magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: Színes tartalom könyvben, filmen és a valóságban


„Nem szépírói teljesítmény, csak egy krónika” – szabadkozott Széman Péter látva, hogy frissen megjelent könyvét mustrálgatom a szilágysomlyói Ion Ossian Mezõgazdasági Szakközépiskola egyik folyosóján. De azért a Báthory István Alapítvány elnöke egy mosolyt is csatolt a megjegyzéshez, egyértelmûen jelezve, hogy világháló ide vagy oda, mégiscsak jobb, ha a Gutenberg galaxisban világra jött újabb alkotást lapozgathat az ember. Hiszen õ, Széman doktor mondta volt idén augusztus 19-én a Kolozsvári Magyar Napok kere-tében a Mûvelõdés 65. születésnapja okán megtartott Hogyan tovább, Mûvelõdés? elnevezésû beszélgetésen, hogy nincs annál nagyobb öröm, mint kézbe venni a nyomdaillatú folyóiratot. Ama kérdés kapcsán fogalmazott volt így, hogy a szóban forgó, Minerva pinceklubbeli beszélgetésen felmerült: miként egészítse ki a nyomtatott, azaz kézzel fogható, illetve a világhálós változat a nyugdíjas korára is megújulni kénytelen Mûvelõdést?

Nos, jó volt kézbe venni és az olvasók figyelmébe ajánlani a szeptemberi utolsó hétvégén a szilágysomlyói 21. Báthory István Napokon Széman Péter könyvét. A szilágysomlyói Báthory István Alapítvány elsõ húsz éve címû kötet valóban nem szépírói alkotás, de minek is lenne, amikor koszorús pennaforgatóink – Bogdán Lacit idézve – jó száz évre elõre megírtak már minden verset és regényt? Pedig a szerzõ az elején csak-csak sejtelmeskedett egy kicsit, midõn kéziratának azt a címet adta, hogy: Az elsõ húsz év. Kuncogtunk is egyet a szerkesztõségben, hogy nocsak, a doktor úr ejsze a színpadon töltött éveit foglalja össze, mint Zorán az elsõ harmincéves elõadómûvészi pályafutását pazar albumán. Úgyhogy a könyvcímet a tartalomhoz pászítottuk. Széman doktor könyve ugyanis a krónikája annak a két évtizednek, amelyet a szilágysomlyói magyarok kultúraszeretõ csapata tartalommal megtöltött. Elõszavában szerényen jegyzi meg ugyan, hogy húsz év nem nagy idõ, ám rögtön ki is egészítem: de mekkora tartalom! Tekintettel arra, hogy hirtelenjében meg sem lehet számolni, hogy a Báthory Alapítvány ebben az idõszakban hány író-olvasó találkozót, képzõmûvészeti és fényképtárlatot, történelmi vagy másmilyen tárgyú elõadást, népdalvetélkedõt, jótékonysági koncertet szervezett. És akkor nem szóltam még Erdély fejedelme és Lengyelország királya, Báthory István mellszobrának és emléktáblájának, a honfoglalás emlékjelének felavatásáról, a szilágysági magyar kultúra szellemi pallérozásában élen járók megjutalmazásáról, a határokon átívelõ testvérkapcsolatok tetõ alá hozásáról, a nemzeti ünnepeinken való méltó megemlékezések sorozatáról, az immáron huszadik, határokon szintén átívelõ orvosi továbbképzõrõl. És a legfõbb nyereményekrõl: a manapság Magurának nevezett vén Somlyó-hegy lábánál létrehozott magyar nyelvû könyvtárról, önálló magyar iskoláról, a gyermekek Szederinda citeraegyüttesérõl és Játékkuckójáról.

Pedig milyen nehéz ellenszélben indult minden. Az 1990-es évek elején egymás után alakultak, illetve indultak újra Erdélyben a magyar közmûvelõdési egyesületek, s ebben a természetes tavaszi sarjadásban szökkent csírába a somlyói Báthory István Alapítvány életre hívásának gondolata. Széman Pétert idézve az intézmény nevérõl valóban a történelem gondoskodott, hiszen az erdélyi fejedelem és lengyel király Báthory az õsi fészekben, Szilágysomlyón született. Csak kapni kellett az alkalmon, már ami a leendõ egylet elnevezését illeti. A bírósági bejegyzés még ment, ahogy ment, de 1993-ban az elsõ Báthory Napok elé már komoly akadályok gördültek: a nemzeti-kommunista emlõn felnõtt hatóságok és sajtósok egyszerûen képtelenek voltak felfogni, mi ez a szabad és civil és civilizált magyar közmûvelõdési kezdeményezés. Következésképpen az elsõ Báthory Napokat rendõrök, kutyák és csendõrök biztosították. Pedig a somlyóiak semmi mást nem tettek, csak szórakoztak és szórakoztattak, emlékeztek és emlékeztettek, lefújva a port mindazokról a sajátos helyi és magyar értékekrõl, amelyek azelõtt évtizedekre polcok és fiókok, de inkább szívek mélyére számûzettek. Szóval: nehéz szülés volt. De meglett, s éppen ezt a kezdeti idõszakot elevenítette fel videofelvételek segítségével Vida János. Akkor még VHS-rendszerben mûködõ filmfelvevõ gépek léteztek, de a mostani Báthory Napok érdeklõdõ közönsége nem a képélességre, hanem azokra az emlékekre volt kíváncsi, amelyeket most is pont úgy élvezett, mint akkor. Az akkori szereplõk most nézõkként élték és izgulták újra húsz év múltán a királykisasszonyt rabul ejtõ és a Báthory-vár egyik bástyájába rejtõ háromfejû sárkány és a fenevadat legyõzõ bátor legény bajvívását, amelynek végkimenetele nem lehetett más, mint a jó gyõzedelme a rossz és gonosz felett. A kilencvenes évek elején nem lehetett jelmezt kölcsönözni – sárkányt még kevésbé –, mert nem volt honnan, de a lelkesedésre jellemzõ, hogy a somlyóiak maguk készítették el a kellékeket. Maguk készítették a korabeli ruhákat, ügyes kezû férfiemberek elkészítették a háromfejû gonosz favázát, lányok-asszonyok pedig álló nyáron át megvarrták a testét, néhány legénynek már csak bele kellett bújni, hogy a fenevad mûködjön. És ez csak icipici mozzanata volt a mindenkori Báthory Napok színes kínálatának. Mindenesetre a gonosz azáltal is legyõzetett, hogy a helyi hatóságok, ezen belül Szilágysomlyó önkormányzata és polgármesteri hivatala ma már egyik védnöke a hagyományos szeptember végi rendezvénysorozatnak. És a rend-, illetve csendõrség is tudja már, hogy felesleges a kivonulás.

Egyébiránt az idei, 21. Báthory Napok, valamint a 20. orvosi továbbképzõ hagyományosan gazdag mûsort kínált. A perinatális diagnosztika, valamint az európai unióbeli egészségügyi harmonizáció kérdéskörét tárgyaló tudományos ülésszakon anyaországi, felvidéki, erdélyi és németországi orvosok, jogászok és lelkészek osztották meg szakterületükön szerzett ismereteiket, illetve tapasztalataikat. Ezzel párhuzamosan az érdeklõdõk a város feletti Várhegyre látogathattak el, ahol Csók Zsolt somlyói régész vezetésével megtekinthették a legújabb régészeti ásatások leleteit. A nyitó nap eseményeire Eperjes Károly Az igazat mondd, ne csak a valódit címû elõadóestje tette fel a koronát. Az orvosi továbbképzõ szombati elõadássorozatával párhuzamosan aktív és nyugdíjas oktatók-nevelõk kerekasztal-beszélgetésen, az ifjak nemzetközi sakktornán, vagy Báthory István-emlékfutáson, illetve -biciklitúrán vehettek részt a Somlyó–Szilágyperecsen távon.

A délután csendesebb mûfajjal és megható percekkel indult: a Csorgó utcai EMKE Magyar Házban megnyílt a Hajdu Attila-emlékkiállítás. A 2012. december 5-én, életének 67. évében elhunyt fogorvos ismeretlen festményeibõl összeállított kiállításon Bálint Enikõ mûvelõdésszervezõ, az EMKE somlyói elnöke annak az embernek az emlékét próbálta felidézni, aki bár Kolozsváron született, szilágysomlyóivá vált, és egyik meghatározó alakja volt a kisváros közmûvelõdési életének, a Báthory István Alapítvány alapító alelnökeként és egyáltalán. Embergyógyító alapfoglalkozása mellett fényképezett, illetve felvételeibõl rendszerint mulatságos, számítógépes torzókat, grafikákat szerkesztett, kisprózát, verset írt, könyveket, albumokat szerkesztett, fáradhatatlan társ- szervezõje volt az IppArt képzõmûvészeti alkotótábornak. De a rá jellemzõ módon mindig visszahúzódottan dolgozott, nem szerette a rivaldafényt, mert soha nem szeretett az elõtérben lenni, és még attól is ódzkodott, hogy a köz érdekében végzett munkájáért neki köszönetet mondjanak. Nos, e nagyszerû ember alakját és emlékét felidézni – mint kiderült – amiatt sem volt könnyû feladat, hogy az emlékezés bizony könnyeket fakasztott.

Ilyen elõzmények után kissé nehézkesen, de azért csak-csak oldódott a hangulat a városi mûvelõdési házban. Széman Péter könyvét, immár a hivatalos bemutatón ugyanolyan jó szívvel ajánlottam az olvasóknak, mint amilyen jó szívvel a délelõtt lapozgattam. S mert néhány hónapos egyeztetést, levelezést követõen a Báthory Alapítvány Szederinda gyermek citeracsapata és a nagyajtai Áfonya citeracsapat egymásra talált, és egy röpke nyári közös táborozás erejéig együtt is gyakorolt és zenélt, ugyanolyan jó szívvel ajánlottam: majdani testvérvárosi szerzõdést sem kizárva, a Báthory István Alapítvány és a baróti Gaál Mózes Közmûvelõdési Egyesület fogjanak kezet. Merthogy közmûvelõdésileg Szilágysomlyó és Barót ugyanazon az úton jár, ráadásul mindkettõnek testvérvárosa a Békés megyei Szarvas.

A díjkiosztó gálamûsor keretében az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület Kiváló Közmûvelõ-díját a Szilágyságban Szabó Attila festõmûvész, a zilahi Ioan Sima Galéria vezetõje vehette át. Az 1998-ban megnyílt Báthory István anyanyelvi könyvtár leghûségesebb olvasója díjat Szilágyi Miklós Szilárd érdemelte ki. Szilágysági Magyarok Díszoklevéllel jutalmazták post mortem Hajdu Attilát, az elismerést fia, Tamás vette át. Ugyancsak díszoklevelet kapott Kui János lapszerkesztõ, tanár, Balogh Ilona nyugalmazott tanár, valamint a Papp tanárházaspár, László és Emma. Bálint Enikõ a Báthory Alapítvány régi lelkes tagja, állandó segítõkész támogatója, Rusz Kun László Emberesdi címû verseskötetét mutatta be, az est befejezõ részében pedig a népzenéé és néptáncé volt a fõszerep. A Szederinda citeracsapata bebizonyította, hogy nem csak a zenélésben, éneklésben igen ügyesek, de a táncot is szépen ropják, ezúttal éppen szilágyságit és kalotaszegit. A szilágynagyfalui Vadrózsák néptánccsoport Berettyó menti és tövisháti táncokkal, valamint egy sajátos feldolgozással, a krasznai Bokréta csoport mezõségi és Kraszna menti táncokkal szórakoztatta a közönséget, Pernes Aliz, a kolozsvári Sigismund Toduþã Zeneközépiskola diákja pedig kalotaszegi népdalokat énekelt.

Vasárnap a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelet keretében a nyírségi testvérváros, Nyírbátor Tinódi Lantos Sebestyén kórusa lépett fel; Báthory István fejedelem és király szobrának megkoszorúzását követõen pedig a nyírbátori ifjúsági fúvószenekar és menettáncos csoport fellépése szegte be az idei tartalmas Báthory Napokat.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008