magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: Az evangéliumos építő köszöntése


A kilencvenes évek elején, a romániai magyar sajtó igazi szabadságának idején vált ismertté a közvélemény elõtt, hogy a Háromszék megyei székely-magyar községben, Sepsiillyefalván egy különös pap él és dolgozik. Pontosabban fogalmazva, illyefalvi és szûkebb egyházi körökön túli szélesebb körökben ekkor vált ismertté a Háromszék és más sajtótermékek jóvoltából az a gyülekezet-, s ezzel egyidejûleg egyházépítõ igyekezet, amelyet Kató Béla református lelkész képvisel. Amikor a kilencvenes évek derekán túl barátaimmal filmet forgattunk a barcaföldvári haláltáborról, Kató Bélát is megkerestük, hiszen apai nagybátyját is abba a rettenetes pokolba hurcolt 1944 õszén a gyûlölet, ahova magyarok és németek ezreit. Szóval forgattunk, surrogott a kamera, Kató Béla pedig levezetésként elmesélte, hogy miként vált Illyefalván imaházzá, téli istentiszteletek, események hajlékává egy régi csûr. Persze, a történetet csak jó néhány év távlata és maga a megvalósítás tette széppé, merthogy az még a 1980-as évek vége felé, a veszedelmes Ceauºescu-diktatúra ennél is veszedelmesebb haláltusája idején történt. Akkoriban ugyanis esély sem volt arra, hogy a korabeli kommunista hatóságok engedélyezzék egy magyar egyházi hajlék felépítését. A gyülekezetbe 1988 májusában megválasztott Kató Béla ifjabb Zakariás Attila, amúgy baróti, Sepsiszentgyörgyön élõ építésszel kacsintott össze tehát, a rajzok elkészültek, s el az új Istenháza is, Zaki szemet-lelket gyönyörködtetõ egyedi stílusában. Mindenféle engedélyeztetés nélkül, mert mint feljebb mondtam. A kommunista hatóságok természetesen rászálltak a lelkészre, akit a politikai rendõrségre, a Securitatéra is behívattak, zaklattak, és akkora pénzbírságot róttak ki rá, hogy fizetés nélkül maradt. És lám, miként teljesedik be, válik érthetõvé a Szentírás szava, s Isten akarata: ez a meghurcolás oltotta el Illyefalván a nem sokkal azelõtt lezajlott papválasztásból kibontakozott s a falut kettéosztó viszályt. Merthogy Kató Bélát csak kevéske szavazattöbbséggel választották volt meg hónapokkal azelõtt, ellentábora pedig sértõdötten vonult félre mindenféle gyülekezeti-közösségi ügyektõl. No, de a pap meghurcolása láttán a sértõdöttek is adakoztak a lelkészi fizetéshez, a falu szépen összefogott, s a két tábor kibékülve ismét egy lett.

Az összefogásnak és az evangéliumos lelki-kétkezi építkezésnek ez a pozitív példája adta minden bizonnyal azt a lökést, amely a falut fel- és kiemelve tulajdonképpen Európa-szerte ismertté tette. Ennek a folyamatnak volt egy igen érdekes négy hónapos idõszaka is, amikor a lelkészi teendõk mellett – lám, a kézzelfogható megvalósítás „okozta” bizalom! – Kató Béla Illyefalva polgármesteri teendõit is ellátta. 1990 elején volt ez, amikor Romániában a politikusok még csak silabizálgatták a jogalkotás ábécéjét, ezzel együtt a szabad és demokratikus választások két év múlva megszült törvényét, ami viszont Illyefalván már mûködött. Ez az alig négy hónapos sepsiillyefalvi autonómia úgy jött létre, hogy Kató Béla a református egyház törvénykönyvének betûje és szelleme szerint ama tavaszon – meg merem kockáztatni, hogy az országban elsõként – szabad és demokratikus helyhatósági választást szervezett: tizenkét önkormányzati képviselõ és a polgármester ilyen jogosítással intézhette a község dolgait.

Az evangéliumos építkezéshez visszatérve el kell még mondanom, hogy Sepsiillyefalvát az akkori segélyáradat szerencsére csak érintette, mert Kató Béla idejében megérttette a nyugatiakkal, hogy ennek a népnek nem halra, hanem hálóra van szüksége. Segélyadományozás helyett együttmûködés következett, amelynek nyomán-során például svájci konfirmándusok összekalapozták az illyefalvi vár helyreállításához és nyári táborozóhellyé alakításához kellõ pénzt. S akkor így szépen, tovább. Illyefalván ma már Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány mûködik, évente közel száz rendezvénynek otthont s vendégek ezreinek szállást adó önellátó konferencia-központtal, árva, vagy elhagyott gyermekeknek fészket adó gyermekfaluval, diakóniai szolgálattal. Ilyen kedvezõ hátszélben alakult a faluban mezõgazdasági alapítvány, vendégváró panzió, pazar, de igazi magyaros ruhakölteményeket alkotó varroda, miegymás. S mindez „csak” Sepsiillyefalva, hol van még – a teljesség igénye nélkül, csupán a jelzés erejéig – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a kolozsvári Apafi Református Egyetemi Szakkollégium, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, amelyeknek létrehozásához Kató Bélának is alapos köze volt.

Püspöki beiktatását megelõzõ interjúi között olvastam, hogy míg például Szász Domokos (1838–1899) püspök az egyházi közgyûléseken a hívek lélekszámának évenkénti 6000 fõs gyarapodásáról számolt be annak idején, manapság ugyanannyit fogyunk esztendõrõl esztendõre. S hogy a fiatalok nélkül nem tudja elképzelni az egyházat. Talán ki lehet vetíteni Erdélyre az illyefalvi mintát, ugyanolyan evangéliumos kétkezi-lelki építkezéssel. S akkor talán. Adjon az Úristen hozzávalót!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008