magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Zsolt: Vlad Liviu szeretett kincses városa


Minden ember arra törekszik, hogy kiteljesítse személyiségét. Aztán a génjeibe kódolt adottságaitól és a szûkebb meg a tágabb környezete ráhatásaitól függ, hogy hogyan sáfárkodik örökölt és szerzett talentumaival. Nos ritka szerencsés embernek érzem Vlad Liviut. Ha jól utánaszámolok, akkor hatodfél évtizede ismerem, hiszen szembeszomszédja volt a Nagy-Szamos utcában egyik osztálytársamnak, a Dézsma utcainak pedig a születésnapi zsúrjain találkoztunk, lévén az apukák egy helyen dolgoztak.

Amióta az eszemet tudom, céltudatosan tanult, hogy jó orvosként minél alaposabban megismerje saját magát, s ha már majdnem mindent tudott az emberi testrõl, nyavalyáiról, hát negyven éven keresztül segíteni is próbált a rászorulókon. Szabta-varrta-kúrálta a sok ezer beteget, nem is akármilyen fokon. Sebészként, kórházigazgató orvosprofesszorként ment el nyugdíjba nem olyan régen. És azóta valósággal megtáltosodott. Olyan lázasan dolgozik, mintha egykettõre be akarná hozni az elmúlt évtizedek lemaradását: egy év leforgása alatt ötödik helyszínen a harmadik egyéni kiállítását rendezi.

Diákkori szenvedélyének hódol, amikor fest, rajzol szinte megállás nélkül. Korábban is állandó részvevõje volt a képzõmûvész orvosok kolozsvári szalonjának, mégis az olaszországi tanulmányútjának 2010-es termése igazi meglepetés volt. Egyrészt az aprólékos mûgonddal megörökített épületekrõl, városrészletekrõl készült grafikái, pasztelljei, akvarelljei utaltak legelsõ mestere hatására. Nemhiába nevezte Tóth Istvánt Kós Károly az erdélyi festészet lírikusának, sok évtized távlatában is tetten érhetõ Vlad Liviu mûvein az unitárius kollégium egykori rajztanárának hatása. Másrészt pedig talán nem tévedünk, ha a Ioachim Nica látásmódját érezzük rokonnak, akivel egyébként két tucatnyi Bonchidához, Erdély egykori Verszáliájához kapcsolódó grafikáit állította ki tavaly az augusztus végi bonchidai Bánffy kastélynapokon.

Most pedig az egész életére meghatározó élményt jelentõ szülõváros, Kolozsvár gótikus és barokk mûemlékeit és mûemlékrészleteit megörökítõ grafikai sorozatával kalauzol végig a kincses város ezeréves történelmén. A nemrég szakszerûen felújított kolozsmonostori egykori bencés apátsági templom, az óvári ferences kolostor, a fõtéri Szent Mihály-templom és a Farkas utcai református templom gótikája, az épületek, a külsõ és belsõ részletek így sorba szedve ugyancsak lenyûgözõek. Jószerével alig maradt ki valami is a mûvészi leltárból.



A barokk korból fennmaradt egyházi, katonai és polgári épületegyüttesekbõl, térszobrokból nemcsak a nagyon jól ismert és számtalanszor megörökített piarista templom és rendház, az egykori minorita templom, ma görög katolikus székesegyház, a barokká átalakított ferences templom, a Fellegvár vagy a Bánffy-palota látható a kiállításon, hanem a talán csak ideiglenesen félszáz esztendeje az Egyetem utcából a Szentpéteri templom mögé számûzött fogadalmi Mária-szobor, vagy a Szent Mihály-templomnak a Fõtér rendezésekor ugyancsak a Szentpéteri templom elé menekített barokk kapubejárata, illetve az Óvárban helyet kapott Státua vagy Karolina szobor. 

Kolozsvár mûemlékeinek mûvészi megörökítésével az utóbbi száz esztendõben sokan próbálkoztak, s ha nem is sikerült mindannyiuknak megragadni azt a hangulatot, amely a kincses város viharos múltjának e sokat látott-átélt néma tanúi sugároznak, azt hiszem, Vlad Liviut képei okán nyugodtan besorolhatjuk a legsikeresebbek közé. A teljesség igénye nélkül idõrendben Tóth István, Kós Károly, Hankó János, Gy. Szabó Béla, Fülöp Antal Andor, Balázs Péter, Cs. Erdõs Tibor, Cseh Gusztáv, Botár Edit, Árkossy István és Aranyossy György neve jut hirtelen eszeszembe az itt élt-élõ alkotók közül.

Annak pedig külön örvendünk, hogy a 2008-ban felszentelt Makovecz Imre megálmodta-tervezte, Müller Csaba kivitelezte és Bibza István megvalósította Donát úti református templomban a harmadfélezres közösség szervezésében méltó helyet kap a mûvészeti-történelmi ismeretek terjesztése is.  Az idei nagyhéten szépszámú és értõ közönség elõtt Tibori Szabó Zoltán mûvészeti szakíró méltatta a Kányafõ Galéria honfoglalását a névadó domb tövében levõ templom gyülekezeti termében. Megnyitó beszédében külön is megköszönte az alkotónak, hogy megajándékozta a közönséget gyönyörû alkotásaival. Csak hálásak lehetünk azért is, hogy kevesek egyikeként elszántan õrzi a város legszebb múltját és legnemesebb hagyományait.

Szemmel láthatóan hazaérkezett Vlad Liviu, s hófehér hajjal mintha megfiatalodott volna az új kihívástól, a szûkebb és tágabb környezet újszerû felfedezésétõl, birtokba vételétõl. Derû, öröm, lelki egyensúly sugárzik az alkotásokból. Kívánjuk, hogy mindnyájunk örömére sokáig tartson ez az állapota, találjon még sok-sok felfedezni- és megörökítenivalót a világban, kincses Kolozsváron.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008