magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dáné Tibor Kálmán: Gondolatok a Magyar Kultúra Napjára


A Himnusz – nemzeti imánk. Nemcsak nemzeti ünnepeink meghatározó szimbóluma, hanem a zsoltároskönyveinkben is megtalálható szakrális énekünk. Kevés nemzet kultúrájában mûködik ez a kettõsség. Éppen ezért érzem úgy, hogy Kölcsey Ferenc Himnusza sokszorosan is nemzetünk szimbóluma.

Mindenekelõtt a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban szétszórt magyar nemzeti közösségeink kulturális sokszínûségében az egységet teremti meg. Hisz ahol felcsendül a Himnusz – melynek halhatatlan zenéjét Erkel Ferenc szerezte 1844-ben –, ott él még s jelen van a magyar kultúra.

Ugyanakkor a Himnusz teremti meg – ha mostanában sajnos csak idõnként, rövid idõre is – a sokunk által annyira áhított nemzeti egységet. Erdélyben például régi hagyomány az új év érkezésének kettõs megünneplése. A hivatalos éjféli harangkondulás után egy órával a magyar rádióban vagy televízióban a Himnusz, majd a Szózat meghallgatásával szentesítjük itt Erdélyben az új évet. Mert ekkor néhány percig együtt van a nemzet, együtt vannak magyar közösségeink politikai és felekezeti hovatartozástól függetlenül. És jó érzés ennek részese lenni.

De ne feledjük, a Himnusz születése elõtti idõkben a nemzet fogalmának az értelmezése is más volt. A 19. század elsõ feléig magyar közösségeinkben erõsebben élt a rendi és a felekezeti hovatartozás tudata, mint a nemzetié. Így a katolikus gyülekezetek ünnepekkor a Boldogasszony anyánk kezdetû, ma Régi magyar himnusznak ismert dalt énekelték, míg a reformátusok a 90. vagy Genfi zsoltárt, a Tebenned bíztunk eleitõl fogva kezdetû egyházi éneket. Fokozatosan a nemzeti identitás a felekezeti fölé került, ez az évszázad a mai értelemben vett nemzetünk kialakulásának az idõszaka, s ezért is válhatott a század végére, a századfordulóra, Kölcsey nemzeti érzelmekkel teli költeménye vallási hovatartozás nélkül minden magyar himnuszává.   

Így a Himnuszunk születését akár a nemzet felélesztésének a szikrájaként is tekinthetjük. Hisz amikor 1823 januárjában Kölcsey Ferenc leírta halhatatlan sorait, az „Isten, áldd meg a magyart”, még nem tudta, nem is tudhatta, hogy a Gondviselés már kiterjesztette nemzetünkre odafigyelését: az év elsõ napján megszületett Petõfi Sándor. Petõfi költészete ma éppúgy nemzeti szimbólumunk, mint a Himnusz, éppúgy összefogja nemzetünket itt a Kárpátok ölelésében és szerte a nagyvilágban.

A Himnusz születése után kezdõdtek azok a társadalmi átalakulások, melyeknek eredményeként megjelentek nemzeti intézményeink, például a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház. Ha ma egységes magyar kultúrnemzetrõl beszélünk, akkor annak gyökereit a Kölcsey Himnuszának születését követõ esztendõkben kell keresni. Ugyanebben az idõszakban indulnak be azok a társadalmi folyamatok, melyeket ma úgy neveznék, hogy a magyar kultúra demokratizálódása. Annak a felismerése, hogy a magyar kultúra nem a társadalom csúcsán élõk kiváltsága, hanem minden magyaré, tehát összmagyar. Pont ez a közmûvelõdés lényege. Minden társadalmi rétegnek hozzá kell járulnia, sõt olykor áldozatot is kell hoznia annak érdekében, hogy a kultúránk szövete az egész nemzetünket minél színesebben és minél gazdagabban behálózza. Mert ez a nemzet megmaradásának a záloga. Ebben az idõszakban intézményesülnek a közmûvelõdés égisze alatt a kulturális életünkben azok a folyamatok, melyek során magyar közösségeink egyszerre válhatnak kultúrateremtõkké és -fogyasztókká. És mennyire különös, hogy a közmûvelõdés szavunkat nem lehet lefordítani a világ egyetlen nyelvére sem úgy, hogy visszaadja annak sajátosan magyar értelmezését. És mennyire fontos az, hogy az elmúlt másfél évszázadban történelmi egyházaink felismerték, különösen itt Erdélyben, hogy a hitélet mellett a közmûvelõdési életnek van a legerõsebb nemzetmegtartó és közösségformáló ereje.

A Magyar Kultúra Napját csak negyed évszázada, 1989 óta ünnepli az egyetemes magyarság. Attól az évtõl kezdve, amelyben a történelem kereke újra visszafordította Közép-Európa népeit kontinensünk demokratikus világába. Így az erdélyi magyarságot is. De ezzel együtt a vallási és nemzetiségi szempontból sokszínû közegben élõ magyar közösségünk új kulturális erõtérbe került. Hazai mûvelõdési életünket a régi kulturális erõvonalak mentén, de új viszonyítási rendszerekben kell építenünk, ha a körülöttünk gyorsan változó világgal lépést akarunk tartani. Mindenekelõtt a nagy kérdés: hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, saját kultúránkhoz, hisz minden máshoz-mérettetésnek ebbõl kell kiindulnia. És itt a feladat: meg kell találni a hagyományõrzés és a korszellem megkövetelte állandó megújulás egészséges, kulturális értékteremtõ egyensúlyát. A második viszonyítási rendszer az egyetemes magyar kultúrához való mérettetésünk. Vagyis hogyan sikerül erdélyi magyar kulturális értékeinkkel gazdagítani az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyar diaszpórájának közösségét, de ugyanakkor ezeknek a közösségeknek a kulturális értékeit hogyan tudjuk alkotó módon beépíteni a honi mûvelõdési életünkbe. A harmadik viszonyítási rendszer az itthoni multikulturális közeggel való építõ jellegû együttmûködés kialakítása, s a román állami kulturális adminisztráció forrásainak kihasználása mûvelõdési életünk gyarapítására. Hisz ez utóbbihoz, mint adózó polgároknak, jogunk van, mint ahogy ahhoz is, hogy kulturális életünk formálásáról hazai magyar közösségünk autonóm módon, hivatalosan is dönthessen. Végül, de nem utolsósorban az európai és az egyetemes kultúrához is kötõdünk. Bízunk-e önmagunkban annyira, hogy higgyük: erdélyi kultúránk egyetemes értékeket terem(t) s ezt meg kell mutatni a nagyvilágnak? De ezt megtenni nem kis erõfeszítés. Hisz ehhez olykor tudomásul kell vennünk, hogy sajátos kisebbségi kultúránk általunk való megélését mások nem éppen úgy látják és értékelik, mint ahogyan mi szeretnénk. Ez pedig nem mindig esik jól. Nem is beszélve arról, hogy kilépve a nagyvilágba, egyetemes kulturális értékeink felmutatásához anyanyelvünk mellé némi idegen nyelvismeret is szükségeltetik. 

Szóval számomra, akinek a sors kegyessége révén megadatott, hogy az elmúlt közel negyed évszázadban cselekvõ részese lehettem az erdélyi magyar közmûvelõdési élet alakításának, ennyi mindent jelent a Himnusz a Magyar Kultúra Napján.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008