magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Veress Emese Gyöngyvér: Barcasági csángó tollforgatók az első világháborúban (2.)


A Barcaújfaluban 1883. július 5-én született, hat osztályt végzett egyszerű parasztember hagyatékából – négy másikkal együtt – a következő című füzet került elő: Káplár Jámbor János virágoskertje. Barczaujfalú 1934-től folytatólag.

Amint a cím is mutatja, Jámbor János csak 1934-től kezdte vezetni a füzetet, de szerepelnek benne korábbi írások is. Így az a néhány vers és ima is, amelyeket a harctéren írt, és amelyek címét érdemesnek tartom itt feljegyezni: Ima a harczmezőn 1914-ben, Reménytelen életem a csatatéren (1914. év szeptember hó. Galicziai front), A hadba menő 2-dik gyalog ezred búcsúja, A prágai katonakórházban (1915-ben), A háborúba indulás másadikszor (1916-ban), Harczba induló katona imája (mint család apa), A román–franczia harcztéri imádság (1917. évben), Honvágy 1918-ban az olasz fronton, Hazatérés.

A füzet a szó szoros értelmében virágos. Bár Jámbor csak hat elvégzett elemiről vall, írása és verseinek igényessége egy olvasott embert vetít elénk, akinek kézügyessége a rajzolás terén is megmutatkozik. Ha emlékverset ír, vagy szerelemről elmélkedik, nem elégszik meg a puszta szöveggel, ki is díszíti azt. Nemcsak saját verseit írogatta le, hanem mindent, ami neki megtetszett. Vannak a füzeteiben elbeszélések, versek még Fóris Istvántól is, de lejegyzett jópár dalt is.

A „virágoskerten” kívül megmaradt még 16 levél, illetve levéltöredék – többnyire Prágából –, amelyeket Jámbor János feleségéhez címzett, több prózai írás és két verses életrajzot tartalmazó füzet, amelyben részletesen bemutatja a politikai változásokat és azok következményeit, valamint a falu életének jelentősebb eseményeit.

A hagyatékból kiemeltem – ízelítőként – néhány levéltöredéket és fronton írt verset. Az előző lapszámban közöltekkel együtt ezek az írások csak töredékét mutatják annak az óriási hagyatéknak, amely a két költőtől maradt hátra, sőt, egy még kisebb szeletét azoknak az írásoknak, amelyek az I. világháború idején akár a fronton, akár a háborús események kapcsán születtek barcasági csángók tollából. A további kutatások során előkerülhetnek még írások, feltételezhetően leginkább levelek, amelyeket megőrzött a család, ha értékesnek ítélte őket, hiszen több adatközlőm éppen az elmúlt évek folyamán mondta, hogy a nagyszülők leveleit egyszerű kacatként elégették. A második világháborút illetően, mindeddig alig néhány életút került elő, irodalmi alkotásokról egyáltalán nincs tudomásom.

 

 

 

Jámbor János virágoskertje

 

„Soraim e kis darabka papirral zárom,

s kérlek ne légy csüggeteg,

mert sok van nálad szerencsétlenebb.

 

Kenyérért esdekelnek százezrek szüntelenül

Sohajába száz kebelnek, köny és sohaj vegyül

Ruhátlan dideregnek sápadt nők, gyermekek

Apai gondos kezeket föld emésztette meg.

De mind ezekbe teneked kevés részed vala

S remélheted hogy az Isten nem is hagy el soha

 

Nem hagy el a Joságos Isten,

Bízzál ő benne holtodig

Ha senki sincs ki segítsen,

Ő áld, vigasztal, boldogit,

Elhagyhat az egész világ

Ő nem hagy el van gondja rád

 

Az ég kiderül, a lég megenyhül,

Színes szivárvány felragyog

Lejönnek még hozzád a menyből,

A vigasztaló angyalok

Legyen néked megnyugvásod a remény

S meg látod majd virág nyilik ki a tövis helyén.

Ölelő férjed János

 

Kedves feleségem!

Mielőtt soraim megkezdeném irni, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok töltenetek, azaz én ugyan azt szivemből kivánom, de tudom hogy szivem ennél boldogabbat sokszor értünk, hogy még érünk-é a Jó Isten tudja.

Tudatom hogy az ünnepekre vonatkozolag a parancsot kikaptuk, de nem igen örültünk annak, mert a parancs ugy van hogy amely katona Brasso város területét elhadja azt ha vissza hozzák három tiszt itél fölötte és rögtön föbe lövetik semmi kihalgatás nélkül.

Tehát ennél fogva az önnepekre szivem haza nem várhatsz egy orára sem mert nem fogok haza menni sem én sem egyikönk sem akik itten vagyunk. Hanem ha ugy akarsz hogy még ezt a szomorú karácsonyt együtt tölcsük jöjj be, beszéld meg a többi asszonyokkal is és együttesen majd bejöhettek, itt mi mindnyájan egy akaraton vagyunk.

Tudatom szivem hogy a kik el voltak készölve most kedden azaz 22-én reggel nagy szomorúan a csatatér felé elindultak, a Jó Isten tudja hol és hogyan fognak karácsonyolni.

Mostan szivem megbocsáss hogy ily egyszerűen és keveset irtam, majd ha bejössz ami fontosabb lesz azt megbeszéljük.

Soraim bezárom válaszul meg téged várlak maradok hü férjed János.

Add át fiam szerencsekivánataimat a szegény öregeinknek az összes hozzánk tartozóinknak és az egész joakaronknak.

Végül boldog karácsonyi ünnepeket kivánok az egésznek.

Isten legyen velem és veletek Jámbor János.

 

Tudatom hogy én még csak ott vagyok a 4.dik századnál, hogy innen helyeznek-é más hová, nem tudom.

A marsbol ismét kimaradtam mert e hó 7-én a rendes sorozaton a sorozóbizottság nem talált alkalmasnak a kezem végett, haza azért nem engednek, pedig a harcztérre szinte kedvem lett volna elmenni.

Napjaim jol telnek, egészségem jo van melyet kivánok nektek is Istentől. Egyéb ujságot nem irhatok, csak annyit, nagy a drágaság.

Rövid soraim bezárom, maradok tisztelettel öszinte férjed János. Isten veletek.

Domokos András tiszteli a testvéreit, a marsba beosztva e hó 15-én fognak elindulni a harcztérre.

 

Kelt soraim 1915. február 12-én Prágában

Kedves feleségem! Tudatom hogy szerencsésen megérkeztünk Prágába, amit én megérkezésinkkor meg is irtam egy levelező lapra de azt hiszem nem kaptad meg mert csak azután kaptuk a parancsot hogy máskép levelet nem küldhetünk csak is ha az ezred pecsétje rajta van, a lapot pedig én csak egyszerűen feltettem. Tehát mind irám, megérkeztünk. 4 nap és 4 éjszaka szaladt a vonat mivelünk, hogy mikor visz még vissza nem tudom, de elég az hogy mostan mégis biztosat irhatok a jövöm felöll. Tehát bizzál fiam Istenbe és gondold azt hogy minden nehézségen és nagy probán át estem s megsegitett s ezután is megfog segiteni. Bövebben nem irhatok ezekről hanem csak annyit hogy amilyen lesujtó és fájdalmas volt reánk nézve az élet, most épp olyan nyugodtan töltöm napjaimat, hogy magam csodálkozok azon és reméllem fiam hogy téged is megfognak nyugtatni ezen pár soraim. Nyugodj is bele, légy csendes szivvel, végezd dolgaidat ügyesen, csengjenek füledbe mindig a Brassai állomáson mondott szavaim és gondolj mindig a legboldogabb jövöd elé, mert a példabeszéd is azt mondja szivem hogy (amig az ember boldog nem lesz, addig megsem halhat). Tudatom fiam azt is, hogy a regutáknál vagyok mint oktató, nagyon könyen és gyorsan telnek a napok, mert az ember nem tudna olyan bus lenni hogy időközben el ne nevesse magát, mert ugy össze vissza zavarodnak némelykor hogy azt sem tudják a fejük hol van, mert itten szigorúbb ám a fegyelem és a rend mint Brassoba volt. Tudatom azt is fiam hogy itten nem járogatok ki sétálni a városba, nincs kedvem a sétára, sem nem nézek soha a kaszárnya kapu felé, mivel ugyis tudom hogy ottan énreám nem várakozik senki sem. Igaza van mégis a notának, hogy (Messze a nagy erdő, messze szál a felhő, messze vagyok hü kedvesem tetőlled stb.)

Ha bátyám levelet küldött a czimét írd meg nekem. Tisztelem mind az öregeket.

 

Kelt soraim 915. május hó 13-án

Kedves feleségem! A csomagot ha megkapod, írj bár egy lapot és írd meg hogy épen kaptad-e meg? Mikor? És menyit fizettél érte? Mert ezt is fizetetlen tettem postára. Benne van holmi aproság ajándék; légy szives ozd szét egyenlően a gyermekek között és köztetek. Fogadjátok  szivesen, ugy mint ha sokkal több értékű volna, mert többet most ennél nem küldhetek. Hogy a ruhát mosatlan és a pakkot fizetetlen küldtem ismét el – azért – megbocsátasz, ha pedig valamivel nagyon megsértettelek, légy szives ird meg, mert ugy látszik nem érdemlek bövebb levelezést. Én pedig mindig azt hittem hogy soraim boldogitottak. De tévedtem.

 

Kedves feleségem! Hogy kiváncsi ne légy hogy a jegyzőnek mit irtam hát itt megjedzem.

Mélyen tisztelt jegyző úr! A multkori szabadságom alkalmával emlitést tettem volt a gazdálkodási bizonyitványom kiállitásárol, melyre mostan nagy szükségem volna. Tehát mivel jegyző úr nagyon jól tudja és ösmeri anyagi helyzetemet, felkérem, sziveskedjék azt a bizonyitványt egyszersmind kérvény formában kiállitani és azt saját czimemre beküldeni, amelynek alapján egész biztosan fogok kapni egy pár hét aratási szabadságot.

Azonban hogy a jegyző úr milyen bizonyitványt állitson ki, azt nagyon jol tudja. Hanem anyit megemlitek hogy nyomatékosan tegyen emlitést arrol hogy én segitség nélkül önálló gazdálkodo vagyok (menyi a földbirtokom) és hogy annál foganatosabb legyen aposomat is bele hozhatja hogy ő is támasz nélkül, s birtoka az enyémmel együtt napról-napra pusztul és hanyatlik, mivel nincs ki kellően gondozza és az idei termést betakarithassa stb...

Tehát ha a jegyző úr, ilyen formában a bizonyitványt kellöen kiállitja és beküldi, szabadságra számithatok. Hogy a jegyző urat a felsöbbség felelöségre vonná a bizonyitványért, alig hihetem, mivel ugy már többen kaptak szabadságot és gondolatom szerint nem törvénybe ütköző dolog, mivel a teljes valoságrol van szó.

Tehát legyen szives jegyzö úr, ügyemben eljárni és mit lehet megtenni, mert ha Isten segitni fog hálás leszek érte.

Különös ujságot nem irhatok, mindennap jobb hireket hallunk, zürzavar a kaszárnyába elég van. A regutákkal pedig sok baj. A 12-dik mars pedig július elseje körül elmegy.

Ezek után igen szépen tisztelem kedves családjával együtt, legjobb akaratába bizva, maradok teljes tisztelettel Jámbor János.

 

Kedves feleségem! Leirhatatlan örömmel olvastam soraidat melyből megtudám hogy mégsem volt valaki olyan kemény szivű mint gondoltuk és mint ujévi ajándékot adott vissza, hanem okos ember volt mégis fiam, mert csak mint irád százat tartott magánál. Hát bizony én magam sem tettem volna mind vissza, még csak azért sem hogy máskor kinek pénze van vigyázzon jobban rá. Azt hiszem hogy anyó is majd ezután jobban elfogja tenni és gyakrabban megvizsgálja.

Tehát ezt szivem nem lehet ki is gondolni hogy miképpen történt és mért? Igazán szeretném tudni, hogy ki volt az a nemes lelkü tolvaj aki azt cselekedte.

Oh fiam gondolhatod hogy én mikor a leveledet kezdtem olvasni és erről értesültem, hogy érezhettem magamat, hát a szó szoros értelmében nagyon jól. Eről szivem irhatnék még ugyan de... [A levél befejezetlen – V. E. Gy.]

 

Ima

Távollétemben a harczmezőn 1914-ben

 

Uram, amíg messze leszek

Adjad szándékimban szerencsés legyek

Hogy semmi gonosz ne követhessen

Sőt távollétem jóra kimehessen.

S otthonomhoz békén megtérhessek

Hol örömmel tenéked élhessek.

 

Igazgasd minden lépésemet

Tarcsd meg elmémet és egészségemet

Hogy mindenben vigyázó lehessek

És e nagy megpróbáltatásban össze ne essek

Magamnak s másoknak használhassak

De kivált Tenéked híven szolgálhassak.

 

Ne engedd azért elfelejtenem

Oh emlékeztess reád én Istenem

Hogy bújdosó vagyok e világban

De örökös hazám lessz a Menyországban

Hogy szívemmel csak oda siessek

Végre, vég nélkül Veled ott lehessek.

 

 

A prágai katonakórházban (1915-ben)

 

Gyászba borult a félvilág tájéka

Sok szülő özvegy és árva siratja

Itt is ott is sirdogálnak szomorán

Még a nap is homályosan süt reám.

 

Ki kinézek a kórház nagy ablakán

Felsóhajtva, könyes szemmel szomorún

Nem is tudom tájékozni magamat

Elhagytam szülőföldem s családomat.

 

Feleségem gyermekeim hol vagytok

Homályosan emlékszem már reátok

Megöli a szivemet a bubánat

Igy élem át tán az egész világot.

 

Hanyat fekszek az ágyamon

Sem ismeröst sem családom nem látom

Nincsen itten senki aki rám nézzen

Én Istenem meddig tart e gyötrelem.

Minden reggel az orvost várva-várom

Hogy mikor kell a kórházat itt hagynom

Egy-két nap még maradjon itt barátom

És azután hogyha elmegy sem bánom.

 

Ha kimegyek a nagy kórház kapuján

Már messzi innen a kaszárnya ...

Itt is, ott is csak a sárga kőfalat

Bubánatos szivekkel ...

 

Hazatérés

 

Nagy küzdelmeim elmultak,

(S visszajöttem közétek)

Imádkoztam Istenemnek

És megörze engemet.

 

Mikor elhagytam családom

Nem vala semmi bajom

De az orosz csatatéren

Ellötték a bal karom.

 

Egy eltévedt orosz golyó

Akadt meg a karomba

De nem zugolodtam azon

Mert Isten ugy akarta.

 

Hiába öriztem magam

Ezt el nem kerülhettem.

Csak hogy végleg haza jöttem

Hála legyen Istenem.

 

Emlékül irtam az 1914-től 1918-évig tartó háboruról amidőn a bal karom átlötték és Isten gondviseléséből életben haza kerültem négy évi keserves testi és lelki szenvedés után a családom körébe.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VADRÓZSA rovat összes cikke

© Művelődés 2008