Művelődés

Új esztendő! Az idő kereke nem áll meg útjá­ban. Az időszámítást szabályozó csillagok nem állapodnak meg pályájukon. De az embernek szüksége van arra, hogy pontokat jelöljön meg a végtelen körforgásban, midőn megállapodik, hogy hátratekintsen, hogy megemlékezzék, hogy számot adjon a múltról és számot vessen a jövővel, hogy elmélkedjék mit tett a percek­kel, amelyek voltak és mit fog tenni azokkal, amelyek lesznek. És ilyenkor összeveti a meg­tett utat a céllal, a létező állapotot az eszménn­yel. Boldog, ha azt állapíthatja meg, hogy hala­dott valamit célja, a tökéletesedés felé.

Ezzel az új évvel egy új évtized is született, előkészítője egy új századnak! A francia forra­dalom jellemezte a múlt század utolsó tizedét, amely előkészítette a 19. századot, amelyben érvényesült a negyedik rend, az egyén joga, a nemzeti eszme. A jövő században pedig érvé­nyesülni fog az ötödik rend, a népegyéniség, az etnikum. Az emberiségnek, hogy életunt ne le­gyen, meg kell újhodnia, a blazírt kultúrának felfrissülésre lesz szüksége. És folyamodni fog­nak az örök ifjúság forrásához, az élet vizéhez: a népieshez! És a nép viszont belép a civilizáció körébe, megosztja hagyományait és míveltséget kap érte. És nyerni fognak mind a ketten, és az emberiség életerőben gyarapodva, egy nagy lé­pést tesz célja felé!

Nálunk is a művelődés nagy haladást tett, kivált az utóbbi időben; felsőbb rétegeink mű­veltsége mondhatni egy színvonalú a nagy kultúrnemzetekével. De nálunk a nemzetnek kultúrája nem eléggé nemzeti kultúra. S a nem­zeti kultúrának csak igen csekély mértékben ré­szese a nép, amint a nemzet alsóbb rétegeit ne­vezik... Pedig a népnek fel kell emelkedni szint­jére a nemzet kultúrájának és ennek le kell szál­lani a népieshez, hogy igazán egységes, általá­nos, életerős, hatalmas nemzeti kultúra kelet­kezzék. Ez a folyamat eddig csak a költészetben ment véghez, és eredményezte Petőfit, Aranyt, akik mert népiesek, legnemzetibbek és mert igazán nemzetiek, azért világirodalmi jelentőségűek is. Ahol az a processzus megkezdődött, mint a zenében és festészetben, ott szintén a klasszicitás felé emelkednek művészeink; míg azon tereken, ahol az elvek nem érvényesültek (tudomány, ipar, társadalmi és állami institúci­ók) ott alig teszünk számot a nagy kultúrnem­zetek sorában.

Az önálló nemzeti lét utóbbi idejében nálunk arra törekedtek, hogy a még szerény mértékben létező anyagi és szellemi erőt összpontosítsák, a civilizációt centralizálják. Az ígyen sűrűsített míveltség azonban nem lehetett eléggé szerves, egészséges, nemzeti. Most arra kell törekedni, hogy a kultúra az egész nemzetre elterjedjék, ennek talajával minél több gyökérszállal függ­jön össze, igazán életerős, nemzeti legyen. E cél­ból bizonyos decentralizáció szükséges. Meg kell adni az ország minden vidékének az alkal­mat és eszközöket, hogy az általános kultúra alapján és ennek tőkéjével kifejthesse a maga kultúrájának sajátságait, fejlődésre képes külö­nös irányait, s így becses, eredeti, őserejű ele­mekkel gyarapítsa a nemzeti kultúra közvagyo­nát és biztosítsa magának is az anyagi és erköl­csi haladás feltételeit.

A mi vidékeink úgynevezett központjai in­kább politikai, közigazgatási és közgazdasági kis centrumok, mint szellemi középpontok. Pe­dig ilyenekre is nagy szükség volna a nemzeti kultúra általánosítása céljából.

A mi kis Kalotaszegünk olyan vidék, amely­nek gyönyörű tájai sok természetes kinccsel vannak megáldva, amelynek népe sok értékes, előnyös sajátsággal bír, s amelynek minden feltétele megvan arra, hogy bizonyos tekintetben önálló eredeti kultúrát fejtsen ki és becses ele­mekkel járuljon a nemzeti kultúra gyarapításához. És mindezek számára igen alkalmas köz­pontja van Bánffyhunyad városában, amely ar­ra van hivatva, hogy egyrészről terjesztője legyen Kalotaszegen az általános nemzeti kultú­rának, s másfelől ennek számára közvetítse azt az értékes eredeti kultúranyagot, amit Kalota­szeg nyújthat.

A mi vidékünkre nézve nagyfontosságú, de egyúttal nemzeti érdekű, ezen feladat teljesíté­sében akar közreműködni a mi kis lapunk is, és ebben a tudatban kívánunk olvasóinknak, Kalo­taszeg lakosainak és az egész nemzetnek boldog új évet!

(II. évfolyam, 2. szám, 1891. január 11., 10.)

Jegenye határa

ezelőtt ötszáz évvel

Lajos király 1360. Úr menny-bemenetele utáni vasárnap rendeletet bocsátott a nagyváradi káptalanhoz, s hivatkozva László kolozsmonos­tori apát jelentésére, mely szerint Egeres, Bogár­telke és Monostor nevű klastromainak birtokai új határjárást igényelnek, meghagyja a kápta­lannak, hogy ez értelemben intézkedjék, és Both Jakabot, Szomordoki Lászlót vagy Nádasdi Lő­rincet jelöli ki biztosul. A káptalan a követke­zőkben tesz jelentést eljárásáról (Notitia Paro­chiae Jegenyensis, 65—69. l.):

„Mi tehát a király írott parancsának, amint tartozunk, engedelmeskedni óhajtván, az ő em­berén, a fentemlített Szomordoki Lászlón kívül, Kozma mestert, a Szent Kereszt egyházának plébánosát és kanonok társunkat, mint szerin­tünk megbízható embert tartottuk alkalmasnak mondott dolgok kivitelére. Akik is hozzánk visszatérvén s tőlünk megkérdeztetvén, egyetértőleg kijelentették nekünk, hogy Keresz­telő Szent János minap elmúlt születése napja előtti pénteken, a Jegenye nevezetű birtokkal szemben, annak törvény szerint egybehívott s megjelent szomszédos és határos birtokosaival együtt azt újabb és régibb határai mentén az említett s a nyomban utána következő napokon bejárták s a fentnevezett apátúr birtokához és monostorához tartozónak ismérvén el, örökös tulajdonában maradónak jelentették ki, miután senki a jelenlévők közül ennek ellent nem mon­dott. Határokat pedig a szükséges pontokon oly módon állítottak, hogy egy Jegenye Bökő nevű halomhoz mentek és dél felől két régi határvo­nal mellett új határt emeltek, mint fő határt, mely dél felől a Jegenye nevezetű birtoktól, nyugati részről pedig Vásárhely uradalomtól választ el. Innen csekély távolságra haladván, a két régi határvonal mellett földből új határt állí­tottak. Ezután előrehaladva egy Ispánlese nevű hegyecskéig, ott e hegyecske csúcsán egy tölgy­fa alatt egy régi határ mellett földhányásból állí­tottak határt, azután nyugati táj felé tartva ott három tölgyfa mellett a régi határokon kívül egy új határt vontak, mely elválaszt az apátúr Jegenye nevű birtokától és Babuctól, a Jakab és Gyerő fiak birtokától. Ezután ugyanazon irány­ban egy Bérc felé fordulva egy régi határ mel­lett más új határt állítottak fel. Ezután ugyan­azon Bércen nyugatra haladva s leszállva bizo­nyos Bükkszakadás nevezetű földig, ott két régi határ mellett más irányt emeltek, mely fentebb nevezett határok ti. elválasztanak az  apát-úrnak és conventusának birtokától egyfelől, másfelől pedig Jakab és Gyerő fiak Bedecs és Pányik nevű birtokaitól és állítólag ott határolódnak.

Kelt Szent László király napja előtti pénteken az Úrnak 1360. esztendejében.”

(II. évfolyam, 34. szám, 1891. augusztus 23., 278.)