magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Ráduly János: Könyv a népi építészetről


Székely Ferenc legújabb könyvének* elõtörténetéhez az is hozzátartozik, hogy a 2000-ben megjelent Változó népi kultúra. Társadalom-néprajzi vizsgálat Havadon címû kötetben nem esett szó „a gazdasági élet két fontos foglalkozási” körérõl, a nagyállattartásról és a népi építkezésrõl. Nagy Olga biztatására feldolgozta a két témát. A dolgozatok a Népi gazdálkodás Havadon címû kötetben láttak napvilágot (2002). De a szerzõ nem tekintette lezártnak a vizsgálódást. Nemrég ezt nyilatkozta: „Havadon az utóbbi idõben új utcarészek, új épületek jelentek meg, modernebb építkezési technikák alkalmazására került sor. Igyekeztem változásában megragadni a jelenkori építkezést, így összegyûlt adataimat tovább bõvítettem, gazdagítottam mind leírásban, mind fényképanyagban.”

Hasonló szellemû megfogalmazás olvasható a mostani kötet Bevezetõjében is: „Számtalan személyes megfigyelést végeztem a településen, s kijegyzeteltem a helyi református egyház levéltárában fellelhetõ idevágó adatokat is.” Tehát: a recens (jelenkori) állapot bemutatása mellett a hozzáférhetõ történeti tényeket is hasznosította.

Elsõként három kezdetleges hajlékról szól: a kalibáról, a majorházról és a zsellérházról. A kaliba funkcióját így rajzolta körül: „Régebben, de napjainkban is, szinte minden magánbirtokra, kerthelységre tákolnak össze egy-egy kalibát, kalyibát, hogy az esõ elõl hajlékot nyújtson a mezõn dolgozóknak, s éjjeli menedéket biztosítson a kint hálóknak”. Szót ejt a vadriasztó emberekrõl, a szõlõt õrzõ pásztorokról, és utal az újabban meghonosodó hordozható házikókra. A majorházhajlékot így minõsíti: „fatákolmány, amelyben a juhász és családja lakik”. A zsellérház „egy vagy két helyiségbõl állt”, és rendszerint nem övezte kerítés, „szabadon lehetett megközelíteni”. Használatáért „a zsellér 40 napszámot teljesített a gazda földjén”.

A legkidolgozottabb – nyilván – a Lakóház címû fejezet. Frappánsan sorakoztatta föl a szerzõ a lakóház fontosabb típusait: kétszobás lakások (elsõ ház és lakószoba), három részbõl álló ház (pitvar, elsõ szoba, lakószoba), manapság pedig négy, sõt több részre tagolódó lakóházakat építenek. Székely Ferenc megjegyzi: „A havadi ember, ha módjában állt, sosem fukarkodott az építõanyaggal! De hát nem is kellett, mert Havad, mint az egész Székelyföld, mindig bõvelkedett építõanyagban, fõleg fafélékben és kõben.” Érdekes a tégla, a cserép használatának fokozatos meghonosodása: a 20. század elején még „a sárral való építkezés” volt divatban, ezt „lassan-lassan kiszorította a vályogtégla, majd az 1940-es évektõl kezdõdõen szinte csak égetett téglából raktak falat”. A szalmafedést pedig az 1930-as években a cseréppel való fedés váltotta föl.

Az építkezés technikájának terjedelmes fejezetet szentel a szerzõ, majd rátér a lakás mellékrészeinek taglalására (tornác, pince, nyári konyha). Figyelemre méltónak vélem a tornác régebbi szerepének a taglalását, íme: „A tornác nyújt menedéket a ki- és bejáróknak rossz idõ esetén (…) Itt beszélgetnek, tárgyalnak, továbbítanak (…) A tornácba kerül a száradni való gabona, paszuly (…) A tornácban kapnak helyet azok az edények, szerszámok, fahordó kosarak, amelyek jó, ha kézügyben vannak.”

A legújabb korban egyre ritkábban kerül sor tornácos ház építésére. Ugyanakkor megsûrûsödött a pincék létrehozása, ma már beszélhetünk ún. pincebútorokról is: a nyári konyhából kirostált tálasokról, kredencekrõl, fapolcokról, ládafélékrõl, amelyek „az elraktározott télirevalók tárolására szolgálnak”.

A szerzõ kitér a ház elõtti kapu, kapuszer bemutatására is, amely „a falusi udvar egyik legszebb dísze”. Az úgynevezett kicsi kapu és a nagykapu megmunkálása nagy hozzáértést igényelt, funkcióját pedig így érzékeltette az egyik régi felirat: „Ember, e kapuszer nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni”.

Tanulságos adatokat kap az olvasó a Vakolás, meszelés, színezés, valamint a Szalmával való fedés fejezetekben. Ugyanakkor tizenkét, házhoz kapcsolódó hiedelmet is közöl a szerzõ. Íme, az egyik: „A rossz szellemek távoltartása végett a ház küszöbére lópatkót szegeztek”.

Külön jelentõsége van A havadi templom építése címû résznek, amely Függelékként szervesül a kötet anyagához. Megtudjuk, hogy „A templom helyét már 1615-ben megvásárolták”, és hogy a mai templom építése „1800-ban fejezõdött be”. Szó esik az adakozókról, és számszerûen megjelöli, „mennyi mindenféle matéria ment fel” az építésekor.

A kötetet az Irodalom, illetve a Tájszójegyzék két fejezete zárja.

Egyik nagy erõssége a kiadványnak a számos rajz, ezeket a vadasdi születésû Molnár Dénes készítette. És több mint harminc – jobbára színes – fénykép is helyet kapott a kötetben, az archív felvételek mellett Marx József, Gál Éva, Veress Éva, Székely Ferenc fotói díszítik a nem mindennapi kiadványt.

 

 

*Székely Ferenc: Népi építészet és térkihasználás Havadon. Silver Tek Kiadó, Marosvásárhely, 2012.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
KÖNYVTÁR rovat összes cikke

© Művelődés 2008