magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Ábrám Zoltán: A szabadság terhe


László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16-a és 21-e közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerû etnikai konfliktus elõzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe* foglalták. A szerzõk – az Elõszóban tett vallomásuk szerint – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsõsorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.

A szerzõk a kutatók számára elérhetõ, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevõket (korábban megjelent publicisztikai jellegû mûvek, az egykori résztvevõk visszaemlékezései, Fehér könyv Az 1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen) újakkal egészítették ki: sajtóban, fõleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzõkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a dr. Bernády György Közmûvelõdési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket átadtak az államhatóságnak, de nem kapták vissza azokat), a márciusi eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje. Az ún. oral history interjúanyaga elsõsorban a kolozsvári Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült.

A könyv érdeme, hogy szakszerû dokumentálódásra alapozó történészi munka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentõs teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetõcserék, Vatra Româneascã, iskolaügy, MOGYI kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelõ szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja a nemzetiségi konfliktusok jellemzõit, nem hallgatja el az eseményeket gerjesztõ valós okokat: a Securitate létjogosultságának az igazolásáért a hadsereg tudatosan késlekedett az egymással szemben álló felek idõben történõ szétválasztásával az összecsapást elkerülendõ. Az okok közé tartozott még a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyûlöletkeltõ szerepe, a kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhetõ türelmetlensége, naiv elvárása a gyors és valós változások iránt.

A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzõk elmondták, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességét hangsúlyozták. Sajnos, a könyvbemutatót levezetõ politikus, nem adott lehetõséget a hozzászólásokra, ami azt bizonyíthatja, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése magyar részrõl is túlpolitizált, és az errõl alkotott kép sok esetben nem felel meg az egykori átélõk, a mai visszaemlékezõk által tapasztalt valóságnak.

A szerzõk mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részrõl a március 16–21-i események elsõsorban a marosvásárhelyi és a nem marosvásárhelyi magyar közösségrõl, a „kisemberekrõl” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.

Íme, néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvbõl és az eddigi történetírásból. Nincs említés a marosvásárhelyi RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály Józsefrõl, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmezõ Fekete Doboz-os fiúkról, sõt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemû, tízezrek által látott filmesrõl, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17-18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen zajlott közel négyszáz résztvevõvel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének kongresszusa, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet elsõ kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütõ András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Elõd, miközben az Ifjúsági Ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; felszólalt Smaranda Enache és Szõcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneascã sovén tevékenysége ellen, valamint az ülõsztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.

A magyar ifjúságot tömörítõ MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem; nincs említés a székhely feldúlásáról, sõt arról sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) elõremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacã és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket? 

Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamos lenne a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza elõtt Kincses Elõd lemondatását követelõ román tömeg mögött éljenzésbe kezdõ néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülõ csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlt, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam elõtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március 20-án este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedõ nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnusz-éneklésének a katarzisára gondolva csak saját és mások emlékeire alapozhatok.

Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is idõszerû kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, mibõl kaptunk többet.

Köszönet a szerzõknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követõ, kezdetben eufóriában, késõbb kisebbségi félelemben eltöltött hónapok eseményeit leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.

 

 

 

 

* László Márton – Novák Csaba Zoltán: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 286 oldal.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008