magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Nagy Zsolt: Egy muszáj-Herkules néprajzi gyűjtőtevékenysége. Fülöp Dénes 1976-os kézirata


Dénkó bácsi emlékének

Bevezető gondolatok

 

Erdélyben, napjaink néprajzkutatói gyakran találják szembe magukat azzal a ténnyel, hogy az 1920-as és 90-es évek közötti idõszakból alig akad néhány eredmény, amely mögött hivatásos – azaz a néprajzot intézményes keretek között elsajátított – szakember állna, hiszen a jelzett évtizedek gyûjtéseit nagyrészt a nemzet napszámosai néven emlegetett falusi értelmiségi réteg képviselõi, papok, orvosok, pedagógusok vállalták fel, valósították meg. Mindez talán természetes is, tudva, hogy a kolozsvári néprajz szakos képzés 1919 után megszûnni kényszerült, s a romániai magyar néprajzkutatás utánpótlására hosszú kihagyás után – egy rövidebb megszakítással – csak a rendszerváltást követõen kerülhetett sor. A vidéki értelmiség által ezen idõszakban végzett néprajzi gyûjtõtevékenység tehát egy-egy erdélyi régióban gyakran az egyedüli elõzmény, amelyre a jelen kutatói saját vizsgálataikat ráépíthetik, így mindenképpen szükséges azok elõzetes feltárása, s legfõképpen a kor társadalmi, politikai és kulturális kontextusában való elhelyezése, elemzése és értelmezése.

A Nyárád és Kis-Küküllõ felsõ folyásánál elterülõ falvak alkotta Bekecsalja néprajzilag zárt tájegység, az erdélyi néprajztudomány köztudatába csak késõn került be. A Kós Károly, Szentimrei Judit és Nagy Jenõ által 1950-es és 70-es években végzett alapkutatás elkerülte e kistáj Kis-Küküllõ menti településeit, egyéb – hivatásos néprajzkutatók által végzett – vizsgálatokról csak szórványosan van tudomásunk ebbõl az idõszakból. A néprajzi gyûjtések elvégzését pedagógusok és lelkészek vállalták magukra. Írásomban néhai Fülöp Dénes magyar–történelem szakos tanár bekecsalji néprajzi gyûjtõtevékenységét igyekszem röviden bemutatni, majd egy kéziratban fennmaradt dolgozatából adok közre részleteket, amelyet azért tartok fontosnak, mert ezáltal betekintést nyerhetünk többek között egy falusi helytörténeti gyûjtemény létrehozási munkálatainak hátterébe, illetve egy diákok által végzett helynévgyûjtés megszervezésének a körülményeibe is. Hasonló jellegû kézirat fennmaradásáról és közzétételérõl nincs tudomásom, így jelen cikkben – felismerve e dokumentum egyediségét és értékét – elsõdleges célom ennek a szélesebb olvasóközönség elé tárása.


Előzmények

 A trianoni békeszerzõdést követõ erdélyi kisebbségi diskurzusban a nemzeti identitás megõrzését szolgáló ún. messianisztikus feladatok vállalása kiemelt helyre került. A néphagyományok gyûjtésének és rögzítésének elvégzését – kiváltságos helyzetük miatt – a tudomány képviselõi a vidéki pedagógusoktól várta. A két világháború közötti idõszakban az értelmiségi felelõsségvállalás már nem a lelkészi, hanem a tanítói szerephez tapadt s így maradt ez egészen az 1989-es rendszerváltásig.

1920-ban Viski Károly és Szendrey Zsigmond részérõl hangoztak el a nemzeti összetartozás megõrzésének eszközeként megnevezett, népi kultúra értékeinek gyûjtésére ösztönzõ elsõ felhívások (Néptanítók Lapja 44–46. szám). Ezt követõen több évtizeden keresztül, a nyomtatott sajtóban megjelent cikkek alapján nyomon követhetõ ahogyan a tudományos érdeklõdés tárgyává vált a vidéki tanítói réteg tevékenysége. 1933-ban például az Erdélyi Iskola lapban jelent meg egy írás névtelen szerzõ tollából, beszédes címmel: A magyar hagyományok megmentése a tanítók feladata (3–4. szám). Bálint Sándor az Ethnographia hasábjain 1937-ben tette közzé ezzel kapcsolatos meglátásait. Írásában megfogalmazódik egy törekvés, miszerint az iskoláknak fel kell vállalniuk a népi kultúra áthagyományozását, a tanítóknak pedig a falusi múzeumok létrehozását, amelyeknek elsõsorban oktató- és nem utolsósorban identitásmegerõsítõ és önreprezentációs funkciója lehet. „A néprajzi érdeklõdés napjainkban már kinõtt a szaktudósok, mûvészemberek és lelkes mûkedvelõk szûk körébõl és igazán nemzeti kérdéssé, sorsproblémává lett. [...] egyik legnevezetesebb feladat felfogásunk szerint a falusi múzeumok szervezése volna. Erre a tanítónak kell vállalkoznia, aki ambíciójával, céltudatos munkájával rövid idõ alatt az anyagot majdnem ingyen gyûjthetné, illetõleg állíthatná össze. A múzeum nem kuriózumok gyûjteménye lenne, hanem a falu történetének, hagyományos életének keresztmetszete. Elsõsorban ugyan az iskolai demonstrációt szolgálná, de a falu eszméltetésében, okos önérzetre nevelésében a felnõttek társadalmában is szép hivatást teljesíthetne” – írja az említett szerzõ (XLIV[1937] 2–3. 107–111. l.). A fenti példák sora hasonló kezdeményezésekkel és felhívásokkal, valamint az erre adott válaszokkal hosszasan folytatható lenne. Mindezt csak annak illusztrálására tartottam fontosnak jelezni, hogy láthatóvá váljék milyen elõzményekkel a háta mögött kezdett néprajzi gyûjtõtevékenységet néhai Fülöp Dénes (született 1938, Geges), akit tanulmányai (elemi iskoláit szülõfalujában és Makfalván járta, tanítói diplomát Székelykeresztúron, tanári képesítést Marosvásárhelyen kapott, II. és I. fokozatú vizsgát tett) végeztével a makfalvi általános iskolába helyeztek magyar–történelem szakos tanárnak, ahol 1961–1962, 1966–1996 között végezte lelkes pedagógiai munkáját.

 

Öt megjegyzés a kéziratrészletek megértéséhez

 

1. A települések mûvelõdési életének megszervezését az 1940-es évek végétõl a Román Kommunista Párt Agitációs és Propaganda Osztálya kezdte irányítása alá vonni. Néhai Fülöp Dénes az 1960-as évek elején kezdõdõ tanári pályafutásakor azzal szembesült, hogy a párt a tanügyi alkalmazottakat a heti 18 tanítási óra mellett 22 óra társadalmi munkára, valamint a település kulturális értékeinek megszervezésére kötelezi. Kultúrmunka címszó alatt diákjaival és feleségével, a szintén magyar–történelem szakos tanár Fülöp Irénnel (született 1945, Marosvásárhely) többek között (például egy Irodalmi Színpad létrehozása mellett) néprajzi gyûjtõtevékenységbe kezdett, amely fõként azzal magyarázható, hogy hiányolták a történelmi ismeretek tanításából a kényszer hatására kimaradó, nemzeti kisebbségekre, múltjára és sajátosságaira vonatkozó adatokat.

2. Az 1970-es években az elkezdett néprajzi tevékenység a gyereklapokban megjelenõ, diákoknak és oktatóiknak szóló gyûjtési felhívásoknak köszönhetõen nyíltabban felvállalhatóvá, nyugodtabban végezhetõvé vált. E gyûjtõpályázatok hatása, hogy egész Erdélyben beindult a funkciójukat már elvesztett tárgyaknak a felhalmozása, számos település válaszolt például a Pionír újságban 1969-tõl folyamatosan meghirdetett ún. kincskeresõ mozgalomra, és erre az idõszakra tehetõek azon hivatásos néprajzkutatók által készített gyûjtési útmutatók közzététele is, amelyek mintául kívántak szolgálni a falusi tanítók és diákjaik számára a gyûjteményképzés tekintetében, hogy a felhalmozott anyag tudományos szempontból is egy értékes kollekcióvá válhassék. „Napjainkban [...] a népi kultúra alkotásai iránt egyre fokozódik az érdeklõdés. Ez önmagában örvendetes jelenség, de nyugtalanságra ad okot, hogy a népi mûveltség eredeti tárgyi hagyatékának érdekesség és dísztárgyként való gyûjtése széles körû divattá is lett, s már egyenesen káros tevékenységnek tekinthetõ, hogy számosan üzérkedési céllal falvainkból a jóhiszemû, vagy értékeik jelentõsségét nem ismerõ néptõl anyagi mûveltségének pótolhatatlan értékeit harácsolja el. Azonban – szerencsére – egyre szaporodik azoknak a száma, s fõképpen a vidéken, falvainkon élõ értelmiségiek közt, akik tudatában vannak a népi életet tükrözõ mûvelõdési hagyaték valódi jelentõségének, a jelent és a jövõt szolgáló szerepének, s ezért a környezetükben fellelhetõ népi alkotásokat igyekszenek megmenteni a pusztulástól, elkallódástól, elidegenítéstõl. E jó szándékú törekvés mellett azonban – azért, hogy az összegyûlõ anyag egy-egy falu múzeuma megszervezésének alapját képezhesse és így a néprajztudományt szolgálhassa – némi szakismeret megszervezésére is szükség van” – vallotta minderrõl egyik írásában Molnár István (Tájékoztató a néprajzi tárgyak gyûjtéséhez. Népismereti dolgozatok 1976. Kriterion, Bukarest, 56). A Fülöp Dénes irányítása alatt elvégzett gyûjtés eredményeként 1970-ben, a makfalvi újonnan felavatott mûvelõdési otthonban már kiállítottak egy kis tárgyi-néprajzi anyagot, majd 1974-ben a tárlatot a Dósa kúria termeibe költöztették.

3. A tárgyi anyag gyûjtése mellett megkezdõdött a helynévanyag, a mondakincs, a népdalok és számos más folklóralkotás módszeres rögzítése és feldolgozása is. A diákok által gyûjtött és Fülöp Dénes által feldolgozott, rendszerezett helynévanyagot késõbb (1997) külön kiadványban is sikerült megjelentetni a Magyar Névtani Dolgozatok 148. füzetében. Hogy ne csak a diákokat vonja be a gyûjtésekbe, hanem az összegyûjtött néprajzi anyagot is a tanítás folyamatába, Fülöp Dénes programot dolgozott ki, amelybõl elsõ fokozatú tanári dolgozata is született. Késõbb felesége A helytörténeti elemek értékesítése az oktató-nevelõ munkában címmel készített tanulmányt. „A történelemoktatás volt a szívügyem. Igyekeztem óráimat színessé tenni olvasmányaim, helytörténeti ismeretek, a magyar történelmi ismeretek becsempészésével, ami a kommunista diktatúra nacionalista elnyomásának éveiben nem volt sem egyszerû, sem veszélytelen. De megúsztuk, hála tanítványaim együttmûködésének, ragaszkodásának” – vallotta minderrõl Fülöp Irén.

4. Mindezzel egy idõben a legfõbb vezetés már 1972. július 19–21-én, a kommunista párt bukaresti országos konferenciáján meghirdette a kisebbségek rövid távú beolvasztását, román terminológiával nemzeti homogenizálási programját. Ezzel a romániai nemzeti kisebbségek beolvasztásának gyakorlata hivatalos formát öltött. Az elképzelések szerint az egyes mezõvárosi jellegû városok, illetve a nagyvárosok történelmi városrészei mellett 8000 romániai falu megsemmisítését tûzte ki célul a hatalom. Ennek hatására például Cãlin Hoinãrescu mûemlékvédelmi elképzelései nyomán beindult egy országos népi építészeti felmérési akció, amelyhez számos magyar is csatlakozott. Ezen felmérések célja a hagyományos népi építészet fennmaradt értékeinek adatlapos és fényképes-rajzos dokumentálása volt. A kommunista diktatúra faluromboló gépezetének legismertebbé vált erdélyi áldozatától, az elárasztott Bözödújfalutól mindössze néhány kilométerre fekvõ Makfalván sajátosan válaszoltak a helyiek e rurális környezet-átrendezési politikára: Fülöp Dénes kezdeményezésére 1979-ben létrejött a napjainkban Nagy Pál Alkotótábor néven ismert mûvésztelep. Ezen összejövetelek részvevõi tudatosan vállalták a bekecsalji népi építészeti emlékek rajzban és szociofotográfiában való dokumentálását. A marosvásárhelyi grafikus, néhai Molnár Dénes gyakran mondogatta a mûvésztelepen, hogy minden falu megérdemelne egy alkotótábort a szépségéért. A település e táborok beindításával a kommunista diktatúra idején elöl járt az erdélyi magyar kultúra önvédelmi tevékenységében.

5. Fülöp Dénesnek egyszerre kellett képviselnie közösségében a hatalmat, az állam akaratát és a felsõbb állami szervek felé pedig saját faluját, közösségét. Miközben a román intézményrendszer alkalmazottja volt, a magyar kisebbséget kellett szolgálnia. Az életpályájában megfigyelhetõ kettõsséget legszebben Ady Endre verse fejezi ki: „Dõltömre tökmag Jankók lesnek / Úgy szeretnék gyáván kihúnyni / S meg kell maradnom Herkulesnek. / Milyen hígfejüek a törpék: / Hagynának egy kicsit magamra, / Krisztusuccse, magam megtörnék. / De nyelvelnek, zsibongnak, ûznek / S nekihajtanak önvesztükre / Mindig új hitnek, dalnak, tûznek. […] / Nem szabad, nem lehet megállni.” (A muszáj Herkules).

 

 

Részletek Fülöp Dénes

1976-os kéziratából

 

Adott [...] a társadalmi elvárás, az ifjúság sokoldalú nevelése, hogy társadalmunk valamennyi tagja a leghatékonyabban gyümölcsöztethesse összes szellemi és fizikai erejét a közösség javára. Ez pedig arra ösztönöz bennünket, pedagógusokat, hogy új utakat és eljárásokat keressünk, amelyek gyakorlásával felvértezhetjük tanulóinkat a legfontosabb jártasságokkal és készségekkel, olyanokkal, amelyek birtokában képesek lesznek bármikor az új befogadására.

Ezek a gondolatok vezéreltek, amikor 1969 õszén beindítottuk iskolánknál a történelemkör tevékenységét, melynek eredményeképpen berendezhettük a Makfalva községi néprajzi múzeumot. Kezdetben, a kör indulásának éveiben, nem gondoltunk múzeum berendezésére. De megpróbáltuk új irányba terelni a történelem tanítását,  a megértés és közvetlen szemlélet irányába, a felfedezõ tanulás irányába. Arra törekedtünk, hogy az egyes történelmi alapfogalmakat a tanulók a látottak alapján tisztázhassák. Épp ezért gyûjteni kezdtük az elavult, forgalomból kivont mezõgazdasági szerszámokat, a helyi kerámia jellegzetes termékeit. Egy-egy ilyen tárgyi bizonyíték bemutatásával igyekeztem illusztrálni az elméleti kérdéseket. Rájöttem, hogy az alapfogalmakat a tanulóim így jobban rögzítették. Szükségét éreztük egyre több különbözõ korokból származó írott és íratlan történelmi forrás összegyûjtésének. [...]

A köri tevékenység eredményeképpen létrejött néprajzi múzeum [...] alkalmat teremt, hogy az összegyûlt értékeket újból beágyazhassuk a tanuló ifjúság és az emberek tudatába. Széles körû lehetõséget biztosít a helytörténet felderítéséhez, keretet a tudományos kutató munkához. [...]

Az osztályban és órán tartott történelemlecke szervezett kereteket biztosít a történelem tanításához. A jelenkor körülményei közt azonban már nem elégíti ki minden szempontból a [...] társadalom által támasztott összes igényeket. Ezért szükségessé vált, hogy a hagyományos történelemoktatás mellett olyan órán és iskolán kívüli tevékenységeket is szervezzünk, amelyek kiegészítik, elõsegítik, sok esetben elmélyítik az órán tanult történelmi ismereteket, anélkül azonban, hogy ez párhuzamosságot, avagy túlterhelést jelentene a tanulók számára.

Az órán és iskolán kívüli tevékenység egyik leghatékonyabb formája a történelemkör, amelyet az iskola, a pionírszervezet és a szakos tanár irányít. De már itt a kezdet kezdetén meg kell jegyeznünk, hogy a köri tevékenység tanterven és programon (minisztérium által kibocsátott hivatalos okmány) kívüli tevékenységet jelent. Mindezen sajátossága ellenére azonban közvetlenül kapcsolódik a tanítási folyamat megszervezéséhez, az órán tanítandó anyaghoz.

Elsõdleges szerepe abban nyilvánul meg, hogy kielégítse a történelem iránt fokozott érdeklõdést tanúsítók szellemi igényeit. Rendezvényei, kiállításai, múzeumi gyûjteményei által azonban jelentõs szerepet tölt be az össz-tanulóközösség nevelésé-ben. A szakos tanár részére lehetõséget biztosít a modern, új típusú történelemoktatás megszervezéséhez, a történelmi tények iránti érdeklõdés felkeltéséhez, a helytörténet felderítéséhez [...] A köri tevékenység magával ragadja a szakos tanárt és a tanulót egyaránt. Szélesíti szakmai látókörét és tudományos munkára ösztönzi. Kialakítja az állandó kutatás igényét. Hozzásegíti, hogy a helytörténet elemeit beágyazza hazánk és az egyetemes történelem tárházába, az oktatási folyamat megszervezésébe. Lehetõséget nyújt a szakos tanár számára, hogy kezdeményezõ képességeit kibontakoztassa, hogy a tanuló és tanár viszonyát a legújabb kutatások szellemében fogja fel, amely a modern oktatás központjába a tanulót helyezi. Keretet biztosít a felfedezõ, kutató, felderítõ tanulás gyakorlásához, a tanulók alkotó képességeinek kiaknázásához. A tudatosan, önként vállalt feladatok végrehajtásával erõsíti akaraterejüket. Hozzájárul a munkával szembeni új magatartás kialakításához.

A történelemkör a hazafias nevelés legcsodálatosabb eszköze. Hozzásegít az elmélet és gyakorlat összekapcsolásához. [...] Hozzájárul a tanulmányi színvonal állandó emelkedéséhez [...] A tanulókat a szabadidõ ésszerû kihasználására neveli. Fejleszti felelõsségérzetüket. Elõkészíti az életre, ahol hasznos tevékenységet fejt majd ki az egész társadalom, a nagyközönség javára.

A köri tevékenység feltételezi a szakos tanár éberségét, lelkesedését és optimizmusát, hogy készen legyen bármikor átadni tanulóinak a legfontosabb mûvelõdési javakat a leghozzáférhetõbb és legmeg-gyõzõbb eljárásokkal. A körvezetõ tanár [...] legyen a szervezés mestere és a kivitelezés mûvésze! [...]

Az utóbbi évek folyamán a történelemköri tevékenység elszaporodott különösen az általános iskolák keretében. Ez a pionírtevékenység fellendülésével magyarázható, amelynek szervezõ, kezdeményezõ, mozgósító ereje országszerte érezteti hatását. [...]

A makfalvi általános iskola és a helyi pioníregység történelemköre is így született. A szakos tanár és a pioníregység követte az Országos Pionír Tanács felhívását és 1969 õszén bekapcsolódott az úgynevezett kincskeresõ mozgalomba. Jelenben már 5-6 éves múltra tekinthetünk vissza. Ezalatt a köri tevékenység nem lankadt, sõt gazdag tapasztalatokra és hagyományokra tettünk szert. Az ízlésesen berendezett néprajzi múzeum pedig sokatmondóan tükrözi a köri tevékenység eredményességét. Mindezek az eredmények és a többéves tapasztalat felhatalmaz, hogy [...] megfogalmazhassam tapasztalataimat, amelyek hasznosak lehetnek a hasonló jellegû körök megszervezésénél.

A kör beindítása alapos, körültekintõ szervezõ munkával kezdõdik. [...] Az évi tevékenység járuljon hozzá a helytörténet felderítéséhez, a néprajzi anyag felkutatásához és egy néprajzi múzeum berendezéséhez. [...] Teremtsünk keretet, hogy a feltárt néprajzi anyagot iskolánk valamennyi tanulója megismerhesse, hogy a község dolgozói újból felfedezhessék. [...] Biztosítsunk lehetõséget, hogy más tantárgyakat tanító tanerõk felhasználhassák az egybegyûlt és rendszerezett néprajzi anyagot. [...]

Az V–VIII. osztályok csoportkollektívájának tervszerûsíthetünk: könyvismertetõket, rövidebb forrásdokumentumok ismertetését, diafilmvetítést, történelmi filmek megtekintését, televízió adások megtekintését, néprajzi anyagok gyûjtését, kirándulások szervezését, néprajzi múzeum gondozását, [...]

A VII–VIII–IX. osztályok csoportkollektívái már ilyen témával is foglalkozhatnak: [...] egy-egy helytörténeti probléma (legenda, mûemlék, szájhagyomány, írott forrás) értékelése és beágyazása hazánk történetébe, feliratok, történelmi mûemlékek, helynevek, népviseleti ruhadarabok összegyûjtése és a néprajzi múzeum berendezése, [...] történelmi évfordulókkal kapcsolatos kiállítások megrendezése, találkozók [...] szakemberekkel, muzeológusokkal, mûvészekkel, múzeumlátogatások, kirándulások [...]

Az egyes csoportokat profiláljuk és sajátos feladatkört határozzunk meg számukra. Pl.

1. Hazánk történetét tanulmányozó kollektíva. Ennek feladata a közeli mûemlékek (község, város) felderítése, ápolása, népszerûsítése. Adatokat gyûjt a néprajzi múzeum számára [...]

2. Néprajzi és folklór kollektíva. Feladata a néprajzi anyagok gyûjtése, tanulmányozása, rendszerezése. Munkájuk végsõ célkitûzése egy néprajzi múzeum berendezése és a helyi szellemi kincs: legendák, balladák, népdalok, szokások, közmondások, visszaemlékezések, helynevek összegyûjtése.

3. Község, falu, város vagy üzem monográfiáját tanulmányozó kollektíva. Ennek szervezését csak líceumi osztályokban ajánlanám, ugyanis a helytörténet kutatásával foglalkozik, egy-egy monográfia megszövegezésével, ami meghaladja egy általános iskolai kör színvonalát.

4. Turisztikai komisszió (kollektíva). Ez a kirándulások, múzeumlátogatások, kiállítások, találkozók szervezõje. [...] Tudatosítsuk tanulóinkban, hogy a kör az övék, tõlük függ létezése, tekintélye, jövõje és hagyományteremtése. A kör tagjaiból nem lesz mindenki történész, sem történelemkutató, de betekintést nyerhet a kutató munka rejtelmes világába, amely során kedvet kap és megszereti azt. [...]

Iskolánknál az utóbbi két év folyamán a néprajzi és folklór munkacsoport tevékenységének homlokterében a történeti helynévanyag összegyûjtése, tanulmányozása és rendszerezése állott. E tevékenységgel kapcsolatosan az alábbi feladatokat valósítottuk meg.

1972. szeptember 20-án tartott köri ülésen értékeltük a helyi kerámia gyûjtésével kapcsolatos eredményeket. Megállapítottuk, hogy a makfalvi fazekasság több százéves múltra tekint vissza. Ezt az összegyûlt tárgyi bizonyítékok mellett a történeti helynevek is igazolják. Fazékverem, Agyagos, Agyagos útja (helynevek) ugyanis a gazdálkodás terén beállott változások kérdésében is eligazítanak. Ezen helynevek elõfordulására 1700-ból találtunk írásos bizonyítékokat. Ez nyilván azt is igazolja, hogy ezen mesterség kialakulása ezekre és a korábbi századokra vezethetõek vissza. Ezen köri ülésen a helynevekre terelõdött a néprajzi és folklór munkacsoport figyelme. A kör tagjai arra kértek, hogy a legközelebbi köri ülésen vitassuk meg egyes helynevek kialakulásának történetét. Fölkészültem a feladatra. Áttanulmányoztam Szabó T. Attila a Mûvelõdés 1970/2 számában megjelent „Hogyan és miért gyûjtsünk helyneveket?” címû módszertani útmutatásait, majd hozzáláttam a tanulók felkészítéséhez. Már az elõbbi köri gyûléseken meggyõzõdtünk, hogy minden helynévnek megvan a maga sajátos kis története, amely mint építés alkalmával a tégla, szerves részét képezi közösségünk történetének.

Ezzel kezdetét vette a hosszas, de sok izgalommal járó kutató munka,  a történeti helynévanyag összegyûjtése, tanulmányozása és rendszerezése. [...]

A kör tagjai önként vállalták a családi levelesládák felkutatását. Kértek, készítsem fel erre a feladatra. A felkészítést egyes illemszabályok felfrissítésével kezdtük. Tisztáztuk a tanuló feladatait a házalás alkalmával: kopogás, köszönés, a látogatás céljának feltárása, a levéltári anyag áttekintése, [...] az adatok kimásolása, és a fogadás megköszönése.

A felkészítés leglényegesebb mozzanata a régi szövegek olvasási technikájának feltárása volt. Ennek érdekében az alábbi eljárásokat alkalmaztam: régi birtokvásári szerzõdésekbõl típus betûket írtam fel a táblára, amelyeket alaposan megfigyeltettem tanulóimmal; megismerkedtünk a régi hasonló jellegû okmányokban gyakran elõforduló latin kifejezésekkel mint:  anno, vicinus stb.; gyakorlatot végeztünk a régi szövegek olvasásával, és a cédulák összeállításának módozataival; gyakorlatot végeztünk [...] a szöveghû adatok kimásolásának módjával és formáival; mindezek mellett a biztonság kedvéért minden tanuló egy-egy kivonatot kapott, amelyen gépelt formában megtalálhatta a legfontosabb útbaigazításokat. [...]

1974-ben a szakos tanár dolgozatot állított össze Makfalva helyneveivel kapcsolatosan, melynek egy példányát átadta a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem filológiai karának levéltárához. Ezzel tudományos szempontból is értékes anyagot szolgáltattunk a szakemberek számára. [...]

Az alábbiak során [...] részletesen bemutatom a néprajz és folklór kollektíva tevékenységét, amelynek eredményeképpen sikerült létrehoznunk a makfalvi községi néprajzi múzeumot, amely hangsúlyozottan érezteti hatását a történelem és a rokon tárgyak tanításában.

Ezen csoportkollektíva feladatköre kiterjedt a néprajzi anyagok gyûjtésére, azok gondozására és rendszerezésére. E munkacsoport tevékenységé-ben az alábbi lényeges célkitûzések vezéreltek:

1. A helytörténeti, néprajzi vonatkozású tárgyi bizonyítékok összegyûjtése, tanulmányozása és rendszerezése. Ezek során figyelmünk középpontjában állott a helyi kerámia sajátos termékeinek, a forgalomból kivont mezõgazdasági szerszámoknak, építészeti díszítõ elemeknek, elavult háztartási felszereléseknek, népviselethez tartozó ruhadaraboknak és helyi népmûvészek alkotásainak összegyûjtése.

2. A szellemi kincs: balladák, szokások, népdalok, legendák, mondák, népmesék, közmondások, helynevek összegyûjtése, tanulmányozása és rendszerezése.

3. Községünk történetével kapcsolatos írott forrásanyagok: kéziratok, adománylevelek, birtokvásár-szerzõdések, statisztikai adatok, feljegyzések, könyvek, cikkek, feliratok, képek, fényképek összegyûjtése és rendszerezése.

Már kezdetben ott lebegett a kollektíva végsõ célkitûzése: egy iskolamúzeum berendezése. Erre a feladatra igyekeztem alaposan felkészülni és a csoport tagjait is felkészíteni. [...] A felkészülés során áttanulmányoztam az utóbbi idõben megjelent dokumentumokat, amelyek kihangsúlyozzák a haladó népi hagyományok ápolásának neveléstársadalmi jelentõségét. [...] Felhasználtam az utóbbi 5 évben a szakfolyóiratokban megjelent legfontosabb módszertani tájékoztatókat [F. D. itt elsõsorban a Tanügyi Újság és a Mûvelõdés hasábjain megjelent munkákra utal – Nagy Zsolt megjegyzése].

A néprajzi és folklór munkacsoport létrehozása azért volt szükséges, mert a történelem, irodalom, földrajz tanításában már rég éreztük hiányát egy helyi jellegû néprajzi dokumentációs sarok berendezésének, amelyet fölhasználhatunk a tanítás megszervezésében.

A humán módszertani bizottság 1969. november 15-én tartott ülésén hozott határozatában sürgette a néprajzi anyag gyûjtésének beindítását, mivel tudatában voltunk annak, hogy az szemléletessé, színessé teszi a humán tárgyak tanítását. Ez az idõpont egybeesett az Országos Pionír Tanács által meghirdetett kincskeresõ mozgalommal. Ami végérvényesen eldöntötte a tevékenység beindítását az a történelem tanítása által támasztott szükségletekbõl ered, a társadalomtudományok tanításának fellendítésébõl. [...]

1969 õszén gyûjteni kezdtük az elavult, forgalomból kivont hûbéri mezõgazdasági felszereléseket, a helyi kerámia jellegzetes termékeit és azon háztartási felszereléseket, amelyeket fokozatosan háttérbe szorított az iparosodás. 1970-re már annyi anyag gyûlt, hogy felmerült az iskolamúzeum létrehozásának gondolata. Az iskola igazgatósága segítségünkre sietett és a községi pártbizottság javaslatára rendelkezésünkre bocsájtották az új mûvelõdési otthon egyik 5x3 méteres termét. Hozzáláttunk a berendezéshez szükséges bútorzat (vitrinek, asztalok, polcok) beszerzéséhez, elkészítéséhez.

Segítségünkre sietett a szülõi bizottság is. A Len-üzem asztalosmûhelyében elkészítették a kiállításhoz szükséges vitrineket. [...] Miután minden már kéznél volt, hozzáláttunk a tárgyak megtisztításához, renoválásához és konzerválásához. Kezdetben nehezünkre esett a cseréptárgyak renoválása és rekonstruálása. Segítségünkre sietett Sárkány Lajos helyi fazekasmester, aki szakmai tanácsokkal látott el és bemutatta a kerámia töredékek összerakásának legcélravezetõbb módjait.

A kiállításon katonás sorrendben sorakoztak a tárgyak [...] A kiállítást már az elsõ napokban sokan megtekintették. Az osztályfõnökök szervezetten hozták el osztályaikat. Iskolánk valamennyi tanulója megfordult a múzeumban. A kör tagjainak szemé-ben a siker élménye csillogott. Heti 2-2 órás nyitási renddel indulhattunk, amely során a kör tagjai szolgálatot teljesítettek, a kalauz szerepét töltötték be és magyarázatokat fûztek az egyes tárgyak felfedezésének körülményeihez, rendeltetéséhez. Vezették a látogatók nyilvántartását és megjegyzéseit.

Az 1972-es év határkõ volt a kör tevékenységé-ben. Jelezte egy szélesebb körû tevékenység kibontakozásának kezdetét. Fokozatosan beérett a lehetõség egy községi jellegû néprajzi múzeum berendezésére. Kiterjesztettük a gyûjtést a környezõ falvakra is (Kibéd, Szolokma, Hármasfalu, Abod). Rövid idõ alatt megduplázódott az összegyûlt tárgyak száma. Újságírók, szakemberek lettek egyre gyakoribb vendégeink. A folyóiratokban, központi és megyei lapokban méltatásokat olvashattunk tevékenységünkkel kapcsolatban. 1972 nyarán a román televízió magyar nyelvû adásában félórás adást sugárzott az egybegyûlt néprajzi anyaggal kapcsolatosan. Vendégkönyvünkben egyre szaporodtak a lelkesítõ, elismerõ bejegyzések. [...]

Teltek az évek, és a terem ahová a tárgyakat kiállítottuk, kicsinek bizonyult. Felmerült egy többtermes, önálló helyiség berendezésének gondolata. A támogatás ezúttal sem maradt el. A helyi néptanács mindig jól állott középületek dolgában. 1974 februárjában rendelkezésünkre bocsájtották az 1812-13-ban épült úgynevezett Dózsa-házat, amely minden szempontból megfelelt egy terebélyesebb múzeum berendezésére. Az épület falai monumentálisak, és a benne található négy terem boltíves mennyezetével tág lehetõségeket nyitott a múzeum szakosítására. A bútorzat beszerzésénél a megyei szervek is segítettek, de a szülõi bizottság és a patronáló üzem is kivették részüket. Ez az épület ideális helyiség múzeum berendezésére. [...] négy teremben 5 részleget rendezhettünk be: kerámia részleg, elavult háztartási felszerelések, hûbéri mezõgazdasági szerszámok, népmûvészek alkotásai és egy állandó képtár.

A szakosztályokat azért csoportosítottuk a fentiek alapján, hogy könnyen áttekinthetõ legyen a tanulók, tanárok, látogatók és a történelem szakos tanerõk részére. Didaktikai szempontból ez volt a célszerû, a szemléltetés funkciói ezt így követelték meg.

A kerámia részleg tárgyait koronként csoportosítottuk: régi, õsrégi, múlt századi és jelenkori termékek. Ez a csoportosítás elõsegíti a kronologikus tájékozódást, de ugyanakkor az összehasonlítást is lehetõvé teszi, mert könnyen áttekinthetõ és a következtetések megfogalmazását valósággal feltálalja. [...]

A hûbéri mezõgazdasági felszerelések külön szakosztályt képeznek. Valamennyi leleten ott találjuk a keletkezés idejét. A faeke, borona, favilla, falapát, kõmalom, guzsaly, orsó, csörlõkerék felsorakoztatása, külön csoportosítása szintén didaktikai célt szolgált.

Külön részlegen állítottuk ki az elavult háztartási felszereléseket. [...] E részleg tárgyait is belsõ alcsoportokra osztottuk a könnyebb áttekinthetõség kedvéért. [...]

Külön kistermet rendeztünk be a helyi agyagmûvesség halhatatlan mestereinek, az agyagszobrászoknak, naiv mûvészeknek [...]

A népi szobrászat tõszomszédságában találjuk a hivatásos mûvészek termét [...]

A néprajzi jellegû iskolamúzeum elsõdleges szerepe és funkciója mindenekelõtt a történelem tanításában nyilvánul meg. [...] a múzeumban tartott órák a tantervben szereplõ tényanyag tanításával kapcsolatosak, rendes, szervezett tanítási órának számítanak és függetlenek a köri tevékenységtõl. [...]

A helytörténet ismeretével és általában a néprajzzal való foglalkozás iskolánkban jelentõs helyet foglal el. A szülõföld megismerése hozzájárul a környezet ismeretén kívül a szülõföld megszerettetéséhez. Megismerteti gyerekeinkkel a helység történetét, az elõdök áldozatos munkáját, foglalkozásukat, mûveltségüket, mûvészetüket. Tanulóink összehasonlítást tehetnek, láthatják a hatalmas fejlõdést, amelyet jelenünk mutat, betájolhatják a jövõt, melynek alkotói lesznek.

A helytörténeti kutatás sokoldalú munkát feltételez és évekre szól. Elsõdleges szerepe az ifjúság tudatformálása, nevelése, a hazaszeretetre való nevelés. De a gyûjtés eredményeként létrehozott néprajzi múzeum beszédes tanulságul szolgálhat az elkövetkezõ nemzedéknek is.

Szerény eredmények ezek. Hétköznapiak. Ahhoz viszont, hogy ünnepek is jöhessenek, elõbb ilyenekre is szükség van. S ha csak néhány diákot, felnõttet sikerül évenként rádöbbentenünk arra, hogy szépek ezek az értékek, s a mieink, tettünk valamit! [...]

Mi azt valljuk, hogy az iskola nemcsak tudásra, hanem emberségre is nevel. Úgy szeretnénk, ha a tõlünk kikerülõk éreznék, hogy gyökerük van, magukénak mondhatják mindazt, amit népünk évezredek során alkotott.

A Makfalva községi néprajzi múzeum megszervezése és mûködtetése, az iskolai történelemkör hozzájárulása az anyag gyûjtéséhez címû kéziratból válogatta és sajtó alá rendezte, bevezetõvel és jegyzetekkel ellátta Nagy Zsolt.


© Művelődés 2008