magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kuti Márta: Híres erdélyi magyarok (1000–1990). Szeptemberi évfordulók


Rudnóy Ferenc, Ruff (Nagykároly, 1883. szept. 2. – Eger, 1941. aug. 1.): építészmérnök. Tanulmányait a bp.-i mûegyetem építészmérnöki karán végezte. Az erdélyi háromszöghálózat fejlesztésén dolgozott. 1914–1918-ban részt vett az I. világháborúban, 1921–1929-ig az országos felsõrendû szintezés, 1929-tõl haláláig az egri földmérési felügyelõség vezetõje volt. Az önálló magyar országos felsõrendû szintezés megszervezésével kimagasló érdemeket szerzett. A magyar királyi háromszögelõ hivatal országos szintezése (Magy. Mérnök és Építész Egyl. Közl. Havi Ért.-je, Bp., 1925) c. mûve jelentõs.

Illyés Géza (Sóvárad, 1883. szept. 4. – Dicsõszentmárton, 1950. máj. 28.): történész. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett (1903), a kolozsvári Református Teológián végezte tanulmányait, miközben a tudományegyetem bölcsészeti karán is hallgatott elõadásokat, s történelem-pedagógia tárgykörökbõl doktorátust szerzett. 1907-tõl haláláig Magyarkirályfalván volt lelkész. 1941 és 1944 között a Bethlen Kollégium akadémiai tagozatán történelmi tárgyakat adott elõ. A Küküllõ-vidék levéltárainak búvárlása után 1926-tól a Református Szemle hasábjain számos adatközléssel, közéleti férfiak jellemrajzával járult hozzá az erdélyi múlt alaposabb megismeréséhez. Az Ünnepnapok II. sorozatában külön is megjelentek élet- és jellemrajzai: Bethlen János (Kolozsvár, 1929); Bethlen Miklós (Kolozsvár, 1930); Gróf Mikó lmre (Kolozsvár, 1931). Eredeti kutatásokon alapuló tanulmányokat tett közzé a Református Családban Lorántffy Zsuzsannáról (1931. 10, 11, 12. sz.) és Petrõczy Kata Szidóniáról (1932. 4. sz.). Az Útban Bonyhai Simon Györgyrõl (1934. 8. sz.), Apafi Mihály fejedelemrõl (1936. 10. sz.). Önálló dolgozata: Milyenek voltak a pásztorok és a rektorok a XVII. században? (Nagyenyed, 1942). Az erdélyi református zsinatok emlékeirõl és végzéseirõl szóló fõmûve kéziratban a kolozsvári egyházkerületi levéltárban található meg.

Kemény János (Pittsburgh, USA, 1903. szept. 5. – Marosvásárhely, 1971. okt. 13.): író, irodalomszervezõ, színházigazgató. A bárói család elszegényedett ágának sarja. Gyermekkorában visszakerült Erdélybe. A középiskoláit Kolozsvárt végezte. Szerepelt az erdélyi fiatal magyar írók elsõ közös bemutatkozó kötetében (Tizenegyek antológiája, 1923). Miután örökséghez jutott, a romániai magyar írókat és irodalmat anyagilag is támogatta. Kuncz Aladárral marosvécsi kastélyában írói találkozót szervezett (1926). Itt alakult meg a Helikon írói közössége, amely 1928-tól Erdélyi Helikon címen adott ki irodalmi folyóiratot. 1930-ban átvette a kolozsvári magyar színház igazgatását. 1944-ig több regénye és novelláskötete jelent meg. A II. világháború után kétkezi munkás, majd Marosvásárhelyen a Színmûvészeti Fõiskola könyvtárosa volt, késõbb az Új Élet c. folyóiratnál dolgozott. Fontosabb mûvei: Kákóc Kis Mihály (r., Kolozsvár, 1929); Kutyakomédia (r., Kolozsvár, 1934); Ítéletidõ. Történetek és rajzok a havas életébõl (Kolozsvár, 1938, 1942); A havas dicsérete (novellák; Marosvásárhely, 1957); Vadpáva (r., Marosvásárhely, 1958); Farkasvölgy (r., Bukarest, 1963); Halász, vadász, madarász (elb., Bukarest, 1968); Kakukkfiókák (önéletrajzi r., Bukarest, 1972); Vásárhelytõl Lazacországig (útirajz, Kolozsvár, 1972); Apolló megtérése (összegyûjtött novellák, bev. Kántor Lajos, Bukarest, 1972).

Jordáky Lajos (Kolozsvár, 1913. szept. 6. – Kolozsvár, 1974. nov. 29.): újságíró, történész, szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári felsõkereskedelmi iskolában érettségizett (1932). Már középiskolásként bekapcsolódott a Szocialista Ifjúmunkás Szövetség munkájába, belépett a Román Szociáldemokrata Pártba, annak baloldali szárnyához csatlakozott (1934). Egyetemi tanulmányait 1944-ben fejezte be Kolozsvárt, közgazdaságtan és szociológia szakon. F. m.: Spanyolország (Kolozsvár, 1939); Horea, Cloºca, és Criºan (Kolozsvár, 1944); A márciusi ifjúság (Kolozsvár, 1945); A tudományos szocializmus Franciaországban (Kolozsvár, 1945); A márciusi ifjúság a márciusi gondolatról (összeállítás, Kolozsvár, 1945); Az erdélyi társadalom szerkezete (Kolozsvár, 1946); Egyetemes újkori történelem, 1640–1870 (Kolozsvár, 1957); Janovics Jenõ és Poór Lili. Két színész arcképe (Bukarest, 1971); Irodalom és világnézet (cikkek, tanulmányok, Bukarest, 1973); A szocialista irodalom útján (Bp., 1973); Kótsi Patkó János: A Régi és Új Theátrom Históriája és egyéb írások (sajtó alá rendezte, Bukarest, 1973); Szocializmus és történettudomány. Tanulmányok (bev. Demény Lajos, Bukarest, 1974.)

Schiff Ernő (Gáborján, 1863. szept. 6. – Kolozsvár, 1939. május 26.): orvos, gyermekgyógyász. Orvosi oklevelét 1888-ban szerezte a bp.-i egyetemen. 1889-tõl Nagyváradon gyermekorvos. 1894-tõl a bábaképzõben tanított. 1902-tõl az általa létesített gyermekkórház igazgató-fõorvosa. Könyvei: A vér alakelemeinek és haemoglobin tartalmának quantitatív magatartása az újszülöttek ép és kóros viszonyai mellett (Bp., 1888): A csecsemõk ápolásának rövid kézikönyve (Nagyvárad, 1904).

Karácsony Benő (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7. – Auschwitz, 1944): író. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. 1914-ig ügyvédi irodákban dolgozott, majd az I. világháború után kolozsvári ügyvéd. 1924-ben Marosvásárhelyen jelent meg Tavaszi balladák c. novelláskötete. Fiával együtt a nyilasterror áldozata lett. Mûvei: Pjotruska (r., Kolozsvár, 1927); Új élet kapujában (r., Kolozsvár, 1932); Napos oldal (r., Kolozsvár, 1936); A rút kiskacsa (színmû, Kolozsvár, 1937); Utazás a szürke folyón (r., Kolozsvár, 1940); A megnyugvás ösvényein (r., Bukarest, 1946).

Hegedűs István (Kolozsvár, 1848. szept. 7. – Orosháza, 1925. dec. 31.): irodalomtörténész, mûfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1910). A Kolozsvári Református Kollégiumban, ezután a pesti ref. teológián, majd a berlini, késõbb a lipcsei egyetemen tanult, 1872-tõl a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1881–87-ig igazgatója. 1886-tól a kolozsvári egyetem magántanára. 1887-tõl a kolozsvári, 1890–1919 között a bp.-i egyetemen a klasszika-filológia tanára. 1893-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Hosszabb ideig a Philologiai Társaság elnöke. Az Erzsébet Népakadémia megalapítója. Sokat fordított, fõleg Aiszkhülosz, Menandrosz, Janus Pannonius, Goethe, Schiller, Grillparzer mûveibõl. Apáczai Csere János munkáiból, továbbá magyar humanista írók alkotásaiból adott ki. Mûvei: Utilismus a nevelésben (Bp., 1879); Költemények (Bp., 1881). Irod. Huszti József emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1932).

Gábor István (Nagyvárad, 1908. szept. 9. – Nordhausen, 1944. nov. ?): újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciaországban és Belgiumban tartózkodott. 1930-ban visszatért szülõvárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa volt. 1944-ben bekapcsolódott a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálták; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-rõl származnak a nordhauseni lágerbõl. Fontosabb mûvei: A Fekete macska szálloda (kisr., Brassó, 1935); Ember, aki talán csak figura (Korunk, 1935. 4. sz.); Égõ Spanyolország (Estebano Roberto álnéven, brosúra, Nagyvárad, 1938). Önéletrajzi regénye a német megszállás után elveszett.

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szept. 12. – Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedõ alakja. 1907–8-ig joggyakornok volt Nagybányán. A bp.-i egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíját elmulatta, s kénytelen volt segédmunkásnak szegõdni. Az I. világháborúban önkéntes, 1918-ban olasz fogságba esett; 1919. aug. elején érkezett Bp.-re. Háborús élményeit Viszontlátásra, drága… c. regényében örökítette meg; e mû a háborúellenes magyar irodalom kiemelkedõ alkotása, elsõ nagy írói sikere. A Tanácsköztársaság bukása után a kommunizmus iránt gyakran hangoztatott rokonszenve miatt a Horthy-korszakban sok támadás érte. A II. világháború évei alatt mintegy húsz régi és új mûvét adták ki. 1944-ben példás bátorsággal viselkedett, hamis igazolványokat szerzett a rászorulóknak. F. m.: A tavasz napja sütötte (elb., Bp., 1911); Viszontlátásra, drága… (r., Bp., 1916); Kísérletek, ifjúság (elb., Bp., 1918); A két zöld ász (r., Bp., 1922); Kakuk Marci ifjúsága (r., Bp., 1923); A céda és a szûz (kisr., Bp., 1925); A margarétás dal (r., Bp., 1929); Kakuk Marci a zendülõk közt (r., Bp., 1934); Legenda a nyúlpaprikásról (r., Bp., 1936); Egy ceruza története (r., Bp., 1948); Egy kézikocsi története (r., Bp., 1949); Misi mókus kalandjai (mese, Bp., 1953); Egy biciklifék története (r., Bp., 1955); Nagy árnyakról bizalmasan (emlékezések, Bp., 1962); Reköttes (r., Bp., 1963); Életem regényei (önéletrajzi írások, Bp., 1968).

Réz Mihály (Maroscsapó, 1878. szept. 16. – Genf, 1921, máj. 26.): közjogász, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1909). Jogi tanulmányait Kolozsvárt, Bp.-en és Berlinben végezte. 1910-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1901-tõl szolgabíró Dicsõszentmártonban, majd 1907-tõl az eperjesi jogakadémián, 1913-tól a kolozsvári egyetemen tanár. Munkáiban erõsen konzervatív közjogi felfogással védte a kiegyezést és a dualizmus rendszerét. M.: A kiegyezésrõl (Bp., 1905); Magyarország és Ausztria közjogi viszonya (Bp., 1910); Közjogi tanulmányok (Bp., 1914); A történelmi realizmus rendszere (posztumusz kiadás, Bp., 1923).

Bánffy Dániel (Nagyenyed, 1893. szept. 18. – Bp., 1955. ápr. 7.): erdélyi nagybirtokos, földmûvelésügyi miniszter. 1917-tõl 1940-ig erdélyi birtokain gazdálkodott. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után az Erdélyi Párt egyik vezetõje és behívott országgyûlési képviselõ. 1940. dec. 30-tól 1944. márc. 22-ig a Teleki-, Bárdossy-, végül a Kállay-kormány földmûvelésügyi minisztere.

Fülöp Ferenc (Marosbogát, 1903. szept. 23. – Bp., 1986. dec. 27.): néptáncos, a Népmûvészet Mestere (1956). Szegényparaszti családból született, majd vasúti pályaõr, valamint kõmûves lett a MÁV-nál. A hetvenes évek elejétõl a népmûvészet mestereibõl és ifjú mestereibõl álló csoport legidõsebb tagjaként ott volt minden hagyományõrzõ találkozón. 1983-ban az országos táncház találkozón lépett fel utoljára. Több évtizeden át egyike volt azoknak a nagy tudású táncosoknak, akik nemcsak elõadó-mûvészetükkel vívták ki maguknak az elismerést, de mindenkor örömmel adták át tudásukat a fiatalabbaknak. Táncai: csûrdöngölõ, verbunk, lassú és friss csárdás, legényes az MTA Filmtárában találhatók.

Báthory István, somlyói (Szilágysomlyó, 1533. szept. 27. – Grodnó, 1586. dec. 22.): Erdély fejedelme és Lengyelország királya. Báthory István erdélyi vajda és Telegdi Kata fia, Báthory Kristóf öccse. Padovában végezte az egyetemet, utána I. Ferdinánd udvarában apród, majd Izabella és János Zsigmond híve. 1564-ben váradi kapitány. 1563-ban és 1565-ben követ a császárnál, aki a második alkalommal 2 évre internáltatta. 1571. máj. 25-én az erdélyi országgyûlés fejedelemmé választotta. A központi hatalom erõsítéséért és a Habsburg terjeszkedés meggátlásáért küzdött. 1575. júl. 8-án a kerelõszentpáli csatában legyõzte a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspárt. 1576 elején a lengyel rendek királyukká választották, s máj. 1-jén Krakkóban megkoronázták. Erdély trónjáról nem mondott le, elõbb bátyja, Báthory Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd ennek halála után, 1581-ben kormányzótanácsot állított, a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelõ erdélyi kancellária útján maga intézkedett. Lengyelországban is igyekezett erõsíteni a központi hatalmat, a rendektõl független zsoldos hadseregében szívesen alkalmazott erdélyieket. Távolabbi politikai tervét – Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetségét, mely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását, nem tudta megvalósítani. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne. Báthory István levelezése (kiadta Veress Endre, Monum. Transilvanica I–II., Kolozsvár, 1944); Báthory István király levélváltása az erdélyi kormánnyal (kiadta Veress Endre, Monum. Hung. Hist. 42, Bp., 1948) címen adták ki írott hagyatékát.

Forgáts Mihály (Brassó, 1563. szept. 29. – Brassó, 1633. jan. 16.): brassói polgár, politikus. 1585-ben Péter havasalföldi vajda szolgálatába állott. 1596-ban tért vissza Brassóba, s még abban az évben beválasztották a százak tanácsába. A város képviseletében több ízben teljesített diplomáciai szolgálatot. 1612-ben Báthory Gábor erdélyi fejedelemnél járt, majd Radu moldvai vajdánál – akivel a város nevében védszövetséget kötött –, 1613-ban ismét Báthorynál, majd Ogli basa török hadvezérnél és a moldvai és havasalföldi vajdánál. Bethlen Gábor idejében is több esetben képviselte a várost. Német naplófeljegyzéseket is írt 1631-ig.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008