Művelődés

Kolozsvár központjában, a Bagoly könyvesbolt egyik falán tömött sorokban díszelegnek a Suba László szobrászmûvész által készített plakettek. Neves írók, költõk, zenészek, mûvészek, tudósok, politikusok, államférfiak és mások arcképei, köztük egykori fõiskolai professzora, Balaskó Nándor félprofil portréja is látható. Annak idején mi, a család bíztuk meg ennek elkészítésével. Azóta is ezt a plakettet – pénzadomány kíséretében – küldjük évente, támogatás címén az érszalacsi Balaskó Nándor Általános Iskola tanévzáró ünnepségére, az V-VIII. osztályok legjobb általánost elérõ diákjai részére. De Suba Laci mûvésztársamat ennél jóval régebbrõl ismerem, és még régebbrõl követem munkálkodását is. Alkalmam volt többször is megfigyelni munka közben különbözõ alkotótáborokban, ahova együtt hívtak meg bennünket, például Zsobokra vagy a magyarországi Olaszfaluba.

Suba Lászlóról, a most 72. életévét taposó szobrászról, keramikusról, mûvészeti íróról, néprajzosról, tanárról sokan írtak már méltató sorokat. A Mûvelõdés olvasói számára is megpróbálom összefoglalni eddigi élet- és alkotói pályáját. 1941. november 15-én született Makfalván, a Kis-Küküllõ menti egykori fazekasfaluban, mely ugyanakkor Kusztos Endre grafikusmûvész és Vass Áron állatszobrász szülõfaluja is. A marosvásárhelyi Képzõmûvészeti Szakközépiskolában Izsák Márton diákja volt, majd 1961-ben került a kolozsvári Ion Andreescu Képzõmûvészeti Fõiskolára Mohi Sándor, Szervátiusz Jenõ, Kósa-Huba Ferenc, Lövith Egon, Balaskó Nándor, Vetró Artúr, Romulus Ladea neves mûvészprofesszorok keze alá. 1965-ben keramikusdiplomával került Tordára, Nagy Albert, Étienne Hajdu, Darkó László, Gross Arnold szülõvárosába. Itt 35 évet tanárkodott, 30 éven át vezette a tordai Pionírház, a majdani Gyermekklub kerámiakörét, végül a tordai Mihai Viteazul Gimnázium rajzkatedrájáról ment nyugdíjba. A hosszú évtizedek pedagógusi munkájával párhuzamosan folyamatosan, elmélyülten alkot. A nyári vakációkban alkotótáborokban munkálkodott, például a makfalvi Nagy Pál Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen, Kõteleken, Olaszfalun, Zsobokon és másutt.

Suba kísérletezõ mûvész, hozzáértéssel kezeli a szobrászat bármely alapanyagát, az agyagot, a fát, a követ, a bronzot stb., melyeket sokszor társítva, egymásba ötvözve használ. Gyakran készít kisebb méretû kerámiamunkákat, zománcozott tálakat, plaketteket, dombormûveket, tematikus sorozatok formájában, lásd: Népi tréfák, Példabeszédek, Legendák, Jézus élete, Tálak, Írók-mûvészek stb.

Legbüszkébb köztéri szobraira. Ebben szülõfaluja emberei, a makfalviak is bátorították, így ma már nyolc mûemlék-adományát õrzik itt: az 1999-ben mûkõbõl felállított Dózsáját, a 2007-ben kõbõl faragott Wesselényijét, de említhetjük a Leány gyümölccsel címû kompozícióját, vagy a református templomkertben felszentelt szobrát, A tékozló fiú hazatérését. Torda város is õrzi néhány alkotását: a 2009-ben mûkõbõl készült Petõfi-szoboregyüttest, a 2007-ben bronzba öntött Eminescu-portréját a városi könyvtárban, de köztéri szobra van a tordai városi kórháznál vagy az Izomac vállalatnál.

A kifejezési módok, stílusok, megoldások igen széles skáláját végigkísérletezte, a naiv, groteszk, népi ihletõdéstõl a modern formabontó absztraktig. Rendszeresen készít falra szánt rusztikus, kazettás, keretes megoldású ötletes plaketteket. Szeretem munkáin a nemesen egyszerû, tiszta, õskori tenyeres-talpas formákat, azt a szinte barbár, matriarchális légkört, mely belengi ezeket. Alkotásaiból kiolvasható a természet iránti õszinte tisztelete, ugyanakkor a használt anyaghoz fûzõdõ alázata. Munkáiban formát bont és újjáépít, leegyszerûsít, tömören fogalmaz, harmóniát, összhangot teremt a részek és az egész között. Szerényebb méretû szobrai is monumentalitást sugallnak, igényességérõl árulkodnak.

Azt állítják, hogy a szobrászok általában igen jó grafikusok is, hiszen a síkban a formát, a teret is fokozottan érzik. A közös alkotótáborokban meg- gyõzõdhettem, hogy Suba Laci is kitûnõen akvarellezett, pasztellezett.

S akkor még nem említettem mûvészeti, képzõmûvészeti, közmûvelõdési, néprajzos írásait. Íme nyomtatásban megjelent kötetei: Torda és környéke fazekassága (Kolozsvár, 2005), Régi tordai kancsók (Torda, 2008), Makfalvától Tordáig (Torda, 2010).

Rendszeresen találkozom Lacival a kolozsvári megyei tárlatok megnyitóján, ahol õ is kiállító mûvészként szerepel, úgyszintén a kovásznai Csoma-kiállításokra is behozza munkáit a gyûjtõközpontba, a kolozsvári Szabédi Házba. Tagja a Romániai Képzõmûvészek Szövetségének, valamint a Barabás Miklós Céhnek, számos egyéni kiállítása volt, például a kolozsvári Korunk Galériában, a Barabás Miklós Céh kolozsvári galériájában, a marosvásárhelyi Bernády Házban, a tordai városi könyvtárban, úgyszintén Nagyváradon, Bukarestben, Gyergyószentmiklóson, Szovátán, Szolnokon stb. Rendszeres részvevõje  számos megyei tárlatnak, országos biennálénak, nemzetközi közös tárlatnak.

Nem is olyan régen a tordaiak megünnepelték Suba Laci 70. születésnapját. Ismerõsök, barátok, mûvésztársak, mûvészetkedvelõk, magyarok, románok, mindannyian szóltak néhány baráti szót, milyennek ismerték meg, hogyan látják az embert, az alkotót. Képzõmûvész pályatársa, Agneta Labancz-Ciºmaºiu emlékezett közös munkaéveikre: Suba nagy szeretettel dolgozott, a mûhelye mindig tele volt diákokkal, látogatókkal, mindig alapos felkészültség jellemezte. Tordai barátai mondták: kivételes mûvész és ember, munkájával hozzájárult az emberi kapcsolatok megszépítéséhez, elmélyítéséhez, környezete nemesebbé tételéhez. Torda képzõmûvészeti életének egyik irányítója, alapembere. Emlékszem az évente meghirdetett gyermekrajz-pályázatokra, melyeket a Tordai Petõfi Társaság szervezett, Suba Laci bonyolított le, s amelyeken mi a kolozsvári Báthory Gimnázium tanulóival gyakran nyertünk díjakat. Aztán meghívott a tordai IKE Galériába, rendezzek egyéni kiállítást, amelyet õ nyitott meg.

Egy tordai ismerõse az örökmozgó néptanítóhoz hasonlította. Alacsony, mozgékony alakja hamar megjelenik, és ugyanolyan hamar tûnik el. Suba Laci mondta: „Nem tudok egy helyben ülni és idõt fecsérelni, talán ez van a véremben is. Még most a 70-en túl is próbálok dolgozni, erõm szerint”. Kívánjuk, hogy ez még sokáig így legyen.