magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Forró Miklós: Gyökerek üzenete. Beszélgetés Hadnagy Gabriella marosvásárhelyi festőművésznővel


Marosvásárhely. Tárlatmegnyítóra igyekszem. Közben feledhetetlen, kedves gyerekkori emlékek idéződnek fel bennem, amikor ismerős helyek mellett haladok – Rákóczi lépcső, Palás köz, Szent György tér.

2009. október 31. Elgondolkozom, csupán véletlen egybeesés. Bizonyára. Ám a tény, úgyis tény marad, hiszen a kiállító református, és a reformáció is változást, megújhodást jelentett nemcsak a vallásban, de a világi életben, így a művészetekben is.

Megérkeztem. A Maros Megyei Képzőmű-vészek Egyesületének kiállító terme előtt állok. Furcsa kontraszt – rideg, vakolatlan épület, ám belépve a falakról csodálatos színek köszöntnek rám. Rövid idő alatt táblás házzá változik a kiállító terem. Meghitt, bensőséges hangulat. Hadnagy Gabriella marosvásárhelyi festőművész egyéni tárlat megnyítójának vagyunk részesei.

A tárlatot Opriş Ilarie, az Egyesület elnöke nyitja meg, majd átadja a szót ifj. Molnár Dénes grafikusnak és Mureşan Vasile szobrásznak, akik az alkotót és munkásságát – alkotásait méltatják. A felemelő hangulatot a marosvásárheyi Cantuale énekegyüttes (Nyilas Szabolcs, Szabó Levente, Bíró Péter, Márton Zsolt Barna és Ferencz Örs Csaba) klaszszikus dalai teszik gazdagabbá. Majd Baricz Lajos olvassa fel Köt a gyökér című versét.

Frappáns választás, hiszen a kiállított munkák magvát a Gyökerek sorozat képezi (mintegy húsz festmény). Miközben a jelenlévők: képzőművészek, írók, a művészeteket kedvelők népes tábora tartalmas beszélgetésekbe mélyed, jómagam újra végig szemlélem a kiállított alkotásokat, a gyökerek előtt többször is elidőzve. Aztán a művésznővel félre húzódunk egy csendesebb sarokba, és egy gözölgő fekete mellett, életről, pályáról beszélgetünk.

–Hogyan is kezdődött, mikor kezdtél el rajzolgatni?

–Az igazat megvallva elég korán, hiszen még kis elemista voltam és már különös vonzódást éreztem a rajzolás iránt. Ezért is jártam el az akkori Pionírház rajzkörére, ahol Dárzin Éva rajztanárnő nemcsak rajzra, de iparművészetre is oktatott bennünket. Ő fedezte fel bennem a kivételes rajzkészséget, de aki valósan elindított a pályán, az családunk egyik kedves ismerőse, Piskolti Gábor marosvásárhelyi festőművész volt. Ő javasolta, hogy a művészeti középiskolába iratkozzak be. Az iskolában nagyszerű tanáraink voltak: a már említett Piskolti Gábor mellett, Barabás István és Nagy Pál. 1962-ben érettségiztem és szerettem volna a képzőművészeti főiskolán folytatni tanulmányaimat, tovább fejleszteni magam, ám szüleim nem engedtek el Kolozsvárra (főleg édesanyám féltése miatt). Így a marosvásárhelyi 3 éves Tanárképző Főiskolán végeztem el a műépítészeti és városrendészeti szakot.

– És mi lett a festészettel, rajzolással?

– A marosvásárhelyi Tervező Intézetbe kerültem. Egy jó ideig nem fogtam ecsetet a kezembe, bizonyára ebben az is közre játszott, hogy időközben férjhez mentem (a férjemet még a főiskolán ismertem meg), született két gyermekünk. Tennivalóm akadt bőven. De álmaimról csak nem mondtam le, kis méretű portrékat festettem a család, ismerősök számára többnyire. Aztán férjem unszolására nekifogtam komolyabban dolgozni. Sokat jártunk kirándulni, ilyenkor ha csak tehettem akvarelleztem. Itt szeretném megjegyezni, hogy a férjem mindvégig, a mai napig nagyon sokat segített, igazi társ volt, nélküle aligha értem volna el azt, amit megvalósítottam. Nagyon szerettem akvarellezni, hiszen megfelelt a vérmérsékletemnek is, ugyanis ez a technika gyors eljárást, kivitelezést igényel. Egy idő után nekifogtam pasztelezni, a két technikát sokáig párhuzamosan műveltem. A pasztelezést azért kedveltem, mert nagyobb rajztechnikát követel. 1978-ban tagja lettem a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének, ez egy nagy előre lépést jelentett az alkotásban, az életemben.

– A megmérettetések, kiállítások?

– 1978-tól vettem részt kiállításokon, eleinte csoportos tárlatokon: Segesvár, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Bukarest, Marosvásárhely, Szováta. Külföldön 1994-ben volt az első jelentkezés Franciaországban (Montevilier), azután 2000-ben Svédországban (Göteborg, Stockholm), 2004–2007. Magyarország (Monor, Vecsés, Budapest), 2006-ban Görögországban (Leptokária). Az első egyéni tárltomra 1980-ban került sor. Legtöbbször itthon, szülővárosomban, de voltak egyéni kiállításaim Budapesten (USM Községháza, Bartók Béla és Vízivárosi Galéria), Pakson, Svédországban (Halmstad, Yumbi és Kristianstad).

– Nagyon sok alkotótáborban vettél részt.

– Nagyon szeretem az alkotótáborokat, ahova meghívnak, mindig elmegyek. Az évek során kialakult egy rendszeresség, táborrend. Vannak hagyományos táborok, mint a mezőmadarasi, mezőpaniti, mezőbergenyei, szászszőlősi, ahova rendszeresen eljárok. És vannak időlegesek, mint a pannonhalmi, orgoványi (Magyarország), avagy a göteborgi (Svédország) és hvari, jelsai (Horvátország).

– Mit jelentenek számodra az alkotótáborok?

– Azzal kell kezdenem, hogy pont a táboroknak köszönhetően kezdtem el olajjal festeni, hiszen a művésztársaim közül sokan dolgoztak ezzel a technikával. Sikerült hamar elsajátítanom ezt, első sorban a jó előszobámnak (akvarellezés, pasztelezés) tulajdonítható. Ennek tudható be az is, hogy az olajfestményeim rajzosabbak, de a témaválasztás is ezt szorgalmazza.

Nos, ez a tárlat mindennél beszédesebben alátámasztja a fentebb mondottakat. A Gyökerek sorozatnál, aligha lehetne jobb példát felmutatni. Ezeken az alkotásokon a kivételes rajzkészség, a színek megválasztása, mind, mind azt jeleníti meg, hogy Hadnagy Gabriella tudja, mit akar, tudja, hogy mit kell üzennie a tárlatlátogatóknak, a képzőművészeteket kedvelőknek. De térjünk vissza az alkotótáborokhoz.

A táborokban sokkal többet tudok dolgozni, alkotni, hiszen a jelen levő művésztársak ösztönzőleg hatnak reám. A táborok ugyanakkor a kiváló kapcsolatteremtést is jelentik, a másság meglátását és elfogadását. S talán ami a legfontosabb, a művészi és szellemi feltöltődést. A táborban nagyon sok fiatal művész is megfordul, nagyon jól megvagyunk velük, itt nincsenek korhatárok. Egy másik jó dolog, hogy a táborokban gyakorta megfordulnak más területen alkotó művészek is: írók, költők, fotóművészek (Bálint Zsombor ismert marosvásárhelyi fotóművész igencsak gyakran jelen volt). A táborok végén rendezett kiállítások nem csupán a megmérettetést jelentik, hanem a lehetőséget is, hogy alkotásaink eljussanak olyan helyekre is, ahová másképpen aligha kerülnének.

– Befejezésül beszéljünk a terveidről is.

– Van nekem egy különös tulajdonságom a festészetet illetően, hogy mindig sorozatokban gondolkozok (kezdődött ez a csendéletekkel, folytatódott a parasztházakkal és most itt vannak a gyökerek), ez most, a tervekkel kapcsolatosan sincs másképp. Portrékat szeretnék készíteni. Úgy érzem az olaj technikában most értem meg annyira, hogy ezt megvalósíthassam. A mezősályi alkotótábor mellett volt egy hollandok által roma gyerekek számára rendezett tábor, nos jó pár gyerekfotót készítettem, ezekkel szeretném a sorozatot elindítani.

– Gondolom elmondhatjuk, hogy alkotásaid, festményeid megtalálhatók számtalan országban: Romániában, Magyarországon, Ausztriában, Svájcban, Németországban, Svédországban, Kanadában, Koreában, Izraelben, Andorrában és Görögországban. Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a terveid megvalósításához.

 

Gyökerek. Már csak egy-két ember van a teremben. Most még egyszer nyugodtan végig szemlélhetem a képeket. A gyökereknél jócskán elidőzök. Kivételes technika, csodálatos színek. Téma és megjelenítés nagyszerű találkozása. Ezeknek a képeknek nagyon magvas és mély üzenete is van. A fák is olyanok, mint mi, emberek. Határtalan makacssággal, leírhatatlan erővel kapszkodnak a földhöz, s ha elvágják gyökereiket, meghalnak. Nos, velünk is így van, amennyiben megtagadjuk gyökereinket, elszakadunk tőlük, megtagadjuk önnönmagunkat, kifosztottakká válunk.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008