvasói, gazdagítsák könyvespolcaikat a Bányavidék múltját, történelmét, hagyományait idézõ kiadványainkkal!” – olvashatjuk a Teleki Társaság szándékát jelzõ sorokat a borítólap belsõ margóján. Az elsõ kötet – Nagybánya és környéke – immár két kiadásban fogyott el. A második kötet – Schönherr Breviárium – a város jeles szülötte, Schönherr Gyula történész életét és munkásságát ismerteti meg a mai olvasókkal. A 2010-ben megjelent harmadik kötet* tartalmazza az 1999-ben meghirdetett pályázatra beérkezett gyûjtések színe-javát.

Habent sua fata libelli – a könyveknek is megvan a maguk sorsa – tartja a latin mondás. Ami esetünkben is bebizonyosodott: tízévnyi csipkerózsika-álomból ébredtek újra e szövegek, jutottak be a magyar népköltészeti gyûjtemények áramkörébe, emléket állítva egy szép törekvésnek, szándéknak. Ily terjedelemben, ily átfogóan még egyetlen kiadvány sem foglalkozott e térség népköltészeti alkotásainak gyûjtésével és közzétételével.

A kiadvány értékét különösképpen növeli, hogy megszerkesztésére, a bevezetõ tanulmány megírására a kiváló magyar etnográfust, Magyar Zoltánt, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársát, az elcsatolt területek magyar folklórkincsének kiváló kutatóját kérték fel, kinek elmélyült tárgyi ismeretre épülõ bevezetõ tanulmánya mintegy megemeli, egységbe kovácsolja az egymástól elszigetelt gyûjtõmunka gyümölcseit. Kutatóterülete kiterjed az egész Kárpát-medencére, hisz gyûjtõútjai során eljutott az utódállamok mindenikébe. Erdélyi gyûjtéseibõl a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó két kötetet – Szilágysági dekameron (2009) és Hunyad megyei népmondák (2009) – jelentetett meg. A bevezetõ tanulmány könyvészeti adataiból is kitûnik, hogy a Bányavidék népköltészetérõl ily gazdagon adatolt tanulmány még nem jelent meg. E vidék terra incognita maradt a Székelyföldre, a Mezõségre, a Szilágyságra fókuszáló kutatók és gyûjtõk elõtt. Az eddigiek s a mostani gyûjtõk munkáját az ügyszeretet vezette. Szolgálatukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek e tájegység magyar népi hagyományainak, népköltészeti anyagának a megmentésében.

Magyar Zoltán meghatározza Nagybánya és a Nagybánya vidéki kistáj jellegzetességeit. „Nagybánya mint a Partium északkeleti részének legnagyobb múltra visszatekintõ városa egy sok tekintetben egyedülálló kultúrtáj központja is egyben (…) olyan történelmi és néprajzi szempontból egyaránt nevezetes tájegységek szomszédságában, mint a Szilágyság, Kõvár-vidék, a Lápos völgye és Máramaros.” Hozzáteszi, hogy az itteni „sajátos munkakultúra (bányászat, bányaipar) által regionális viszonylatban is egyedi jegyeket öltöttek”. A kötet anyagai közt ott találjuk a történelmi Máramarosból származó gyûjtéseket is: Máramarossziget, Aknasugatag, Rónaszék, Felsõvisó mára jobbára nyelvszigetekké váltak, népköltészeti értékeik mentése a huszonnegyedik óra sürgetéseként áll elõttünk. A két kistájat nem csupán a mai közigazgatási egybetartozás rokonítja egymással. „Az eltérõ történelmi elõzmények dacára – hangsúlyozza a bevezetõ tanulmány írója – tehát kulturális értelemben nagyfokú hasonlóság mutatható ki a Szatmár–Bányavidék és Máramaros 20. századi magyarsága között.”

A kötetben közölt gyûjtésekrõl szólva aláhúzza: „ez a korpusz nem egy tudatos recens gyûjtés eredménye, hanem számbavétele mindazon kiadatlan folklórgyûjtéseknek, melyek e tájakon az utóbbi félszáz évben – és esetenként már régebben is – folytak”.  E néprajzi leletmentések helyszínei: Nagybánya, Felsõbánya, Kapnikbánya, Rónaszék, kisebb részben Koltó, Hosszúmezõ, Misztótfalu – „máig is egyike a magyar népi kultúra ismeretlen vidékeinek”.

A bevezetõ tanulmány elemzése kitér a kötetben szereplõ történeti mondák, betyármondák, a helyi mondák, a hiedelemmondák és hiedelmek, közmondások és szólások, népszokások értelmezésére, értékelésére kijelöli azokat a kötõdéseket, kapcsolatszálakat, amelyek e gyûjteményt a magyar folklórkincshez, más tájegységekhez fûzik.

A kötet 1357 szöveget ölel fel, többségükben elsõ közlésben. A Máramaros megyei levéltár anyagaiból Balogh Béla által feltárt máramarosszigeti betlehemes játék, a Debreczeni Zoltán által Kapnikbányán lejegyzett szövegek, továbbá „Balla Katalin  felsõbányai szólás-, közmondás és hiedelemgyûjtése, a Szilágyi Erzsébet által lejegyzett, különféle helyekrõl származó vegyes folklóranyag, Csordás Ilona máramarosi hiedelemgyûjtése, valamint Görbe István veresvízi mondagyûjteményének egésze e lapokon lát napvilágot elsõ ízben, számottevõ hozzájárulást téve a vidék folklórhagyományainak megõrzéséhez és megismeréséhez”.

A kötet lapjairól egy varázslatos, színes világ tárul elénk. A népi emlékezetben megõrzõdött történelem sajátos visszatükrözõdése Mátyás királyról, a Rákóczi szabadságharcról, tatár betörésekrõl. A betyármondákban, a helyi mondákban a reális történéseket át-átszövik, kiszínesítik a képzelet emlékfoszlányai, a népi igazságérzet és erkölcsi parancsolatainak lepárlásai. A hiedelemmondák elvezetnek bennünket egy a már teljességgel felszámolódott szakma mûvelõi, a bányászok titokzatosságokat õrzõ és hordozó világába, a bányarémek, bányapásztorok, bányatörpék szerencsét vagy balsorsot hozó birodalmába, a vadlányok romantikus erdõrengetegeibe. A forrásmondák, helynévmagyarázó mondák a vidék jobb megismeréséhez segítik a mai olvasót. A közmondások és a szólások a népi bölcsesség tarka tárházát vetítik elénk, humorral, iróniával, színes jellemfestéssel, morális töltettel. A kötet egyik súlypontja a Görbe István által gyûjtött veresvízi anyag. Ötvenhét személyt szólaltatott meg, különbözõ korosztályból. Vele szemben Balla Katalin egyetlen személytõl, édesanyjától, a 77 éves Róth Katalintól jegyzett le kilencvenkét közmondást és 856 szólást, valamint több, népszokást idézõ szöveget.

A kötet függelékében képmellékletek, az adatközlõk neve és életkora, a gyûjtõ neve és a gyûjtés idõpontjai, a tájszavak értelmezése, gazdag bibliográfiai anyag található, húzza alá a kiadvány tudományos jellegét.

A kötet ráirányítja a tudomány és a népi hagyományokat, folklórkincseket értékelõ, ahhoz ragaszkodó közösségek, személyek figyelmét e vidék teljességgel még fel nem tárt, ki nem aknázott szellemi értékeire. A huszonnegyedik órában vagy már azon is túl, hisz a régió gazdasági hanyatlása, a bányák bezárása nem csupán az életlehetõségek, a megélhetés hitét és reményét zúzza szét. Vele együtt vész el a hozzá kötõdõ népi kultúra is. A kötetben olvasható szövegek gyûjtõit a segítõ bányaszellem vezette, segítette hozzá ezen értékek felszínre hozatalához. Hisszük, hogy ahol ez volt, ott még akadnak más, további kincseket rejtõ telérek. Ahol aranyat, ezüstöt érõ szellemi kincs van, ott talán még lesznek bányászok is, akik megtalálják azokat. Legyen ez a kötet buzdítás mai és eljövendõ kutatók, gyûjtõk számára.

 

 

* Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén.  Gyûjtötték: Balla Katalin, Balogh Béla, Csordás Ilona, Debreczeni Zoltán, Görbe István, Szilágyi Erzsébet. Szerkesztette és a bevezetõ tanulmányt írta Magyar Zoltán. Teleki Társaság, Nagybánya 2010.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008