magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Balázs Balázs: Hogyan születik meg egy regény ötlete?


…Az 1913 karácsonya előtti napokban Kós Károly lement családostól Sztánára hosszabb időre. Tudta, hogy én is hosszabb szabadságra óhajtok lemenni – utolsó jogi szigorlatom vizsgaletétele végett Kolozsvárra. Azt javasolta, ne menjek Türé­be szüleimhez tanulni, hanem náluk folytassam a szigorlati előkészületeimet. Elfogadtam a meghívást. Az 1914. évi január első napjaiban sikerült is ezen a címen két hónapi szabadságot kieszközölnöm és nyomban Sztánára utaztam. Rövid pár nap alatt kialakult az a gondolat, hogy rendezünk egy protestáns batyus bált, és erre meghívjuk a pesti barátokat, különös tekintettel Móricz Zsigmondra. (…)


Kós mind­járt hozzáfogott és linóleummetszettel készített egy meghívót, amelyet felküldött lehúzás végett az Üllői úti iparművészeti iskolába. Pár nap múlva megkaptuk a példányokat, és széjjelküldtük minden protestáns tényezőnek. Az eredmény anyagi szempontból is igen kedvező volt, mert szép összeg futott be a tervezett jótékony célra. (Pl. Tisza István akkori miniszterelnök 100 koronát küldött e célra.) Közben Kós levélben meghívta Móriczot a bálra és huzamosabb tartózkodásra. Móricz a meghívást elfogadta. Milyen meglepetést készítsünk elő? Nekem jutott az eszem­be: a bál szünete alatt a sztánai legényekkel el fogjuk táncoltatni a kalotaszegi legényes táncot, a csűrdön­gölőt. Kósnak nagyon tetszett az indítványom. Éppen ott volt a falu első legénye, Boldizsár János. (Tudni kell, hogy a Kalotaszegen minden faluban van első legény. Ez rendezi a mulatságokat, az esküvőket, az aratási ünnepeket, a kalákák utáni mulatságokat stb.) Boldizsárral megbeszéltük a tervet és annak rendezését készséggel vállalta. Különben is lelkes híve volt Móricznak, mert a nővéremtől mindig kért olvasnivalót és Móriczot is olvasta már.

No, február l-én reggel megérkeztek a vendégek: Móricz Zsigmond, Zrumeczky Dezső és Pogány Móric. Mindenkit elszállásolt Kós a kedves villájában, a „Varjúvár”-ban. A bál a falu református iskolájában volt, három hatalmas egy­másba nyíló nagy teremben. Boldizsárral feldíszítettük a termeket részint fenyővel, részint pedig fagyöngyvirágokkal. Éppen úgy a büféhelyiségeket is. Iszonyú mennyiségű ételt küldtek a környékbeli papnék, tanítónék, jegyzőnék és kisbirto­kosnék. Volt ott sonka, kacsa, liba, pulyka, csirke, kappan, töltött káposzta, kürtős kalács, fánk, torta, még vargabéles is. A szükséges ételek felmelegítése a tanítói lak konyhájában történt. A kiszolgálást a büfékben díszbe öltözött kalota­szegi menyecskék és lányok végezték. Szép kép volt. De ezek tudnak is ám kínálni és felszolgálni, mert tudni kell, hogy a Kalotaszegen még a legelső gazda lánya is tartozik 2-3 évig szolgálni, máskülönben pártában marad.

Vendégeimet elhelyezve, két szánkóval hazamentem átöltözni. Otthon már mindenki szmokingban várt és úgy vittem őket a bálba. Mire megérkeztünk, már ott volt az egész környék intelligenciája is. Befutott vagy 20 zörgős és csengős szánkó. Persze ezeket is el kellett helyeznem a falusi istállókban. Mindezt szmo­kingban és eszkarpen cipőben tettem harminc centiméter hóban. Gyönyörű tél volt.


Mindjárt megkezdődött a bál. Én nyitottam meg csárdással, az esperesné lányá­val. Volt utána boszton stb., még francia négyest is rendeztem. Végre éjfél felé, szünetet rendeltem el. Terítettek és elkezdődött a kínálat. Mindenki jól érezte magát.

Mikor aztán láttam, hogy a hangulat már megfelelő, intettem a cigányoknak, kik azonnal rákezdtek a csűrdöngölő muzsikára. Ez egy csodálatos zene. Nem csárdás, csak hozzá hasonló gyors ütemű zene. Minden kalotaszegi falunak meg­van a maga önálló legényes muzsikája. És csodálatosan ez az egy zenéjük szöveg nélküli. A művészek felfigyeltek. Megütötte fülüket a különös zene és csak néztek csodálkozva: mi készül itt? Pár ütem után berobog tizenkét kalotaszegi legény. Finom, hófehér vászonból készült, berakott, rojtos, bő gatyában, sarkantyús, pengés csizmában, varrottas kék bujkában és fejükön kalotaszegi módra kivarrott, szalagos fehér szalmakalappal. Leeresztett aranygombos derékszíjjal és rajta a lelógó híres kalotaszegi színes, bojtos farmatringgal. Nyakukon az aranypillangós, varrott, rojtos nyakkendővel. Rögtön körbe álltak és egy pillanat alatt elkezdték táncolni a legé­nyest. Gyönyörű kép volt. Én csak Móriczot figyeltem. Először belesápadt, aztán kivörösödött, végül felállt és úgy nézte végig az egész táncot, ami cca. egy jó fél órát tartott. Végre leintettem a cigányt. Ekkor Móricz felkiáltott:

– Az Istenért! Ilyent elképzelni sem tudtam! Pezsgőt, pezsgőt!

Rögtön terítettek a legényeknek, hoztak pezsgőt és Móricz közéjük ült. Nagy szeretettel beszélgetett el velük és igen sokáig.

El volt ragadtatva, hogy milyen szépen beszél magyarul a kalotaszegi nép. Nagyon tetszett neki az i-vel való dialektusa. Édes helyett idest mond, de különö­sen értékelte félmúltas kifejezéseit. Ugyanis, mint református bibliaolvasó nép, félmúlttal beszél: ott valék, elmenék.


Rá kell itt mutatnom a legényes tánc művészi voltára. Ez tulajdonképpen egy szólótánc, amelyet csak legények táncolnak. A Székelyföldön csűrdöngölőnek, Kalotaszegen és Torockó környékén legényesnek hívják. A tánc stílusa mindenütt egységes, a zenéje kifejezetten magyar motívumokból összehozott gyors ütemű taktusos népzene. Természetesen falunként váltakozó önálló alkotások. Éppen így váltakozó a tánc előadási modora is. Nagyon nehéz tánc. Ezt csak úgy lehet megtanulni, ha már bivalylegeltetés közben a kisfiú 5-6 éves korában elkezdi tanulni a mozdulatokat a nagyobb fiúktól és végig gyakorolja egészen a konfirmá­lásig, amely után eljárhat már a táncba, és joga van beállani a legényes körbe. Csodálatos az, hogy lomha bivalyokkal foglalkozó nép fiatalsága milyen gyors mozdulatokkal, milyen meglepően klasszikus balett testmozdulatokkal, mondhat­ni kecses „pontokat” lejt. A hangsúly a lábmozdulatokon van, de dolgozik a kéz is, mert közben a csizmaszárra ütve taktust ad a táncnak és ujjaival pattogtatva kíséri az ütemet. Persze közben szól a sarkantyú is. Van olyan legény, aki képes a sarkantyúját a levegőben felugorva háromszor is összeütni. A legfontosabb a rendezés és az, hogy egyszerre legalább 8-10-en járják a legényest. Hát egy ilyen rendezésben látta Móricz is a mondhatni tökéletes sztánai legényest, mert Boldi­zsár János kifejezetten művész volt.

A bál reggelig tartott. Zrumeczky és Pogány Móric hazautaztak. Móricz Zsig­mond ott maradt nyolc napig. (…)

 

(www.szentimrei.ro)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008