magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: „Sors, nyiss nekem tért…” Beszélgetés Hitter Ferenccel


Amikor elhatároztam, hogy a felsõbányai Hitter Ferenccel készítek interjút, Petõfi Sándornak 1846-ban írott csodálatos költeménye, illetve annak kezdõsorai jutottak eszembe: „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek / Az emberiségért valamit!” Hitter Ferencnek 45 éves korában, 1989 hozta meg azt a lehetõséget, impulzust, indíttatást, hogy szülõvárosáért munkálkodhasson. Elõbb városi tanácsosként, aztán alpolgármesterként. A közéleti szereppel egy idõben jelentek meg helytörténeti kötetei, dolgozatai. Késõbb még tágabb mezõre lépett: 2000–2003 között a nagybányai Galaxia Rádió szerkesztõje, 2004–2008 között a Gutinmelléki Friss Újság fõszerkesztõje, 2007–2008-ban a nagybányai TL+ televízió vezetõ beosztású munkatársa, 2004-tõl pedig a Canal7-TL+ televízió magyar adásának felelõse, folyamatosan, napjainkig. A televíziózás hozta magával az újabb kibontakozási teret: helytörténeti, vallási és mûvészeti tárgyú filmek készítését.

– Kezdjük az elején! Hol rejtõzködtél 1989 elõtt? Tekintsük az azt megelõzõ negyvenöt évet a felkészülés idõszakának?

– Valóban az volt. Munkahelyi beosztásomból fakadóan sokat utaztam, tárgyaltam, tehát városokkal és emberekkel ismerkedtem. Ezek során bõven volt idõm olvasásra, tájékozódásra és hobbim ûzésére, a helytörténeti dokumentálódásra. Elcsodálkoztam az akkori idõk embereinek – akárcsak a maiaknak is – a tájékozatlanságán, fõleg történelmi témákban. Az itthoni magyar könyvkiadás szerencsére eléggé bõséges lehetõséget kínált az önmûvelõdésre. Lehetett világirodalmat olvasni, de volt bõven magyar irodalom is, no meg ismeretterjesztõ vagy szakkönyvek. A Magyarországon vásárolt könyveket postai csomagként küldtem haza, azt a kockázatot is vállalva, hogy „illetékes kezek” idõnként megapasztják azt. Csodák csodájára a háromkötetes Erdély története is sértetlenül megérkezett. Ezek a kötetek magánkönyvtáram legszebb darabjai. Különösen Passuth László regényeinek történelmi hõsei vonzottak. A történész pontosságával és felkészültségével, történelmi dokumentumok alapján idézi elénk a 16–17. századi Erdély történelmi személyiségeinek küzdelmeit, igaz emberi arcukat. A történelmi témák mellett a mûvészet és mûvészettörténet vonzott.

Akkor nem gondoltam arra, hogy magánszorgalomból írott dolgozataimat megjelentessem. A könyvek mellett elõszeretettel gyûjtöttem az érdeklõdési körömbe tartozó dokumentumokat, adatokat, ha ritkaságnak számítottak, akár másolatban megtartani azokat. Hála az Égnek, ezek késõbb nagy hasznomra váltak és mára több doboznyira rúgnak.

– Elsõ könyved magánkiadás-ban jelent meg: Felsõbánya monográfiája címû helytörténeti munka. Az évszázadok eseményeit megidézõ dokumentumok, újabb munkák és szájhagyományként megõrzött források ötvözeteként sorjáznak a kötet lapjain. Soraidat a szülõváros iránti szeretet hatja át. Az elsõ könyvedet késõbb újabbak követték…, pályázataiddal hozzájárultál a felsõbányai Kálvária-kápolna és a giródtótfalui római katolikus templom felújításához…

– Igen, az elsõ könyv. Az elsõ három a nehéz – tartja a mondás –, a többi majd jön magától. Lehet, hogy van benne igazság, de nem olyan egyszerû. Szóltam az adatgyûjtésrõl, ami hobbiként kezdõdött, de egyre inkább szenvedéllyé vált. Mindent, amit felfedeztem, megláttam, amihez hozzáférhettem, megszereztem. Láttam a sok kiaknázatlan, kihasználatlan, veszendõbe menõ kincset. Ki fog vigyázni rájuk évek múltán? Tudtam egyes archívumok, levéltárak megsemmisítésérõl vagy szemétbe dobásáról. Azokból már nemigen lehetett menteni, de ami még maradt, abból legalább valamit megõrizni. Lehetõségem volt tanulmányozni a felsõbányai egyházközség krónikáját, a Historia Domust. Le is másoltam, akkoriban persze kézírással. Szerencsénkre volt egy idõszak, amikor Felsõbányán – 1931–1941 – egy író pap szolgált: Czumbel Lajos esperes-plébános. Sok adatot örökített meg, sok gyönyörû leírást vetett papírra. Amikor pedig tapasztaltam a helybeliek és a beszármazottak tájékozatlanságát városunk történelmével kapcsolatban, akkor szomorúan azt is konstatálhattam, hogy mily könnyû a hamisítás, a félrevezetés. Tehát azt szerettem volna, hogy minél többet mentsek az igazságból. A szerencsés véletlen is velem tartott. Mindjárt a 90-es évek elején meghívást kaptam Magyarországra egy helytörténeti témájú konferenciára. Ott találkoztam a nagyváradi Dukrét Gézával, aki meghívott az akkor alakult Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Bizottság konferenciájára. Innen, 1993-tól alakult tovább az a gyümölcsözõ kapcsolat, ami által magam is helytörténész lettem… és maradtam mindmáig. A Társaság munkásságomat 2009-ben Fényes Elek-díjjal ismerte el. Nagyon hasznosak számomra az említett konferenciák. Az azokon elhangzott dolgozatok könyvsorozatban jelennek meg, a kötetek száma már meghaladta a hatvanat. Helytörténeti írásaimat közölte a kolozsvári Krónika, a Bányavidéki Új Szó is. Publicisztikai írásaim legfõképpen azonban az általam szerkesztett Gutinmelléki Friss Újságban jelentek meg, melynek több mint négy éven keresztül majdnem mindennapos vezércikkírója is voltam.

Az 1993-ban megjelent kismonográfia kedvezõ fogadtatása indított újabb kötetek, füzetek kiadására. Az 1998-ban megjelent Felsõbányai kalauz társszerzõi közremûködésre éppen te kértél fel, és nagyon örvendek, hogy ezzel is gazdagíthattuk helytörténeti közléseinket. Hozzáláttam elõkészíteni egy felsõbányai arcképcsarnokot, hisz Felsõbányához igen sok híres ember neve kötõdik. Abban az idõben egy szerencsétlen véletlen arra sarkallt, hogy siessek munkámmal. Közben sikerült közeli kapcsolatba kerülni a Felsõbányáról elszármazott, Budapesten élõ Pain Lajossal, akit 1993 óta ismertek. Az õ tudása, ismeretanyaga is beépült a 2002-ben megjelent Felsõbányai arcképcsarnok címû kötetbe, amely annak ellenére, hogy nagyon sok portrét közöl, mégsem teljes, nagy szükség lenne folytatására. Gyûjtöm is hozzá az adatokat.

2004-ben sajnálatos esemény történt Felsõbányán. A római katolikus temetõbõl egy éjszaka ellopták az öntöttvas és fém síremlékeket, -jeleket. Iparmûvészeti különlegességek tûntek el a 18-19., de még a 20. századi idõkbõl is õseink sírjáról. A szerencse az volt, hogy régi fotósként azokat sokkal elõbb mind megörökítettem. Errõl a barbár gazságról egy kis kötetet írtam, és az ellopott tárgyak fotóival együtt kiadtam kis füzetben, Tiszteljétek õseinket! címmel.

2008-ban volt a felsõbányai római katolikus templom felszentelésének 150. évfordulója. Ekkorra már javában filmeztem, és elhatároztam, hogy filmet forgatok az évfordulóra. Ezt tartom elsõ nagy dokumentumfilmemnek, és büszke vagyok fogadtatására és az érdeklõdésre, akár pozitív, akár negatív értelemben. A szerencse továbbra is velem tartott. Egy Felsõbányáról elszármazott, tehetõs személy – Holan Zsuzsanna, a helyi Berindán család leszármazottja –, aki tudomást szerzett a filmrõl, felajánlotta segítségét, hogy a templom történetét könyvben adjuk ki. Ezt a munkát is elvégeztük és a szép kötet is az olvasók ismereteit gazdagítja. A filmmel együtt sikeres helytörténeti alkotásnak tekinthetõ.

A város figyelemre méltó mûemléképülete, a kör alakú kálváriakápolna állaga igencsak leromlott és a plébánia filiájaként számon tartott Giródtótfalu középkori római katolikus temploma is restaurálásra szorult.  Jó lobbizás és intézkedések eredményeként, Bónis István parlamenti képviselõnek is köszönhetõen, pályázatot nyertünk a rohamosan rongálódó egyházi épületek restaurálására. Miután a nyertes pályázatok konkretizálódtak, megkerestem a megfelelõ szakembereket mind a tervezés, mind a kivitelezés szempontjából és végigkísértem a munkamenetet a befejezésig. A város különös, kör alakú, a hegyen fekvõ kápolnájára mindenki felfigyel. A kálvária állaga annyira leromlott, hogy rövidesen összeomlással fenyegetett. A parlamenti képviselõ által szerzett pénzbõl sikerült felújítani kívül-belül, majd Szakács Levente akkori helybeli alpolgármester hozzájárulásával megoldódott az éjszakai megvilágítása is. Errõl írtam a Felsõbányai Kálvária címû füzetben, 2009-ben.

– A helyi tárgyi értékek mentése, megismertetésének szándéka vezetett arra, hogy a szellemiekre is oda figyelj, kezdeményezd a Felsõbányai Mûveltségszolgálat Alapítványt, melynek 2002-ig elnöke voltál…

– Visszatérve idõben, tényleg fontos, hogy említsük a Mûveltségszolgálat Alapítványt. Hasonló civil szervezetek mintájára kezdeményeztem létrehozását. Szólnunk kell az elõzményekrõl: az 1842-ben alapított Olvasó Egyletrõl, az 1872-ben létrejött Polgári Olvasókörrõl és Dalkörrõl, a Polgári Kaszinóról, az 1905-ben alakult Katolikus Körrõl. Mindenikben élénk tevékenység folyt, gazdag könyvtár állt az érdeklõdõk, mûveltségre szomjazók rendelkezésére. 1944-et követõen e könyvtárak megsemmisültek. Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik írásaikkal a mûveltséggyarapításban elõttünk jártak: Lugossy József, Sasku Károly, Dengi János, Lévay Lajos, Czelder Márton református lelkészek, Komoróczy Józsefné szül. Röszner Etelka festõmûvész, Ember Károly római katolikus néptanító (Iskola címen havilapot adott ki). Múltunk megismerésében fontos forrás az 1895-ben Pap Márton, Imre Károly és Nagy Lajos szerkesztette Felsõbányai Hírlap (kiadója: Nánásy István, Nagybánya), a Vagányi Kálmán által 1904-ben megjelentetett Adomagyûjtemény, Nagy Lajosnak A felsõbányai ev. ref. egyház múltja és jelene címû monográfiája (1896), Farkas Jenõ polgármester és Spáczay Gyula jegyzõ által a bányakárpótlás ügyében felterjesztett Emlékirata (1989), továbbá Szmik Antal Adalékok Felsõbánya szabad királyi bányaváros monográfiájához (1906) címû munkája. Ugyancsak forrásértékû kiadvány Czumbel Lajos Bányamunkás címû kötete. Múltunk jobb megismerését segítették a közelmúltban elhunyt Pain Lajos emlékiratai, valamint Pelládi Irénkének a felsõbányai ragadványnevekrõl írott államvizsga-dolgozata. Az említett személyiségek és munkáik szolgáltak indítékul a Mûveltségszolgálat Alapítvány létrehozásában, melyben alapítótársként Boczor József magyar nyelv és irodalom szakos tanár nevét kell megemlítenem, továbbá a városnak a kilencvenes években oly lelkes, tettre kész magyarságát. A tevékenység központi magját a Nagy István karnagy vezette Mons Medius vegyeskar képezte. Az alapítványt 1995-ben sikerült bejegyeztetni, ami országos szinten is az elsõk közt volt. Sok szép gondolat született, a munka is ment. Lelkes hozzáállás, bõséges programok biztosították a szereplést. Színjátszó csoport is alakult. Magyarországi barátainknak köszönhetõen, még az alapítványt megelõzõen létrehoztunk egy könyvtárat is. 1993. szeptember 1-jén avattuk, Bodnár Gáspár, az egykori felsõbányai Legényegylet alapítójának nevére kereszteltük. Hatalmas mennyiségû ajándékkönyvekbõl indult az alap, aztán itthonról is gyûltek az adományok. A város legnagyobb magyar könyvtára lett belõle. Avató beszédemben az elõdök példáját említettem, amikor Felsõbányán jeles kulturális tevékenység létezett.

A Mûveltségszolgálat Alapítvány lelkes tevékenységérõl sokkal többet is lehetne mondani, amikor a nagy lelkesedés lendülete volt a hajtóerõ, az idõsebbek és az ifjúság körében egyaránt. Késõbb azonban ez csökkenni kezdett.

– Hogyan jutottál arra a gondolatra, hogy televíziós szerkesztõként, mindenesként lépj képernyõ elé? Milyen lehetõségeket kínált ez a szerepkör a nagybányai magyarság szolgálatában? Milyen célkitûzések, szerkesztési elvek vezették munkádat?

– Kiváló lehetõségeket tartogat számunkra a technikai haladás, fõként, ha élni is tudunk vele. A televíziós hír– és mûsorszerkesztés mindennapi munkámmá vált. Az ebben szerzett tapasztalat nagy segítség volt késõbb, amikor önállóan filmkészítéshez láttam. A kérdésben elhangzott lehetõségekrõl azt mondanám, hogy hatalmas ajándékot nyújtott nem csak a nagybányai, hanem a megyei magyar lakosságnak is. Még most is vannak magyaroklakta megyék, ahol nincs magyar nyelvû mûsor. Ennek bevezetése tehát nem csak kihívás volt számomra, hanem feladat is. Szerencsére megfelelõ együttmûködés alakult ki azokkal, akiktõl ez függött. A magyar közösséget érintõ hagyományõrzõ események megörökítése és közvetítése, a társadalmi, kulturális, egyházi, ifjúsági, oktatási, helyi információk és jeles meghívott személyiségekkel készített tv-interjúk kerültek mûsorra. A már 10 éve szerkesztett és sugárzott magyar nyelvû mûsorokat megkedvelték, hiányuk, elmaradásuk nagy veszteség lenne a környék magyarságának. A mûsorszerkesztés során nagyon fontosnak tartottam a honismereti anyagok bemutatását, helyi, illetve regionális témák feldolgozását, a televízió sugárzási körében élõk – mûsorainkat az interneten követõk – ismereteinek bõvítését, magyarságtudatának elmélyítését. Tapasztalatom szerint erre nagy szükség van több okból, de fõleg a számukra ismeretlen, esetleg eddig torzítottan, csúsztatásokkal közölt ismeretek korrigálása, helyes irányba terelése miatt. A Máramaros megyében élõ magyarság nagy része, több mint 50%-a Nagybánya és környékének vonzáskörében él. Minden jel arra mutat, hogy az érdeklõdés állandó, a szerkesztõ és a nézõk közötti kapcsolattartás kölcsönösen gyümölcsözõ. Örvendetesen sok pozitív, személyes visszajelzés igazolja ezt. Interjúalanyaim: oktatási szakemberek, a mûvelõdési élet szervezõi, a társadalmi élet jelentõs személyiségei. Minden alkalommal aktuális témákról készítek mûsort. Vannak olyan, a magyar lakosságot érintõ, érdeklõ események, melyekrõl más úton a nézõk nem szerezhetnének tudomást. A szórványban élõknek ez az egyetlen ilyen irányú anyanyelvi vizuális média-lehetõsége, kiemelten fontos és sok tekintetben nagy hatással bíró információforrása. Nemzeti ünnepeink, iskolakezdés vagy évzáró, jelentõs egyházi ünnepek, társadalmi jelentõségû események, helyismeret, honismeret, hagyományápolás, nemzeti örökségünk megbecsülését ösztönzõ tájékoztatás jut el a televízió közvetítései révén. Ha jelentõs személyiségek érkeznek városunkba, kihasználom az alkalmat egy interjúra. Így történt például a Nagybányáról Budapestre költözött Pusztai János író, Sógor Csaba EU parlamenti képviselõ, vagy Frunda György esetében.

– Közbevetõleg négy évig szinte egymagad szerkesztetted, írtad a Gutinmelléki Friss Újságot. Napilap esetében – pályatársként tanúsíthatom – ez gigászi munka. Mit szerettél volna általa elérni?

– Szép munka volt. A napilap azonban más, mint a televízió. A szerkesztési gondok mellett sok energiát igényelt a terjesztés, a marketing. Legfõképpen ezen a téren voltak gondjaink.  Nagy reményekkel indult a lap, eleinte volt segítség is, de az is csökkent, elapadt. Ez esetben is érvényre jutott az írott sajtó és az elektronikus média versengése, az utóbbi helyzeti elõnye mind az olvasottság, mind a nézettség szempontjából egyaránt. Majdnem ötéves mûködés után, sajnos egy közbejött betegségem is közrejátszott, hogy a lap végképp megszûnt.

– A televíziózás, az újságírói ismeretek, kapcsolatok kínálták a filmezés gondolatát. Rendezõ, szövegkönyvíró, operatõr – együtt és külön-külön teremtették meg az immár szépen gyarapodó filmjeid sorát. Számbavételükkor azt tapasztalhatjuk, hogy e tevékenységed három fõ csapáson halad: helytörténeti, vallási tárgyú és mûvészeti témájú filmek sora született az elmúlt években…

– Amint az elõbbiekben említettem, a média lépcsõfokait igencsak megjártam és szerencsém volt a szakma fogásait is elsajátítani, amelyekre a filmek készítése során támaszkodhattam. Itt minden tudásra szükség van a szövegkönyvet a képanyaggal összekötõ rendezésig. Gyerekkorom óta fotózom. Ma már nem csak a fehér-fekete papírfotók között találom a régi emlékeket, hanem a digitális megoldásokat is hasznosítottam. Más szempontból nézve, a mûsorszerkesztés is tulajdonképpen egy filmet jelent. Ezt volt alkalmam kiteljesíteni, úgyhogy kisebb-nagyobb terjedelmû tv-filmjeimet talán nem is tudnám megszámlálni.

Az általad említett három fõ csapást valóban meg lehet különböztetni. Engedd meg, hogy kicsit bõvebben szóljak errõl a hármas kategorizálásról. Kimaradhatott volna a helytörténet kínálta gazdag kincsek képi megörökítése? Már a régi fotók gyûjteményei is ritkaságnak számítanak. Csak lelkes gyûjtõk, mint a felsõbányai Lendeczki Dezsõ, mentik azt. A helytörténetet a társított szöveg- és képanyaggal látványos formában lehet valóban vonzó módon megjeleníteni. Felsõbánya tematikus bemutatása, a bányászat, bányász himnuszok, mind-mind olyan lehetõségek, amelyek annak ellenére, mint említettem, mára már fogyatkozó hagyatékok, mégis kimeríthetetlen változatokat kínáltak.

Az egyházi ünnep nem csak vallásos téma, hanem a hagyományõrzés egyik pillére. Sajnos, lankadóban. Egyre kevesebb fáklyást látunk a körmeneteken, kezdenek hiányozni a bányász jelképek, a ceremónia rövidülése is sok elemet kiiktat, veszni hagy. Ilyen tárgyú filmjeim közül föltétlen szólnom kell a római katolikus templomunk 150. évfordulójára készült filmemrõl, amit akár filmmonográfiának is nevezhetnénk. Izgalmas filmtémaként kínálkozott a dr. Scheffler János szatmári püspök boldoggá avatása. Megemlítem, nem kis büszkeséggel, hogy a Duna Televízióval egy idõben készítettük; az elõbbi rendelésre, a mienk pedig személyes indíttatásra. Nagy volt a meglepetés, amikor bemutatásra került.

Nagybányán mûvészfilmet készíteni – ugyancsak kihívás. Nagyszabású és terjedelmes filmjeim közé tartozik a Nagybányai Mûvészeti Múzeum állandó kiállításának feldolgozása. Ebben a nagybányai festészet nagyjait lehet megtalálni, megismerni. Ettõl is nagyobb munka volt azonban a Nagybányai Panteon, háromrészes film, melyben közel 50 festõmûvész, képzõmûvész életmûvével találkozunk, az alakulástól, 1896-tól napjainkig. Ez utóbbit külön–külön két nyelven, magyar és román nyelven adtam közre, annál is inkább, hogy méltó és hiteles emléket állítsak a híres Nagybányai Festõiskolának, a Mûvészkolóniának, hogy az ismert és ismeretlen alkotásokat a nézõk ne csak múzeumokban láthassák, hanem a magángyûjteményekben õrzötteket is megismerhessék. Mûvészettörténészek és festõmûvészek segítségét vettem igénybe, mint például a Munkácsy-díjas Vésõ Ágoston, vagy Alexa Tiberiu, a Nagybányai Múzeum igazgatója tanácsát, javaslatait; fölhasználtam tekintélyes mûvészeti írók köteteit is, például Murádin Jenõ e tárgyban írott monográfiáit. Kiemelném azonban a magángyûjtõk hozzáállását és segítségét, akiknek neveit azonban nem adhatom közre.

Napjaink mûvészi csemegéi a tárlatok. Nem mindenkinek és nem mindig sikerül kiállítást látogatni. Kortárs mûvészeink életét, munkáit ilyen, kb. egyórás terjedelemben összeállított filmeken jelenítettem meg. Portréfilmjeim Dudás Gyula, Gyõri Kinga, Szántó András, Deák János, Podolyák Vilmos, Kovás Emil Lajos, Suciu Nicolae, Topan Dorel, P. Ütõ Erzsébet, Kovács Bertalan, Bitay Zoltán és mások alkotásait mutattam be, azokét, akik tevékeny tagjai a Képzõmûvészek Egyesületének és értékes munkáikat nagyra becsüli a mûvészeteket pártoló közönség.

– Közéleti tevékenységet közvetlenül nem végzel. De a honlapodon szinte naponta olvashatunk új s új bejegyzéseket, a legváltozatosabb témákban – elismerõ szavakat s oppozíciós, kemény véleményeket is. A honlap napjaink, a jövõ mûfaja? Miben látod hatékonyságát, vannak-e visszajelzések a fölvetett témákkal kapcsolatban?

– A közéletbõl valóban visszavonultam. Az írókról, tollforgatókról azt mondják, hogy akit megfertõzött az írás, az többet nem tudja azt abbahagyni. Valahogy így van ez az én esetemben is, hiszen vannak dolgok, amelyek véleménymondásra és -formálásra ösztönöznek. Van, amikor jó ez, de van, amikor kényes helyzet elé állít. Egyelõre csak honlapot szerkesztek, modernebb változatokra nem tértem eddig. Tematikai skálámon nincs válogatás. Vagy szép emlékként, vagy bosszantó ügyként elõbb-utóbb felkerül oda az, ami bennem érlelõdik. De itt is az idõ szabja a határokat. Mindenre nincs elegendõ belõle. Egy idõben követtem a mindennapi bejelentkezéseket. Már azt sem teszem, hiszen, ha például a google-keresõbe Amerikában beütnek egy témát, lehet, hogy éppen az én cikkem jelenik meg a honlapomról: www.ferenc.hitter.ro

Sors, nyiss nekem tért… Talán errõl álmodott Hitter Ferenc is az 1990-et megelõzõ évtizedekben. Nyilván más dimenzióban: szülõvárosa, Felsõbánya, a Bányavidék vonatkozásában. Megadatott,  õ pedig fáradhatatlanul, konok kitartással, s ha kellett, újrakezdéssel töltötte az elmúlt bõ két évtizedben idejét, nyugdíjasként megifjodva adott/ad ki kezébõl újabb s újabb munkákat. Isten adjon erõt a folytatáshoz is!

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008