magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: „Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs”. Adalékok az ippi és ördögkúti események utóéletéhez (2.)


Lapunk múlt havi számában az 1940. szeptemberi ördögkúti és ippi tragédia utótörténetéhez tartozó, eddig ismeretlen adalékokat tettünk közzé – a teljesség igénye nélkül – Váczy Kálmán (1913–1992) kolozsvári ügyvéd hagyatékából, leánya, Bartók Katalin engedélyével. Váczy Kálmán volt a magyar katonák által elkövetett vérengzés miatt bíróság elé állított és elítélt ippi és ördögkúti magyar lakosok védője, amíg az ügyből, ezzel együtt az ügyvédi pályáról felsőbb parancsra eltávolították.

A Váczy-hagyatékból most közölt újabb töredékek arra hivatottak, hogy tovább árnyalják a szilágysági tragédiáról alkotott képet, egyszersmind betekintést is nyújtsanak abba, hogyan működött az 1940-es évek derekán az igazságszolgáltatás. Feljegyzései között Váczy Kálmán a politikai titkosrendőrség, vagyis a Securitate bosszúvágyát kielégítő intézményként említi a népbíróságot, „ahol a jogi tudás helyett a bosszú érvényesült”. Mint írja, a népbíróság elnöke, dr. Nicolae Matei kitűnő jogász és igazságos ügyész volt, de a 10 tanácstag csak 4 elemivel rendelkezett, „kikről első pillanattól meg lehetett állapítani, hogy dühöng bennük a magyargyűlölet”. Ugyanakkor elgondolkoztató Váczynak az a feljegyzése is, amelyben leírja, hogy amikor a legelső tárgyaláson az ügyiratok áttanulmányozása, valamint a védenceivel való egyeztetés lehetőségét hiányolva halasztást kért, a bíróság ezt elutasította és elrendelte a per azonnali megkezdését. Azt írja: „Erre felháborodottan felugrottam s a következőket mondtam: A védelemnek tehát nem adatik meg az a jog sem, hogy a védő az ügycsomót áttanulmányozhassa, sem az, hogy védenceivel beszélhessen, védőtanúkat állíthasson, habár mindenik ellen halálos ítéletet kért az ügyész. Ezek szerint a védelem, megfosztva legelemibb védői jogaitól, megkötött kezekkel kellene védői kötelességét ellássa. Egyben a bíróság felé nyújtottam két felemelt, ökölbe szorított kezemet. Szavaim nagy felháborodást és mormogást váltott[ak] ki a népi ülnökök és a közönség körében. Majd pedig megkezdték a többnapos, egész napig tartó büntetőper tárgyalását, természetesen soha sem jutott idő az ügycsomó átnézésére és védenceimmel való tanácskozásra. Másnap a helyi újságok közölték felháborodásukat »merész« és »pimasz« felszólalásom miatt, majd a következő napokban a vidéki és a bukaresti lapok háborogtak ellenem. E kitámadások és felháborodások naponta megismétlődtek, és a per befejezéséig tartottak. […]”

Miként előző lapszámunkban, a Váczy-hagyatékban talált – több esetben hiányos, töredékes – iratokat ezúttal is a mai helyesírással adom közre, […]-al a megrongálódott papírlapokon hiányzó, vagy olvashatatlanná vált szavakat és szövegrészeket jelöltem meg, és ugyancsak []-be tettem a szöveg érthetőségét segítő, de tartalmán nem változtató betoldásaimat.

 



1. Ipp község polgármesteri hivatalának bizonylata Ősz Árpádról – Ipp, 1947. december 28.

[Fordítás románból]

Ipp község polgármesteri hivatala

[...]37/947. szám

Másolat.

Községi bizonylat

Mi, Grigorie Scurtu, Ipp község polgármestere, ezennel hivatalosan igazoljuk, hogy 1940. szeptember 14-én, amikor a magyar csapatok által Ipp köz-ségben elkövetett tömegmészárlás során 157 román lakost öltek meg, ebben a községben egy olyan magyar katona is jelen volt, aki testalkatra és arcra is nagyon hasonlított a jelenleg 25 évi kényszermunkára ítélt Ősz Árpádhoz.

Biztosan tudom, hogy Ősz Árpád nem vett részt a vérengzésen, s hogy Ősz Árpádot összetévesztették a hozzá nagyon hasonlító magyar katonával. Utóbbi az én udvaromban is járt, úgyhogy nagyon jól szem-ügyre vehettem és megjegyezhettem őt.

Szükség esetén személyesen, eskü alatt teszek tanúvallomást a fentiek bizonyítására.

Jelen községi bizonyítványt fentnevezett érde-kében állítottuk ki.

Ipp, 1947. december 28-án

Grigorie Scurtu polgármester

Jegyző [olvashatatlan aláírás]

A hitelesség jeléül:

ügyvéd.

 

2. Ősz Zsuzsanna levele Váczy Kálmánnak – Ipp, 1948. április 21.

Igen tisztelt doktor úr!

Árpádtól a mai napon levelet kaptunk. Írja, hogy csak rosszul van, megi[n]t megtelt vízzel a tüdője, Caucson [?] injekciót  rendelt az orvos neki. Azt írja, hogy ha nem kap injekciót, mindig gyűl a víz. És kért, hogy azonnal küldjünk 500 lejt, és feltettük ma, és ha a doktor úr beszél vele, akkor tessék megkérdezni, hogy megkapta-e. A postán küldjük, és írja, hogy kérte, hogy hordhassanak ebédet, és tessék megmondani Máténénak, hogy ha tud, legalább mikor ideje van, vigyen neki fel.

És még doktor urat megkérném, ha tudna az orvossal beszélni, érdeklődne az Árpád betegsége felől, hogy nem-e tüdőbajos. Tessék elmenni hozzá, ha lehet többször, és ha valamire szüksége lenne, akkor tessék adni pénzt, és mi nem fogunk adós[ok] maradni a doktor úrnak sem és Mátééknak sem. Mindent tessék megtenni érte.

És ha Csepeit nem hozzák le a tárgyalásra, az Árpádét akkor is tessék megcsinálni. Ne tessék Csepeire várni, ha meglehet, mert Árpád nagyon gyenge. Tessék írni felőle, ha beszélt vele, mert ő 14-ikén írt, ahogy eljöttem, másnap ő írt, és 21-ikén kaptuk meg. A tárgyalásra hogy elmegyünk-e, azt még nem tudjuk, mert rengeteg a költség, hacsak lehet, elmegyek a tárgyalás előtt egypár nappal, de ha nem megyek, akkor is mindent tessék megtenni. Választ tessék írni, mindent.

Maradok teljes tisztelettel,

Ősz Zsuzsanna

 

3. Váczy Kálmán levele Ősz Andrásnak – Kolozsvár, 1948. április 24.

Cluj, 1948. ápr. 24.

Tek. Ősz András úrnak

Ip, jud. Sãlaj

Fia, Ősz Árpád ügyében értesítem, hogy áttették a helybeli egyet.[emi] klinikákhoz kezelés céljából, és oda Máté úrék élelmet visznek be. Kérem tehát, őket kérjék meg levélileg, hogy minél táplálóbb élelmet juttassanak be naponta, hogy a május 7-iki tárgyalásig kissé feljavuljon. A tárgyalásra a bíróságra fogják vezetni, tanúk most nem szükségesek, mert csak ezen a tárgyaláson fognak dönteni a tanúkihallgatás elrendelése tárgyában. Információim szerint a tüdejével van betegsége. A tárgyalást ezek szerint feltétlenül meg fogjuk tartani, hasonlóképpen Csepeivel is, mert ma értesültem a fogházban, hogy ő is tegnap ideérkezett. Tárgyalás előtt mindkét ügyet alaposan elő fogjuk készíteni, és le fogjuk tárgyalni, mert úgy dr. Hegedüs ügyvéd úr, mint én is, fel lettünk véve az ügyvédi kamarába.

Tisztelettel:

ügyvéd

 

4. Váczy Kálmán feljegyzései az ippi és ördögkúti vádlottak peréről – 1991 nyarán [?].

[…]

Az ippi és ördögkúti (Szilágy m.) 1940. évi

magyar tragédia igaz története

 

Már 79. évemhez közeledek, s bár a fenti eseményektől több mint 50 év telt el, sajnálattal kellett megállapítanom, hogy az utóbbi hónapokban úgy a bukaresti, mint a kolozsvári lapokban, sőt még a magyar újságokban is „divatba jött” az 1940. évi, erdélyi bevonuláskori, ippi és ördögkúti tragikus események felelevenítése, a két községben átvonuló magyar katonákat, általában a magyarokat mindig „vérengzőknek” emlegetve.

E cikkek írói az 1940. évi események idején még csak apró gyermekek voltak, az eseményekről csak hallomásból szerezhettek tudomást, nem is voltak soha e két községben, de nem voltak jelen a néptörvényszéki tárgyalásokon sem, és így az ügycsomót sem láthatták soha. Ezek után a való tényeket nem ismerhették, vagy pedig helytelenül, a valóságnak nem megfelelő módon ismertették lapjaikban, a tárgyilagosság teljes hiányában, s ismertetéseik odáig fajultak, hogy a magyarokat általánosságban „vérengzőknek” emlegették a román lapokban.

E tények ennyire téves ismerése, a belőlük levont téves, hamis ismertetés, valamint a minden alapot nélkülöző következtetés ilyenkor bensőmben mindig erős kavarodást és felháborodást váltott ki bennem, nem vagyok többé képes elaludni, és gondolatban újból végigélem a néptörvényszéki tárgyalásokon lefolyt eseményeket.

Ugyanis a több mint egy hónapig, reggeltől késő estig tartott tárgyalásokon elejétől végig egyedül védtem mind a 8 fővádlottat, éspedig: 1. Titkos József, 2. Varga Sándor és 3. Szabó Gyula vádlottakat Ördögkútról (Trãznea), majd pedig Ipp községből 4. Béres S. Zsigmondot, 5. Béres K. Lászlót, 6. Csepei Zsigmondot, 7. Kisfalusi Sándort, valamint 8. Ősz Árpádot.

Gyakran azon töprengek éjszaka: vajon megtettem-e mindent 8 védencem élete érdekében?

Olyan súlyos szabálytalanságok között folyt „az igazságtalanság” keresése, hogy magamnak szemrehányást nem tehetek. Tevékenységemben nem hunyászkodtam meg soha a tárgyalások során, a felháborodások és az igazságérzet mindig kitörtek belőlem, és sokszor talán túl hangos kifejezést adtam felháborodásomnak! A baloldali, szekuritátés lapok (Scanteia, Patria stb.) majdnem naponta felháborodással kifogasolták merész felháborodásaimat!

De hogyan is lettem a 8 ippi vádlott védője? Az újságokból értesültem, hogy „Holnap kezdődik a néptörvényszéken az ippi és ördögkúti, 1940. évi bevonuláskori vérengzések tárgyalása” és 8 fővádlottnak még nincs védőügyvédje s ezért a tárgyalás valószínűleg nem is lesz megkezdhető. Mivel mind a 8 fővádlott szegény, nincstelen magyar földműves volt (nagyobbára első világháborús káplárok), továbbá mivel a kolozsvári magyar ügyvédek közül nekem volt a legjobb forgalmú irodám, ki majdnem naponta tárgyaltam a Néptörvényszék, a Hadbíróság és afelsőbb polgári bíróság előtt – mint védő – amúgy is sok szegény ember ingyenes védelmét vállaltam, ezért felkerestem dr. Matei Nicolae tanácselnököt – kit mint kitűnő jogászt igazságos és teljesen korrekt embernek ismertünk – és felajánlottam, hogy az összes ippi és ördögkúti vádlott védelmét ingyenesen vállalom s arra kértem, nevezzen ki mind a 8 fővádlott védőjéül. Ő nyomban ki is állította az ingyenes védőül való kirendelésemre vonatkozó igazolást.

Másnap reggel kezdődött a néptörvényszéki tárgyalás, a törvényszék legnagyobb termében, amely zsúfolásig megtelt, természetesen elsősorban is az államvédelmi emberekkel, a baloldali vagy jobboldali újságok kiküldötteivel. Egyik vádlottal sem beszélhettem, kik előttem 5-6 méterre ültek egymás mellett, és csak nyakuk és fejük hátulját láthattam. Matei tanácselnök a tárgyalást megkezdettnek nyilvánította és feltette a perrendszerű kérdést: „Van-e valakinek kifogása a tárgyalások megkezdése ellen?” Mire én szót kértem, szükségesnek nyilvánítottam a tárgyalások elhalasztását, mert védői kirendelő megbízólevelemen a tinta még jól meg sem száradt, a többkilós, hatalmas peranyagot tartalmazó aktacsomóba még bele sem nézhettem, továbbá egyik védencemmel sem állt módomban beszélni, kikérdezni őket. Már pedig ezeket a jogokat nem csak a büntető perrendtartások biztosítják az egész világon minden védőnek, hanem [hiányuk] a védelem legelemibb szabályait is súlyosan sérti.

A tanács visszavonult, majd pedig az ávós [értelemszerűen: securitatés – BL] utasítás vétele után a halasztási kérelmemet elutasítva, belekezdtek a tárgyalásba. Erre hangosan kijelentettem: „Terhelje ez a súlyos mulasztás az egész tanács lelkiismeretét”. Majd pedig kihallgatták a vád tanúit (védelem tanúja nem volt egy sem, mert bejelenteni sem volt mikor). A vád tanúi semmi konkrét dolgot nem tudtak bizonyítani, legkevésbé azt, hogy a vádlottak lettek volna a feljelentők a kivégző osztag számára s mindannyian teljes ártatlanságukat hangoztatva, felmentésüket kérték. A védelem részéről tanúkat nem is kérhettünk, mert az ávósok megfenyegették azokat, akik mentőtanúként jöttek volna el. Ilyen körülmények között védőbeszédemben csak a vádpontok bizonyításának teljes hiányára hivatkozhattam, s maguk a vádlottak is [az] utolsó szó jogán teljes felmentésüket kérték és sohasem kértek enyhítő körülmények alkalmazását. A néptörvényszék (azaz az államvédelem) e vádlottakat 20-25 évi súlyos fegyházra ítélte, melyet a nagyenyedi fegyházban kellett leülniük.

Miután Ipp és Ördögkút községekben megtudták az ítéletet, e román–magyar vegyes lakosságú községekből a román lakosság felháborodásának adott kifejezést, ugyanis az elítélteket ártatlanoknak tartotta, s ezért felkeresték a községben maradt magyar hozzátartozóikat (feleségeiket), közölve velük, hogy mindannyian készek „alibit” bizonyítani és igazolni az elítéltek teljes ártatlanságát eskü alatt is a bíróság előtt. A hozzátartozóknak én azt a tanácsot adtam mint ügyvéd, hogy a román tanúkat vigyék be a szatmári (legközelebbi) valamelyik  közjegyzőségre s ott foglalják írásban az elítéltek ártatlanságát bizonyító adatokat, megjegyezve, hogy mindezen tényeket eskü alatt is vallani készek a bíróság előtt. A közjegyzői nyilatkozatok impurumát én készítettem el és adtam át az elítéltek hozzátartozóinak. Az összes közjegyzői okiratot kb. egy héten belül meg is kaptam.

Közben az első fokú ítéleteket megfellebbeztem, azokat azonban a kolozsvári ítélőtábla – bizonyára az államvédelmiek utasítására, [… befejezetlen mondat – BL]

Ezek után perújítási kéréseket készítettem, [a] lényeges körülményekre tanúkat jelentettem be, leginkább községbeli román embereket. A perújítás – bizonyítékaival, melyek perdöntők voltak – ezek szerint a kedvező eredményt már eleve is biztosította.

Kolozsváron ki is tűzték a főtárgyalás napját, melyre az enyedi fegyház útján megidézték az elítélteket. Legnagyobb meglepetésemre az enyedi fegyház nem kísérte el az elítélteket a tárgyalásra s ezért a tárgyalás nem volt megtartható. A törvényszék újabb 3 tárgyalási határnapot tűzött ki, hiába. Erre, a törvényesség megtagadása miatt feljelentést nyújtottam be a bukaresti Igazságügy-minisztériumba az enyedi fegyház vezetősége ellen. És bár sem fegyelmi, sem büntetőeljárást nem indítottak ellenük, mégis valószínűleg alaposan rájuk ripakodtak, mert az 5-ik kitűzött tárgyalást már meg lehetett tartani, mert az enyedi fegyházőrök elkísérték a még élő elítélteket. Azonban, legnagyobb szomorúságomra, a 8 elítélt közül már csak ketten éltek: az egyiket hordágyon hozták be a tárgyalóterembe, már haldoklott és ő csak egész halkan tudott pár szót még közölni velem: „Doktor úr, én még csak addig szeretnék élni, amíg a törvényszék kimondja teljes ártatlanságomat!” De másnap reggelre már meg is halt.

A másik elítélt teljesen meg volt zavarodva, vallási mániába esett és állandóan csak a következőket ismételgette: „Mindenható Atyám, hálát adok Neked, hogy e súlyos megpróbáltatások elviselésére engem is kijelöltél”! Semmi mást nem lehetett vele beszélni. A tárgyalást elnapolták és elrendelték a bizonyítási eljárást a már csak egyetlen élő elítélt ellen. A súlyos fegyház nyomorúságai miatt a többi mind már halott volt. S mivel a még egyetlen élő elítélt teljesen zavarodott volt, a per folytatását le kellett állítani. Így maradt még napjainkban is érvényben ez a borzalmasan igazságtalan per az elítéltek családtagjai elleni hátrányos és igazságtalan jogi következményeivel együtt! [Váczy Kálmán kézzel írt, alig olvasható betoldása: Hogy később mi lett az… – BL], azt nem tudom, de van egy bölcs latin mondás: Lento enim gradu ad vindictam sui divina procedit ira, sed tarditatem supplicii gravitate compensat (Valer. Max. Dict. fact. I. l.) [Lassú léptekkel halad előre az istenek bosszúja, de a büntetés késedelmét annak súlyosságával pótolja.]

Másnap, a törvényszéken peres ügyeimben szaladgálva, egy civil suhanc állított meg, bemutatta a Securitatétól kapott fényképes igazolványát, bizonyítva, hogy ávós tiszt és csak úgy szóbelileg, minden írásbeliség nélkül, közölte velem, hogy ettől a pillanattól kezdve nem gyakorolhatom tovább ügyvédi foglalkozásomat, sőt tilos az irodámba is bemenni. A kolozsvári ügyvédi kamara egy-két héttel azelőtt mondta ki tanácsilag, hogy felvettek a demokratikusan újjászervezett ügyvédi kamarába, mert a nehéz időkben érdektelenül sok zsidó és román emberen segítettem. De az ügyvédi kamara nem tehetett semmit sem az érdekemben. Így kerültem az utcára mint állástalan, elhelyezkedési próbálkozásaim is hiábavalóknak bizonyultak és családommal együtt megkezdődtek az elemi nélkülözések (8, 6 és 4 éves kisgyermekeim, anyósommal, kisfizetésű feleségemmel együtt). […]

Mindenekelőtt feltevődik a kérdés: miért éppen Ipp és Ördögkút községekben történtek ezek a véres események? Miért nem más községben, városban vagy útközben? Hiszen a vád tanúi mindjárt a tárgyalás elején „elszólták” magukat, és közölték nyilvánosan, hogy e két községen békésen átvonuló („bevonuló”) magyar csapatokra vasgárdista suhancok rájuk lőttek és a magyar katonák közül haton meg is haltak nyomban és többen megsebesültek, a suhancok viszont mind kereket oldottak. Hogy időt ne veszítsenek, a halott katonákat továbbvitték Vajdahunyadig (?) [Vajdahunyadot maga Váczy Kálmán is megkérdőjelezi, esetleg Bánffyhunyadról lehet szó – BL], ahol az első éjszakai megállásuk volt és egymás mellé eltemették őket az ottani temetőben. Mint védő, kértem e tények megállapítását az ottani temető irataiból, valamint a sírfeliratok alapján. Kérésemet a néptörvényszéki „tanács” a kapott utasítás szerint elutasította. […]



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008