magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Erdélyi magyar népművészek


Ritka jó minõségû grafikai/nyomdai kivitelezésû könyvet* adott ki a Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség. Százhét portré sorakozik a lapokon. A rövid pályaképek – szakmai önéletrajzok, önvallomások – a népmûvészet valamely ágában tevékenykedõ alkotók ihletett munkásságát mutatják be tömören, egy-egy oldalon. Az Elõszót író Szathmári Ferenc sorai utalnak arra, hogy „a megjelenõ szakmai önéletrajzok önvallomások, amelyek néhány sorban felvillantanak soha el nem mondott élményeket, életfelfogásokról vallanak. (…) Az alkotók mûvészi értéket képviselnek, alkotási területük, életvitelük és gondolkodásmódjuk a népmûvészetre jellemzõ paraszti életformába illeszkedik bele, a népi ízlés szerint munkálkodnak.” Ugyanakkor szóvá teszi azt is, hogy „az alkotók és alkotások megítélése viszonylagos”, mert véleménye szerint „az erdélyi falvak népének, a magyar nemzetiségnek nincs – vagy csak igen vékony rétegû – felelõs értelmisége, illetve a meglévõ értelmiség nem elég tevékeny. Ennek hiányát megérzik a közösségek, mert nincs, aki példát mutasson a hagyományos értékek megbecsülésére, nincs, aki tudatosíthatná a helyi közösségben, hogy milyen hatalmas kinccsel rendelkezik.” Hangsúlyozza a civilizáció negatív hatásait is, minek következtében „a népi kultúra önkifejezési eszközei elhalványulnak, mert hellyel-közzel a közösségek saját értékeiket sem ismerik vagy nem értik meg. Néha nem találják az összefüggéseket a motívumok és mondandók, a tárgyi népmûvészet és magyar önképük között.” Úgy véli, a jelen állapotok arra vezethetõk vissza, hogy „egész Erdélyben nem találni alkotóházakat, nincs megoldva a tárgyi népmûvészek oktatása, képzése”.

Sem megfelelõ szakmai kompetenciánk, sem elegendõ tárgyismeretünk nincs ahhoz, hogy megerõsítsük vagy akár egy szó erejéig is cáfolhatnánk a szövetség elnöke által írott megállapításokat, de a százhét önvallomásból bennünk kirajzolódó kép derûlátóbb, optimistább a fentebb olvasottaknál. A belõlük felénk áradó élmények és életfelfogások kivétel nélkül pozitív töltetûek, a hagyomány iránti elkötelezettségük – legyen az családi örökségbõl, falusi hagyományból eredõ vagy népi mûvészeti iskolákban, iskolai szakkörökben elsajátított, illetve egyéni érdeklõdésbõl, indíttatásból fakadó – a népmûvészet tárgyi öröksége iránti mély megbecsülés, esztétikai tartalmának, a bennük megtestesülõ szépség felismerésének és nagyra értékelésének a tanújelei, bizonyságai. Kétségtelenül igaz, hogy az értelmiségnek mindig és mindenhol meghatározó szerepe van a közösség szellemi arculatának alakításában, orientációjának irányításában, a hagyományok ápolásában, a falvak, tájegységek népi mûvészetének felkutatásában és átmentésében. Egy-egy helység áldása, mondhatnánk kegyelmi ajándéka, ha olyan értelmiségieket nevel ki vagy kinevezés útján nyer, akik belsõ indíttatásból állnak a népi kultúra, a szellemi élet szolgálatába. A katalizátor szerep – e kötetben is több példa van rá – nem csak értelmiségi kiváltság. Gondoljunk csak az oly korán elhunyt, a gyergyóalfalui Falusi Múzeumot megálmodó és létrehozó Pál Csaba fafaragóra, a korondi fazekasokra és még jó néhány más népmûvészre, akikkel a könyv lapjain megismerkedhetünk. A kötet lapjain húsz egyesület, egylet, csoport létezésérõl olvashatunk, amelyek létrejötténél minden bizonnyal egy-egy kiváló tanító, tanár, képzõmûvész, mérnök, kézmûves bábáskodott, õ alapította és mûködteti azt elnökként, körvezetõként, muzeológusként, kézmûvesként. Szervezõ erejük, képességük értékmérõjeként tekinthetjük például a közösségek taglétszámát. Az Udvarhelyszéki Népmûvészek Egyesülete e kötetben huszonkét, a Korondi Fazekasok Egyesülete tizenegy, a Varga Károly Csíki Faragóegyesület tíz, a kalotaszegi Bokréta Hagyományõrzõ Egyesület kilenc, a Barabás Zsigmond Háromszéki Népmûvészeti Egyesület és a gyergyóalfalui Domokos Pál Péter Hagyományõrzõ Egyesület hét-hét, az alsócsernátoni Csiporkázó Játszóház Egyesület egy népmûvésszel képviselteti magát ebben a kötetben. Jelzésértékû számadatok. A kötetben szereplõ népmûvészek nagy hányada is pedagógus, aki közösségben vagy csak egyéni vonzalomból oly szorosan kötõdik a népmûvészet valamely ágához, nem csupán avatott mûvelõje annak, hanem példájával, munkáival másokat követésre buzdít. Ugyanilyen áldásos azon kézmûvesek, népmûvészek munkája, akik elõzetes szakmai alapon – fazekasok, asztalosok –, vagy szüleiktõl, nagyszüleiktõl, falusfeleiktõl nyertek indíttatást a népmûvészet valamely ága titkainak, fortélyainak megismerésére, mûvelésére. Õk ugyanúgy katalizátorai lehetnek az ismeretek szélesebb körû elterjesztésének, az iránta kialakuló érdeklõdés vonzalommá, mondhatnánk szenvedéllyé válásának.

Tanulságos egy pillantást vetni a százhét alkotó földrajzi szóródására. Az 1995-ben megalakult Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség bölcsõje Székelyudvarhelyen ringott. Nem véletlen, hogy a tagegyesületek java része – a fentebb említetteken kívül a kolozsvári Folk Center Alapítvány, a kolozsvári, az erdõvidéki, Nyárádmenti népmûvészeti csoportok… – is e régióhoz kötõdik. Rajtuk kívül a szilágysomlyói Szederinda hagyományõrzõ csoport, a Beszterce megyei Tacsi Gyékényfonó Egyesület, a széki, barcasági és szatmári csoport jelzi, hogy belsõ Erdélyben, a Partiumban is tevékenykednek olyan népmûvészek, akik szervezetileg is kötõdnek a szövetséghez. Fájdalmasan hiányzik e seregszemlébõl a Gyimesek, Moldva, Déva környéke, a Bánát, Bihar és más tájegységek képviselete.

Az RMNSZ nemcsak szervezeti keret, hanem a szakmai elmélyülés, a tehetségkutatás, a készségfejlesztés, a kibontakozás és elmélyülés fóruma is. Gondoljunk csak a rendszeres gyergyószárhegyi Táltos Kézmûves Táborra, a Haszmann-testvérek által létrehozott csernátoni népfõiskolára, a szejkei Szépteremtõ Kaláka ifjúsági alkotótáborra, a Kallós Alapítvány szervezte bútorfestõ táborra, a zsoboki faragótáborra, a lövétei tájházban folyó oktatásra – melyek közvetve vagy közvetlenül a szövetséghez tartoznak, a népmûvészet szolgálatában állnak. A szövetség valóságos társ-intézményei a megyei szinten mûködõ – közismert nevükön – népi alkotások házai, a népi mûvészeti iskolák, a mûvelõdési házakban mûködõ szakkörök, melyek keretében a különbözõ népmûvészeti ágak oktatása is tanrendben szerepel. A tagok közül többen maguk is oktatói szerepet vállalnak. A fafaragó osztályokban mindenképp haszonnal forgathatják a szövetség jelenlegi elnöke által írott, 1996-ban megjelentetett módszertani könyvet.

A szövetség érdeme, hogy lehetõségei szerint a nyilvános megjelenésre is teret biztosít. A 2012. május 5-én megrendezett I. Erdélyi Viseletkonferencia kiváló alkalmat teremtett a bemutatkozásra. Hazai és külföldi kapcsolatai révén több népmûvész elõtt nyílt alkalom, hogy a bukaresti Román Falumúzeumban, a budapesti Mesterségek Ünnepén, helyi kiállításokon jelen lehessen, képességeirõl, tehetségérõl számot adhasson.

A könyv abban is segítségünkre van, hogy képet alkothassunk arról, hogy mily változatos, sokszínû, széles spektrumú az a tevékenység, amelyhez a szövetség tagjai hivatásszerûen vagy személyes vonzalomból, elkötelezettségbõl kötõdnek. A legnépszerûbb tábor a fafaragóké, õket követik a fazekasok és hímzõk, a bútorfestõk és viseletkészítõk. Õket követik a tojásírók, csuhéfonók, citerakészítõk, gyöngyfûzõk, csontfaragók, gyékényfonók. A kötet lapjain megismerkedhetünk a bujkakészítõk, csipkeverõk, tûzzománc-készítõk, szíjgyártók, bogozók, bõrmûvesek, fafaragók, üvegfúvók, keramikusok, taplászok, kovácsok, ékszerkészítõk, kosárfonók, címerfaragók egy-egy képviselõjével. Egyikük-másikuk az iparmûvészet határát súrolja, népi ihletésû motívumaik révén kerülnek a szövetség keretei közé. A portrék azt is mutatják, hogy közülük többen maguk is bekapcsolódnak a népi mûvészet tárgyi emlékeit felkutató, sajátos motívumait megörökítõ gyûjtõmunkába, annak eredményeit hasznosítják, beépítik a maguk munkáiba.

A világháló lehetõséget teremt arra, hogy az e kötetben rejlõ sok-sok ismeretanyagról tágabb kontextusban is képet alkothassunk. Íme, miként összegezhetõ a Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség célkitûzése: „A szövetség a nemzeti hagyományok forrására építõ népi kultúrát értékrendként kívánja felmutatni, fejlõdését élõ népmûvészetként elõsegíteni. Célja a romániai magyar tárgyi kultúra értékeire és eszméire épített hiteles népmûvészeti tevékenység szolgálata és képviselete.” A szövetség az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület tagszervezete, ugyanakkor tagja a magyarországi Népmûvészeti Egyesületek Szövetségének. Kezdeményezésére alakult meg 2006-ban az Erdélyi Népmûvészeti Tanács. A szövetség idõnként Nagy-Imecs Zsuzsánna szerkesztésében megjelenteti a Forgórózsa címû lapot. Jelzést kapunk arról is, hogy terveik közt szerepel egy, a mostaninál átfogóbb regiszter megjelentetése. Erre annál is inkább szükség lenne, mert tagjainak száma az e kötetben szereplõk háromszorosára tehetõ.

A szövetség vezetõsége igen fontosnak tartja, hogy tagjai mûvészi igénnyel végzett munkásságát elismerje. Evégett adományozza az arra érdemeseknek a Népmûvészet kiváló mestere, a Népmûvészet mestere címet, a Kós Károly érdemérmet és az Életmû-díjat, javasolja az Erdélyi Magyar Népmûvészet Mestere-díj létrehozását, évente történõ odaítélését.

Eredményes munkásságuk jele, hogy a szövetség tagjai közül többen állami elismerésben részesültek. Sütõ Levente vargyasi bútorfestõ a Népmûvészet mestere, Haszmann Gabriella al-sócsernátoni bútorfestõ a Népmûvészet ifjú mestere-díjban ré-szesült; Máthé Ferenc (Ilonka) vargyasi fafaragó népmûvészt Életfa-díjban részesítette, Szilágyi Erzsébet magyarkapusi hímzõ, Lázár Éva mezõfelei gyékényfonó, Fehér Gizella Mária gyergyócsomafalvi tojásíró munkásságát Népi iparmûvész címmel ismerte el és jutalmazta a magyar állam. Érdemei elismeréseképpen a román állam Pál Ágoston korondi fazekasnak az UNESCO Élõ Szellemi Örökség-díjat adományozta.

 

 

 

* Erdélyi Magyar Népmûvészek.  A szakmai önéletírások felhasználásával írta és szerkesztette Szathmári Ferenc, Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség, 2012.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
KÖNYVTÁR rovat összes cikke

© Művelődés 2008