magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bakó Botond: Egy életmű feltámadása. Elekes Károly (1844–1922)


Az évfordulók – különösen egy régi hagyományápoló iskola életében – sokféle funkciót töltenek be. Emlékezésre, erõgyûjtésre és jövõtervezésre egyaránt érdemesek. Bethlen Gábor Kollégiumának Nagyenyeden van mire emlékeznie. Ezt nemcsak közel négy évszázados múltja teszi lehetõvé, amire jogos büszkeséggel tekint vissza, hanem tudós tanárainak és kiváló diákjainak hosszú sora. Ünnepi alkalmakkor elõtérbe kerülhet egy-két, a múltban felejtett életsors, amit érdemes a felszínre hozni.

Elekes Károly tudós professzor életmûve nem volt teljesen ismeretlen, de elhanyagolt és leszûkített volt a róla szóló emlékezet. Ehhez járult hozzá Szilády Zoltán, aki – miközben kollégiumi beköszöntõ beszédében, részletesen bemutatja jelentõs tanáregyéniségek munkásságát – közvetlen tanári és múzeumõri elõdjét, Elekes Károlyt egyszerûen és röviden úgy jellemzi, mint aki csupán székfoglaló beszédeirõl és egy bogár faj (Meleus Elekesi) révén vált ismertté. Ez a nagyvonalú, sommás vélemény is altatta azt a rendkívül színes és gazdag munkásságot, amelyet Elekes az utókornak hagyott. A kiváló tanár, tanítóképzõ igazgató és rektorprofesszor, a Természettudományi Múzeum õre és egyik újjáteremtõje, a tudománynépszerûsítés nagymestere, a darwinizmus egyik elsõ erdélyi terjesztõje, tudományos írások szerzõje és jeles fordító – munkássága az utókor számára nagyrészt feldolgozatlan maradt és homályba merült.

 

Évfordulós személyiség

Érdekes módon Elekes Károlyra egy régi kiadatlan kézirat irányította rá újra a figyelmet. A kéziratot Nagy Tóth Ferenc õrizte meg és adta át rajtam keresztül az 1962-ben végzett utolsó, önálló biológus bolyaista évfolyam kolozsvári, nagyenyedi és balatonfüredi tagjainak. Szerzõje Nagy Ferenc (1915–1976), a Bolyai Tudományegyetem növénymorfológia tanára, aki 41 éve, 1971-ben írt az életmûrõl. Az elsõ oldalon olvasható megjegyzés szerint: „Elekes Károly egyéniségét és munkásságát ma már csak poros aktacsomókból, hátrahagyott munkáiból és a kollégiumi értesítõkbõl lehet összeállítani”. Errõl késõbb magam is meggyõzõdtem. Kertész József hûséges véndiák olvasmányos visszaemlékezése (1929) kivételt képez, hiszen sok érdekes személyes emlékkel és életrajzi adattal dúsított írást közöl az iskola jelentõsebb tanáregyéniségeivel foglalkozó könyvében. „Ha megidézzük Elekes Károlyt, ha a visszaemlékezés fáklyájával végighaladunk azon a szép képcsarnokon, amelyben az õ hosszú tanári pályájának és mûködésének változatos megnyilatkozásait rögzítette, ha lelki szemeink elé állítjuk testi mivoltában, ma is éppen úgy sugároznak az õ komoly nemes arcából a tanári hivatásnak vonásai.” Az érzelmi megnyilatkozásoktól sem mentes írás igen hasznos olvasmány, de gazdag információs anyaga ellenére sem átfogó mû.

A kézirat felkeltette a figyelmet, és ennek révén lett Elekes a 390. évforduló újrafelfedezettje. Halála is egy kollégiumi jubileumhoz kapcsolódik, hiszen 91 évvel ezelõtt, 1922-ben hunyt el. Abban az évben, amikor az új hatóságok által szorongatott Kollégium méltóan ünnepelte három évszázados múltját. Elekes szeretett volna részt venni a nagyszerû ünnepségen, de október elõtt ágynak esett. Fia, ifj. Elekes Károly apjáról szóló kéziratos életírásában a következõket írja errõl az idõszakról: „Így következett el a Bethlen Kollégium alapításának 300 éves évfordulója – melyen még lett volna tennivalója az egykori öregdiáknak. Reá és másik véndiáktársára – Nagy Albert vezértörzs orvosra – hárult a feladat, hogy a 300 éves jubileumra összegyûlt öregdiákok élére álljanak és vezessék azoknak felvonuló csapatát. Ezt a feladatot már nem végezhette el, mert pár héttel a jubileumi ünnepségek elõtt súlyos betegség verte le, s így szeretett intézetének örömünnepén nem vehetett részt. Legutolsó elégtétele az volt, hogy betegágyánál több régi barátja, Nagy Károly református püspök és a múzeum megújításában egykori tanítványa és volt segítõtársa, Ferenczy Géza is felkereste. December 12-én hunyt el. Temetésén Fejes Áron rektorprofesszor mondott búcsúbeszédet.”

Elekes Károly gyulafehérvári lelkészcsaládból származott, ahol édesanyjától megtanult németül is. 1852-ben, nyolcéves korában apja  beíratja a Bethlen Kollégiumba, a felégetett, még alig magához tért iskolába. Hosszú tanulóévek után kiválóan érettségizik, majd bölcselmi, jogi és teológiai tanfolyamokat is hallgat. 1866–67-ben egy évig a Kolozsvári Református Fõtanoda tanára. Ezután külföldi ösztöndíjra javasolják és néhány évig Németország különbözõ egyetemein (Berlin, Heidelberg, Jéna) tanult. Elsajátítja az új szellemi áramlatot, a darwinizmust, amelynek híve lesz. Heidelbergi egyetemista korában meghívják a Marosvásárhelyi Református Fõtanoda tanárának, ahol három évig tanít (1870–1873). Székfoglaló beszédének témája evolucionista szemléletû: A természeti erõk egysége. Elsõk között van Erdélyben, aki elõadásaiban – vitakészségét is felhasználva – népszerûsíti az evolucionizmust. A kémia tanításához saját maga által felszerelt laboratóriumot használ, és megváltoztatja a vegytantanítás módszertanát.

Régi álma teljesül, amikor egy tanári katedra megüresedésével meghívják egykori iskolájába, a Bethlen Kollégiumba (1873). A bizalom és megbecsülés jele, hogy rögtön jelentõs vezetõ funkciókkal bízzák meg (tanítóképzõ igazgató: 1874–77, rektorprofesszor: 1878–1882). Beköszöntõ beszédének címe: A fény hatása az élõ természetre. Az 1848-49-ben szétzilált, megégett múzeumi anyagot egyetlen szobába gyûjtik össze, de már nem sokra mennek vele. Új gyûjteményekre, pontosabban rendszerezett múzeumi anyagra van szükség, amelyet Elekes tanítványaival együtt hoz össze. Múzeumõri feladatát 23 éven át látja el. 16 év alatt a gyûjtemény tízszer gazdagabb lett, mint azelõtt, de rendszerében és minõségében is gyökeresen megváltozott.

 

Iskolatörténeti napok

és események

A jelen év jubileumi eseményei, emlékezései hozzájárultak ahhoz, hogy ismertebbé váljon Elekes Károly kiemelkedõ tanári, vezetõi és tudományos munkássága és nem utolsósorban példaértékû élete.

2012. márc. 3-án Kolozsváron az EME székházában Szabó T. Attila nyelvészprofesszor emlékét ünnepeltük, miközben az Erdélyi szótörténeti tár 14. kötetének a bemutatása zajlott. Ekkor találkozott a kéziratot adományozó Nagy Tóth Ferenc és az 1962-ben végzett magyar biológia–földrajz csoport egy része. Szabó T. E. Attila meghívásának tettünk eleget és felhasználtuk az alkalmat arra, hogy elbeszélgessünk a kézirat sorsáról is. Mindenki hozzájárult emlékeivel a készülõ anyagokhoz, Nagy Ferenc és Elekes Károly emlékéhez. Ezért köszönet Szabó T. E. Attila, Molnár (Bakó) Irén, Tõkés Mária, Dobos (Majer) Györgyi volt évfolyamtársaknak.

2012. március 17. Évfordulós Bethlen-bál a kollégiumban, amelyen Nagyenyed iskolaszeretõ közönsége nagy számban (kb. 600 részvevõ) gyûlt össze. Újságírói szemmel így láttam az eseményt: „Minden évnek megvolt a maga báli aktualitása. Az idei Bethlen-bálnak az iskola alapításának 390. évfordulója adott sajátos színt. A nagy fejedelemnek a köztudatban máig élõ iskolatörténeti tette hosszú idõre biztosította a kollégium fennmaradását. A szervezõk díszes felirattal, gyönyörû Áprily-verssel és az igazgató beszédének alapgondolatával a bálon is megemlékeztek az akadémiai rangú alapításról. Ismét bebizonyosodott, hogy a múlt tisztelete ma is tartást kölcsönzõ erõforrása a kollégiumnak. Szõcs Ildikó igazgató a végzõsökhöz fordulva mondta: „Ti büszkék lehettek, hogy részvevõi vagytok a 390 éves iskola Bethlen-báljának”. Bogdán István kolozsvári színmûvész elõadta Áprily Lajos A fejedelemhez címû versét.

Érdekes módon egy mai enyedi diák, Bakó Boglárka (X. B), a Fenichel Sámuel nevét viselõ kör tagja dolgozatában (A Bethlen Kollégium herbárium-gyûjteménye – felkészítõ tanárok: Bakó Irén és Dvorácsek Ágoston) az évfordulók kapcsán, elõször említi nyilvánosan Elekes Károly nevét. Dolgozatát Szentendrén a Tentamen keretében és Csurgón a Református Középiskolák Diáktudományos Értekezletén mutatta be. Idézünk dolgozatából: „A Természetrajzi Múzeum állat- és növénytani részét Elekes Károly tanár alapozta meg, aki gyûjtésben és szorgalomban, valamint rendezõ tehetségben méltó versenytársa Herepeinek (…) Elekes elindult, járta a határt kísérõivel, tanítványaival, gyûjtenek, preparálnak, préselnek. Köztük szorgoskodik, tanulja a gyûjtés tudományát mint diák a késõbbi Új-Guinea-kutató Fenichel Sámuel (…) Elekes Károlyt kiterjedt gyûjtõ munkájáért zöld vadászként emlegették.”

2012. április 5-én két elõadás zajlott a kollégium dísztermében. Az ünnepség  korábban az iskolaudvaron kezdõdött, az Ókollégium ódon épülete elõtt, ahol új emléktáblát avattunk. A falra felkerült Vajna Antal 1849 utáni kollégiumot újjáépítõ tanár fiának, Vajna Károlynak az emléktáblája. A nagycsütörtök délelõttjén leleplezett tábla jelentõségét Nánási Pál, Bács-Kiskun megye fõügyésze, az iskola vendége vázolta. A második értekezés Elekes Károlyról szólt: A tudós-tanár és alkotó muzeológus címen. Elekes Vajna Antalnál valamivel késõbbi, de ugyancsak kiváló tagja volt az 1849 utáni újjáépítõ nemzedéknek. Elõadásomban a kettõs évforduló jegyében elõször azokat a nézeteket ismertettem, amelyek azt igazolják, hogy 1622 tulajdonképpen nemcsak egy alapítás, hanem ennél sokkal több, egy új fejedelmi iskolapolitika kezdete és egy meglévõ református iskola akadémiai rangra emelése. A kollégium igazi gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, amelyben egy káptalani, majd egy unitárius iskola létét követhetjük nyomon. Igazi erdélyi sorsú intézményrõl van tehát szó. Ismertettem az 1848-49-es pusztulás sebeinek gyógyítási munkálatait, amelyben Elekes Károly jelentõs szerepet játszott. Tanárságának nagyenyedi évei a leggyümölcsözõbbek múzeumi tevékenysége révén is.

 

Múzeumalapítás és újjáteremtés

Bethlen Gábor fejedelem volt az elsõ, aki a vallásos nevelés mellett, már a „szabad tudományok” tanítását is megkívánja professzoraitól. A világi értelmiség mûveléséhez kellettek a világi tárgyak is. Ez magával hozta a könyvtárak fejlesztését, de kísérleti eszközök, gyûjtemények megjelenését is. A kollégium könyvtárának a keletkezése egybeesik magának az iskolának a születésével. A fejedelem törõdött a könyvtár fejlesztésével, de nincsenek rá adatok, hogy a kollégiumnak akkoriban valamilyen gyûjteménye lett volna.

Ennek ellenére, valószínû, hogy már jóval a múzeumalapítás elõtt (18. sz.) megindult a fizika szertár eszközeinek beszerzése. Ezt sugallják a Bisterfeld és Pápai Páriz Ferenc professzor kísérleteirõl szóló adatok (metafizika, általános fizika, speciális fizika). Bisterfeld az újkori természettudományok úttörõje nálunk. Pápai a drezdai szász fejedelmi múzeumokban szerez tapasztalatot a gyûjtemények milyenségérõl és a gyûjtés módjáról. 1681-ben boldogan írja naplójában, hogy elõadta a metafizikát, általános fizikát és 1682-ben hozzákezd a speciális fizika tanításához is. Vita Zsigmond leírja, hogy nálunk, szerényebb viszonyok között, szintén a fejedelmi udvarban indulhattak meg a gyûjtések pl. régi pénzek, órák, fegyverek formájában. Kezdetben a kollégium rendbe tett könyvtárában helyezték el az összegyûjtött régiségeket, ritkaságokat, különleges tárgyakat. Ez képezhette csíráját a késõbbi múzeumnak. Magángyûjtemények is gyarapították az állományt (például erdélyi növényeket tartalmazó herbárium Borosnyai Nagy Márton orvos hagyatékából). Késõbb Galambos Mihály és az alapító Benkõ Ferenc is gyûjtött növényeket. Benkõ 1790-ben már jelentõs gyûjteményeket talált a kollégiumban, amit híres munkájában, a Parnassusi idõtöltésben is megemlít, a „Lakatos boszorkányos könyvet”. Ugyanitt más erdélyi gyûjteményekrõl is beszámol. A múzeum alapítása (1796) egybeesett a Linné-féle rendszer  elterjedésével. Benkõt a didaktikai célok, a szemléltetés elve mellett a sajátos múzeumi célkitûzések is vezérelték áldozatos munkájában. A múzeum az akkor Újkollégiumnak nevezett  épületben az ún. kis auditorium mellett nyílt meg. Benkõ késõbb megírta az Enyedi ritkaságokban, hogy a kiállítást sok idegen látogatta, akik megcsodálták a természet ritkaságait. A múzeum tehát jóval több volt, mint az akkor divatos fõúri zárt gyûjtemények, mert a nagyközönség számára is nyitott volt. 1800-ban Kolozsvárt látott napvilágot a múzeumalapító máig értékõrzõ munkája, a Parnassusi idõtöltés, amelynek hetedik kötete az Enyedi ritkaságok. Ebben Benkõ elõször mutatja be múzeuma csodatárát: „Sokaknak talán különösnek fog tetszeni, hogy az Enyedi Kollégium Tékájának és Múzeumának ritkaságait, melyekhez a magamét is ragasztottam, nyomtatásban Világ eleibe bocsátottam: de az én csekély ítéletem szerint, az ilyenek által serkentetik az ifjúság a szép, hasznos, gyönyörûséges és már-már módivá vált természethistóriájának a tanulására”.

1798-tól elõször vezettek lajstromot a begyûjtött tárgyakról, és elkezdték a meghatározási munkát is. Evvel a törõdéssel tulajdonképpen már múzeumõri munkát fejtettek ki, amelynek mindig akadtak követõi. Az utódok pedig rendszerint a Bethlen Kollégium természetrajztanárai voltak, akiket megbíztak e sokoldalú, felelõsségteljes munka elvégzésével. Ebben jelentõs szerepet vállalt Zeyk Miklós és asszisztense, Jancsó József, aki a Mezõségre is eljutott gyûjtõkirándulásain. Utóbbi készítette el azt a jegyzéket is, amely a legrégibb eredeti madártani adatokat õrizte meg. Zeyk 1844-ben kérte: „mentsék fel a tanári munkáján kívüli foglalatosságoktól, hogy így magát teljesen a múzeumi munkának szentelhesse”.

A múzeumõri feladat nem volt egyszerû, hiszen rendszerint együtt járt a gyûjtõmunkával, ami különösen 1849 után, a szinte teljes megsemmisülés nyomán vált igazán alapozó, újjáépítõ alkotássá, hiszen az elõdök munkájából szinte semmi nem maradt. Csak a szellemi hagyaték alapján, az akarat és a hozzárendelt tudás. 1848-49 elõtt, de utána is, az évente megjelenõ Értesítõkben részletes beszámolókat lehet olvasni többek között a múzeumõrök munkájáról, a gyûjtésrõl, adományokról, gyarapodásról, a leltár változásairól, új gyûjtemények keletkezésérõl. Ezekben a dokumentum értékû könyvekben, az iskolai év szinte minden mozzanatát tükrözõ adattárakban fellelhetõk a múzeum változásai is. A múzeumõröket a feladattól függõen különbözõ elnevezésekkel illették, pl. ásvány, kõzet felügyelõ és régiséggyûjtemények kezelõ tanára, természetrajzi szertár õre, régiségtár õre, régészet és ásványgyûjtemény õre, állat-, növény-, ásványtan és földrajzi gyûjtemények õre, természeti és földrajzi gyûjtemények õre stb.

Elekes 1874-tõl vette át a kollégium természetrajzi gyûjteményeinek õrzését. A fia életrajzából tudjuk, hogy sokan segítették gyûjtõmunkájában: Demeter Gyula Kálmán segédtanár, késõbb marosvásárhelyi természetrajztanár, Sajtos Károly, Mihelyes Károly, Albrecht Lajos tanulók, sõt Fenichel Sámuel, a késõbbi Új-Giunea-kutató is. Akkoriban a sikeres gyûjtés és feldolgozás érdekében egy vadászt és egy preparátort is szerzõdtettek. Elekes a környék minden emlõsét és madarát felkutatta és megszerezte a múzeum számára. Volt egy speciális kamra, ahol a rothasztás és csontfehérítés folyt. A ma is látható tömött állatok és csontvázak nagyobb része Elekes munkáját dicséri. Egyszer mérgezést szenvedett munka közben, és csak egy fiatal orvos, Farnos Árpád idejében jött beavatkozása mentette meg az életét.

A közben elkészült új épületbe 1886-ban költöztették át a gyûjteményt, ami kétévi kemény, rendezési munka után, már 12 ezernél több darabot számlált. Herepei Károly nyugdíjba vonulása révén az ásvány-, kõzet- és kövületgyûjteményt is Elekes vette át, és így a teljes természettudományi anyag õre lett. Az egyik munkája, a Rendszertani tanulmányok segítségével tanulóival együtt határozták meg a növényeket. Ezt a munkát nyugdíjazása után is sokáig folytatta.

Az államosítás után gyökeresen változott a helyzet. A múzeum független intézménnyé vált, és igazgatók, rendszerint biológus végzettségû muzeológus, preparátor, vagy éppen tanítóból lett vadász vezette. A magyar elnevezések eltûntek, csak a herbáriumi növényeknél maradtak meg. A múzeum állandóan látogathatóvá vált, de nem fejlõdött tovább. A régi idõkben az évzárókon, de más alkalmakkor is szokás volt, hogy a város lakossága megtekintette a múzeumot a maga változásaival együtt, tehát nem volt teljesen zárt. Jelenleg a kollégium fõ épületei visszakerültek a református egyházmegye tulajdonába, de a múzeum egyelõre a helyi tanácsé.

 

Múzeumőrök (1796–2012)

1. Benkõ Ferenc természetrajztanár, múzeumalapító, író, 1796–1811 és Baritz János muzeológus. Az állomány: 1. Kõ és ércbeli gyûjtemény: 865 db. 2. Ritkaságok: 1600 db. csiga, bogár és pillangó, görög és római szobrok, kövek és dombormûvek: 901 katalogizált darab, Bethlen Gábor, Enyedi György és Borosnyai N. Zsigmond „emlékezet táblája” és kézzel készült ritkaságok, kókuszdiók, szerecsendiók, tengeri csigák, fapapucsok, régi gyûrûk, pecsétnyomók, gemmák, „régi bálványok és eszközök” mozaikok, fejszék és csákányok, szántóvasak, sarkantyúk, fehér gödény, elefántfog, mamutcsont, tojások, madarak, embriók, Koréh Zsigmond rajzai Horiáról és Cloºcáról. 3. természettudományi könyvek és herbáriumok (1309 plánta) 36 kötetbõl álló növénygyûjtemény (Gyarmathi Sámuel) 4. Benkõ Ferenc saját gyûjteménye: 70 db. többnyire ritka madár, 160 bogár és féreg, 100 légyféle, 380 hazai pillangó, 34 tengeri növény, 1730 hazai és idegen növény, 2120 tudományosan rendszerezett ásvány és kövület. Ezenkívül más ritkaságok, pénzek, szobrok, apróságok.

Benkõ Ferenc halála évében (1816) Szilády Zoltán szerint 12 ezer db volt a múzeumi tárgyak száma. Különleges ritkaságok: Bisterfeld prof. Lakatos boszorkányos könyve vagy Bethlen Gábor a kollégium alapítására 1626-ban veretett „négyszegû ezüst tallér”.

2. Baritz János természetrajztanár 1811–1837 és Jancsó József. Az éremgyûjtemény összeírása: 595 db pénz és érem pl. Kemény János-, Bethlen István- és Apafi- féle aranyak és ezüstpénzek.

3. Zeyk Miklós 1838–1854 és Jancsó József muzeológus. 1848-49-ben az iskolával együtt a múzeum is csaknem teljesen elpusztul. Zeyk M. az elsõ, aki elkezdi a múzeumi újjáépítést. 1853 elején egy szobát helyrehoz, ahol a megmaradt múzeumi anyagot elhelyezi. Az anyag nagy része azonban használhatatlanná vált. Zeyk 1854-ben hirtelen meghal.

Jancsó József gyûjtõmunkát végez Nagyenyeden, Tövisen, Diódon. Munkája nyomán készült jegyzék a legrégibb mezõségi madártani adatokat tartalmazza. 238 madarat tömött ki. 1848-ban Zeyk jegyzéke alapján: 300 külföldi madár van a gyûjteményben, ezenkívül anatómiai preparátumok, 30 emlõs, 200 hazai és 30 külföldi rovar, 60 rákféle, 30 külföldi csiga, 30 klárisféle, 1500 hazai növényfaj, 300 hazai kryptogám-faj, 50 tengeri alga, 1017 db. ásvány.

4. Jancsó József múzeumõr, állattani részleg 1855–1873. Szatmáry P. Károly régészeti és ásványgyûjtemény felügyelõ tanár 1867-68. Jancsó tevékenysége alatt szakszerû fejlesztés indul meg. 1858. Vásárlások: Pávai Elek könyv- és ásvány-gyûjtemény, 1863. P. Szathmáry Károly ásványgyûjteménye, 1865: Ajándékok: Mikó Imre éremgyûjteménye. 1865: Tisza László (500 db) és Herepei Károly (1000 db) geológiai gyûjteménye. 1856: Jancsó Párizsból hozat új mikroszkópot.

5. Herepei Károly 1855–1896. Szathmáry P. Károly a régészeti és ásványgyûjteményt felügyelõ tanár. 1855: Herepei már munkássága kezdetén a régiségtár számára megszerezte Kemény Simon vassisakját. Régészeti és geológiai gyûjtõmunkát végez. Csigakövületek és tüskésbõrûek sorozatait hozza létre. Szkíta településeket tár fel, bronzkori és neolit leletekkel gazdagítja a múzeumot. Tanítványa Fenichel Sámuel Új-Guinea-kutató részben folytatja munkáját.

6. Magyari Károly 1884–1895. Makkai Domokos 1884–1895 között az állattani, növénytani és földrajzi gyûjtemények õre. Ebben az idõszakban Elekes Károly munkássága a meghatározó, Magyari Károly és Makkai Domokos kisegítõ szerepkört teljesített.

7. Elekes Károly természetrajztanár múzeumõr 1879–1902. 1873-tól felügyelõtanárként foglalkozik a múzeummal. 1884-1895: Makkai Domokos, az állattani, növénytani és földrajzi gyûjtemények õre, 1890: Bodrogi János régész honfoglalás kori sírokat tár fel. Folytatja Herepei munkásságát. 1874-ben: szétválasztják a régiségtárat (Herepei Károly) és az állat- és növénytárt (Elekes Károly). Elekes addig nem fordíthatott nagyobb gondot a múzeumra, amíg meg nem szabadult jelentõs iskolai funkcióitól (1874–1888). Azután a környezõ vidék szinte minden emlõseibõl és madarából szerzett példányt, preparálta a múzeum számára. Diákcsapatával, saját készítésû határozóval sok növényt is meghatároz. 1886: a múzeum a kollégium új épületébe költözik, és kétévi rendezés után nyílik meg. 1898: állat és növény: 6680 faj és 22 115 db, ásvány és kövület: 12 516 db, 1874: Mikó Imre a múzeumnak bipoláris mikroszkópot ajándékoz.

8. Szilády Zoltán múzeumõr 1902–1918 között a természettudományi, a régiségtár és a néprajzi gyûjtemények õre. Szilády a természetrajzi gyûjteményt fejleszti tovább. Mag- és rovargyûjtést indít az ifjúsággal. Ekkor a múzeumban 23 000 meghatározott rovarpéldány van. Az I. világháború kezdetén: a természetrajzi gyûjtemény több mint 45 000 darabot számlált, 1914: 9000 db. a régiségtár állománya.

9. Benkõ Gyula 1919–1926 természetrajztanár a természet- és földrajzi gyûjtemény kezelõje.

10. Zalányi István 1922–1957 között múzeumõr. 1938: Elekes Viktor a néprajzi gyûjtemények õre. Décsy Ferenc 1932-33 rektorprofesszor, mennyiségtan-természettudományi szakcsoport, a természetrajzi szertár õre. Szabó Mihály 1935-36 mennyiségtan-természetrajz tanár a természetrajzi szertár õre, 1935-36 Köble József érem és régiségek gyûjteményének õre. Az évi Értesítõk erre az idõszakra a múzeum gyarapításáról nem sokat említenek. Fõleg arra hagyatkoznak, hogy megnevezik a múzeumõröket. Minden bizonnyal anyagi okok akadályozzák a további gyarapodást. A meglévõ anyag még sokáig alkalmas volt didaktikai célokra. A múzeumõrök feladata fõleg a konzerválás és karbantartás maradt.

11. Szathmáry Gyula 1937- 1950 a természetrajzi és az ásványtani gyûjtemények õre. A gyûjteményekben, szertárakban, a rendkívüli háborús viszonyok miatt, kevés gyarapodás történt. A kollégium könyvtárai, gyûjteményei olyan gazdagok, hogy az újabb beszerzés hiánya miatt nem szenvedett az oktatás. Ennek ellenére 97 952 lejt fordítottak a könyvtár és a gyûjtemények gyarapítására.

12. Gálfi Ilka 1952-53 igazgató. Az elsõ olyan múzeumvezetõ, aki a függetlenített természetrajzi múzeumot igazgatja. Ettõl az idõszaktól kezdve tovább folytatódik a gyûjtemények szétosztása pl. más helyi általános iskolák számára. Eltüntetik a magyar nyelvû feliratokat, meghatározásokat, fõleg az állattani és az ásványtani részlegen. Megmaradnak a herbáriumi növények magyar megnevezései, amelyek el vannak zárva a látogatóktól, de kérésre megtekinthetõek.

13. Faragó Csaba igazgató 1957–60.

14. Câmpian Liviu igazgató 1960-61. Az önálló múzeumi igazgatók idejében a meglévõ és megmaradt anyag konzerválása folyik. Tudományosan megalapozott gyarapodásról nem kaptunk konkrét adatokat.

15. Barna Anna 1961-62 igazgató és Lõrincz László muzeológus (biológia) 1963–1991. Lõrincz László idejében (28 évet töltött a múzeum szolgálatában) tudománynépszerûsítõ tevékenység nyomait találtuk (pl. Fenichel Sámuel Új-Guinea-kutató tevékenységével kapcsolatos elõadások 1990 elõtt).

16. Fleºer Ioan 1962–1973 igazgató és Criºan Maria 1969–2001 preparátor.

17. Furdui Emilia 1973–1976 igazgató.

18. Herþa Ana 1977–2003 igazgató. Saját bevallása szerint rovarok gyûjtésével és herbáriumok készítésével gyarapította a múzeum anyagát. Pontos adatok nincsenek. 1997-ben váratlanul, nyom nélkül eltûnt az Aepyornis nevû óriás õsmadár 8,75 l ûrtartalmú tojása (Madagaszkár pleisztocénjébõl), amelynek értéke felbecsülhetetlen. Az ügyben hivatalos nyomozás folyt, de eredménytelenül.

19.  Scrobota Paul 2008-tól igazgató a Természettudományi és Történelmi Múzeumban és Negru Aurica: 2003–2006 preparátor, 2006: ªtefãnescu Iulia és Mãrginean Ramona muzeográfus. A mai múzeumi állomány összetétele: 29 400 db (a jelenlegi múzeumi vezetés adatai alapján): ásványok: kb. 1900, puhatestûek: 1400, kõzetek: 1400, herbáriumi növények: 4700, kövületek: 2800, újabb herbárium növényei: 1200, állatok: 930 (köztük Fenichel gyûjtésébõl egy paradicsommadár) (kitömött madarak, emlõsök), rovarok: 15 000 (néhány Fenichel által gyûjtött, Új-Guineából származó példány), csontvázak: 160.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008