magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kósa László: Templom jobbágya, megye zsellére


Bárth János könyve* azok föltevését igazolja, akik a korábbi évtizedekben Erdélyben járva két dologban reménykedtek: a tudományos vizsgálatok majdan beköszöntõ szabadságában és ennek nyomán ismeretlen néprajzi és történeti jelenségek föltárulásában. „A templom jobbágya, mint társadalom- és egyháztörténeti fogalom nem tartozik a túlkutatott, túlírt témák közé. Jószerével alig van érdemleges nyoma az erdélyi irodalomban. A föltehetõ elõfordulások jobbára apró adatközlések és más jellegû adatok tengerében megbúvó kommentár, magyarázat nélküli említések” – írja könyve bevezetõjében a szerzõ (5. l.), s ezzel tudatja, hogy úttörõ munkát tart a kezében olvasója.

A templom jobbágyai (megye zsellérei, eklézsia árendásai) Erdély kései feudális társadalmának sajátos jogállású csoportját alkották. A templom jobbágyát földesurához, az egyházközséghez (eklézsiához), székelyföldi megnevezéssel „a megyéhez” különleges, leginkább a libertinusokra emlékeztetõ viszony fûzte. Minthogy nem volt jobbágy telke, úrbéri értelemben nem számított jobbágynak. A templom földjén, a templomhoz tartozó birtokon lakott, azt mûvelte, és kötelessége volt a templom meg a plébánia védelme, óvása. Az általa adott csekély szolgáltatást (járadékot) kizárólag a templom céljaira fordíthatták. A templom jobbágya nem azonos a plébániai birtokok telki állományú jobbágyával, aki a pap, kántor, tanító javadalmazását, a „megye” fenntartását szolgálta. A státus eredetét Bárth nem vizsgálta. A 17. század elsõ felénél elõbbrõl egyelõre nem kerültek elõ róla források. A templom jobbágyai általában önkéntesen szegõdtek, a helyi társadalmak perifériáján helyezkedtek el. Gazdasági erejük, munkájuk súlya nem volt jelentõs, ám nem is elhanyagolható. A jobbágyfelszabadítás nem hozott életükbe komoly változást, de a bérlõkéhez hasonló jogi kapcsolódásuk (vagy annak emléke) átalakulva kivételes esetekben máig megmaradt.

A könyv egyik érdeme a szabadalmas Székelyföld sokrétû, késõ feudális társadalma egyik különleges csoportjának a „fölfedezése” a szaktudomány számára. A másik fontos eredmény a 18-20. századi Székelyföld mindennapjai, gazdálkodása, életmódja, közelebbrõl az erdélyi magashegyi medencék, továbbá az alpi (havasi) és szubalpi területek elsõsorban anyagi kultúrája, azon belül fõleg a természeti környezettõl erõsen függõ földmûvelés és állattartás ismeretgyarapító bemutatása. A teljesség igénye nélkül példaként említjük az örmény állattartók havasi bérleteit, a transzhumáló „berszányokat”, a Moldvába járást. A kutatást behatárolta az írásos források hiánya, illetõleg szerencsés fennmaradása. Ezért csupán néhány település részletes vizsgálatával foglalkozik Bárth János. Háromszékrõl, pontosabban az egykori Kézdiszékrõl Ozsdola, Gelence, Hilib és Lemhény, Csíkból és Gyergyóból Csíkszentmiklós, Gyergyószentmiklós, Ditró szerepelnek a könyvben. A jogi helyzet azonossága mellett, helységenként eltérhetett a templom jobbágyainak életmódja. Csíkszentgyörgyön például nem a zárt településen laktak, hanem a „megye” távoli gyimesi birtokain, ezáltal jelentékeny részt vállalva a völgy benépesülésébõl.

A kötet csaknem kétharmadát kitevõ, gazdag okmánytár 112 elsõ közlésû iratot tartalmaz. Jórészt ezekre hivatkozik a terjedelmes tanulmány. Függelékként fontos fejezet a témakörön messze túlmutató terjedelmes szómagyarázat, vele együtt a szó- és tárgymutató.

A részletesen elemzett törzsanyag és a Székelyföldön kívüli szórványadatok alapján megfogalmazódhat bennünk, amire a szerzõ is óvatosan utal, hogy a jelenleg ismertnél alighanem nagyobb földrajzi térségben elterjedhetett a templom jobbágya mint társadalmi intézmény. Nem szólva az ezúttal mellõzött más felekezetekrõl, melyek körében ugyancsak fölbukkantak nyomai a régebbi szakmunkákban.

A kötet rövid utószavában az írásos források megtalálása és a terepmunka nehézségeirõl, valamint a kutatási lehetõségek esetlegességeirõl olvashatunk. Bárth János több mint két évtizede kitartó szorgalommal, eredményesen kutatja Erdély néprajzát és történetét, jórészt a romániai magyar kutatókat kevéssé vonzó témakörökben. Véleményünk szerint a szaktudomány nem méltatja igazán értékének megfelelõen a munkáját. Hosszú idõt töltött és tölt terepen és levéltárban. Pályázatokkal és, ha szükséges, családi vállalkozással teremti meg a kutatás bázisát, sõt akár a könyvkiadást is vállalja.

 

 

 

*Bárth János: Templom jobbágya, megye zsellére, eklézsia árendása. Fejezetek a katolikus székelység történetéhez. A Bárth Bt. közremûködésével kiadja a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét, 2011. 328 l.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008