magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bakó Botond: Apáczai utazásai és iskolái (1625–1659)


Mottó: „Mindenek előtt azon volnánk, hogy a tudatlan ifjak magyarul olvassák és tanulják meg a múlt dolgokat, melyek a Szent Írásban és a világi könyvekben feljegyeztettek…”

 

 

Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia

   A 17. század kiemelkedő magyar tudós-pedagógusa olyan örökséget hagyott az utókorra, amelyen sokáig töprengtek az elemzők, míg lassan kiderült, hogy művei ma is időtálló igazságokat tartalmaznak. Hosszú hallgatás után a 18. század második felében és a 19. század elején fedezték fel Apáczai valódi értékeit. Halálának 200. évfordulója (1859) fordulópont volt értékelésében. Azóta sok átfogó tanulmány, monográfia látott napvilágot Erdélyben és Magyarországon egyaránt a messze előrelátó pedagógus életéről, közös kincset képező alkotásairól, amelyeknek gazdag utóélete született. Vita Zsigmond véleménye szerint „kevés írónk és tudósunk volt, akinek annyit változott és ingadozott az értékelése halála után, mint az Apáczaié”. Akadtak az őt magasztaló értékelések mellett, munkáját lekicsinylő, eredetiségét kétségbe vonó elemzések is. Azóta bizonyossá vált, hogy rövid életét a magyar tudományosság és egy korszerű hazai iskola megteremtésének oltárán áldozta fel. A vele keményen szembenállók mellett mindig akadtak pártfogói – kezdve diákjaitól, akik lelkesedtek érte – egészen a legmagasabb körökig. Mára letisztult a kép, hiszen voltak és lehetnek viták az életmű körül, előfordulhatnak avult nézetek, de az most már bizonyos, hogy értékőrző életműről van szó.

   Aki valamennyire ismeri műveit, a róla szóló írásokat, és van valami köze a neveléshez, akár tanítóként, tanárként vagy szülőként, az tudja, hogy Apáczainak akad mondanivalója a ma iskolájának is. Rendhagyó módon a nagyenyedi kollégium, ahol nem tanult és nem is tanított, mint a Bethlen Gábor alapította gyulafehérvári Academicum Collegium jogutódja, magáénak tartja és őrzi, ápolja emlékét.

   2009-ben újra emlékezünk életére, érdekes utazásaira, történelmi iskoláira, korai, tragikus halálának 350. évfordulója alkalmából.

 

Sorsfordító utazások

  Az iskolaalapító Bethlen Gábor mellszobra a nagyenyedi kollégium udvarán Apáczai életének volt néhány olyan rövidebb-hosszabb utazása, amely meghatározta sorsát. Az utak végén mindig egy magasabb iskola és egyben egy új világ tárulkozik ki előtte, amit magába szív, és amikor tanárként visszatér ezekbe az intézményekbe tudással és tapasztalatokkal gazdagodva, igyekszik megváltoztatni, felemelni azokat. Kár, hogy nem írhatta meg visszaemlékezéseit.

   Gyermekkorát és ifjúságát egyik méltatója találóan nevezte „rejtőzködő életnek”. Műveiben lappangó belső énjének alakulása azonban sokat elárul tetteiről, életéről. Szülei a Barcaság és Erdővidék határán elhelyezkedő Apácán szegény székely-magyar emberek voltak, de lelkiekben és szellemiekben elég gazdagok ahhoz, hogy észrevegyék gyermekükben a rendkívüli képességet a tanulásra. Elemi iskoláit a helybeli falusi iskolában végezte, ahol már latin nyelvtudását is megalapozta.

   Első komolyabb utazására 1636-ban (valószínű dátum) 11 éves korában kerül sor, Kolozsvárra, a középfokú iskolába. Az akkori lehetőségekhez mérten ez az utazás csakis lovas szekéren történhetett, és több napig tartott. Nem kaptunk utalást arra, hogy melyik útvonalon közelítették meg Kolozsvárt, de valószínűbbnek látszik, hogy a fejedelmi fővároson, Gyulafehérváron, majd Nagyenyeden keresztül haladtak és érkeztek meg Kolozsvárra. Nem lehet azonban kizárni más útvonalat sem. A kolozsvári évek alatt valósággal habzsolta a tudományokat. Ezután a tehetséges ifjú számára csakis a gyulafehérvári Academicum Collegium következhetett, az erdélyi magas iskola, ahova 1642-ben, vagy 43-ban érkezett meg.

   1648-ban kezdődik életének második komoly sorsalakító időszaka, hiszen hollandiai tanulmányútra indul. Ez már nem erdélyi utazás és következményei is messzebbre hatnak Apáczai személyes életében. Gelei Katona István, az erdélyi református egyház főpásztora, a kitűnő tudós és író felfigyelt tehetségére és előteremtette azokat a költségeket, amelyek segítségével Apáczai főleg holland és belga egyetemekre utazhatott. Az induláskor 23, hazaérkezésekor (1653-ban) 28 éves volt. Az öt év alatt sok minden történt vele. Hollandia akkor a művelődés és a fejlett polgári élet mintája volt. A gyulafehérvári főiskola után ez volt Apáczai nyugati akadémiája, hiszen a franekeri, leydeni, utrechti és a hardewijki egyetemeken tanult, és 1651-ben az újonnan alapított harderwijki egyetemen teológiai szigorlatot tett, ő lett az egyetem első doktora. Vele egy időben, vagy utána sok erdélyi fiatal tanult a külföldi egyetemeken, akik közül később egyesek tanár kollegái lettek Kolozsváron vagy Gyulafehérváron. Közben körutazást tett angol, francia és belga földön, de leginkább a holland tájak ejtették ámulatba, különösen a világ akkori második éke, Amszterdam. Apáczai óta vált az erdélyi embereknek ismerté Utrecht. Látta a nyugati oktatás minőségét, amit összevetett hazája elmaradottságával, „az jó iskolák hiányával”, a szerencsétlen közoktatással. Ettől az időtől szemei előtt mintaként mindvégig a nyugati iskolák és műveltség magas szintje lebegett.

   A fejedelmi akadémiát Nagyenyeden újjászervező I. Apafi Mihály mellszobra a kollégium udvarán1651. szeptember 30-án Utrechtben megnősült, feleségül vette Aletta van der Maet holland polgárlányt, aki végig hűségesen kitartott mellette. Megismerkedésükről, szerelmükről szinte semmit nem jegyzett fel a krónika. A házasságában is úttörő volt, hiszen addig nem volt példa rá, hogy kinn tanuló magyar fiatalok holland asszonyt hoztak volna haza. Gelei utóda, az új püspök, Csulay György 1652-ben hazahívta, sőt úti költséget is küldött Apáczainak. Ő maga is örömmel vette a meghívást, amúgy is tenni akar valamit a hazai iskolákért, de felesége áldott állapota miatt nem indulhattak azonnal. Kertész József kollégiumi véndiák a Hazajáró lelkek – nagyenyedi képek című könyvében írja, hogy Apáczai tartott a püspök neheztelésétől, és úgy gondolta, hogy a hazán kívüli időt úgy tudja leginkább hasznosan tölteni, ha megír egy könyvecskét, amelynek gondolata már rég motoszkált benne. Ekkor bontakozott ki rohamosan nagy ívű szellemisége. A magyar nyelv tudományos szegénységét új nevekkel, megnevezésekkel gazdagítva írta meg a Magyar Encyclopaedia című munkáját, amelyben a korabeli eszmeáramlatokat és tudományos igazságokat először jelenítette meg, rendszerezve a tudomány számára addig idegen anyanyelvén. Az útiköltségre kapott pénz egy részét is felhasználta a nyomtatásra. Akkoriban párját ritkító tankönyv volt ez, amelyben a tudományok és az irodalom egész birodalmát mutatja be, mintegy megszabadulván a középkori skolasztika kötöttségeitől, a latin iskola hagyományos anyagától.

   1653 tavaszán indult vissza Erdélybe feleségével és kisfiával, ott hagyva jólétet, nyugalmat és civilizált környezetet, de tarsolyában a magyar enciklopédiával. Az utazás során neve először a kolozsvári sáfárpolgár számadáskönyvében bukkan fel. Kolozsvárról Enyedre indult, sőt megpihent, majd Fehérvár felé vette útját, ahova több hónapos utazás után augusztus 29-én érkezett meg. Hazatérése napját minden évben megböjtölte.

Kolozsvár a 17. századi metszeten. A Farkas utcai templom (7) mellett az előtérben a kollégium épülete (8), mögötte balra első kolozsvári szállása (9) (Herepei János nyomán).

   1656-ig tartózkodott Gyulafehérváron, ahol maradása egy idő után lehetetlenné vált.  Miután a felajánlott papi állásokat nem fogadta el, a fejedelem Kolozsvárra helyezte át az ottani triviális iskola igazgatójának. Apáczaiért Gyulafehérvárra a Szamos parti város fényes küldöttséget menesztett, amelynek az esperes, a városi főbíró és a főpatrónus egyaránt tagja volt. Ellentétben a gyulafehérvári főiskolával, a kolozsváriak felismerték benne a lehetőséget, amely Erdély és a puritanizmus központjában igen termékeny talajra találhat.

   Ez életének utolsó sorsfordító utazása, amelyről a kiváló tanítvány, Bethlen Miklós frappánsan jegyezte fel: „rák a Szamosban”, de rövidesen bebizonyosodott, hogy nem hátra, hanem messze előre lendíti és felemeli a kolozsvári iskolát. Nem csalódtak benne, hiszen, három év alatt rangos kollégiumot hozott létre. Miközben a megfeszített munka felőrölte erejét, ha rövid ideig is, de érezhette a beteljesülés gyümölcseit.

   Utazásai során többször érintette Nagyenyedet, és valószínű, hogy hazatérésekor több napot pihent a kisvárosban. Nem tudhatjuk mennyire keltette fel a figyelmét a 17. században már jelentős fejlődésnek indult település. A város alapkövét szász telepesek rakták le már a 12. században, és amelynek nevezetes vára 1239-ben, gótikus stílusú nagytemploma pedig a 15. században épült. 1613-ban Báthory Gábor fejedelem kiváltságos levéllel intézkedett az enyedi polgárság jólétéről és jogi helyzetéről, 1658-ban pedig II. Rákóczi György a polgároknak nemességet s az oppidumoknak (mezővárosoknak) civitas (polgári) jelleget adományozott.

   Átutazásain kívül Apáczai életében a Nagyenyedre való egyedüli utalás az, hogy 1655-56-ban, állástalansága idején felkínálták neki a jól jövedelmező papi állást. Ő azonban ezt abból a meggondolásból utasította el, hogy inkább tanító szeretne maradni. Hol volt még akkor a nagyenyedi kollégium?

 

Történelmi iskolákban

   Apáczai Kolozsváron abban az óvárosi iskolában tanult, amelynek épületét Bethlen Gábor fejedelem utasítására alakították át magánházból tanintézetté. Apáczai Erdély fellendülő, virágzó időszakában (Bethlen Gábor – 1613–1629, I. Rákóczi György – 1630–1648) tanulhatott a rendívül gyorsan fejlődő, a haladó eszméket befogadó városban. Tudós tanára, Porcsalmi András rektor irányította figyelmét új távlatok felé. A tanórákon kívül is foglakozott vele például egy alkalommal megmutatta neki a tudományokat összefoglaló érdekes jegyzeteit, amelyek igen felkeltették a tehetséges ifjú érdeklődését, lehet, hogy éppen ebből pattant ki híres enciklopédiájának ötletszikrája.

   Az Apáczai-emlékoszlop a Szotyori Nagy Géza családi sírkertjében, Apáczai feltételezett nyughelye közelébenApáczai 12 év után tért vissza tanárként a kolozsvári iskolába, ahol az 1655. április. 5-i tűzvész elpusztította az óvári és a Farkas utcai negyed jó részét. A Kincses Kolozsvár című kötetben megjelent írásában (Magvető Kiadó, Bp., 1987) Herepei János leírja, hogy ezért kissé távolabb a Magyar utcában béreltek Apáczai és családja számára lakást, amit berendeztek, sőt egy 78 vedres hordó bort is levittek a pincébe, az elkövetkezendő szolgálatok fejében.

   Gyulafehérváron kétszer tartózkodott huzamosabban, először diákként, majd a hollandiai utazások és tanulóévek után tanárként. Ez utóbbi időszakról már valamivel többet tudunk. Diákként Keresztúri Pál igazgatása alatt tanulhatott, aki maga is kitűnő tanító volt, és a gyakorlatra, a valóságra helyezte a hangsúlyt. Bisterfeld János Henriknek is tanítványa volt, aki azt tartotta, hogy enciklopédikus tudás nélkül még a szentírást sem lehet kellőképpen értelmezni. Ilyen tudás megszerzésére ösztönözte Apáczait is. A Porcsalmihoz és Bisterfeldhez hasonló tanítók minden időkben mély nyomokat hagytak az arra érdemes, odafigyelő tanítványaik tudatában, ami később kapukat nyitott tudományos törekvéseikben. Így volt ez az ifjú Csere Jánosnál is.

   Apáczai gyulafehérvári tartózkodása viszonylag rövidre sikerült. Már a kezdet sem volt biztató, hiszen kedves volt tanára, Bisterfeld, az európai tanulmányokkal felvértezett ifjú tanár megérkezésekor ahelyett, hogy a felsőbb tudományokat bízta volna rá, a költészeti osztályba sorolta be, osztálytanítónak. A puritánus nézetektől átitatott Apáczai viszont a tehetségéhez és a felkészültségéhez mért feladatot szeretett volna ellátni. A lelkes tanítványok azonban értékelték munkáját, valósággal özönlöttek hozzá, hiszen magyarul és magas színvonalon oktatott. Valószínű, hogy a szakmai féltékenységen túl ez is motiválhatta Basirius Izsákot, a volt udvari papot és egyben vezető professzort a méltatlan támadásra, amelynek eredményeképpen Apáczai gyulafehérvári tanári karrierje hamar véget ért. A fejedelem megfenyegette és nem állt távol attól, hogy valamiféle középkori megtorlás érje. Egykori mestere Keresztúri Pál és más támogatói azonban megmentették, és a fejedelem haragja is csitult, aminek a kolozsvári kinevezés lett az eredménye.

   A gyulafehérvári iskola Apáczai utáni sorsa úgy hozta, hogy II. Rákóczi György szerencsétlen kimenetelű lengyelországi trónszerző próbálkozása (1657) miatt, a törökök és a tatárok 1658-beli boszszúhadjárata a Bethlen Gábor által elindított és jól felszerelt Academicum Collegiummal együtt elpusztította a fejedelmi fővárost. Az is igaz, hogy lerombolása előtt a gyulafehérvári iskola szellemileg már csak tengődött. A menekülő diákok és tanárok egy részét maga Apáczai fogadta be kolozsvári iskolájába. Négy évvel később 1662. október 6-án Apafi Mihály erdélyi fejedelem Székelykocsárdon kelt nevezetes rendeletével a gyulafehérvári kollégiumot természetes jogutódként áttelepítette birtokai középpontjába, Nagyenyedre. Az iskola és a művelődés iránt fogékony Apafi, Bethlen János erdélyi kancellár javaslatai alapján a fejedelmi fővárost a továbbiakban nem ítélte biztonságosnak egy magas színtű iskola fenntartásához, illetve újjáépítéséhez. Ezért birtokait a nagyenyedi református iskolára ruházta át, amely a gyulafehérvári évek alatt (1622–1658) biztosította az ellátást, a tanítás pénzügyi alapjait, az épületek fenntartását, a tanári és más fizetéseket. Így jött létre a nagyenyedi kollégium, és a nagyvonalú fejedelem a birtokokhoz csatolta a nagyenyedi fejedelmi kastélyt is. Később nemcsak az épületekről és az anyagi alapokról gondoskodott, hanem a megbecsülésről is, például a sószállító {zekereket eltereltette a kollégium mellől, hogy ne zavarják a tanítást. A kollégium jelenléte megnövelte a kisváros tekintélyét, és attól az időtől kezdődött a kollégiumnak egész Erdélyre, sőt a Királyhágón túlra is kiterjedő vonzásköre.

   A nagyenyedi kollégium alapításának idején, 1662-ben Apáczai már nem élt. 1659-ben bekövetkezett korai halála megszakította áldozatos munkáját. Közben a nagyenyedi utódiskola fejlődése, történelmi törésvonalak mentén, de sikeresen folytatódott, és a kolozsvári iskolával együtt, jogosan vallotta magáénak a nagy tudós elődöt. Apáczai életműve összekötő kapocs a már nem létező gyulafehérvári és a ma is létező nagyenyedi kollégium között. A megszakításos, de mégis folyamatos iskolai létet Mészáros István, korunk legnagyobb magyar iskolatörténet-írójának véleménye is igazolja: „ami az iskola élettörténeti folytonosságát illeti, egy iskolának egyik épületből másik épületbe való települése (telepítése) nem okozta az iskola történeti folytonosságának megszakadását. A tanításnak néhány évre (esetleg évtizedes, vagy több évtizedes) időbeni szüneteltetése utáni újrakezdés nem jelenthette az iskola megszűnését illetőleg egy új iskola kezdetét”.

   Apáczai több iskolához tartozik, de elsősorban kettőhöz. A kolozsvári református kollégium a 16. században keletkezett, majd a 17. században és később, az 1948-as államosítás következtében a történelmi körülmények nyomán jó ideig nem működött. Minden alkalommal újjászületett, első esetben neves fejedelmek: Báthory Gábor, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György támasztották fel, majd másodszor 1990-ben éledt újra, és végül 2002-ben visszaköltözhetett régi épületébe. 2007-ben megünnepelte fennállásának 450. évfordulóját. Az ízléses és színvonalas emlékkönyvben a Farkas utcai épületben működő rektorok és igazgatók között elsőnek olvashatjuk Apáczai Csere János nevét.

   A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak és a kolozsvári református kollégiumnak vannak közös vonásai. A többször súlyos történelmi események miatt meg-megakadó, de sohasem megtört históriájukban mindig létezett egy szellemi folytonosság, amelyben előkelő helyet foglal el Apáczai Csere János neve. Mint nemzeti kollégiumok élen jártak és élen járnak a nemzeti önismeretre való nevelésben. Közösséget nevelő és megtartó erőt jelentettek és jelentenek. A tudomány és a kultúra kiemelkedő egyéniségei hosszú sorát adták az erdélyi magyar közösségnek. Mindkét iskolában nevelkedett és tanult – Apáczain kívül – Áprily Lajos és Sütő András. A Bethlen-kollégiumban tanult mások mellett Kőrösi Csoma Sándor, Fenichel Sámuel, Gáspár János, Ajtay Abod Mihály, Bod Péter, Köteles Sámuel, Hegedűs Sámuel, Váró Ferenc. A kolozsvári református kollégiumban tanult Kemény János, Bethlen Miklós, Reményik Sándor, Kós Károly, Szabó T. Attila, Wass Albert, Szabó Dezső, Bánffy Dezső, Kacsóh Pongrác és még sokan mások. E nevek magukért beszélnek.

 

Emlékek és ünnepségek.

   Az Apáczai halála utáni hosszú elhallgatást nemcsak alapos elemzések, hanem egyre több emlékünnepség is követi, amelyekben fokozatosan tisztázódik az életmű helye a magyar művelődéstörténetben. Egyik legjelentősebb megemlékező ünnep 1926 januárjában volt a Bethlen-kollégiumban, Apáczai születésének 300. évfordulója alkalmából, amit 1925 decemberéről, 1926 januárjára halasztottak. A hetente megjelenő Enyedi Újság részletesen tudósított a megemlékezésről. A lap 1926. január 10-e és 24-e közötti számaiból megtudjuk, hogy az ünnepségre meghívták az iskola barátait és az érdeklődő közönséget. A bevezető szavakat Juhász Albert kollégiumi vallástanár mondta, hadd idézzünk ezekből: „S hogy az iskola milyen drága nekünk, az mutatja, hogy a magyar iskolaügynek is van vértanúja, Apáczai Cseri János… S fanatikus rajongásával mondja el nekünk, hogy az igazi nagysághoz vezető út a műveltség, ennek pedig föltétele az iskola…” Apáczai hitvallását tolmácsolva így szólt a tanár: „amely nemzet naggyá akar lenni, állítson jó iskolákat”. Elindulásáról így emlékezett meg a szónok: „Megindul egy kis székely fiú nagy csudálkozó szemekkel s lelkében a csudálkozás drága adományával, s néhány esztendő alatt bejárja fél Európát”.

   Az Apáczai-album első lapja. Apáczai sajátkezű feljegyzései a kolozsvári református kollégium törvényeiről.Járai István igazgató professzor tartotta az emlékbeszédet, aki megkapó képet festett a 17. századi Erdélyről, II. Rákóczi György koráról, és mélyen átélte a professzor előd érzés- és gondolatvilágát. Nagyságában, jelentőségében Széchenyi mellé állította, hiszen mindketten a felébredés, a megmozdulás hajnali óráit hirdették. Jóleső elégtétel volt ez az ünnepség a holt tudós előtt, aki három századdal előtte már tudta, hogy a tanítás csak anyanyelven eredményes.

   Az ünnepség egyik fénypontja volt, amikor az iskola költőprofesszora, Áprily Lajos előadta saját, Tavasz a Házsongárdi temetőben című költeményét, amelyet Apáczai Csere János és Aletta van der Maet emlékének szentelt. „A tavasz jött a parttalan időben/ s megállt a házsongárdi temetőben./ Én tört kövön és porladó kereszten/ Aletta van der Maet nevét kerestem…” A holland asszony és kisfia sorsa mélyen meghatotta a közönséget. Elszavalták Mécs László: Harangöntők öröme című versét is, majd a tanítók és a tanítóképzősök énekkara és zenekara szerepelt  Fövenyessy Bertalanné és Veress Gáborné vezetésével.

   Az 1925-26-os tanítóképezdei kétnyelvű, román és magyar értesítő az iskolai ünnepségek között megemlíti Apáczai Cseri János születésének 300. évfordulóját, amelyen iskolai ünnepélyt tartottak január 17-én. Az ünnepségnek azonban nincs részletesebb leírása. Bisztrai Gyula a kollégium 350. évfordulója alkalmával 1972. október 24-én, Budapesten tartott előadásában kiemelt helyet szentel Apáczai Csere Jánosnak a „legnagyobb magyar tanítónak”.

   Születésének 350. évfordulója újabb alkalom volt a megemlékezésre, amit Kolozsváron országos ünnepség keretében rendeztek meg. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon adatai szerint: meghívott volt Ortutay Gyula a Magyar Akadémia tagja, akinek jelenlétében Apácán, szülőfalujában felavatták Apáczai Csere János mellszobrát, Elena Hariga Avramescu bukaresti szobrászművész alkotását. Az évforduló kapcsán a Korunk emlékszámot jelentet meg (1975/5), amelyben a nagy tudós-pedagógus érdemeihez méltón szerepel. (Bartalis János, Lászlóffy Aladár és Lászlóffy Csaba versekkel, Bretter György, Szigeti József, Csetri Elek, Binder Pál és Vogel Sándor tanulmányokkal emlékezik). 1973-ban készült el Kós András szobra a képzeletbeli Apáczairól, Gy. Szabó Béla Apáczai-metszete pedig jelképe lett az Igaz Szó című marosvásárhelyi folyóiratnak. Ugyancsak az évforduló kolozsvári eseményei közé tartozik, hogy kiállították Gergely István Apáczai-emlékművét.

   A nagyenyedi Református Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár olvasótermében két Apáczai-emlék látványa fogadja a látogatót. Majtényi Zoltán dícsőszentmártoni testnevelő tanár, kollégiumi véndiák ajándékként adta át 1960-ban Apáczai Csere János mellszobrát, felette látható Gy. Szabó Bélának a nagy tudósról 1946. január 21-én készített fametszete.

   A könyvtárban eredeti Apáczai-művek is találhatók, többek között a Magyar Encyclopaedia győri kiadása 1803-ból. Az a tanuló, aki csak a kollégium iskolai könyvtáráig jut el, szintén tanulmányozhatja a Magyar Logikátskát, az Encyclopaediát, vagy Apáczai Szigeti József gondozásában 1995-ben megjelent válogatott munkáit. Aki pedig az életére kíváncsi, Fábián Ernő Apáczairól írt és 1975-ben megjelent kismonográfiáját lapozgathatja. A gyulafehérvári Katolikus Teológiai Főiskola könyvtárában is vannak Apáczai-művek, például a Magyar Logikátska és egyéb írások (Bukarest 1975) Szigeti József előszavával.

   1990-ben, a szabadság első lelkes hangulatában a sokféle rendezvény között október 29-én a református vártemplomban Pásztori Kupán Mária tiszteletes asszony felkérésére hangzott el Apáczairól előadás abból az alkalomból, hogy – kicsit megkésve – a vártemplom tornya felépítésének 750. évfordulóját ünnepeltük. Számomra különleges alkalom volt ez, mert a szószékről elmondott gondolataimban felhasználhattam apám, Bakó Béla pedagógia szakos egyetemi tanárnak azokat a kutatásait is, amelyeket főleg a Gondolatok a Magyar Enciklopédia és az Apáczai-modell körül címen adott elő és jelentetett meg.

Utószó

   A legnagyobb magyar tanítóként számon tartott Apáczai Csere János munkássága három irányban bontakozott ki: 1. Tudományszervező tevékenysége az enciklopédikus tanítás és tudás révén hatott. 2. A pedagógiában korszakot teremtő anyanyelvű tudományosságot újító munkát folytatott. 3. Az elemitől a felsőoktatásig terjedő iskolarendszer tervezete, amit élete végén a fejedelemnek előterjesztett, ma is korszerű, hiszen először fogalmazta meg a pedagógiai teendők átfogó programját, miközben már akkor erdélyi magyar egyetemről álmodozott. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a három irány mindegyike évszázadok távlatában is maradandó érték.

   Apáczai felkészültsége, önérzetes helytállása, hivatástudata századok alatt vált pedagógusmodellé. Elkötelezett életének meghatározó eleme az iskola volt. Hagyatéka számottevő értéke nemcsak két, közvetlenül érintett iskolájának, hanem minden olyan intézménynek, amelyik őrzi a nevét, sőt az egész magyar iskolaügynek. Kolozsvár hírnevét öregbíti, hogy itt élt a 17. század második felében Misztótfalusi Kis Miklós ismert betűmetsző és könyvnyomtató is, akinek nevét Apáczaival együtt tartják számon a művelődéstörténetben. Gyulafehérvár és Nagyenyed is osztozik az elismerésben, noha éppen itteni balsorsuk váltotta ki kezdeti felemás értékelésüket, majd a letisztulás után az elismerő tiszteletet. Nemzetük végül nem maradt hálátlan irántuk.

   Az évforduló nem korszakhatár és nemcsak visszanézés, hanem előretekintés is. Különösen akkor, ha az évszázadokkal ezelőtt alkotott mű, immár kulturális örökségünk szerves része és egyben mai tettekre is ösztönző állandó erőforrás.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008