magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bakos István: Veres Péter öröksége


Megtiszteltetés számomra, hogy a 20. századi magyar parasztság jelképévé vált kiváló író és politikus, a nemzetépítõ és nemzetmentõ férfi legendás alakját fölidézhetem, méltathatom. Veres Pétert falusi parasztgyerekként az ötvenes években, családi összejöveteleken, tanyázásokon hallottam emlegetni. Félve dicsérték és suttogva mondták róla, hogy Rákosiék kimarták a politikából, mert különb ember volt mindegyiküknél. Azok nem tûrték soká, hogy egy csizmás paraszt dirigáljon és szónokoljon nekik... 1956 lélekemelõ napjaiban új remény ébredt Dózsa népében. Hallottuk, hogy Veres Péter ismét színre lépett. Õ beszélt a Bem szobornál… Pár napig lángolt a lelkünk, azután megint fájó csönd következett… Ekkoriban kezdtem olvasni mûveit, s a Mit ér az ember, ha magyar címû könyvével fölvillanyozott, mert egy parasztfiúhoz írt leveleivel nekem is üzent...

A hatvanas évek közepén a Bölcsészkar diákokkal zsúfolt elõadótermében láttam és hallottam elõször. Szálfatermetû tanárunk, Czine Mihály kísérte az elõadói asztalhoz a szürke ruhába, nyakig gombolt fehér ingbe öltözött, középtermetû, szelíd arcú, bajszos parasztot, akit nagy reverenciával köszöntött és mutatott be nekünk. Õ égszínkék szemével körbepillantott közönségén. Csizmásan csorvási nagybátyáimra emlékeztetett, s mielõtt megszólalt volna, már a szívembe zártam. Amikor pedig elkezdett beszélni a magyar társadalom minket is foglalkoztató jelenségeirõl, az ország gondjairól, közös feladatainkról, már nemcsak az én szívem dobogott vele. Magával ragadta a hallgatóság zömét. Az ideológiailag szigorúan ellenõrzött egyetem falai közé – ízes tájszólásával, okos, világos és sokrétû elõadásával – behozta a való életet. Kérdések özönét váltotta ki, vitapartnerekre is talált. Egyenrangú félként bánt velünk. Érdeklõdéssel figyelt mindenkire, mindig türelmesen válaszolt, vitázott. Lenyûgözõ ismeretanyagát, élettapasztalatát érzékeltük, ám szellemi fölényét sohasem fitogtatta. Ez eléggé szokatlan volt e teremben. Embersége, tudása, természetes intelligenciája átszivárványozta a közönséget. Délután kezdõdött, de este kilenckor alig tudtuk berekeszteni a találkozót. Ezután ismerõsként kerestem vele a találkozást, részt vettem Kiss Ferenc meg Czine tanár úr szemináriumán, olvastam a lapokban megjelent írásait, könyveit. Ismerkedtem vele…

Veres Péter 115 éve, 1897. január 6-án Balmazújvárosban, szegényparaszti környezetben született. A kötelezõ négy elemi után dolgoznia kellett, volt kisbojtár, napszámos, részes arató, majd a vasútnál pályamunkás. Részt vett az alföldi agrárszocialista mozgalmakban, tagja lett a Földmívelõ Egyletnek, melynek könyvtárában szerezte meg mûveltségének alapjait. 1919-ben megnõsült. Élete párjával, Nádasdi Juliannával, megteremtették a kisparaszti lét feltételeit, s gyarapodó családjukkal 1946-ig Kadarcs utcai házukban laktak. Istenáldotta tehetségének és szorgalmának köszönhetõen íróvá nevelte önmagát. Szellemi munkásként is szorgos gazda maradt. Írói pályáját az alföldi parasztok életét feltáró szociográfiája (Alföld parasztsága, 1936), majd önéletrajzi jellegû könyve (Számadás, 1937) alapozta meg. Nagy Lajos, Móricz írtak róla, Püskiék kiadták, a népi írók alakuló tábora befogadta õt. A 30-as években a Századunk, a Korunk, a Válasz, a Kelet Népe s más folyóiratok is közölték cikkeit, elbeszéléseit. Szenvedélyes hangú publicisztikai írásokban mondott véleményt a kor legégetõbb társadalmi kérdéseirõl (földkérdés, német veszély, népi–urbánus vita, a parasztság sorsa, a nemzet jövõje), ami miatt gyakran támadták, olykor bántalmazták is a radikális írót. József Attila Hazám címû költeményének egyik versszaka eredetileg így szólt: „De férfit, mint Veres Pétert,/ ki gondra bátor és okos,/ és nem szorongva fal be ételt/ a közigazgatás botoz”. Halhatatlanná ez így nemesült: „S a gondra bátor, okos férfit,/ ki védte menthetlen honát, /mint állatot terelni értik,/ hogy válasszon bölcs honatyát.”

Veres Pétert, a népi mozgalom egyik hangadóját, 1937-ben a Márciusi Front alapítói között találjuk. A híres 1943-as Szárszói Találkozón kiegyensúlyozó szerepet játszott a népiek táborában, csakúgy, mint 1945-tõl 1949-ig a Nemzeti Parasztpárt elnökeként. Németh László a Falusi Krónika (1942) kapcsán közölte a nyilasokkal, hogy a nemzet vezérének õ egyedül Veres Pétert ismerné el. Pár év múlva, az „új kor hajnalán”, ezt vallotta az ország parasztsága is. Született néptribun volt. Olvasónaplói érzékeltetik holtig tartó tanulási kedvét, tájékozottságát, prédikátori hajlamát. Csodás szónoki képességével, õszinte, világos beszédeivel, majd’ minden fórumon megnyerte hallgatóságát. Parasztnépét a nemzetbe integráló határozott kiállásával, szolid, öntudatos fellépésével erõt adott. Erõt, a vesztett háború és az elsõnél is szörnyûbb, idegen elnyomással tetézett, második trianoni csapás átvészeléséhez, az ország talpra-állításához. Hallatlan tekintélyének, bölcs türelmének, hûséges híveinek köszönhetõ, hogy a baloldali NPP pártszakadás nélkül túlélte a moszkoviták aknamunkáját, s a kommunisták fiókpártja szerepébõl is kitört. Növekvõ népszerûségét politikai riválisai nehezen tûrték, Rákosiék sápadoztak tõle. Így hát a koalíciós partnerek 1947-48-ban szövetkeztek ellene. Neki, a volt „közlegénynek”, kizárólag a honvédelmi miniszteri posztot ajánlották föl, az általa igényelt földmûvelésügyi tárca helyett. Végül vállalta: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”. Becsülettel szolgált, s átvészelte a „pojácás” megalázásának szánt hadügyi évet, sõt a likvidálására irányuló merényleteket is. A legnagyobb csapás ezután, a ma ismét aktuális Paraszti jövendõ miatt érte. Ebben az 1948 elején, sebtében írt mûvében fölvázolta a kis- és középbirtokosságra, a HANGYA típusú szövetkezésre épülõ mezõgazdaság, a magyar falu és a parasztság általa óhajtott jövõképét. A kommunisták hevesen támadták a kolhozrendszer elhárítására született könyvét. Õ, a honi földosztás atyja, az új meg az újjáéledõ kis- és középparaszti gazdaságok nagyüzemekbe olvasztásának, illetve államosításának a gondolatát sem bírta elviselni. Aztán hírhedt kecskeméti beszédében, a diktátorrá vált Rákosi – minden korábbi megállapodást, ígéretet fölrúgva – a szovjet típusú nagybirtokrendszert, a kolhozosítás programját hirdette meg 1948. augusztus 20-án. Beszédében Veres Pétert élesen támadta, kikényszerítette a politikából. Így õ „a paraszti alkalmazkodás vonalán” visszatért az irodalomba. Népmûvelõ íróként mentett, amit tudott. Egymás után (1950, 1952) két Kossuth-díjat adományoztak neki. 1954 és 1957 között az Írószövetség elnöke lett. Õrzõ a strázsán, aki állandó perlõje volt a tékozló hatalomnak, védelmezõje a magyar hagyományoknak, értékeinknek. Az októberi forradalom után számára is tartós szilencium következett, de haláláig a nemzet élõ lelkiismerete maradt.

A népi írók mozgalma és mûvelõdéspolitikája címû diplomamunkámban – a népi írókat elítélõ 1958-as párthatározattal szemben, tényekkel alátámasztva – bizonyítottam, hogy a demokratikus magyar mûvelõdéspolitikát éppen õk, Veres Péter és társai alapozták meg. Példájuk nyomán Kisfalu- és Tanyakutató Csoportot alakítottunk az Eötvös Kollégiumban, amelyben részt vettek fõvárosi és határon túli diáktársaink is. A felkészítõ munkába sikerült megnyernünk Illyés Gyulát és Flóra nénit, még halála elõtt Veres Pétert, támogató-elõadóként pedig Erdei Ferencet. 1970-es másfél hónapos somogyi kirajzásunk, munkánk eredményeirõl a Valóság közölt összeállítást. Életre szóló emlék marad ez a félszáz falukutatónak, csakúgy, mint az 1971 tavaszán, az Egyetemi Színpadon szervezett Veres Péter-emlékmûsorunk. Akkor a Falukutató Csoport vezetõjeként méltathattam õt, „aki példaképe marad szellemi örököseinek, a nemzethû magyar ifjúságnak”. Hálás vagyok, hogy négy évtized múltán, most ismét szólhattam róla, amikor életmûve, nemzetépítõ munkássága immár bekerült a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába. Magyar Örökség, akit éltetnünk kell, amíg a nemzet élni akar.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008