magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Kelemen Lajos lemondó nyilatkozata Ismeretlen életrajzi forrás 1907-ből


Kelemen Lajos most felfedezett, a kolozsvári egyetemi könyvtári címzetes segédtiszti állásáról való 1907-es lemondó nyilatkozata tovább bõvíti, árnyalja életrajzi adatait. Lemondásának elõzményei közé tartozik, hogy miként lett könyvtári alkalmazott. Anyagi helyzete miatt a Ferenc József Tudományegyetemen folytatott tanulmányai idején munkát kellett vállalnia. Gidófalvy István királyi közjegyzõ hasonnevû, a református kollégiumban tanuló fia mellett kapott nevelõi állást. A közjegyzõ ajánlatára vette keze alá Erdélyi Pál könyvtárigazgató – ahogyan Kelemen Lajos Önéletrajzában megfogalmazta – az „Erdélyi Múzeum Könyvtára helyszíni katalógusa munkálataihoz, napidíjasnak”. Majd így folytatja ottani munkájának ismertetését: „Innen 1903. januárius 1-tõl az Egyetemi Könyvtár napidíjasaként állami szolgálatba kerültem át. Itt egy évig a Hírlapkönyvtárnál dolgoztam, hol azalatt megismertem a régi, 1867 elõtti fõleg erdélyi hírlapirodalom javát. Egy évig a Régi Magyar Könyvtár munkálatainál foglalkoztam, s itt a régi magyar irodalom értékeibe nyerhettem betekintést s szerezhettem ismereteket. Azután az Erdélyi Nemzeti Múzeum Kézirattáránál dolgoztam évekig, s itt megkezdtem a leíró-katalógus fölvételezését. E mellett azonban az akkor megindult gyûjtések, s a könyvtári vásárlások becslése állandóan elfoglaltak, s ami idõt az utolsó 3 év napi 9 órás szolgálata mellett szakíthattam, azt az akkor megkezdett levéltári gyûjtésekkel kapcsolatban a beérkezõ levéltári anyag megismerésére igyekeztem fordítani, egészen 1907 májusáig.”

Idõközben már 1905 óta tanárnak hívták a kolozsvári unitárius fõgimnáziumhoz. 1907-ben, a harmadszori meghívás alkalmával elfogadta a felajánlott oktatói állást. Elhatározásához hozzájárult rendkívül nehéz anyagi helyzete és könyvtártisztté való kinevezési lehetõségének kilátástalansága. Ahogyan az alább olvasható nyilatkozatából kiderül, négy koronás napidíjas keresete mellett átvállalta szülei tetemes, 1500 koronás adósságának törlesztését és legkisebb öccse, Miklós (1888–1973) taníttatási költségeit. A könyvtártól való megválása után 1918. május 1-jéig tanított az unitárius fõgimnázium történelem–földrajz tanáraként. Egyháza levéltárosnak is megválasztotta. Lelke mélyén talán érezte vagy remélte, hogy búcsúja nem végleges: „Nem távozom messzire. Testileg-lelkileg közel maradok ahhoz az intézethez, melyhez csaknem hat év szép emlékei fûznek. […] Bármi is legyen azonban a sorsom: mindig õrizni fogom szívemben azon pálya iránt, melytõl most búcsúzom, ragaszkodásomat, szeretetemet, s mindazt a sok szép emléket, amit humánus szeretõ vezetés alatt, ideális célok szolgálatában kötelességtudással végzett, harmonikus munka örömei nyújthatnak.” Így is történt. Annak ellenére, hogy az unitárius fõgimnáziumban igazgatója, kollégái megbecsülték, és tanítványai rajongásig szerették, szíve és hivatása szavára (talán parancsára is) tíz esztendei tanítás után – ismét Önéletrajzát idézve – „1918. május 1-tõl, mint szolgálattételre berendelt VII. fiz. osztályú állami középiskolai tanár, ismét az Egyetemi Könyvtár, illetve az Erdélyi Múzeum Levéltára szolgálatába mentem át.” Az utána lejátszódott négy évtizedes könyvtári és levéltári, közössége érdekében szolgálatként végzett munkásságát a 20. századi erdélyi magyar mûvelõdéstörténet históriája tartja számon, örökítette meg.

A most közölt lemondó nyilatkozat kézzel írott fogalmazványának lelõhelye: Állami Levéltár Kolozs Megyei Szolgálata, Kolozsvár (Arhivele Naþionale Serviciul Judeþean Cluj). Fond 593.

 

Sas Péter

 

 

Nagyságos

Dr. Erdélyi Pál

Könyvtárigazgató úrnak

Kolozsvár

 

Kelemen Lajos egy[etemi] könyvtári címzetes segédtiszt lemondása állásáról.

 

Nagyságos Igazgató úr!

Csaknem hat éve, hogy 1902. januárius 15-én a Könyvtár szolgálatába léptem. Gyakorlatot szerezve, foglalkozásomat mind jobban megszerettem, s rendre egészen e pályára szántam magamat. Hivatást is éreztem magamban, s a körülmények elõmenetelemre sokáig reményekkel biztattak.

A tisztviselõi kar fejlesztése már akkor égetõ szükség volt, s a megnövekedett forgalmat, s a megnövekedett olvasóközönség méltányos igényeit csak úgy lehetett lebonyolítni és kielégítni, hogy a Könyvtár a munkaidõt és az olvasóterem használatának idejét megfelelõen fölemelte. Mivel azonban a csekély számú tisztviselõi kart a délelõtti teendõktõl nélkülözni lehetetlenség volt, 1903 szeptemberétõl fogva a délutáni inspekciós tisztviselõi teendõkkel, illetõleg az olvasóterem felügyeletével én bízattam meg. Megbízásomat 1904. április elsejétõl addigi 3 korona napidíjamnak 4 koronára történt fölemelése mellett négy évig kifogástalanul végeztem.

Ezalatt, már 1905 februáriusában meghívtak a kolozsvári unitárius fõgimnáziumba, a Kovács János tanár halálával megüresedett történelem–földrajzi tanszékre, helyettes tanárnak. A meghívás elõl – azonban könyvtári pályámhoz irodalmi terveim szempontjából is ragaszkodva – kitértem, s nem pályáztam akkor sem, midõn ugyanazon évben s a következõkben a kihirdetett tanszékre pályázni illetékes helyekrõl ismételten biztattak és fölszólítottak.

Idõközben azonban családi körülményeim két nagy anyagi gonddal terheltek, s kineveztetésem reményei azonban nem váltak be, a k[öny]vtár építkezés s azzal a további létszám arányosítása mindinkább elmaradt. Át kellett hogy vegyem kiskorú öcsém taníttatását, s szülõimtõl 1500 kor[ona] adósságát, melyet kineveztetésem reményében már évekkel ezelõtt mindkettõt átvettem, szintén hozzájárult ahhoz, hogy a megnehezült életviszonyok közt napidíjamból nem tudtam többé kijönni. (Nem segített ezen az sem, hogy az unitárius fõgimnáziumban két és fél éven keresztül havi 24 koronával díjazva hetenként három órában tanítottam. Kineveztetésemet a Könyvtártól és tõlem nem függõ körülmények mostanig lehetetlenné tették, s a lehetõségre is még két évet kellene várakoznom.)

Ilyen körülmények közt kaptam a folyó év június havában azt a kedvezõ ajánlatot, hogy a Magyarországi Unitárius Egyház oly módon választhat meg a kolozsvári fõgimnáziumához helyettes tanárnak, másrészt a t[anári] oklevelem bemutatását követõ hónap elsõ napjától kezdve azonnal rendes tanár lehetek. Ily értelemben az Egyházi Képviselõ Tanács 1907. július 27-én tartott ülésén pályázaton kívül meg is választott, illetve alkalmazott, s ezt a Csókfalván tartott Zsinati Fõtanács helybenhagyta.

Harminc éves ember vagyok. Jövõmet biztosítnom: kötelesség. Koromban és körülményeim között másfelõl könyvtártiszti kinevezésem biztosítva nincs – midõn egyházam részérõl kedvezõ és megtisztelõ állás kínálkozik: jövendõmet megfontolva s helyzetem kényszerûségébõl is az elõbbit választottam. Elfogadtam a tanári tanszéket, s könyvtári címzetes segédtiszti állásomról ezennel lemondok.

Nem távozom messzire. Testileg-lelkileg közel maradok ahhoz az intézethez, melyhez csaknem hat év szép emlékei fûznek. Hálával gondolok a könyvtárra, mely nekem évekig megélhetést biztosított és sokféle tanulsággal szolgált. Tisztelettel és szeretettel köszönöm meg Igazgató úrnak könyvtári pályámon elejétõl végig irántam mindenkor tanúsított szeretetét, jóságát és belém helyezett bizalmát, valamint a Könyvtár tisztviselõi karának szeretetét és barátságát, mely e szép kulturális pályán a méltó, jó közszellem alapfeltétele. Végül szeretettel búcsúzom minden pályatársamtól, kikkel együtt mûködtem.

Új pályám elõttem. Ide is remények vezetnek. Isten kezében a jövõ…

Bármi is legyen azonban a sorsom: mindig õrizni fogom szívemben azon pálya iránt, melytõl most búcsúzom, ragaszkodásomat, szeretetemet, s mindazt a sok szép emléket, amit humánus szeretõ vezetés alatt, ideális célok szolgálatában kötelességtudással végzett, harmonikus munka örömei nyújthatnak.

A Könyvtárra Isten áldását kérve, Igazgató úr mindenkor tapasztalt jóindulatát, szeretetét még egyszer hálásan köszönve tisztelettel kérem lemondásom bejelentését, felmentésemet, s maradok

 

tisztelettel:

Kelemen Lajos

egyetemi könyvtári címzetes segédtiszt

 

Kolozsvár, 1907. augusztus 29.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008