magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Várvédő – Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek


A két világháború közti erdélyi magyar irodalom legtermékenyebb ága az Erdélyi Helikon írói csoportosulás. A helikonisták közé sorolható ötvenöt író által létrehozott alkotások java része túlélte az irodalmi kánonok hullámtöréseit, túlélte a kommunista diktatúra tilalmi évtizedeit. Csupán tucatnyi szerzõ került a „megtûrtek” körébe, a többségnek évtizedekig az elhallgatás, könyveiknek a könyvtárak zárolt polcai jutottak osztályrészül. A hatvanas–hetvenes évek bukaresti és kolozsvári kiadóinak kitartó küzdelme eredményezte azt, hogy Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jenõ, P. Gulácsy Irén, Karácsony Benõ, Kuncz Aladár, Ligeti Ernõ, Makkai Sándor, Markovits Rodion, Reményik Sándor, Szántó György… neve sorra visszakerült az irodalmi köztudatba. Nyírõ József és Wass Albert mûvei azonban itthon csak az 1989/90-es fordulat után jelenhettek meg. Nyírõ József hamvainak honi földbe való temetését a hatalom megakadályozta; a távollétében koncepciós perben elítélt Wass Albert jogi rehabilitációja mindmáig késik. Az 1989-es politikai fordulatot követõen a helikonisták iránti érdeklõdés – a „marosvécsi írói parlament” legjobbjainak köszönhetõen – újra reneszánszát éli.

Az alkotóközösség megismerésének rögös útján Az Erdélyi Helikon költõi (1928–1944) címû Kriterion-kiadvány (1973) jelentette az elsõ lépést. A beígért folytatás elmaradt, a próza- és kritika-antológia már nem jelenhetett meg. A következõ nagy lépést a Marosi Ildikó által közzétett kétkötetes leveleskönyv – A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944), Kriteri-on Könyvkiadó,  Bukarest, 1979 – jelentette. A rendkívül értékes forráskiadvány ismételten felkeltette az érdeklõdést a marosvécsi találkozók és az Erdélyi Szépmíves Céh iránt.

A mögöttünk maradt két évtizedben a cenzúra béklyóitól megszabadult szellemi élet fórumai és mûhelyei intenzív munkával igyekeztek ledönteni a tabukat. A csíkszeredai Pallas–Akadémia, a kolozsvári Kriterion, Polis,  a marosvásárhelyi Mentor kiadó sorra jelentette meg a mûveket, irodalmi társaságok, alapítványok hosszú sora vállalta fel egy-egy író kultuszának ébresztését, ápolását.

Írásunkban e nemes törekvés újabb hajtásáról szeretnénk tájékoztatni az erdélyi magyar literatúra iránt érdeklõdõ olvasókat, irodalombarátokat az anyaországban létrehozott Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványról, mûködésérõl és az általa megjelentetett Várvédõ címû, évente megjelenõ folyóiratról, az általuk szervezett budapesti rendezvényekrõl.

Kemény János unokája kezdeményezésére 2010 januárjában a magyarországi Pátyon hozták létre az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványt. Vajon Kemény Endre, az alapítvány elnökeként miért tartotta fontosnak azt, hogy az Erdélyi Helikon ügye az anyaországban is szervezett formában képviselve legyen? A kérdésre a Várvédõ 1. számában a Medgyessy Éva által készített interjúban kapunk választ: „Azt tapasztaltam, hogy még az irodalmi érdeklõdésû magyarországi közönség körében is alig ismert az Erdélyi Helikon írói csoportosulás és a hozzá kötõdõ, azonos címû folyóirat. Az ismert írókat, költõket, mint Tamási Áron, Wass Albert, Áprily Lajos, Jékely Zoltán nem hozzák összefüggésbe a szellemi csapattal, ahová tartoznak, a szám szerint 55 helikonista közül mindössze néhányat ismer a közönség. Fontosnak tartottam tehát az Erdélyi Helikon ügyének képviseletét, alkotóinak megismertetését, szellemiségének õrzését, olyan értékek terjesztését, amelyek ma is aktuális kérdésekre keresik a választ (…) a Helikon bátor, megmaradásunkat célzó, kultúránkat nemesítõ eszméire ma is szükségünk van.” Az Európai Unió homogenizáló, a nemzeti sajátosságokat alábecsülõ törekvései áradatában, az egymással ellenséges szekértáborokra szakadt mai magyar szellemi életben az erdélyi példa számos tanulságul szolgálhat: „Elszakadva az anyaországtól, egyedül maradván, egy hosszú távú kisebbségi sorsra kellett berendezkedjenek. 1926-tól Marosvécsen ült össze az erdélyi »írói parlament«, ahol a két-három napos találkozóikon az írók megvitathatták elképzeléseiket, terveiket a jövõt illetõen, örökké szem elõtt tartva a transzszilvanizmus eszméjét.” Az alapítvány tevékenysége az Erdélyben 2000-ben létrehozott, az Adamovits Sándor által vezetett Helikon Alapítvánnyal párhuzamos síkon halad, egyazon cél szolgálatában.

Az Erdélyi Helikon – Kemény János Alapítvány a megalapításától eltelt évek alatt több irányban fejtett ki sikeres tevékenységet. Elsõként megjelentették az Erdélyi Helikon Öröknaptárat, melyben mind az 55 helikonista szerepel, az írók születése és halála évével; bekapcsolódtak a marosvásárhelyi testvéralapítvány által szervezett rendezvényekbe; 2011-ben beindítottak egy ünnepségsorozatot, melynek célja, hogy mind az 55 helikonistáról méltón megemlékezzenek; 2012-ben megjelentették a Várvédõ folyóirat – alcímében: Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek – 1. számát.

Az Öröknaptár, a marosvásárhelyi alapítvány révén, remélhetõleg eljut az erdélyi magyar oktatási és kulturális intézményekbe, segédeszközként az írók kultuszának méltó ápolásában. Az erdélyiekkel közös rendezvények aktív szereplõiként szolgálják a Helikon-közösség eszméinek propagálását. S ez nem csupán irodalom-, illetve eszmetörténeti kérdés, nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is aktuálpolitikai üzenete van – irodalmi és egyéb vonatkozásban is. Szõcs Géza a 2011. november 15-i budapesti Erdélyi helikonisták ünnepségén elhangzott üdvözlõ beszédében méltán hangsúlyozta: „… széles spektrumú társaság volt ez, hány különbözõ módon látták és láttatták a világot, és arra a meggyõzõdésre is juthatunk, hogy a békésen egymás mellett ülõ írók és költõk világnézetét olykor maga a világ választotta el egymástól – mégis jól megfértek egymás mellett, mert megértették, hogy a szervezetbe tömörülés nem holmi öncélú úri huncutság, hanem a hangsúlyos érdekképviselet és a közös fellépésbõl adódó társadalmi elfogadottság felé vezetõ út maga.” Az elsõ Helikon- ünnepségen hangzottak el e szavak. Az elsõt aztán 2012. november 17-én követte a második, 2013. november 21-én pedig a harmadik jubileumi ünnepség – igen gazdag, vonzó programmal, illusztris személyiségek közremûködésével. Ez utóbbi alkalommal a részvevõk megtekinthették a szatmárnémeti származású, Szentendrén élõ Paulovics László grafikus és festõmûvész helikonista írókról készített portrésorozatát. A mûsorokat Óss Enikõ, a Nagyváradról Amerikába emigrált, majd Budapestre települt színésznõ rendezi. A szervezõk elõtt követendõ példaként áll a két háború között igen eredményesen mûködõ – 1934-ben alakult, négy év múlva már harminchétezer tagot számláló – Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai elnevezésû közösség.

A Várvédõ 1. számában Medgyessy Éva alapító fõszerkesztõ tollából olvashatunk az útra bocsátott kiadvánnyal kapcsolatos elképzeléseikrõl: „Célunk elsõsorban nem a múltidézõ nosztalgiázás, hanem az elmúlt évtizedekben szándékosan eltemetett, elfeledtetett, ám páratlanul gazdag irodalmi-szellemi hagyaték aktualitásának és jövõbe mutató aspektusainak felfedezése is. Ezért az irodalmi szemelvények mellett megvizsgáljuk, hogyan él ma a két világháború közti erdélyi magyar író-költõ társadalom munkásságának emléke a jelen szellemi embereinek emlékeze-tében, illetve jeles irodalmi személyiségeink miként értékelik az említett életmûveket és nem utolsósorban az ehhez hasonló szellemi közösségek létrejöttének fontosságát. A Várvédõ »füzeteiben« ezért nem csupán a két világháború közötti erdélyi írókkal és költõkkel, hanem a mai magyar szellemi élet és irodalmi jelenünk elhivatott, jeles képviselõivel is találkozhatnak. Várvédõ tevékenységünk így reményeink szerint egyformán hozzájárul majd a marosvécsi várkastélyban létrejött, egyedülálló irodalmi csoportosulás mûvészetének ápolásához és újraélesztéséhez, valamint erõs várunk, a szellem, a kultúra szolgálatához is.”

Erdélyi Helikon – Irodalmi Füzetek – Várvédõ. Mit takar e hármas tagolású cselekvési tér? Erre a Marosvásárhelyen született, a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen magyar–francia szakot végzett író, színháztörténész, a Várvédõ folyóirat fõszerkesztõje, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány irodalom- és színháztörténeti tanácsadója, Medgyessy Éva szavai adnak számunkra kimerítõ választ: „Erdélyi Helikon – ez ugye önmagáért beszél. Ennek a két világháború közötti irodalmi mozgalomnak, a hozzá kapcsolódó folyóiratnak, valamint az eköré csoportosuló alkotóknak állít emléket. Irodalmi Füzetek – ez rávilágít arra, hogy nem csupán a mûveket idézzük fel, hanem, mint egy jó irodalomórán teleírt füzetben szokás, rávilágítunk a társadalmi-politikai körülményekre, az írók életpályájára, és ami talán még izgalmasabb, a témában folytatott saját kutatásaink eredményét is hozzátesszük itt. És hogy miért Várvédõ? A helikoni találkozók székhelye, a marosvécsi vár és persze a találkozók szellemiségének õrzésére utalunk ezzel. De képletesen egy kicsit távolabbra is: erõs várunk, az anyanyelvi kultúra védelmére. Azt a szellemiséget, azt a gondolatiságot szeretnénk közkinccsé tenni, amelyet az erdélyi helikonisták képviseltek, és amely ma is aktuális. Hogy mi is ez? Egészen röviden összefoglalva: a kultúra lélekmentõ és nemzetmegtartó ereje.”

A Várvédõ – Erdélyi Irodalmi Füzetek eddigi két száma arról gyõz meg, hogy az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány csapata hûséggel és elkötelezetten, tartalmilag, és a nyomdai kivitelezésben is magas igényességgel követi a maga elé állított célt, munkájukat a szó nemes értelemben vett szolgálatként tételezik.

Az 1. szám beköszöntõ írásai – Elõszó, Szõcs Géza köszöntõje az Erdélyi helikonisták elsõ ünnepségén, a két háború közötti Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai rendezvényét népszerûsítõ Hívogató reprint megjelentetése, az alapítvány létrejötte körülményeinek felidézése, Pomogáts Béla írása a marosvécsi íróközösségrõl és az általa megjelentetett azonos nevû folyóiratról – mind-mind a témára való ráhangolódást segítik. A szerkesztõi szándékhoz híven az írók születési vagy elhalálozási évfordulójuk szerint kerülnek fénykörbe. E számban: Balázs Ferenc, Gagyi László, Kacsó Sándor, Kemény János, Kuncz Aladár, Ligeti Ernõ, Makkai Sándor, Maksay Albert, Molter Károly, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Szántó György, Szentimrei Jenõ, Tavaszy Sándor. Az életrajzokat Medgyessy Éva és Pomogáts Béla jegyzi. Mindenik életrajzot egy-egy alkotás, illetve abból kiragadott részlet követ. A megidézett szerzõkrõl és mûveikbõl kirajzolódó képet többnyire kortársak, családtagok, illetve baráti körükbõl megszólalók kiváló tárgyismerettel és lelki affinitással telített írásai teszik még árnyaltabbá – Balázs Ferenc emlékezetét Kászoni József, a Kemény Jánosét Kemény Endre, a Kuncz Aladárét Jancsó Miklós, a Makkai Sándorét Makkai Lilla, a Reményik Sándorét Molter Károly. A folyóirat tárgykörében szerep jut a kitekintésnek, a választott téma tágabb értelemben történõ bemutatásának is. E számban a kolozsvári születésû Szász István Tas tanulmánya – A közösen gondolkodó Helikon és Hitel – a két kiadvány céljaiban kimutatható párhuzamosságot, közös törekvéseket tárja fel. Az ugyancsak erdélyi származású, de nyugatra sodródott Tolvaly Ferenc magatartása azt példázza, hogy „a szellem embere kitekint a világba – és onnan hazahozza tapasztalatait”. A vele készített interjú zárószavai általános megfontolásra érdemesek: „Mint korábbi nagy válságok idején, most is az értelmiségnek a felelõssége, hogy a kiutat keresse, ugyanakkor rámutasson arra, hogy a világ csak erkölcsi-etikai alapokon maradhat fenn.”

A Várvédõ 2. számának bevezetõje az általános elveken, célkitûzéseken túl a lapszerkesztés kulisszatitkairól, no meg a támogatókról és elõfizetõkrõl beszél, segítségrõl és bizalomról szól. Joggal, hisz már több mint százan lettek/váltak a lapot igénylõ olvasókká, elõjegyzésükkel támogatják a kiadvány megjelenését. E lapszámot Pomogáts Béla nemrég megjelent könyvének – A marosvécsi várban – elõszavából vett részlettel indítják. Idézzünk belõle néhány gondolatot: „Az erdélyi irodalmi közösség ugyanolyan szellemi tényezõje és alakítója volt a két világháború közötti magyar irodalmi kultúrának, mint a Nyugat körül gyülekezõ irodalom vagy a népi mozgalom. (…) termékeny példát adott arra, hogy az irodalmi értékek szolgálata és a közösségi-nemzeti elkötelezettség a legkevésbé sem állhat egymással szemben.” Rendkívül sok és értékes információval és megállapítással szolgál Murvai László tanulmánya: A transzszilvanizmus az erdélyi magyar oktatásban. A szerzõ évtizedekig a román tanügyminisztérium nemzetiségi fõosztályának volt a beosztottja, majd vezetõje, így hitelesen tudja elénk tárni a helikonisták odisszeáját a diktatúra éveiben kötelezõ tantervekben. Kemény Endre az Erdélyi Helikon folyóirat tizenhét éves történetét vázolja fel, utalva arra, hogy miként sikerült teljesítenie a keletkezésekor felvállalt feladatát: „a kisebbségi sorsra kényszerült magyarok lelki támogatását és megerõsítését a kultúra eszközeivel”. A folyóirat programja érzékeltetésére idéz annak kiváló szerkesztõi – Áprily Lajos és Kuncz Aladár – beköszöntõ írásaiból; az utólagos értékelések – Pomogáts Béla, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon címszava, Marosi Ildikó méltatása – mintegy visszaigazolják elõdeik fölvállalt szolgálatának idõtálló értékeit.

A lapszerkezet az elsõ számban tapasztalt utat követi: a rövid íróportrékat – Bárd Oszkár, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Kiss Jenõ, Kovács László, Lakatos Imre, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakocs Károly, Sipos Domokos, Szentmihályiné Szabó Mária – Medgyessy Éva jegyzi. A saját mûvek, illetve az azokból kiragadott részletek hozzák az olvasókhoz közelebb a mostani számban, többségükben kevésbé ismert szerzõk munkáit. Bárd Oszkárról Murvai László, Hunyady Sándorról Brody Alexander, Jékely Zoltánról Katona Tamás, Kiss Jenõrõl Szász István Tas és Tamás Gábor, Sipos Domokosról Lõrinczi László ír értõ, lélekközeli sorokat. A lapszám „csemegéje” a Kányádi Sándorral folytatott beszélgetés. Megható történetek felidézése ez, melyek „elindultak Kányádi emlékezetébõl, mint feltörõ forrásból a víz, s vették az irányt, amerre akarták, elkanyarodtak, miként a pisztrángos hegyi patak is természet adta útján jobbra meg balra – ahogyan a hegyoldal lejtése viszi.” Élvezetes diákkori emlékek, tanulságos történetek fonódnak itt egybe történelmi példákkal, családi emlékekkel.

Mindkét számot a Hírek, események rovat zárja: közös bennük, hogy a helikonistákkal kapcsolatos eseményekrõl számolnak be – Erdélytõl Budapestig, s onnan is távolabb: Los Angelesig. Mindenik sor tanúságtétel az íróközösség élõ hagyományairól, a tiszteletrõl és megbecsülésrõl, amely tagjait övezi.

Nem zárhatjuk bemutató értékelésünket anélkül, hogy felhívnánk a figyelmet a két számban megjelent igen értékes korabeli fotókra, melyek messze többet jelentenek illusztrációknál.

Az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány és a Várvédõ folyóirat igen kedvezõ fogadtatásáról egyként vallanak az évenként tartott budapesti jubileumi ünnepségek, valamint az is, hogy már a lap 2. száma több mint száz elõfizetõ nevét közölhette.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
KÖNYVTÁR rovat összes cikke

© Művelődés 2008