magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bartók Katalin, Farkas Zoltán, Svoboda Szilárd: Váczy Kálmán emlékezete


Születésének 100. évfordulóján Váczy Kálmán (1913. március 20., Abrudkerpenyes – 1992. május 12., Kolozsvár) ügyvédre és flórakutatóra emlékezett együttes ülésszakon az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi- valamint Agrártudományi Szakosztálya. A bemutatott dolgozatok legnagyobb része Váczy Kálmán pályafutásának azt a vetületét mutatták be, amelytõl õ valóban ismertté vált: a flórakutatót, a Románia flóráját ismertetõ, tizenhárom kötetes monumentális munka kulcsemberéét, de adalékok hangzottak el Váczynak a nagy nyilvánosság elõtt kevésbé ismert ügyvédi pályájáról, ezen belül az 1940. szeptemberi szilágysági románellenes atrocitások kapcsán népbíróság elé állított magyar civilek perében vállalt szerepérõl is. Ezeknek a dolgozatoknak a szerkesztett változatát közöljük a továbbiakban.

 

Váczy Kálmán életútja

A Váczy család, mint ahogy a helységre utaló neve is mutatja, a Magyarország területén levõ Vácról ered. Odavalósi volt id. Váczy Kálmán, aki Budapesten végezte iskoláit, majd a budapesti székhelyû Ganz–MÁVAG mûszerésze lett. Állása, fizetése jó volt, mégis úgy határozott, hogy Erdélybe költözik, miután az 1900-as évek elején Zalatnán és környékén erõteljes iparosítás indult. Ismert, hogy itt még a rómaiak idején bányásztak aranyat, ezüstöt, higanyt, rezet, de a fémek nagyipari feldolgozása, a nagy teljesítményû kohók építése a 19. század végére, a 20. század elejére esett. Az 1848-49-es véres események (Preszáka, Ompolygyepû) következtében, ezen a Mócvidékhez tartozó területen a magyarság száma erõsen lecsökkent. Az iparosításhoz azonban szakemberek kellettek, akik az Osztrák–Magyar Monarchia minden sarkából érkeztek. Közöttük volt nagyapám. Id. Váczy Kálmán is, aki elõször az abrudkerpenyesi, majd a zalatnai állami villanyközpont fõgépésze lett. A három Váczy gyermek már itt született, igazi erdélyi érzésû és szellemû neveltetést kapva.


Édesapám, Váczy Kálmán 1913. március 20-án született Abrudkerpenyesen. Elemi iskoláit Abrudbányán végezte magyar nyelven, a Horea gimnázium I.–IV. osztályát Topánfalván, a középiskolát a környék legjobb iskolájában, a gyulafehérvári Mihai Viteazul líceumban már románul végezte. 1930-ban elsõ nekifutásra sikeresen érettségizett, miközben a diákok közel 40 százaléka megbukott, mint napjainkban. Az érettségi oklevelébe beírták: „Elevul Váczy Coloman clasificat al 19-lea din 82 candidaþi reuºiþi” [Váczy Kálmán a sikeresen vizsgázó 82 végzõs közül a 19. legjobb eredményt érte el – szerk. megj.]. Gyulafehérvári, nagyon jól képzett tanáraitól elsajátított, magas fokú latin, görög, francia és német nyelvtudását egész éle-tében sikerrel kamatoztatta.

1930-ban beiratkozott a kolozsvári egyetem orvosi karára, de mivel nem tudta a tandíjat fizetni, néhány hónap után törölték az orvosi kar diákjai közül. A szülei nem tudtak anyagi segítséget biztosítani a Kolozsváron élõ két gyermeküknek (Váczy Margit is itt tanult tovább), annál is inkább, mert a fõgépész apa hónapokig nem kapott fizetést az akkori gazdasági világválság miatt. Így az alig 17 éves Váczy Kálmán nehéz körülmények között élt alkalmi munkákból, amíg összegyûjtött annyi pénzt, hogy beiratkozhatott a jogi egyetemre. Egyetemi tanulmányai alatt különbözõ ügyvédi irodákban dolgozott, nagy hasznát véve tökéletes román nyelvtudásának. 1934-ben befejezte a jogi egyetemet, 1936-ban megszerezte a jogi doktorátust, 1938-ban ügyvédi vizsgát tett, majd letette az államtudományi doktorátus összes szigorlatát, de a második bécsi döntés miatt felavatása elmaradt.

1940-ben járásbíró, államügyész volt, majd saját ügyvédi irodát nyitott, amely abban az idõben Kolozsvár egyik legjobban menõ irodája volt. Szakmai berkekben megbecsülést szerzett, alapos tudása, gerincessége, profizmusa, szónoki képessége közismert volt. Sok szegény embernek volt ingyenes ügyvédje, a Vakokat Gyámolító Egyesületnek ingyenes jogtanácsosa, igazgatósági tagja, a Transilvania bank ügyésze. Több zsidó ügyfelét segítette azokban a nehéz idõkben, családjukat bújtatta, a külföldre menekülésükhöz, vagyonuk mentéséhez papírokat szerzett. Akik túlélték, hálásak voltak, levelekben köszönték jóindulatát, emberségét. Emlékszem, hogy az 1950-es évek elején csomagot kaptunk egy túlélõtõl Amerikából, volt benne csokoládé, amit addig soha nem láttunk, nem ettünk, de nekem a legfontosabb és legcsodálatosabb ajándék egy rózsaszínû mûanyag fogkefe volt.

1941-ben megnõsült, felesége dr. Zachariás Lenke, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár bibliográfusa volt.

1944 nyarán megkezdte mûködését a hírhedt kolozsvári néptörvényszék, közismertebb nevén a népbíróság, bosszút lihegõ, jogi végzettség nélküli népi ülnökökkel. Amikor megkezdõdött az ún. ippi és ördögkúti vérengzések tárgyalása, a Magyar Népi Szövetség felkérését elfogadva, Váczy Kálmán elvállalta a vádlottak ingyenes védelmét. 1946 márciusában az ügyész halálbüntetést kért a vádlottakra, bár semmi közvetlen bizonyíték nem volt ellenük. 1948. július 12-én Váczy Kálmánt a néptörvényszéki beszédei miatt eltávolították az ügyvédi kamarából. Megvonták tõle az ügyvédi gyakorlat jogát, irodáját elrekvirálták. Így hattagú családjával az utcára került, kereset nélkül maradt és elkezdõdött a nyomor korszaka. Néhány hónap múlva, 1948. szeptember 1-tõl munkásként kapott állást és dolgozott két éven át a kolozsvári húsárúgyárban. Ezzel lezárult Váczy Kálmán elsõ élete, a jogászság. Sokáig rágódott jogász élete kettétörésén, kudarcán, de utólag is visszanézve, azt mondta, másképp nem tehetett.

Az átmeneti kényszerpálya biztosíthatta számára a túlélést, és itt kezdõdött második élete, amikor botanikus lett. 1948-ban ugyanis megalakult a Nyárády Erazmus Gyula által vezetett Flóra-kollektíva a 13 kötetesre tervezett Románia Flórája (Flora RPR/RSR) nagy jelentõségû növénytani mû megírására. Szerteágazó nyelvismerete okán Nyárády kérésére Váczy Kálmánt a Román Akadémia kolozsvári fiókja 1950. március 23-án alkalmazta. Elõbb rajzolóként (soha nem húzott egy vonalat sem), 1952-ben tudományos elõadóként, majd kutató-fõkutatóként dolgozott. 1958-tól érthetetlen okokból megvonták tõle a kutatói státust, s bár munkája semmiben nem változott, szerkesztõ, dokumentarista besorolásokat kapott, végül 1974-ben mint fõbibliográfust nyugdíjazták. Sérelmezte ezeket az adminisztratív besorolásokat, mert õ magas szintû tudományos munkát végzett, így többször fordult az akadémia vezetõségéhez ebben az ügyben, sikertelenül.

A botanikában autodidakta volt. Mint önéletrajzában írta, nem egyetlen egyetemi kurzus alapján ismerte meg a növények alak- és rendszertanát, nem 5-6 tanulmányi kiránduláson tanulmányozta a növények élõhelyeit, jellegzetességeit, mint ahogy ezt az egyetemi tanterv elõírja. A legkitûnõbb tanítómestere Nyárády volt, akivel 20 éven át egy szobában dolgozott, többszáz botanikai kiránduláson vettek részt a tengerparttól a magas hegyekig, így a természetben ismerhette meg a különbözõ növényfajok jellegzetességeit, és mindezt kiegészítette az eredeti nyelven (latin, francia, német és angol) tanulmányozott szakkönyvekkel.

Nyárády E. Gyula írta róla: „Váczy Kálmán ismeri a vonatkozó botanikai szakirodalmat, úgy hogy 28 kutató munkáinak ellenõrzését és átvizsgálását, az õ segítségével végezhetem. Az új fajok vagy formák latin diagnózisait a Flóra-kötetek részére õ végzi el (Addenda). Mindezt a legnagyobb szorgalommal és mondhatom lelkesedéssel, ami az én munkámra is serkentõleg hat.” „Senki nem tudta úgy a növények nevezéktanának törvényszerûségeit, mint Váczy Kálmán. És a szakemberek által újnak véltek leírását is csak Váczy Kálmán tudta klasszikus (latin) formába átültetni. Tanúskodnak errõl a Románia Flórájának vaskos (13) kötetei” – írta róla Nagy Tóth Ferenc 1992-ben.

De nem csak a Flórának készített latin diagnózisokat, hanem mindenkinek, aki hozzáfordult, algafajoktól elkezdve a virágos növényekig. Segítõkézsége határtalan volt, kollegái számára szakirodalmat fordított és értelmezett, a tudományos dolgozatokhoz kötelezõen hozzácsatolandó francia- és németnyelvû összefoglalókat is szívesen és megbízhatóan fordította.

Váczy Kálmán legelsõ tudományos dolgozata az utrechti (Hollandia) Taxon folyóiratban jelent meg, amely a világ legrangosabb nemzetközi nevezéktani folyóirata. Ez mind külföldön, mind belföldön megnyitotta közlései számára az utat. Összesen 80 tudományos dolgozata jelent meg külföldi és belföldi lapokban, szkédákat készített, recenziókat írt stb. 7 könyve jelent meg, jelenleg még két könyve vár megjelenésre a Kriterion kiadónál. Sajnos, a jelek szerint örökre elveszett a Dimitris Karakasse görög eredetû elsõ diplomás romániai orvos görög nyelven 1760-ban, Halléban megvédett doktori tézise. A könyv együttmûködés eredménye lett volna, a több száz oldalas görög szöveget Váczy Kálmán fordította le románra, terjedelmes elõtanulmányt készített hozzá, egy bukaresti egyetemi tanárnak pedig egy keretszöveget kellett volna hozzáírnia. Az egész anyag eltûnt Bukarestben. Kíváncsi vagyok, kinek a neve alatt fog megjelenni.

Váczy Kálmán 1992. május 12-én hunyt el Kolozsváron, a Há-zsongárdi temetõben nyugszik. Az általa annyira ismert és szeretett latin közmondások közül egy Horatius-idézettel zárnám: Non omnis moriar, vagyis: Nem halunk meg egészen… Az õ emléke is élni fog hátrahagyott munkáiban, és az emlékezetünkben.

 

A nevezéktani kiigazításoktól a hétnyelvű botanikai szótárig

Váczy Kálmán botanikai munkásságának nyomtatott hagyatéka három nagy csoportba osztható: florisztika-taxonómia, nevezéktan (nómenklatúra), valamint botanikatörténet.

Fontos megjegyezni, hogy õ azonosította a nemzetközi nevezéktan szabályaiban levõ hiányosságokat és pontatlanságokat, kiigazításait pedig tudományos dolgozatokban tette közzé. Ebben a témakörben mint volt jogász, jobban tudta értelmezni a szabályokat, e helyreigazítások jelentek meg elsõ dolgozataiban az utrechti Taxon folyóiratban. Miután ezek kedvezõ visszhangra találtak, ezzel kül- és belföldön egyaránt megnyíltak számára a közlési lehetõségek. Ilyen körülmények között jelentette meg könyvben a román nyelvre elõször lefordított és magyarázatokkal ellátott botanikai nevezéktani szabályzatot. (Cod internaþional de nomenclaturã botanicã ºi cod internaþional pentru nomenclatura plantelor cultivate. Ed. Academicã, Bukarest, 1974). Ez magába foglalja a botanikai nómenklatúra fejlõdését Teofrásztól, Dioszkoridésztõl és Pliniustól kezdõdõen Linnéig – aki elkészítette az elsõ nevezéktani kézikönyvet –, végigkísérve a kérdéskör fejlõdését az utóbbi nemzetközi konferenciákon közzétett adalékokig. Ugyanebben a témakörben említést érdemel még az indiai Hortus Malabaricus történetével és általa a nevezéktanra gyakorolt befolyásával foglalkozó, Kalkuttában 1980-ban megjelent dolgozata (Hortus Indicus Malabaricus and its importance forthe botanical nomenclature. IN: Botany and history of Hortus Malabaricus, Delphi, Calcutta, Oxford). Arról is szólnunk kell, hogy Váczy Kálmán készítette el a Péterfi István és Alexandru Ionescu által írt Tratat de algologie [Értekezés az algákról – szerk. megj.] címû kötetnek az algák nevezéktanára vonatkozó fejezetét. (Consideraþii de nomenclaturã algologicã, 1976).

Meg kell még említenünk a dák növénynevekkel foglalkozó négy dolgozatát, amelyek az Acta Musei Napocensis történelmi témákkal foglalkozó lapban jelentek meg 1968 és 1972 között. (Nomenclatura dacicã a plantelor la Dioscorides ºi Pseudo Apuleius).

Alapos latin nyelvtudását ismerve õt kérték fel a kolozsvári, craiovai, iaºi-i és konstancai Exicatta növénygyûjtemények szkédáinak elkészítésére.

Közel álltak hozzá a régi korok nagy botanikusai, Dioszkoridész (1529), Plinius (1669), Clusius (1583, 1601), vagy az 1800-as évek elején szintén latinul író Baumgarten (1816) és Rochel (1823, 1838), akiket eredetiben olvasott, de foglalkozott Méliusz Péter herbáriumával is. Váczy Kálmán írta meg latin nyelven a közelmúlt nagy botanikusai, Alexandru Borza (1971), C. C. Georgescu (1968), Nyárády E. Gyula (1966) nekrológjait, egyúttal a Taxon folyóiratban bemutatva ezek nemzetközi érdeklõdésre számítható munkásságát.

Váczy Kálmán botanikai munkásságának csúcsa a bukaresti Tudományos Könyvkiadó gondozásában 1980-ban megjelent 1017 oldalas Lexicon Botanicum Polyglottum (latino, daco-romanico, anglico, germanico, hungarico, rossicum), amelyet a botanikusok kivételes tudományos eseményként értékeltek. A szótár a klasszikus botanika 12 000 fogalmát, a növénytan hagyományos nyelvén, a latin nyelv betûrendjében sorolja fel. Értelmezi a szó eredetét, többnyire görögül, a szótárnak a nyolcadik, címlapon fel sem tüntetett nyelvén, ezt követi egy rövid, román nyelvû magyarázat, a különbözõ botanikai jelentések felsorolása, majd az angol, német, francia, magyar és orosz megfelelõk.

A szótárral – a szóösszetételeket is beszámítva – mintegy 25 000 fogalom fordítható le a hét nyelv bármelyikére és mivel egy-egy kifejezésnek több megfelelõje is lehet, a teljes anyag hozzávetõleges durva becsléssel (és a görög értelmezést nem számítva) kb. 200 000 adatot közöl. A szótárt Európa legnagyobb botanikusai recenzálták, értékelték és köszönték meg. A sok közül csak Rácz Gábor professzort idézem, ezt érzem a legtalálóbbnak: „Ez alighanem az emberiség történetében az utolsó ilyen monumentális alkotás, melyet egyetlen szerzõ írt, komputer nélkül” (Korunk, 1981). Így jogos és indokolt tehát a kutatók egyszerre elismerõ és becézõ gyakorlati megjelölése, amely a szótárt már születése pillanatától kezdve mint „a Váczy”-t  emlegetik.

 

Tizenhárom kötetes mű munkatársa

Váczy Kálmánt (Kálmán bácsit) egyetemista korom óta (1965) ismertem, többször is találkoztam vele a kolozsvári botanikus kertben levõ növénytárban. Beszélt nekem Nyárády E. Gyula akadémikus munkásságáról, a Románia Flórája szerkesztésérõl, az új fajok latin diagnózisairól. Látva botanikai érdeklõdésemet, szakmunkákat ajánlott és kölcsönzött nekem, több éven át. Tõle tudom, hogy a Románia Flóráját eredetileg 12 kötetesre tervezték, és abban 3700 növényfaj leírását szerették volna elhelyezni. Végül mintegy 3400, Romániában vadon termõ növényfajra szûkült a leírás, a munkából ugyanis kihagyták a termesztett növényeket. Szigorú kritikai válogatással használták fel benne a nagy botanikus elõdök – Heuffler (1858), Fuss (1866), Schur (1866), Baumgarten (1816), Brandza (1879, 1893), Grecescu (1898), Prodan (1923) stb. – mûveit, valamint minden résztanulmányt, leírást, adalékot, amelyek Románia flórájára vonatkoztak.

Váczy Kálmán hivatali kötelességbõl végezte a Flóra-kötetek szerkesztésének jelentõs részét. Õ készítette el a kötetek mutatóját (a 1952 és 1976 között megjelent 13 kötethez mintegy 270 oldalnyit) úgy, hogy az elsõ 10 évben vállalta a teljes névtelenséget. Neve szerkesztõként, szerkesztõbizottsági tagként csak 1962-tõl tûnik fel a VIII. kötettõl kezdõdõen, a XIII. kötet szerkesztõségébõl pedig saját akaratából lépett ki, szerkesztési nézeteltérések miatt, bár a 300 nyomtatott lapból 200-at egymaga készített el.

„Aki valaha is dolgozott kézikönyvek mutatójának összeállításán, csak az tudja valóban felmérni, mit jelent formailag is, de végsõ tartalom szempontjából is a lappangó hibák és következetlenségek feltárásában egy lelkiismeretesen elkészített mutató” – írja Váczy Kálmánról Szabó T. Attila (Korunk, 1981, 1. szám, 69. l.).

A Románia Flórája 25 évre kiterjedõ munkálatai közben új növényfajok és formák kerültek elõ, amelyeknek nemzetközi tudományos elismeréséhez 130 oldalnyi latin nyelvû diagnózissal (növényleírással) járult hozzá; ezek a kötetekhez csatolt addendákban jelentek meg. Váczy Kálmán a nagy Flóra-mû utolsó köteteinek megírásába is bekapcsolódott.

Váczy Kálmán összesen 651 oldalnyi szöveggel járult hozzá a Románia Flórája köteteihez, s ha még hozzá számítjuk a XIII. kötet általános betûrendes mutatóját is, akkor a sorozathoz fûzõdõ munkája egybevetve 771 lapnyi terjedelmet tesz ki. Ez a következõképpen oszlik meg: az I–XIII. kötetek indexei 10 lap, a III–XII. kötetek addendái – 552 lap, a XII kötetben a Gramineae (Pázsitfû-család) nemzetségeinek határozókulcsa és a Musaceae (Banán-félék) családjának Romániában elõforduló 3 fajának leírása – 7 lap, a XIII. kötetben 202 lap.

Váçzy Kálmán fõleg az új növényfajok latin diagnózisaival és a nómenklaturális változások bevezetésével járul hozzá a Románia Flórája sorozat tudományos színvonalának emeléséhez.

 

Nemzetközi elismertség

Nyárády E. Gyula, azzal is kifejezte megbecsülését Váczy Kálmán iránt, hogy a tudomány számára felfedezett új szederváltozatokat róla nevezte el (Rubus rhombifolius var. Váczyi, Nyár. 56; Rubus cuspidifer var. Váczyi, Nyár. 56)

Az 1964-es edinburghi nemzetközi nevezéktan-kongresszusra Váczy Kálmán 44 javaslatot küldött be a Nevezéktani Kódex módosítására, ebbõl 11-et elfogadtak, és ezek bekerültek a jelenleg is érvényes Kódexbe. Meghívták az 1974-ben, Lenin-grádban tartott kongresszusra is, ahol C. V. Morton (Smithsonian Institution, Washington) kérésére hozzájárult a Kódex 69-es paragrafusának a kiigazításához.

A nemzetközi botanika nagyjai elismerték munkásságát. A világ minden tájáról, különbözõ kontinenseken élõ 100 botanikussal állt szakmai levelezési kapcsolatban, tudományos eszmecsere, könyv és herbáriumi cserét folytatva velük. Ez a levelezés 14 iratgyûjtõt tesz ki.

A kalkuttai egyetem kutatóinak az újonnan felfedezett növények latin diagnózisait készítette el, ezek után 1985-ben felkérték, hogy vegyen részt az ottani botanikai tanszék doktori vizsgáztató bizottságában. Váczy Kálmán két angol nyelvû tézist véleményezett, egészített ki és adta rá igenlõ szavazatát. A rá jellemzõ módon a tiszteletdíját átutalta az Indiában épp akkor történt – a világsajtóban is megírt – nagy gázrobbanás áldozatainak támogatására.

Romániában is felkérték az 1970-es évektõl kezdõdõen, hogy nézze át nomenklaturális, botanikatörténeti, sõt taxonómiai szempontból is a megvédendõ botanikai téziseket. Ezt körülbelül 50 dolgozat esetében meg is tette, csak az nem jutott senkinek eszébe, hogy hivatalos referensnek is meghívják…

Még életében többen írtak munkásságáról, különösen az 1980-ban megjelent többnyelvû szótárának külföldi és hazai pozitív fogadtatása után (B. du Retz, Gorenflot, Stern, Staffleu, Tüxen). Magyarországról Soó Rezsõ, Boros Ádám, Priszter Szaniszló, a hazaiak közül Csûrös István, Rácz Gábor, Pázmány Dénes, Szabó T. Attila, Nagy Tóth Ferenc, Vita Zsigmond, Beke György, illetve G. Dihoru, I. Mititelu, Tr. Stefureac méltatta Váczy szótárát. Haláláról is megemlékezett Nagy Tóth Ferenc, Szilágyi István, Petre Danciu, Catinca Muscan, Beke György, a Román Akadémia Természetvédelmi Bizottsága méltatta a romániai botanika terén elért eredményeit. Neve megjelent a Budapesten 1997-ben kiadott Magyar Tudóslexikon A–ZS-ig címû, 1024 oldalt magába foglaló tudástárban is a 829. oldalon. Ezzel szemben nem említi õt Az erdélyi magyar biológusok tudományos munkássága a XX. század végén, 40 oldalas könyvrészlet (Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményei-rõl. II. k., Természettudomány. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2002), amelynek szerkesztõi között egykori méltatói is ott voltak. Vajon melyek voltak a válogatás kritériumai?

Váczy Kálmán talán mégis annak a stuttgarti egyetemi könyvtárból érkezõ hírnek örvendene a legjobban, hogy ott annyian használták már hétnyelvû szótárát, hogy az darabjaira esett.

Váczy Kálmán tagja volt a Romániai Botanikusok Egyesületének, a Román Akadémia Természetvédelmi Bizottságának, a máltai lovagrendnek és egyedüli romániaiként a Nemzetközi Növénytani Nevezéktani Társaságnak.

Az elismerésrõl szól az is, hogy a budapesti Széchényi Könyvtár felkért, engedélyezzük (szerzõi díjtól eltekintve) a poliglott szótár, a Nyárády akadémikusról, valamint a Pliniusról szóló könyveinek világhálós honlapra való feltöltését, ami meg is történt.




Váczy Kálmán adományai

Még életében a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Természettudományi gyûjteményének ajándékozta az 5000 ívbõl álló herbáriumát, amelyben számos ritkaság, fõleg a Hieracium és Rubus nemzetségbe tartozó fajok holotípusai, valamint a csere útján a francia Pireneusokból, Olaszországból és Észak-Afrikából stb. beszerzett növények is helyet kaptak.

A kolozsvári Akadémiai Könyvtárnak adta át 1985. november 26-án a 213. számú jegyzõkönyvvel a Románia Flórája 12 kötetében illusztrációként felhasznált 1680 növény képét.

A kolozsvári Akadémiai Könyvtárnak ajándékozta 1986-ban a Románia Flórája munkatársait bemutató, 125x115 cm nagy faliképet, valamint a Tordai-hasadék topográfiai térképét.

Halála után a kb. 50 jogi könyvbõl álló gyûjteménye az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez került. Ezek közül muzeális értékû például az Egyházjogtan (1871), a Magyar váltójog (1879), a Házasságkötés-jog (1883), a Magyar jogi lexikon (1900), a kötetek többsége azonban 1930 és 1948 közötti megjelent kiadvány.

Biológiai, botanikai könyveinek nagy része, kéziratai, a Nyárády-hagyatékból megmentett iratok, nem publikált könyvek kéziratai a Babeº–Bolyai Tudományegyetem botanika könyvtárába kerültek 1996-ban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Növénytára Könyvtárába, valamint a budapesti Széchényi Ferenc Könyvtárba jutott adományképpen minden megjelent könyvének egy-egy példánya, valamint megjelent dolgozatait tartalmazó kétkötetes összefoglalója. 

 

Váczy Kálmán önálló, illetve társszerzőként megjelent könyvei


C. Plinius: A természet históriája. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1973, 203 l.

Carl Linné (1707–1778) a természet rendszerezõje. Vallomás mûveirõl. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár. 1997, 152 l.

Váczy Kálmán, A. Ardelean, Bartók Katalin: Carl Linné (1707–1778). Viaþa, opera, destãinuiri. Risoprint, Kolozsvár, 1999, 202 l.

Váczy Kálmán – Bartha Sándor: Nyárády Erazmus Gyula, a természettudós. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1988, 158 l.

Váczy K., Csûrös I., Gh. Dihoru, Szabó T. A., O. Ratiu, Bartha S.:  Botanistul acad. E. I. Nyárády. Kéziratban.

Váczy K., C. Jugulescu,  Dimitris Karakasse: Poema medica (Versek az orvostudományról). Fordítás ógörögbõl és latinból, terjedelmes elõtanulmánnyal, kb. 300 l. Kézirat.


© Művelődés 2008