magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sándor Ferenc: Kerekasztal-beszélgetés a folyóirat jövőjéről


A tárlat megnyitóját követõen zajlott le a pincegalériában az a Hogyan tovább, Mûvelõdés? címû kerekasztal-beszélgetés, amelybõl az alábbiakban közlünk szerkesztett részleteket, utána következnek a külön megírt hozzászólások, kapcsolódó írások.

 Kántor Lajos, író, kritikus: „A Mûvelõdés egyfajta transzmissziós szíj és kapocs kellene hogy legyen – részben volt is, azt hiszem, és ezt talán még tudatosabban kellene folytatni – a tömegkultúra, a tömegmûvelõdés és az úgymond, magas kultúra között. A kórusok számára, a bábosok számára, az amatõr színjátszók számára anyagot kell adni, de attól óva intenék, hogy a Megéneklünk, Romániához képest egy teljesen más szellemû, de ugyanilyen jellegû lap legyen, vagy annak egy nagyon nagy része legyen a lapban. Az, hogy az irányítás szempontjából elméleti, részben gyakorlati tanácsokat adjon a lap ezeknek a csoportoknak a számára, ez nagyon fontos. De hogy szövegeket közöljön, és ez eluralkodjon – mert volt egy ilyen szakasza a Mûvelõdésnek, egy idõben akarattal, aztán akaratán kívül, amikor a Megéneklünk, Románia lapja lett –, tehát hogyha ezt csinálja a lap, akkor szereptévesztésben lesz. Mert ezt egyéb kiadványokkal kell szolgálni, tehát ezeknek az együtteseknek nem szabad akár más szellemiségû, ilyen tömegeknek szóló kórusokat, ilyen-olyan darabokat közölni, s azzal tölteni a lapot, mert akkor értelmét veszti a folyóirat. Azt viszont nagyon fontosnak érzem, hogy tényleg közvetítse azt, ami nehezebben jut el ezekhez a szórványbeli kulturális autonómiaszigetekhez; tehát el kell juttatni hozzájuk közérthetõbb és emészthetõbb formában azt, ami akár itteni, akár máshol megjelenõ folyóiratokban, vagy elméleti szövegekként olvashatók, amelyek vonatkoznak a mûvelõdési életre, illetve a tömegmûvelõdésre is. Én azt gondolom, hogy ez volna igazán az egyik újdonság, amit részben korábban is próbált a lap, de sokkal tudatosabban lehetne mûvelni, és akkor kapja meg igazán a helyét a Mûvelõdés. Én nem hiszem, hogy a Korunkkal kellene konkurálnia a Mûvelõdésnek, mint ahogyan nem kellene konkurálnia vagy harcban lennie akár bizonyos heti- vagy napilapok mûvelõdési rovataival. Tehát a maga helyét kell megtalálnia, illetve ahogy részben megtalálta, azt kell folytatni. Nem hiszem azt sem, hogy szabad lenne közelíteni – bármilyen heroikus dolog, hogy megjelenik a Kalotaszeg címû lap –, de hát Isten õrizzen s Isten õrizze meg a Mûvelõdést a jövõben, hogy erre a szintre jusson le, hogy helyi jó szándékú tanítók, mit tudom én kicsodák, mûvelõdési munkások lapja legyen.”

Kötõ József, színháztörténész: „(…) Ha megnézzük a Mûvelõdés 65 éves történetét, körülbelül három fejezet jellemezte ezt a korszakot. Egyik, amikor kényszerbõl ideológiai szócsõ volt, majd késõbb kényszerbõl egy olyan kultúrának a tárháza, a Megéneklünk, Románia korszakában, amit nem kívánunk vissza; és volt egy olyan korszaka, ami viszont modellértékû lehet a mában is, és ez a Vistai András Jánoséknak a szerkesztésében megjelent Mûvelõdés, ami tulajdonképpen identitásõrzõ folyóirat volt. Gondoljunk csak vissza, hogy milyen rovatai voltak: átfogta az egész erdélyi magyar mûvelõdést a közmûvelõdéstõl a magas kultúráig, a képzõmûvészetig, a könyvkiadásig, az irodalomig, s így tovább külön-külön rovatokban. Akkoriban a nyelvészeti rovatot Szabó T. Attila jegyezte, a történelmi rovatot Egyed Ákos, Benkõ Samu és így tovább, a néprajzit dr. Kós Károly néprajzkutató vezette, és ezek a szakemberek az akkori kultúrának a csúcsai voltak. Ezt kellene elsõsorban átvenni és végiggondolni, hogy a szerzõk ne esetlegesen közöljenek, akik éppen betoppannak a szerkesztõségbe, vagy valamilyen módon hozzájutunk az írásaikhoz, hanem a szerzõgárdának és az állandó munkatársi gárdának a kialakítását szervezni kéne, mert minõséget csak így tudunk biztosítani. Persze, beemelhetõ-e egy az egyben ez a korábbi rovatszerkezet? Én ezt átvenném! Átvenném, mert ez biztosít egy olyan keresztmetszetet a kulturális állapotról, amely könnyen követhetõ, könnyen szerkeszthetõ, és hiteles képet tud közvetíteni. Átemelhetõ-e viszont egy az egyben tartalmilag? Úgy gondolom, hogy itt kellene alapvetõ szemléleti váltást végrehajtania a Mûvelõdésnek, hiszen a mai kultúra végzetesen szétszakadt egy elitkultúrára és egy tömegkultúrára, és a tömegkultúráról nem kell elmondanom, hogy az milyen színvonalat jelent. De ugyanakkor még felhívnám a figyelmet egy másik szétszakadásra, arra, hogy a Gutenberg-galaxisból kiléptünk és átléptünk a digitális érába, ami – és erre kellene figyelnie a Mûvelõdés szerkesztõségének – alapvetõen átstrukturálta az olvasói szokásokat, a kultúrafogyasztás szokásait. Ma már online-változatokat olvasunk, utazás közben hangos könyveket hallgatunk, de semmiképpen sem ülünk le otthon papucsban a fotelünkbe olvasgatni. Tehát azt is figyelembe kell venni, hogy miként alakult át a kultúra palettája, és ehhez is alkalmazkodni kell, a rovatokat ezek szerint a szempontok szerint kell új tartalmakkal megtölteni. A magyar kultúra Erdélyben az önszervezõdõ alapon mûködõ együttesek kezében van, ezeknek a létét és a munkáját kell segíteni az olyan gyakorlati dolgokkal mint a jogi bejegyzés, a könyvelés, a pályázatírás. A gazdasági és vállalkozói szféra meg tudja határozni azt a közeget, amelyben a Mûvelõdésnek dolgoznia kell, el tudnám képzelni ennek a rétegnek a bevonását, a megszólítását, mert a kultúrát mindenkor a középosztály tartotta el. Rá lehet ébreszteni tehát a középosztályt arra, hogyan válhat a kultúra fenntartójává. Olyan világot élünk, amelyben ötévenként kicserélõdnek a szakmák, nagyon-nagyon fontos lenne, hogy nagy teret teremtsünk a felnõttképzésnek, arról nem is beszélve, hogy a felnõttképzésben nagyon sok pénz van, amely akár a folyóirat fenntartására is elegendõ forrást biztosíthat. Szerintem az elitkultúra és a tömegkultúra közötti szakadékot átjárhatóvá lehet tenni. Talán ez lenne a legnagyobb feladata a mai Mûvelõdésnek, hogy tágítsa a tömegkultúra és az elitkultúra átjárhatóságát, hogy minél nagyobb tömegeket tegyen elitkultúra-fogyasztóvá.”

Guttmann Szabolcs, építész: „(…) Köztudott, hogy az épített örökség a meglévõ életnek a tükörképe. (…) Ilyen szempontból az elmúlt húsz év nem túlzottan kecsegtetõ, ami a hagyományos értékek gondozását, valamint az új urbanisztikát illeti. Ebben egyértelmûen a mûvelõdésnek mint fogalomnak a kereteit kellene valahogy feszegessük: a mai és a leendõ embernek miért kell tönkretennie a házát, azt a még fennmaradt egy-két parasztházat, amelyrõl szégyenkezik, hogy még nem volt pénze lebontani és átépíteni? Tehát itt akkora mentális gubancok vannak, hogy ha ezekrõl nem beszélünk, akkor az örökség még meglévõ darabjai eltûnnek. (…) Sajnos, kevés a jó példa. (…) Mi, szakemberek állandó harcban állunk egy olyan adminisztrációval, amely nem érti meg, hogy miért kellenek stratégiák, és lehet, hogy ezekrõl a stratégiákról tényleg nagyon komolyan kellene beszélnünk. Kós Károly olyan volt, hogy az elképzeléseit le is tudta írni, ez maga egy csoda. Nagyon kevés építész képes erre, de rengetegen keresik a kommunikációs lehetõségeket, és akkor közösen a kommunikációs szakkal mentesíthetjük a tollforgatástól az építészeket, és munkát adunk a média szakembereinek, hogy tényleg azokat keressék meg, akikkel érdemes elbeszélgetni. Utána pedig már azon múlik, hogy hogyan jut el ez mindenkihez, például egy kis község polgármesteréhez, aki valamit kezd az épített környezet felvállalásával. Ha ezt nem tesszük meg, önmagunk alól húzzuk ki a szõnyeget, meglesznek a könyveink, felrakjuk a polcra, de ötezer év múlva a régész azokat a roncsokat találja majd meg, amelyeket az elmúlt húsz esztendõben produkáltunk. És itt lehetne egyetemi szinten, nyári egyetemi szinten felkelteni az érdeklõdést, hogy felkutassuk ezeket az értékeket, beszéljünk róluk, bemutassuk õket. (…) És ha van egy-két sikertörténet, azokat tényleg érdemes ebben a lapban terjeszteni. (…) Az interdiszciplinaritás nagy elõnye ennek a lapnak, ezt ki lehetne használni, lehet, hogy ebben is lehetne elõrelépni.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke: (…) A Mûvelõdés eddig egy úgynevezett átmentõ helyzetben volt, és ebben a helyzetében is nagyon jó kulturális minõséget tett le az asztalra. Ez nagyon fontos. (…) A Mûvelõdésnek növelnie kell elsõsorban a bázisát, azokat az embereket, akiknek akar mondani valamit. Nagyon jó ötlet volt, hogy az épített örökségrõl beszéljünk, olyasmirõl, amivel nem foglalkoztunk eleget. Ehhez emberek kellenek, ehhez infrastruktúra kell, de ez nekünk, a tulipános zászló alatt állóknak a dolga. (…) Én úgy gondolom, hogy a Mûvelõdés eddig is jó úton haladt, továbbra is jó úton fog haladni, s hogy az EMKÉ-nek a tudása és az ázsiója összekapcsolódik a Mûvelõdéssel, szerintem ez pluszt fog hozni, és még nagyobb lendületet fog hozni. Hogyan tovább? Csak elõre és csak a fejlesztés felé! Nekünk ez nagyon fontos bástyánk, amit nem adhatunk fel. (…)

H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója: A múlt kapcsán még egy emberrõl azt hiszem beszélnünk kell, õ pedig Kovács János. A Mûvelõdés fõszerkesztõjeként tulajdonképpen õ az, aki folytatta a Vistai András János vágta csapást egy már jól összehozott szerkesztõséggel, nagyon sok jó munkatárssal. Persze könnyû volt a Mûvelõdésnek jó munkatársakkal dolgozni, Szabó T. Attilával, Egyed Ákossal, történészekkel, néprajzosokkal, mert akkoriban ezek a szakemberek nemigen közölhettek másutt. Persze hogy szívesen közöltek a Mûvelõdésben, és biztosították a színvonalat. Azért tartom fontosnak errõl szólni, mert a Vistai András János korszaka öt év, a Kovács János jó korszaka tíz esztendõ, márpedig ez nem lebecsülendõ. (…) Kovács Jánosnak tudhatjuk be, hogy kicsit az urbánus kultúra felé figyelt, András János pedig a népi kultúra elõtérbe hozásában jeleskedett, és nyilván nagyon jó volt lapszerkesztõként, õ volt a legjobb, legkoncepciózusabb fõszerkesztõje a Mûvelõdésnek mind ez ideig. (…) Ami viszont a jövõt illeti, abban száz százalékban egyetértek Kötõ Józseffel, hogy igenis a világhálót ki kell használni, de nem úgy, mint eddig, hogy a honlap tartalma követte a nyomtatott lapot, hanem valószínûleg meg kell fordítani a sorrendet: az online olyan portál kell hogy legyen, amely megfelel a mai olvasói igényeknek. Különben a lap menthetetlenül a „tanító bácsik” lapja marad, mert aki nem „tanító bácsi”, az másutt közöl, tehát egyfajta degradálódás lesz a vége. Eddig még valamennyire ezt elkerülte a lap. A másik, amin gondolkodni kell: az elmúlt két évtizedben mûvelõdésszervezõ is volt a lap. Hogy ezt érdemes-e, kell-e csinálni vagy nem, az idõ mit szól ehhez? A lap mindenképpen egyfajta kultúraterjesztést, missziót, összegyûlési alkalmakat szolgáltatott, ezeken is nyilván gondolkodni kell. A lényeg, hogy ne elégedjünk meg az András János-mítosszal. Meg kell nézni pontosabban, alaposabban, hogy mit termelt ki ez a lap hasznosat, érdemlegeset, továbbvivõt az elmúlt 65 esztendõben, és más online-sajtóra figyelve kéne kitalálni azt, hogy miként lehet megszólítani egy harmincas olvasót, mert nyomtatott folyóirattal egészen biztosan nem lehet.”

Miklosovits László grafikusmûvész, Albertirsa: „(…) Szeretném, ha a híd-emberkék, mint jómagam is, akik nagyon szívesen jönnek ide, akik nagyon szívesen tartják az ottani magyar–itteni magyar kapcsolatot és valamiféle színt hoznak ebbe a képbe, ezt a kapcsolatot a továbbiakban is megtartanánk, sõt bõvítenénk. (…) A világhálós üzemelés interaktív módon, tehát oda-vissza alapon mûködjön, hiszen egy fiatal számára jó, ha bele tud szólni, ha véleményt tud mondani, ha elmondhatja a saját kis személyes tapasztalatát. Ha a lap ilyen módon kerül fel a világhálóra, és nyitott lesz, beszélgetõtársakat talál, akkor el lehet érni azt a korosztályt, amelyet valamilyen módon meg kell nyerni.”

Tóth-Guttman Emese, a Romániai Dalosszövetség elnöke: „(…) Egy hatalmas út tárult elénk az elmúlt két évtizedben, amit drága édesapánk, Guttman Mihály álmodott meg és indított el: az Éneklõ Erdély. Az Éneklõ Erdély megvalósítása a Mûvelõdés lapban is gyakorta jelen volt, ami arra kötelez a továbbiakban mindannyiunkat, hogy a legnagyobb élõ közösség, a Dalos Szövetség asztalán is ott legyen. Elhangzott, hogy van épített örökség, hát van hangzó örökség is, ami nem csak a magyar nyelv további megtartását jelenti, hanem ezen belül a zenei anyanyelv megtartását is. Ezt nagyon jól szolgálná a lap online-változata. A kórusok gyakran kérik a kottaanyagot, milyen hasznos lenne, ha élõben mondhatnánk el a számítógépen, hogy a kottákat hogyan használják, hogyan értelmezzék. A Mûvelõdésnek a továbbiakban bizonyos szakmai tanácsadással is foglalkoznia kell, de véletlenül sem úgy, hogy egy tanító bácsit vagy egy kezdõ kántort oktatunk ki, mert arra megvannak a megfelelõ intézmények, azt viszont jelezni kell, hogy a különféle képzõk hol mûködnek, hogy az érdeklõdõk eljuthassanak oda. Ilyen hely Tordaszentlászló, de Székelyföldön, valamint Szilágysomlyón is van ilyen kezdeményezés. Az interdiszciplinaritás révén olyan szakembereket tudnánk megszólaltatni, akik a lap szerkesztõségi tanácsának a tagjai, és ezt felvállalják.”

Széman Péter, az EMKE megbízott elnöke: „(…) Az internet adta lehetõségeket valóban ki kell használni, de ettõl a lap még legyen kézbe vehetõ és illatos. Mert én szeretem, hogy amikor a lapot a kezembe veszem, annak friss nyomdaillata van. A lap mûvelõdésszervezõ szerepét tovább kell vinni, és ebben az EMKE nagyon jó partner lehet. A Mûvelõdés kiállításokat, könyv- és lapbemutatókat vitt el sok helyre, ezt folytatni kell, és ennek a fõ letéteményese az EMKE, amely a saját hálózatán keresztül segíteni tudja a mûvelõdésszervezést. Hogy el kell-e menni a népi kultúra felé? Elmondhatom, hogy a legkeresettebb számai a Mûvelõdésnek a diákszínjátszóknak szóló szöveggyûjtemények voltak, ezekbõl tudtam a legtöbbet eladni, mert minden kicsi faluban akarnak elõadást tartani, kapóra jött tehát a szöveggyûjtemény. A Gitáriskola c. külön kiadványt is nagyon szeretik. Mellékletként ezek a tartalmak nagyon fontosak, akárcsak az épített örökséggel foglalkozó, illetve a kórusoknak szóló majdani anyagok.”

Szabó Zsolt, ny. egyetemi docens: „(…) Elhangzott, hogy milyen fontos az EMKE és a lap együttmûködése. Én csak nagyon óvatosan és nagyon szerényen azért hadd mondjam azt, hogy eddig sem rajtunk múlt. Az, hogy ez nem jött létre, ez nem az én és nem a szerkesztõség mulasztása volt. Sajnos, volt egyfajta feszültség a kezdet kezdetén, és nagyon fontos, hogy ez elsimuljon, mert azt hiszem, hogy az EMKE és a Mûvelõdés egy ága az erdélyi magyar kultúrának, ami semmiképpen sem szabad belterjes, csak saját gondjainkkal foglalkozó legyen, hanem tényleg legyen meg bennünk az a fajta nyitottság, hogy befogadunk máshonnan is, és szíves-örömest tanulunk. (…)”

Orbán István képzõmûvész, a kolozsvári Báthory István Gimnázium rajztanára: „(…) Az elmúlt húsz évben mûködtünk együtt szorosabban a Mûvelõdéssel olyan formában, hogy a kezem nyoma többször is ott maradt a Galéria rovaton. Nem belsõ vagy külsõ munkatársként, hanem teljes önszorgalombó, mert úgy éreztem, hogy idõnként képzõmûvészeti eseményeinkbõl és múltunkból is jelezni kell olyasmiket, amelyek ha nem jelennek meg a Galéria rovatban, végképp feledésbe merülnek. Mert a képzõmûvészeti kiállítások az utóbbi idõben sokszor csak a kiállítás-megnyitókra szorítkoznak. Ugyan az Erdélyi Mûvészet c., háromhavonta megjelenõ folyóirat lapszámaiban sok minden megjelenik, de sok mindenre már nem jut hely, a Szabadság hála Istennek rendszeresen szokott tájékoztatni a rendezvényekrõl, de más formában is meg lehet ezeket közelíteni, és olyan részleteket is kell taglalni, amelyek sokunkat érdekelnek. A Galéria rovatnak a Mûvelõdésben nagy hagyománya volt, a lap valamikor havonta szervezett kiállításokat (…), én remélem, hogy ezt a továbbiakban is lehet folytatni, mert különben olyan örökségünk fog eltûnni, amiért kár lenne, aminek a létét jelezni kell. Én rajtam nem fog múlni, szívesen írok a lapba, és a kiállítások lebonyolításában, az iskola, a város képzõmûvészeti értékeinek feltárásában is szívesen mûködök együtt a jövõben is. Úgy gondolom, ez közös érdekünk.”



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008