magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Krajnik-Nagy Károly: Szakrális természetélmény Reményik Sándor Nagykőhavas-ciklusában („Szemeimet a hegyekre emelem”)


Reményik Sándor 1933. augusztus 21–24. között túrázott a Nagykõhavason, útjára Kolozsvárról testvérhúga, Sarolta és a költõ lelkész barátja, Járosi Andor kísérte el. Vendéglátói közül, egykori fényképrõl Gilich Dezsõ és Raduch György barcasági lutheránus-evangélikus lelkészeket sikerült azonosítani, versbéli utalás alapján pedig Gyerkó Anna hétfalusi tanítónõt. A kirándulás utolsó napján, Kolozsvárról utánuk sietve, a kis társasághoz Lám Béla is csatlakozott.

Egyeseknek talán feltûnik, hogy Áprily Lajos szülõvárosának, Brassónak a közelében éppen a hozzá legközelebb álló költõtárs és barát személye hiányzik a képbõl. De nemcsak a képbõl hiányzik, név szerint sincs megemlítve a nagykõhavasi túráról született Reményik-versciklusban. De hogy is lehetett volna személyesen jelen, hiszen már 1929-ben Pestre költözött! Barátsága viszont Reményikkel, az itthon maradottak megrendülése és csalódottsága múltán, végül is kiállta a nehéz próbát.

A Szemeimet a hegyekre emelem 12 darabból álló versfüzérében Áprily Lajos, rejtetten bár, de igenis benne találtatik! Már a bevezetõben egyértelmûen reá utal a költõ, hallgassuk csak: „Szemeimet a hegyekre emelem,/ Onnan jön segítségem”./ Eltemetett, bús  szerelemképen,/ Tompán, fojtottan mint búvópatak,/ Nem mertem szemeimet felemelni./ Láttam a boldog vetélytársakat,/ A tetõk víg, szerencsés szeretõit.”

Szokták mondogatni, hogy a költõk nem igazán szívelik a konkurens pályatársakat, de azért még akadnak üdítõ kivételek. Nemcsak Petõfi és Arany, Babits és Kosztolányi barátságával példálózhatunk. Reményik Sándor és Áprily Lajos egymás iránti rokonszenve is éppen ilyen. A vetélytárs tehát a szó lehetõ legsportszerûbb értelmében, a pályatárs helyett értelmezendõ. Persze féltékenyen bár, vagy mint esetünkben, féltékenység nélkül, õszinte barátsággal, a költõk nagyon is figyelnek egymásra. Egymás tematikájára is gyakran rájátszanak, egyéniesített saját változattal csakúgy, mint a kulcsmotívumok variációjával. Idézetünk is valami ilyesmire utal, már a „tetõ” szóról is Áprily verséhez visz el a gondolatunk. Ahhoz a híres Áprily-költeményhez (Tetõn), amelyben a havasi román pásztor alakja mint a természetben élõ egyszerû, de jóérzésû ember lelki békessége jelenik meg. Áprilynál csak pár soros utalásban, a völgyi láz, zsibongás ellentéteként, Reményiknél már részletezõ költõi leírásban: „Kenyere málé, túró, vadgyümölcs./ Igénytelen és bölcs./ Százesztendõs imakönyvben lapozgat./ A „Szív tükré”-ben./ Húsz lejért vette./ Tudja, hogy õt is Isten teremtette./ S nem tudja, hogy az urak mit forralnak/ Párizsban, Bukarestben, Budapesten./ Tilinkóz egy sort. Hallgat azután./ Mosolyog, méláz, ül a szikla fokán./ S az együgyûek mennyországa nyílik/ Szívében kéken, mint az encián.

A Tetõn címû Áprily-verset a transzszilvanizmus költõi-képi áttételének tartják. A Cenk lámpája is Reményiknél éghetne brassói vagy barcasági éjszakában, mégis „erdélyi éjben” ég otthontalanul. Külön magyarázatra a különbség aligha szorul.

A Tetõn hegy-völgy ellentéte is visszaköszön a Nagykõhavason. Ott fenn, a csúcsok közelében Reményik is rádöbben erre, és megszületik a saját változata: „A völgyben éltem le az életem,/ de mindig felleg-ûzõ lázban./ A mélységbõl kapkodtam fel utánuk./ Most õk nyúlnak utánam.”

Áprilyra céloz a beköszöntõben, ugyancsak Áprily (az Ajánlás címû közismert verse) visszhangzik a versciklus végén: „A sziklarózsa régen elvirult,/ Amit most hoztam, csak a levele./ Kicsi, fénytelen, fakó zöld levél./ Nincs egyebem./ Érjétek be vele.”

A hegyeket, ahol Ég és Föld egymással találkozik, már az õskorok népei is szentnek, isteneik lakóhelyének tekintették. Noéra az Araráton, Mózesre a Sinai-hegyen, a Tábor-hegyre a Biblia több fejezetébõl is emlékezünk. Reményik még ennél is messzebbre megy vissza az idõben. A Nagykõhavas sokmillió éves sziklatömbjeit az ember megjelenésének is elébe helyezi költõi látomásával, a Teremtés Mózesnél leírt történetét mintegy kiegészítve: „Runák, rovások, hieroglifák:/ Kõ-evangélium./ A föld történetébõl/ Egy õsi, titokzatos fejezet./ Felírva találjátok ezeket/ A Nagykõhavason./ Írták az áradó és apadó/ S lassan visszavonuló tengerek/ Anno egyben,/ Ama elsõ napon,/ Az Embernek elõtte/ Mikor csak Isten volt és a hegyek.”

De a hegyek nemcsak Isten (az istenek) lakóhelyei, a megváltoztathatatlanság, a stabilitás jelképei is egyben. Akik pedig a „szent megközelíthetetlenséget” mégis megközelítik (fizikai értelemben a hegymászókról van szó), még a legrutinosabbak sem vonhatják ki magukat a csúcsra érés felszabadító, eksztázisos, szakrális élménye alól. Reményiket ott lenn még a búskomorság gyötri, a Nagykõhavas tetején addig még nyomott hangulata is helyhez illõ magasságokba szökken. Kitárul elõtte a Bucsecs, a Csukás, a Királykõ fenséges panorámája, s a Szabadság allegorikus alakja is megjelenik az elragadtatott  költõi látomásban. Jelképes személy ugyan, nagybetûvel írva, de külsõ megjelenésében nem is véletlenül, a költõ egy vérbeli természetjáró szerelésébe öltözteti: „Ment nagy léptekkel: világ számûzötte,/ fenyõszag tömjénezett körülötte// Kalapján virított a sziklarózsa,/Vissza se nézett a völgybe alóla.//Vándorbotjával verte a követ,// Minden ütése villámot vetett.// A hátizsákja telve ezerjóval,/ Ezerjóval, embernek nem valóval.// Fütyült. Visszhangjaként víg füttyszavának/ Túlvilági viharok orgonáltak.”

Reményik víziójában a Szabadság csúcsról csúcsra távolodik a hozzá méltatlan emberektõl, kincseit pedig az angyaloknak viszi ajándékba.

A természeti idill biblikus áhítatát a történelem fagyosabb szele egyszerre szertefújja. Viharok villámai cikáznak, és nem is a túlvilágon, ahogy elõbb a versben megsejtette.

Ne feledjük, még a versbéli jelenben, 1933-ban vagyunk. Az augusztusi nyárutó Szabadságot éppen csak felvillantó napjai gyorsan tovatûnnek. A költõ maradék kevés idejére, majd utána, most már a mi életünk jó néhány évtizedére is.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008