magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kuti Márta: Híres erdélyi magyarok (1000–1990). Augusztusi évfordulók


Soó Rezső (Székelyudvarhely, 1903. aug. 1. – Bp., 1980. febr. 10.): botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1947, r. 1951), Kossuth-díjas (1951, 1954). Középiskoláit Kolozsvárott végezte, 1925-ben a bp.-i tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Két éven át a berlini Collegium Hungaricum tagja. 1927–29-ben a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben adjunktus, 1929-ben rendkívüli egyetemi tanár, a debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetõje. Intézetével megalapította és 11 éven át vezette az Európa-szerte híressé vált debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, mely a hazai növényföldrajz és fejlõdéstörténet vonatkozásában is úttörõ. Florisztikai, geobotanikai és cönológiai kutatások mellett vegetációtörténettel, rendszertannal (fõleg orchideák), természetvédelemmel foglalkozott. 1940–44-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a Botanikus Kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. 1945 után egy évtizedig újra debreceni tanszékére került vissza. Ez idõ alatt lett az MTA Biológiai Osztályának elnöke, a debreceni egyetem dékánja. Már 1952 és 1955 között is elõadó a bp.-i egyetemen, 1955-ben pedig végleg a fõvárosba került. Ettõl kezdve nyugállományba vonulásáig (1969) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) növényrendszertani és növényföldrajztani tanszékének professzora, a Botanikus Kert igazgatója. Itt folytatta tovább 1963-ban megkezdett életmûvének, hatkötetes kézikönyvének megírását. Az utolsó kötet megjelenését (1980. dec.) már nem érhette meg. Hét évtizedet átfogó tudományos munkássága több mint 660 publikációt mutat fel, köztük 30 könyvet. Tárgykörük a botanika számos területére terjed ki; az említetteken kívül tan- és kézikönyvek, nómenklatúra, botanikatörténet, bibliográfia. – Fontosabb mûvei: Geobotanische Monographie von Kolozsvár (Debrecen, 1927); Floren und Vegetationskarte des historischen Ungarns (Debrecen, 1933); A Székelyföld flórájának elõmunkálatai (Kolozsvár, 1940); A Székelyföld flórája (Kolozsvár, 1943); Kolozsvár és környékének flórája (Kolozsvár, 1941–44); Az Erdélyi Mezõség flórája (Debrecen, 1949); Közép-Erdély erdei növényszövetkezetei és azok jellemzõ fajai (Sopron, 1948); A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve (I–VI., Bp., 1964–80); Magyar Flóra (Növényhatározó, II. köt. 4. kiad. Bp., 1968).

Serestély Béla (Malomvíz, 1883. aug. 3. – Arad, 1968. febr. 13.): költõ, író. A gimnáziumot elvégezve vasúti tisztviselõ lett. Már diákéveitõl munkatársa volt több magyarországi és erdélyi szépirodalmi folyóiratoknak (Elõre, Május). Verseket, elbeszéléseket és színdarabokat írt. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. A piski vasútállomás irodafõnökeként ment nyugdíjba. – Fõbb mûvei: Új hitem (versek, Bp., 1907); Örök rejtély (versek, Déva, 1922); Életé a diadal (1917–1956. Válogatott versek, Marosvásárhely, 1957).

Pergő Celesztin (Oroszfája, 1784 – Kolozsvár, 1858. aug. 4.): színész, színigazgató, vándorszínészetünk kezdõ korának Celesztin néven közismert alakja. 1809-ben kezdte pályafutását a kolozsvári színháznál, késõbb saját társulatával az egész országot bejárta. 1827-ben Pesten az Arany Hattyúban, 1831-ben pedig Balla Károllyal szövetkezve a Beleznay-kertben játszott. Hamlet, Macbeth (Shakes-peare); Moór Károly és Ferenc, Fiesco, Don Carlos (Schiller) alakítója. – F. m. A testvérgyilkos (színmû, Marosvásárhely, 1832); Toldi Miklós (színmû, bem. Kassa, 1835).

Bornemisza Anna (1630 körül – Ebesfalva, 1688. aug. 5.): Bornemisza Pál jenei kapitány, majd udvari fõkapitány leánya, 1650-tõl Apafi Mihály, a késõbbi erdélyi fejedelem felesége, akinek igen nagy befolyása volt férje elhatározásaira. A fejedelmi udvar és birtokok gazdálkodásáról vezetett részletes naplói, szakácskönyve Erdély korabeli gazdasági és társadalmi viszonyaira vonatkozólag fontos adatokat tartalmaznak.

Szatmárnémeti Sámuel, Szathmár-Németi (Szatmárnémeti, 1658. aug. 10. – Kolozsvár, 1717. dec. 17.): református teológiai tanár és filozófiai író. Tanulmányait szülõvárosában kezdte, 1675-ben Kolozsvárott, 1679-tõl Debrecenben folytatta. 1680-ban Utrechtben és Leydenben, 1682-ben pedig Franekerben tanult. Hazatérve a kolozsvári kollégium filozófiai professzorának nevezték ki. A karteziánus eszméket hirdette. 1693-ban II. Apafi Mihály nevelõjének hívták meg. 1695-ben visszatért a kollégiumba mint a teológiai tanszék tanára. Könyvtárát a kolozsvári kollégiumra hagyta. – Fõ mûve: Metaphysica Contracta (1696).

Papp József, Cs. Papp (Makó, 1858. aug. 10. – Kolozsvár, 1917. okt. 15.): irodalomtörténész. Pályáját újságíróként kezdte. 1886-ban Resicabányán lett tanító. 1888-ban Fiuméban az ottani felsõ leányiskola tanára és a Fiume c. lap szerkesztõje. 1892-ben Kolozsvárra helyezték, 1897-ben itt szerzett bölcsészdoktori oklevelet, késõbb az olasz nyelv és irodalomból egyetemi magántanár lett. Sokat fordított olaszból (Dante, Boccaccio, Goldoni). – Fontosabb mûvei: Dante lélektana a Divina Commediában (Kolozsvár, 1897); Garibaldi emlékezete (Kolozsvár, 1907).

Emőd Tamás (Berekböszörmény, 1888. aug. 11. – Nagyvárad, 1938. szept. 22.): újságíró, költõ. Jogot tanult a kolozsvári egyetemen. Elsõ versei 1906-ban A Hét c. lapban jelentek meg. 1906-tól 1914-ig Nagyváradon újságíró. A Holnaposok köréhez tartozott. Ady Endréhez bensõ barátság fûzte. 1914-ben Bp.-re költözött. Nagy Endrével a magyar kabaré megteremtésén fáradozott. 1917-ben a Belvárosi Színház dramaturg titkára, 1922-tõl az Andrássy úti Színház, majd a Blaha Lujza Színház, 1925-tõl 1927-ig ismét az Andrássy úti Színház mûvészeti, 1927-28-ban az Új Színház igazgatója. A könnyed dalok, franciás ízû sanzonok népszerû mestere. Mintegy 300 dalszövege és közel 80 egyfelvonásosa szerepelt a fõvárosi kabarék mûsorán. – Mûvei: Versek (Nagyvárad, 1911);  Ferenc Jóska ládájából (jelenetek, dalok, Bp., 1917); A magyar kabaré tízéves antológiája (Bp., 1918); Mézeskalács (daljáték, bem. 1923); Nótám, füttyöm, citerám (versek, Bp., 1926); Versek (Bp., 1939).

Haáz Ferenc Rezső (Szepesbéla, 1883. aug. 12. – Székelyudvarhely, 1958. aug. 30.): etnográfus. Képzõmûvészeti fõiskolát végzett Bp.-en, 1906-tól a székelyudvarhelyi református kollégium tanára. Néprajzi gyûjtéseinek tárgyi anyagából alakult ki a székelyudvarhelyi múzeum. Cikkei a kismesterségek és a népmûvészet anyagából szakfolyóiratokban jelentek meg.

Kőszegi Dénes (Nagylak, 1888. aug. 12. – Szeged, 1970. szept. 14.): analitikai vegyész, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár, a kémiai tudományok kandidátusa (1952). A kolozsvári tudományegyetem matematikai és természettudományi karán doktorált (1914). 1914–18-ban a kolozsvári, 1919–20-ban a bp.-i, 1921–34-ben a szegedi egyetem vegytani intézetében, 1935–47-ben a Szerves és Gyógyszerész-vegytani Intézetben dolgozott. 1933-ban magántanárrá habilitálták. 1938-ban intézeti tanár. 1944–63-ban tanszékvezetõ. Számos nemzetközi kémiai egyesület tagja. Fõleg a klasszikus kémiai analitika, gyógyszervizsgálat, a hazai cellulózgyártás vegyi technológiájának kidolgozása foglalkoztatta. Kb. 60 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Mûve a Qualitatív kémiai analízis (Szeged, 1951).

Pogány Móric (Nagyenyed, 1878. aug. 13. – Bp., 1942. júl. 4.): építész. 1895-ben Kolozsváron Pákey Lajos irodájában dolgozott, majd Pesten Tõry Emilnél. 1907-ben megnyerte a Batthyány-emlékmécses tervpályázatát, 1926-ban állították fel. Tõryvel és Györgyi Dénessel közös munkája volt a torinói világkiállítás magyar pavilonja (1911), mely a nemzeti stílus keresésével Lechner Ödön szelleméhez kapcsolódik. A sátorarchitektúrát mint õsmagyarnak tartott építõformát használta fel díszítésként; az Árpád-kori leletek stilizált motívumait alkalmazta. 1912-ben Tõryvel elsõ díjat nyert a bécsi Osztrák–Magyar Bank székházpályázatán, majd szintén pályázat alapján megbízást kaptak az Adriai Biztosító Társulat székházának felépítésére (1912–18). Az épület a szerkezeti elemek hangsúlyozásával, nyugodt arányaival már az új, korszerû építészet elõfutára. Jelentõs munkájuk a Nemzeti Színház pályaterve (1913), melynek kivitelezésére nem került sor. Számos lakóháztervén kívül fontosak Pogány városépítészeti elgondolásai (Lágymányos, 1930). Elkészítette az építészetoktatás reformját (Bp., 1919). Tollrajzainak kötete 1926-ban jelent meg Träume eines Baumeisters címmel.

Raffy Ádám (Vértes, 1898. aug. 14. – Bp., 1961. nov. 30.): orvos, író. Az orvostudományi egyetemet Bp.-en, majd Kolozsvárott végezte. 1921-ben Frankfurt am Mainban volt tanársegéd; 1924-tõl Aradon, majd 1938-tól Nagyváradon folytatott orvosi gyakorlatot. 1947-ben költözött Bp.-re. Novellái, versfordításai, orvostörténeti s orvostudományi dolgozatai különbözõ erdélyi, magyarországi és külföldi lapokban és folyóiratokban jelentek meg. Több filmforgatókönyvet és rádiójátékot is írt. – Fontosabb mûvei: A máglya (Giordano Bruno életregénye, Bp., 1936); A bölcsek köve (Paracelsusról; Nagyvárad, 1941); Erdélyi Szent Johanna (r., Bp., 1948); Vesalius (Az orvostudomány nagymestere; r., Bp., 1951); Két malomkõ (r., Bp., 1955); Ha Giordano Bruno naplót írt volna... (r., Bp., 1956). 

Bonyháti Jolán (Olthévíz, 1908. aug. 14. – Bp., 1984. jan. 15.): szerkesztõ, bibliográfus. 1944-tõl a székelyudvarhelyi Szabadság c. lapot szerkeszti, késõbb a bukaresti és a kolozsvári rádió magyar adásainak munkatársa volt. 1948–68 között az Állami Irodalmi és Mûvészeti Könyvkiadó (késõbb Irodalmi Könyvkiadó) nemzetiségi osztályát vezette. – Bibliográfiába foglalta Salamon Ernõ publikációit (1966), Asztalos István írásait (Abafáy Gusztávval, 1967) s a Korunk 1932–40 közötti költészeti anyagát (1967).

Kocsi (Kotsi) Patkó János (Derecske, 1763. aug. 15. – Kolozsvár, 1842. febr. 14.): színész, rendezõ. 1792-ben részt vett az elsõ, úttörõ munkát végzõ erdélyi színtársulat szervezésében, melynek 1793-ban vezetõje lett. Nevéhez fûzõdik a kolozsvári színház elsõ magyar nyelvû elõadása (1792. nov. 11.), az elsõ magyar Shakespeare- (Hamlet, 1794) és Schiller-dráma (Tolvajok, 1794) bemutatása. Több színdarabot fordított magyarra (Lessing: Emilia Galotti; Moliere: Kénytelenségbõl való orvos, 1804). Mint színész és rendezõ a realista játékmodor híve, Ruzitska operájához (Béla futása) írt szövege az elsõ magyar operaszöveg. Színészetelméleti jegyzetei – melynek töredéke maradt csak meg a kolozsvári unitárius kollégium könyvtárában – a felvilágosodás, különösen Lessing eszméit tükrözik. – Szerepei: Hamlet (ennek elsõ magyar ábrázolója), Odoardo (Lessing: Emilia Galotti), Brabantio (Shakespeare: Othello). – Mûvei. Színdarabok: A havasi juhászleány (bem., Debrecen, 1799); Forgács Balázs (bem. Kolozsvár, 1803) stb.

Molnos Dávid (Nagyajta, 1778 – Kolozsvár, 1836. aug. 16.): író, tanár. Tanult a kolozsvári unitárius kollégiumban, Bécsben és Jénában. 1802-tõl a kolozsvári unitárius kollégium tanára, 1812-tõl 1932-ig igazgatója. Több cikket írt az Erdélyi Múzeum 1815-ös és 1816-os évfolyamába, levelezésben állt Kazin-czy Ferenccel, Thuküdidészt is fordított. – Fõ mûve: A vallásnak a nemzetek sorsába való béfolyásáról (Kolozsvár, 1807).

Szecsey István (Szatmár, 1848. aug. 20. – Kolozsvár, ? ): gazdasági író, tanár. 1871-tõl segédtanító Debrecenben. 1873-tól magántisztviselõ, 1876-tól irodatiszt, 1880-tól a kassai gazdasági tanintézetnél intézõ volt. 1894-tõl a kassai, 1898-tól a kolozsvári gazdasági tanintézet (utóbb akadémia) tanára 1912-ig. – Fõ mûvei: A kassai magyar királyi gazdasági tanintézet kuhlandi tehenészete (Kassa, 1882); Mezõgazdasági részletes növénytermelés (Kassa, 1897).

Bálint Zoltán (Temesvár, 1898. aug. 21. – Kolozsvár, 1978. dec. 29.): pszichológus, szakíró. A kolozsvári tudományegyetemen orvostudományt, lélektant és mûvészettörténetet hallgatott. Tisztviselõként, majd tudományos kutatóként dolgozott. Részt vett a kolozsvári Lélektani Kutató Társaság alapításában. 1948–49-ben a kétnyelvû Clinica et Laboratorium c. orvosi lapot szerkeszti. 1935-ben bekapcsolódott a Gusti professzor vezetésével mûködõ falumonográfiai munkálatokba. A bukaresti csoportok számára tanfolyamot szervezett. A két világháború közötti években lélektani és szociál-pszichológiai vonatkozású cikkei jelentek meg A Hírnök, az Erdélyi Iskola és a Clujul Medical c. lapban, majd a II. világháború után a Korunk, a Clinica et Laboratorium és A Hét hasábjain publikált.

Gedő József (Abrudbánya, 1778. aug. 21. – Kolozsvár, 1855. aug. 29.): politikus, irodalombarát. Kolozsvári jogi tanulmányait apja halála után (1800) abbahagyta, és átvette a rá hagyott földbirtok vezetését. 1848-ban regalista a fõrendiházban. Négyezer kötetes könyvtárát a kolozsvári unitárius kollégiumra hagyta.

Jósika Sámuel (Salzburg, 1848. aug. 23. – Kolozsvár, 1923. jún. 4.): szabadelvû párti politikus, miniszter, nagybirtokos. 1885-tõl 1888-ig Kolozs vármegye és Kolozsvár fõispánja. 1888-tól az Erdélyi Gazdasági Egyesület és az Erdélyi Római Katolikus Státus elnöke. 1891-tõl képviselõ. Az egyházpolitikai törvényjavaslat tárgyalásakor, 1894-ben lemondott hivataláról, 1895. jan. 18-tól 1898. jan. 20-ig a Bánffy-kormányban a király személye körüli miniszter. 1910-ben a fõrendiház alelnöke, 1912-ben elnöke lett. 1919 után erdélyi birtokára költözött. 1922-23-ban a romániai Országos Magyar Párt elnöke.

Haraszti Gyula (Kolozsvár, 1858. aug. 25. – Bp., 1921. júl. 15.): irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1903). 1880-ig a bp.-i, 1882-ig a kolozsvári egyetemen tanult, tanári, Bp.-en 1891-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1883-tól nagykállói, 1884-tõl nagyváradi, 1887-tõl kassai fõreáliskolai tanár. 1889-90-ben Párizsban tartózkodott. 1892-tõl a modern francia irodalom magántanára a bp.-i egyetemen. 1895-tõl a kolozsvári, 1909-tõl a bp.-i egyetemen a francia irodalom tanára. 1906-tól a Kisfaludy Társ. tagja. Eleinte a magyar, késõbb fõként a francia irodalommal foglalkozott. Több külföldi, fõleg francia – munkát fordított magyarra. Fontosabb mûvei: Csokonai Vitéz Mihály (Bp., 1880); A naturalista regény (Bp., 1886); Moliere élete és mûvei (I–II. Bp., 1897); Corneille és kora (Bp., 1906); Edmond Rostand (Bp., 1912); Hogy írtak és beszéltek a régi franciák? (Bp., 1920.)

Fenichel Sámuel (Nagyenyed, 1868. aug. 25. – Stephansort, Új-Guinea, 1893. márc. 12.): régész, néprajzi és természettudományi gyûjtõ. Szülõvárosának gimnáziumában Herepei Károly indította régésznek, 1888-tól a bukaresti állatorvosi fõiskola preparátora, 1889-tõl ugyanitt a román régészeti múzeumban dolgozott. Dobrudzsai ásatásain ismerkedett meg A. Grubauer müncheni ornitológussal, 1891-ben új-guineai gyûjtõútra indultak együtt. Fenichel ott egyedül maradt és haláláig az Astrolabe-öböl környékén néprajzi, kisebb részben természettudományi anyagot gyûjtött. A bp.-i Néprajzi Múzeum 7000 tárgyból álló gyûjteményét õrzi.

Vendég Vince (Kéménd, 1903. aug. 27. – Marosvásárhely, 1974. júl. 7.): orvos, egyetemi tanár. Oklevelet a pécsi egyetemen szerzett (1928). Már hallgatóként az egyetem Pekár Mihály vezette Élettani Intézetében dolgozott. Kutatásai a szénhidrát- és a zsír-anyagcsere kölcsönhatásaira, valamint azok inzulinnal történõ befolyásolhatóságára irányultak. 1936–40-ben a pécsi egyetem fül-orr-gégészeti klinikáján dolgozott s szakképesítést szerzett. 1940–46-ban a kolozsvári egyetem Gyergyai Árpád vezette fül-orr-gégészeti klinikáján volt adjunktus. 1946-tól 1971-ig, nyugdíjazásáig Kolozsváron, ill. a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Fõiskola fül-orr-gége klinikáján volt egyetemi tanár. Fõ kutatásai általában a fül-orr-gégészeti megbetegedések kórtanára terjedtek ki. A herpes zoster oticusra vonatkozó megállapításaiért a Román Tudományos Akadémia külön laboratóriumot bocsátott rendelkezésére.

Szőcs Endre (Csíkcsekefalva, 1908. aug. 29. – Kolozsvár, 1977. aug. 4.): református lelkész, teo-lógiai tanár. Teológiai tanulmányait Kolozsvárt, Aberdeenben, Edinburghban, Lipcsében folytatta. Bibarcfalván, Szederjesen, majd Vajdaszentiványon volt lelkész. 1952–1974 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ószövetségi tanszékének professzora volt.

Kendi Ferenc (? – Gyulafehérvár, 1558. aug. 31.): erdélyi nagybirtokos, fõnemes. 1534-ben Gritti elfogatásának egyik szervezõje. 1540-ben Majlád Istvánnal együtt Szapolyai János király ellen támadt, ezért Magyarországra számûzték. Izabella idejében kegyelmet kapott, majd 1553. ápr. 3-án Dobó Istvánnal együtt Erdély I. Ferdinánd által kinevezett vajdája lett. 1556. júl. 6-án visszahívta Lengyelországból Izabellát, utóbb azonban egyre inkább szembekerült a központi hatalom erõsítésén munkálkodó királynéval, aki végül is megölette.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008