magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Judit: Találkozásaink – dallal, múlttal, egymással, önmagunkkal. A Magyar Kultúra Napja Kolozsváron, Nagybányán és Máramarosszigeten


Jó lehetőség élményeink megosztására

A Magyar Kultúra Napja is jó alkalom élményeink megosztására, arra, hogy másokkal is felfedeztessük olyan dolgokat, amelyekben mi magunk örülni/gyönyörködni tudunk. Ünnepünk még „fiatalka”, éppen csak közelít a negyedszázadhoz, a naptárakban nem is „pirosbetûs”, ám, viszonylagos szerénységében is fokozódó érdeklõdés kíséri. Mifelénk inkább mintha szûkebb körök bensõségesebb megnyilvánulása lenne, semmint százakat, ezreket számláló hallgatóság figyelmét megcélzó esemény. Megünneplését a Romániai Magyar Dalosszövetség is fontosnak tartja: a szervezet évek óta figyel a Magyar Kultúra Napjának megszervezésére.  A Dalosszövetség elõször 2008-ban rendezett ünnepséget ez alkalomra, s a következõ évtõl Kolozsváron állandósulni látszik a rendezvény kerete is, Makovecz Imre alkotása, a Kolozsvár-Törökvágás Református templom.

Úgy tûnik, kialakult alapszerkezete is: az elképzelés lényegét — a szövetség jellegének megfelelõen – az énekkarok fellépése jelenti, ám lévén az ünnep a Himnusz születésnapja, rendszerint versek is illeszkednek a programba, amelyben a múltidézés is helyet kap, elsõsorban évfordulós összefüggésekben. Idén Kölcsey Ferenc és Kós Károly életmûve került elõtérbe, elõbbi halálának 175., utóbbi születésének 130. évfordulója kapcsán.

Az ünnepség ekként mûvészeti és ismeretterjesztõ síkok összetartozó egymásmellettiségén alapul, amelyben irányadók az évfordulós vonatkozások, s a versek és az énekkari mûvek a múltidézéssel egymást kiegészítve, kölcsönösen erõsítik egymás hatását. (Érdekes, hogy alapjában hasonló, évfordulók és mûvészetek találkozása köré rendezõdõ programot kínált, ugyancsak Kolozsváron, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház ünnepsége is: ezen, január 22-én Ferenczy Károly-, Claude Debussy-, Bálint Tibor-mûvek ihlette mûvészpedagógus-tárlat, Orbán György-zene képezte az ünnepség menetét.)

 

Háromszoros ünneplés

A Romániai Magyar Dalosszövetség szervezésében a Magyar Kultúra Napját háromszorosan ünnepelhettük meg: a kolozsvári elõadás (jan. 19.) után ugyanis, a következõ napon nagy- és kisbusznyi vidám és lelkes csapat kelt útra, dalosokkal és vezetõikkel (Magyarfenesi Vegyeskar Tóth Guttman Emese karnaggyal és a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusa Bedõ Ágnes karnaggyal), hogy az ünnepet megossza a nagybányai, illetve máramarosszigeti hallgatósággal is. A programot minden esetben a házigazdák indították: a Kolozsvár-Törökvágás Gyülekezet Énekkara (orgonán játszott Kovács Dalma), Nagybányán a Nagybánya-Óvárosi Református Egyházközség Vegyeskara (Nagy Emese vezényletével), Máramarosszigeten pedig a helybeli Református Egyházközség Gyülekezeti Énekkara  és a Hollósy Simon Egyesület Vegyeskara Várady Ilona vezényletével. A mini-turné részvevõi voltak még a koltói és a nagybányai Teleki Magyar Ház egyesített énekkara (karnagy Fülöp Gábor) és a Szatmárnémeti Székesegyház Kórusa (Varga Péter karnaggyal). A csapathoz tartozott még Rekita Rozália és Jancsó Miklós színmûvész: õk ketten évek óta önzetlen közremûködõi a Dalosszövetség rendezvényeinek, továbbá Egyed Emese irodalomtörténész és Guttman Szabolcs építész.

A kolozsvári ünnepség utaztatása Guttman Mihály, a Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének ihletésére valósult meg: tavaly mozdult ki elõször a rendezvény Kolozsvárról, akkor azért, hogy Déván és Vajdahunyadon is megünnepeljék a Magyar Kultúra Napját

 

Emlékezetes találkozások

„Maradandó találkozások részesei lehettünk” -- mondotta Sipos István esperes-lelkész a máramarosszigeti rendezvény végén, következtetéseiben utalva arra, hogy énekkarok és karnagyok, gyülekezetek találkoztak egymással, illetve az évfordulós megemlékezések révén, jelképesen Kós Károllyal és Kölcsey Ferenccel is, akik „ma is hatnak ránk hitükkel, tudásukkal, zsenialitásukkal”.

Más szavakkal, más gondolati összefüggésekben a karnagyok is megerõsítették a gondolatot: „szívünkben más lelkülettel térünk haza”— mondotta például Varga Péter, a szatmárnémeti székesegyház karnagya. Ezek a találkozások arra is rávilágítanak, hogy alapjában véve szórványban és szórványon kívül hasonlók a dalosgondok és dalosörömök: túlzsúfoltak a mindennapok, nem könnyû a próbákat összehozni, és mégis szeretnek dolgozni, találkozni, szerepelni, s végeredményben minden együttes a tõle telhetõ legszebben szeretne teljesíteni.

Fülöp Gábor karnagy úgy érzi, szebb a hangzás, ha többen fújják együtt, ezért, e szebb hangzás érdekében egyesítette két kis dalosközösségét, a koltóit és a nagybányai Teleki Magyar Ház énekkarát, igyekezvén áthidalni a mintegy tizenöt kilométeres távolságot. Az egyesített énekkar így szabályszerû kamarakórus, amelyet éppoly öröm hallgatni, amennyire érezhetõ örömmel énekel az együttes.

Három helyszínen három elõadás hangzott tehát el, amelyben az azonos programot csak a házigazda-énekkarok fellépése variálta, ám minden esetben hangulati árnyalataiban változott a kórusok elõadása, s részleteiben módosult a rögtönzött Kölcsey- és Kós Károly-kép is: akik valamennyin jelen voltak, állították, hogy Egyed Emesétõl és Guttman Szabolcstól igazából három különbözõ elõadást hallhattak.

 


„Hass, alkoss, gyarapíts!”

Egyed Emese irodalomtörténész magától értetõdõ közvetlenséggel hozta jelen-közelbe Kölcseyt, a tudós-költõ híres szavaival, azok mindenkori idõszerûségét aláhúzva bátorított arra, hogy ma sem kell félnünk a nagy szavaktól, egyszerû emberként is találhatunk életünkben okot a lelkesedésre. A gondolatot mintegy megkettõzve egészítette ki a Huszt: Jancsó Miklós színmûvész a verset, a szatmárnémeti székesegyház férfikara pedig annak Kodály által megzenésített változatát szólaltatta meg. A Nemzeti fény címû kórusmûvét hallgatva, amely egyik biztos sikerszáma a Magyarfenesi Vegyeskarnak, s amelyet ekként szívesen is tûz mûsorára az együttes, az elõadás révén azt is tudatosíthattuk, hogy Bárdos Lajos kórusmûvét Kölcsey hexametere ihlette. Természetes, hogy – születésnapján --  a Himnusz is elhangzott, Jancsó Miklós elõadásában, aki Kölcsey Parainesis címû erkölcsi intelmeibõl is részletet szólaltatott meg.

Nyelvezetükben rokonépületek és zenék

Guttman Szabolcs elõadása nélkül talán nem is gondoltunk volna arra, hogy Kós Károly épületei és Kodály Zoltán zenemûve lényegében nyelvezetükben egymás rokonai. Kós Károly élete állandó mozgás volt a völgy és a hegy között, s e kettõsség tükrei tornyai, amelyek az építészt idézve „védenek, de meg is mutatják magukat”. Hadd tegyük hozzá azt is, hogy már Szabolcsi Bence figyelmeztetett Kodály és a hegyek közötti rokonságra is. A Guttman Szabolcs által vázolt Kós Károly-portrét a Tetõn címû Áprily Lajos-vers mellett a Székelyföld és Kalotaszeg címû írás egészítette ki, amelybõl Rekita Rozália szólaltatott meg részleteket.

Ebben az összefüggésben az éppen csak lezárult Kodály-év után is jól illeszkedtek a programba a Kodály-mûvek: Akik mindig elkésnek (Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusa elõadásában) a már említett Huszt mellett az Ének Szent István királyhoz (elõadta a Szatmárnémeti Székesegyház Kórusa).

Ez alkalommal is népszerû szerzõnek bizonyult Bárdos Lajos, akinek   több mûve is elhangzott: Dana dana, Jeremiás Próféta könyörgése, A magyar szentek himnusza és a Huszártánc.

Szokolay Sándor, Ádám Jenõ, Halmos László, Gárdonyi Zoltán, Csemiczky Miklós, Vavrinecz Béla mûvei szerepeltek még a mûsorban. S ha az Esterházy hercegek szolgálatában eltöltött évtizedek alapján magunkénak is érezzük Joseph Haydnt, akkor tágabb értelemben elmondhatjuk, hogy magyar zeneszerzõk mûvei szóltak a Magyar Kultúra Napján.

Kolozsváron, ahol szinte mindig sok esemény között kell megosztania magát a zenekedvelõnek és kultúrafogyasztónak, kisebb volt az érdeklõdés, ám Nagybányán és Máramarosszigeten érezhetõ örömmel fogadták az eseményt. Nagybányán az óvárosi református templom éppúgy megtelt, mint Máramarosszigeten a református templom. „Egy kórus helyett így öt énekkar szolgált az ünnepségünkön, s ezáltal igazi lelki ajándékot kaptunk”– mondotta Bak László, a nagybányai ünnepség házigazdái nevében, egyúttal azt is elárulva, hogy gyülekezeti énekkaruk nagy izgalommal készült az eseményre, s bár náluk is hagyománya van a kórustalálkozóknak, az utóbbi évek talán legszínvonalasabb elõadásának lehettek részesei.

Szórványban talán hamarabb rádöbbenünk arra, hogy fontos legalább ünnepeken kicsit megállni, azért, hogy Bibza István ny. esperes-lelkész gondolatát megszívlelve „erõt merítsünk elõdeink életébõl”, meg azért is, hogy akár anyagi erõfeszítés árán is, egy-egy találkozás erejéig másoknak is elénekeljük  azokat a kórusmûveket is, amelyeket bármikor szívesen megszólaltatunk, meg azokat is, amelyeket frissen, éppen az alkalom tiszteletére tanulgatott egy-egy együttes. Erre is volt példa, hiszen a Szatmárnémeti Székesegyház énekkara Misi bácsi buzdítására vállalkozott arra, hogy a rövid idõ ellenére megtanulja a Husztot, valamint a koltóiak és a nagybányai Teleki Magyar Ház dalosai pedig erre az alkalomra a Krisztusunk címû mûvel bõvítették repertoárjukat.

„Örömmel indultunk útnak” – mondotta utóbb Bedõ Ágnes karnagy. A társaság tagjai jól érezték magukat, s míg az autóbusz a behavazott szerpentinen kanyargott, örültek a hófehér tájnak, egymás társaságának, annak, hogy énekelhettek. Talán éppen ez az öröm, jó hangulat tette legfõképpen igazán ünneppé a Magyar Kultúra Napját.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008