magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dáné Tibor Kálmán: Kós Károly emlékezete


Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában 1932-ben jelent meg Kós Károly Kalotaszeg címû kötete. „Nehezen bocsátom ezt az írásomat útjára” – írja az elõszóban az akkor 49 éves Kós, majd így folytatja: „Nagyon félek, mi lesz a sorsa, mert úgy érzem, hogy ez az írás nem elég erõs és nem elég érett az önálló életre.

Pedig legtovább dédelgetett és legkedvesebb gyermekem. Talán azért is nem tudtam éretté nevelni, mert nem az eszemmel, de szívemmel neveltem. Nem látom hibáit és nem látom gyengeségeit, nem tudom kritizálni, csak szeretni.

De talán az életem, amit a sors még számomra kiszabott, rövid lenne arra, hogy Kalotaszeg méltó könyvét megírhassam. Talán nem tudnám akkor sem, ha hosszúra nyúlna is életem. Tehát elmesélem azt, amit a szívem diktál róla és adom úgy, ahogy tudom ma: tökéletlenül, egyenetlenül, rendszertelenül, de szeretettel. Sztána, 1932. március havában.” 

A könyvet olvasva, fõleg Erdély eme tájegységének históriáját bemutató fejezeteit, egyértelmûen érezzük, hogy nem történelmi tanulmányt tartunk a kezünkben. A kötetben sorakozó írások egyenetlenségét pedig mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a kronologikus sorrendben következõ történelmi jellegû írások között, a szerzõ korhoz kötõdõ historikus novellái is helyet kaptak. Vagyis a kötet teljes anyaga nem egyszerre íródott, hanem e tájról keletkezett, vagy ide kötõdõ korábbi Kós- mûvek is bekerültek ebbe a dédelgetett kötetbe. Mint például a Budai Nagy Antal históriája címû. A kiadványt Kós saját színes linómetszeteivel illusztrálta, s tette vonzóbbá az igényes olvasók számára. Szóval a könyvet forgatva – az írója szerint is bevallott tökéletlensége, egyenetlensége és rendszertelensége ellenére – szinte átéljük azt a szellemi izgalmat, amellyel szerzõje sok éven át szeretettel, dédelgetve alakította ezt a kiadványt, mely végül egy csodálatos lírai vallomás Kalotaszegrõl, a földtekénk eme darabja iránt érzett szeretetrõl, melyrõl azt írja Kós Károly: „És érzem, hogy itthon vagyok végre, hogy ilyen otthon még nem voltam sehol”.

A 130 évvel ezelõtt született Kós Károly egész életmûvét – az építõmûvészetétõl, az írásain keresztül, a grafikai alkotásaiig – áthatja Kalotaszeg és népe iránt érzett mélységes szeretete, tisztelete és alázata. Kalotaszeg népe is hasonló érzelmekkel élt iránta. Mai napig elõttem áll az erdélyi magyarság ama néma tüntetésének a képe, amellyel 1977 augusztusában utolsó földi útjára kísérte a kolozsvári Farkas utcai templomból a Házsongárdi temetõbe a Kiáltó szó szerzõjét, s végeláthatatlan sorban kalotaszegi népviseletbe öltözött nõk és férfiak kettesével vitték a koszorúkat. Mert ekkor Kalotaszeg népe is gyászolt.

Ez a nép ünnepelni is tudta „fogadott fiát”. 1933 decemberé-ben, Kós Károly ötvenedik születésnapjára különleges albummal lepte meg a sztánai Varjúvár urát. Ez az egyetlen példányban készült, Kalotaszeg népe által szerkesztett kiadvány, jelenleg Kós Károly családi hagyatékában van. Az albumot nagy mûgonddal állították össze, a kiadvány nyomdagépet nem látott, ellenben sok száz kéz simíthatta végig, míg az ünnepelt megkapta. Borítója vörös színû kalotaszegi varrottas, ráhímezve: „Az ötvenéves Kós Károlynak a kalotaszegi magyarok”. Az album elsõ oldalán a kalotaszegi emberek szeretetének lírai vallomása olvasható:

„Kós Károlynak.

1933. december tizenhatodika van.

· a vénséges Vlegyásza újra fejére húzta fehér kristályból szõtt millióesztendõs sipkáját s letekint a hallgató Kalotaszeg fehér takaróba burkolt rónáira és dombjaira, falvaira és házaira és kunyhóira – ahogyan ezt már milliószor tette.

· a kelõ nap sugarai szikrázva, mint táncos tündérek kékesfehér mezben, leheletfinom csipkében lebegnek és suhannak és játszanak a fehér takarón, ahogyan ezt annyi milliószor tették már, hangtalanul, szellemek módján.

· csönd csendesül, hang nem hangzik – úgy, amint ez annyi milliószor volt, mintha mi sem változott és mi sem történt volna.

· de íme: hirtelenül zengeni és csilingelni kezd valami a Kalotaszeg falvaiban és házaiban és kunyhóiban, elõbb halkan, aztán teltebben, harmonikusan és melodikusan. Kalotaszeg magyar szívei csilingelnek és zengenek. A szeretet fehér selyemfonalán húzza ezernyi ezer magyar kéz.

· mert ma másképpen van, mint ahogyan ezelõtt milliószor volt: ünnep van:

Kós Károly ma ötvenéves!

· hallgasd meg ezt a csilingelõ kórust: szebb minden Beethoven-szimfóniánál, mert zenészei a kalotaszegi magyarok szívei!

· hallod-e, hallgatod-e, Kós Károly? Neked csilingelnek.”

Majd az albumban következnek a kalotaszegi emberek aláírásai, falvanként. Tizenkilenc település közösségeinek tagjai írták be nevüket személyesen ebbe a csodálatos, lélekkel összeállított könyvbe. A települések: Bánffyhunyad (438 személy), Damos (51), Farnas (61), Jákótelke (50), Kalotaszentkirály (72), Ketesd (54), Kispetri (51), Körösfõ (78), Középlak (39), Magyarbikal (120), Magyargyerõmonostor (45), Magyarókereke (160), Magyarvalkó (334), Sárvásár (80), Sztána (84), Váralmás (88), Zentelke (47), Zsobok (101). Összesen 1953 személy. A magyarvalkóiak néhány külön sorral is kedveskedtek: „Kós Károly úrnak, Kalotaszeg kiváló nagy fiának 50-ik születésnapja alkalmából, õszinte tisztelettel kér áldást Istentõl élete további munkájára is magyarvalkói tisztelõi serege. Magyarvalkó 1933. dec.” Zsobokon az iskola tanulói is aláírták.

Sajátos lehetett az album összeállítási, szerkesztési módja. Minden bizonnyal a települések református papjai segítettek ebben a közösségeket lelkileg is megmozgató tevékenységben. Az album kötésének technikája arról árulkodik, hogy az oldalnyi papíríveket egyenként illesztették össze. Mert valószínû az azonos méretû íveket eljuttathatták az egyes településekre, ahol az emberek, talán istentisztelet után, egyenként járulhattak az Úr asztalához, hogy aláírják. Mert minden aláírás eredeti és egyedi.

A kalotaszegiek ragaszkodása Kós Károlyhoz mind a mai napig tart. Az idén október 13-án a sztánai református templom elõtt leplezték le Erdélyország híres építõjének mellszobrát, Gergely Zoltán alkotását. A szobor éppen azt a büszke pillantású, kemény arcvonású, negyvenes évei felé közeledõ Kós Károlyt ábrázolja, akit e nép azzal a csodálatos albummal ünnepelt és köszöntött félszáz éves születésnapján, aki késõbb féltõ gonddal és nagy-nagy szeretettel indította útjára Kalotaszegrõl írt lírai monográfiáját.

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008