magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gáspár Attila: „A bábszínház a csodák világa”. Beszélgetés Meleg Attilával


– Régen ismerjük egymást, barátként szólíthatlak meg, kérlek, mutatkozz be röviden a Mûvelõdés olvasóinak. Mikor és hol születtél, kik voltak szüleid, hol jártál iskolákba, melyek voltak azok a kémeri hamuban sült pogácsák, amelyekkel szüleid feltarisznyálva útnak indítottak tanulmányaid elvégzésére?

– 1961. július 11-én, a Szilágy megyei Kémeren születtem. Gazdálkodó szüleim, kulák nagyszüleim kilátástalannak találták a kollektivizálás keserû idõszakát, ezért apai nagyapám már 1962-ben, szüleim pedig 1966-ban végleg elköltöztek Kémerrõl. Új életet kezdtek, kezdtünk Nagyváradon, ahol az iparosodó nagyváros szinte felszippantotta a vidéki munkaerõt, lehetõségeket adva, és megélhetést biztosítva minden elvándorlónak. Valójában az akkori kommunista hatalom egy jól átgondolt stratégiával, a hagyományos paraszti élet és önálló gazdálkodás helyébe a városi proletársorsot ajánlotta fel, aminek nagyon kevesen tudtak ellenállni. Ezzel fokozatosan megszûnt az erdélyi (és kelet-európai) hagyományos életmód, olyan új váltotta fel, amelynek nem volt célja a magyar közösségek nyelvi-szellemi megmaradása sem, nemhogy fejlõdése.

Szüleim, nagyszüleim az ekkor már terebélyes szilágysági kolónia tagjai lettek, soha nem szakadtak el gyökereiktõl. Soha nem váltak bihariakká. A kémeri hamuban sült pogácsák, azok a szilágysági dalok, mesék, történetek, anekdoták stb. voltak számomra, amelyeket esténként, lefekvés elõtt meséltek szüleim, nagyszüleim. Elõbb a rogériuszi 11-es számú iskolába, késõbb az Al. Moghioroº (ma Ady) gimnáziumban tanítottak hivatástudatra, munkaszeretetre és nagyon sok egyébre tanáraim. Elvégeztem az Állami Nyomda szedõ és könyvkötõ tanfolyamait, késõbb az Állami Bábszínház taníttatott mûvelõdésszervezõnek és bábszínésznek. Bukarestben kaptam meg a végleges bábmûvészi képesítést, amelyet késõbb bábmesteri és elõadómûvészi címekkel bõvítettem.

– Hogyan, milyen formában biztatott, segített elképzeléseid valóra váltásában családod, szüleid, és szintén színmûvész bátyád? Tapasztaltad-e gyermek- és ifjúkorodban a nemzetiségi hovatartozás elõnyeit vagy hátrányait?

– Burokban tartott a család, az iskola, a nagyváradi magyar közösségek, ezért elõször katonaként éltem meg ezt az érzést. Arra emlékszem, hogy akkor és ott Moldvában nagyon büszke voltam erdélyiségemre, magyar mûveltségemre. Könyvekkel láttam el magyar anyanyelvû katonatársaimat, elértem azt, hogy minden hétfõn megnézhettem a román televízió magyar nyelvû adását és magyar mûsorszámokkal színesítettem a kaszárnyánk ünnepi mûsorait.

– Elmondhatod tehát, hogy nem érezted Nagyváradon a kisebbségi sors hátrányait?

– Természetesen éreztem, sõt már gyermekkorban és késõbb az iskolákban is voltak olyan pofonok, amelyek nagyon zavartak, amelyek sokszor érthetetlenek voltak számomra, de ezek késõbb elhomályosultak, elvesztették jelentõségüket, elfelejtõdtek. Hála Istennek, sikerült túltennem rajtuk magamat, nem tudtak leterhelni.

– Kik voltak azok a kémeriek, Berettyó-mentiek, szilágyságiak, majd bihariak, szüleid, szomszédaid, tanítóid, tanáraid, akik gyermekkorodban, serdülõ és ifjú korodban hatással voltak személyiséged kialakulására. Kihez kívántál a leginkább hasonlítani?

– Sokat nyaraltam kémeri nagyszüleimnél, rokonaimnál, ezért nagyváradi tanítóim mellett az ottani rokonaim, maga a nagyon szimpatikus falu közössége és persze szüleim példája jelentették, alapozták meg az ismereteimet. Késõbb nagy tudású tanáraim és a pezsgõ váradi polgári kultúra jeles képviselõi formáltak érdeklõdõ fiatallá. Leginkább a színpadi munkámban voltak és vannak példaképeim, a mai napig is!

– Miért lettél magyar színész? Kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mikor, hol, milyen álmokkal léptél a világot jelentõ deszkákra?

– Munkám minden korszakában voltak és vannak példaképeim, amint már említettem. Pályám kezdetén, a 80-as évek elején egyik tanítómesterem: Kovács György erõsített meg abban a hitben, hogy van helyem a világot jelentõ deszkákon. Késõbb, amikor a lehetõségek megengedték, baráti közelségbe kerültem a magyar bábmûvészet legendás alakjával, Kemény Henrikkel, akivel minden eltöltött óra külön élmény volt. A színpad iránti alázatot, magát a mesterségbeli tudást, a színházszeretetet Halassi Gyula nyugdíjas nagyváradi színmûvésztõl tanultam meg, valamint sok nagyváradi, debreceni, budapesti mûvésztársamtól.

Nagyon jó iskola volt számomra a nagyváradi Állami Bábszínház, mert oktatva foglalkoztatott, és magától értetõdve, játszva tanított. 1985-ben kezdtem a pályát, természetesen rendszermegváltó, lázadó tervekkel.

– A mindenkori színpadnak nevelõ hatása volt a közönségre, gyermekekre, felnõttekre egyaránt. Felléptek sok erdélyi, partiumi, kelet-magyarországi helységben. Hogyan és mennyire tudtok hatni közönségetek szellemi, erkölcsi fejlõdésére? Mi, pedagógusok, egy cipõben járunk ugyanis veletek, mert nekünk is célunk a jó modorú, mûvelt közönség felnevelése. Ennek érdekében, mi a nevelõ- és szakórákon elmondhatjuk, hogy melyek az ismérvei a mûvelt színház- és operalátogatónak. Ti ezt hogyan fogalmazzátok meg a bábszínpadon?

– A bábszínház szerintem kicsinyített színház, amelyben minden megvan, ami egy színházban, csak kicsiben. Lehetõségeiben a bábszínház tágabb értelmet kap, hiszen a csodák világa, a varázslatok sokasága, a trükkök sokszínûsége elkápráztatja a közönséget. Alapvetõ feladata a bábszínháznak, hogy színházra nevelje a gyermekközönséget, de élményt adjon a felnõtteknek is. A szocializmus éveiben degradálták a bábszínházakat olyan megalázó szintre, amelybõl kilábalni évtizedek kellenek. A bábszínészek, elõadómûvészek munkája az, hogy a mûvészetek iránti szeretetet és tiszteletet a gyermekek lelkében ébren tartsák, mûvészi hitüket a mindenkori jóban és szépben, akár aktualizálva is ápolgassák, a szórakoztatásba beleszõjék az életre nevelés szabályait. Csak számos társsal és munkatársakkal tudom elképzelni ennek a sok és szép feladatnak a megoldását, ezért a bábszínházas társaim mellett, itt elsõsorban a pedagógusokra gondolok, akiknek azt szoktam mondani, hogy kérem, legyenek csapattársaink, hiszen közös ügyért dolgozunk. És õk szeretettel, lelkesedéssel vállalják is a közös és sikeres nevelõmunkát.

– Hogyan, mikor, milyen formában és miért jelentkeztek az elsõ szakmai nehézségek, és hogyan sikerült gyõzedelmeskedni fölöttük?

– Gyors, lendületes munkamódszeremen kellett sokszor uralkodnom. Mondta is az egyik munkatársam, hogy nagy állóvíz a bábszínház, és ebbe 83-ban beledobtak egy követ, az voltam én. Nagyon jó csapat volt az Állami Bábszínház magyar társulatának munkaközössége, ezért a szakmai gondokat, nehézségeket könnyen túléltük, mindent elkövetve azért, hogy folyamatosan tudjunk optimizmust sugározni a színpadról.

– Kikkel tudtál félelemmentesen konzultálni, szakmai tanácsokat kérni a sötét kommunista korszakban?

– Pontosan tudtuk színházon belül, hogy kik azok, akikben megbízhatunk, ezért kialakult egy olyan csapat, akikre mindig számíthattam a kommunizmus utolsó éveiben is. A nagyváradi mûvészvilágban mindig számíthattam mestereimre, tanítóimra, valamint azokra a társakra, akikkel együtt álmodtuk meg az újabb produkciókat.

– Hogyan élted meg az 1989. decemberi fordulatot családoddal, színésztársaiddal?

– 89 novemberének végén bemutatónk volt Nagyváradon, az elõadásra érkezõ felnõttek furcsa híreket hoztak, mindenki izgatott volt. Késõbb próbálni kezdtünk egy olyan kabaré elõadást, amelyet Csíkszeredában kellett bemutassunk. A próbát 1989. december 21-én este felfüggesztettük, mert senki nem tudott a szövegére figyelni. A másfél éves lányom velem volt, de amikor este vittem hazafelé furcsálltam, hogy a polgármesteri hivatal irodáiban világosság volt, a változás szele, hangulata érezhetõ volt a Körös-parton. Másnap délelõtt megindult a város, a negyedekbõl és a külvárosi gyárakból elindultak az emberek a városközpont felé. Mivel belvárosi intézmény voltunk, ezért részesei lettünk az eseményeknek. Ezután családom és baráti társaságom véleménye szerint eltöltöttük együtt életünk legemlékezetesebb karácsonyát és szilveszterét. December 25-én új jelenetet kezdtünk próbálni a kabaréban: Ceauºescut elvitte az ördög címmel.

– Miért kellett kilépned az állami társulatból?

– Az Állami Bábszínház igazgatója megtiltotta 1992-ben, hogy elhagyjuk a megye határait elõadásainkkal, ezért, mint a magyar társulat vezetõje, kezdeményeztem néhány társammal és elhatároztuk, hogy felépítjük a magunk színházi világát. Kezdeményeztünk egy más megnyilatkozási formát és megalapítottam az Állami Bábszínház mûhely színpadát.

– Milyen körülmények között és milyen célkitûzésekkel alapítottad az MM-társulatot? (MM = Matyi Mûhely)

– Az említett tiltás lassan-lassan kezdte mérgezni a levegõt, ami arra ösztönzött késõbb hogy teljesen önállóan kezdjek dolgozni, és azért, hogy ne legyenek ütközésre alkalmas felületek, kiváltam a kõszínház merev, konzervatív környezetébõl, és teljes energiámmal a Matyi Mûhely magánbábszínházamban tevékenykedtem.

– Nagyon szép célkitûzés feleleveníteni, tovább éltetni a nagyváradi, mondhatni: õskabaré Nagy Endre-i hagyományait. Örömmel vonhattuk le a zilahi elõadásotok (2010. február 1.) után a kézenfekvõ konzekvenciát, hogy ez az a mûfaj, amelyet fenntartások nélkül ajánlhat a mai pedagógus kisebb és nagyobb diákoknak egyaránt. Ajánlhatja, mert nem frivol, nem a disznó viccekre alapoz, hanem a hagyományos erdélyi anekdotázó, a csipkelõdõ évõdésre, amely, ha gyakoroljuk, a szellemet is folyamatosan frissen tudja tartani, mert a gyors, helyzetfelismerõ dialógusra (mondhatni a sziporkázásra) alapoz. Ezt nevezhetnõk akár helyi jellegzetességnek, levédve egy erdélyicum címkével is. Személy szerint még nagyon sok lehetõséget látok ebben a mûfajban, csak a szerzõket kell megtalálni, akik ezt az irányzatot jó írásokkal továbbéltessék, fejlesszék.

– A Matyi Mûhely Bábszínház 91-ben azért alakult, hogy a szûkebb és tágabb környezetünkben népszerûsítsük a bábszínházat. Ez sikerült is, hála Istennek! Az alapítók közül sokan az Állami Bábszínházban dolgoznak ma is. Ezért idõvel lemorzsolódtak, minden újév, új premiert és új embereket hoz a társulathoz. Igyekszem a legalkalmasabb szereplõket kiválogatni a létrehozandó elõadásokhoz. Az eredeti célkitûzésünk mellé az évek során felzárkózott, a társmûvészetek népszerûsítése, a felnõttoktatás, mûsoriroda stb. 2009-ben kialakítottuk a Nagyváradi Várban azt a színháztermet és galériát, amely új lehetõségeket adott a társulatnak. Kibõvítettem a csapatomat fiatal tehetségekkel, ügyes elõadókkal, akikkel közösen megálmodtuk az MM Pódium Kulturális Egyesületet. Újult erõvel és rengeteg energiával kulturális centrummá bõvítettük a létesítményt, új mûvészeti feladatokat látunk el, folyamatosan bõvítjük a repertoárt. Nagy figyelmet szentelünk a népi és polgári értékek megõrzésére. A társmûvészetek, mint a: képzõmûvészet, zene, tánc, irodalom stb. mellénk szegõdtek, így rövid idõ alatt, a Nagyváradi Vár MM Pódiuma kisebbségi kultúrcentrummá nõtte ki magát.

– Kérlek, beszélj a továbbiakban családodról, gyerekeidrõl. Hogyan tudsz sokat utazó-szereplõ színészként apai, férji kötelezettségeidnek eleget tenni?

– Nagyon nehéz mindenütt mindig megfelelni. Jó családi hátterem nélkül soha nem lettem volna képes napi 14–16 órát dolgozni. Hálás vagyok Istennek és egyben büszke is arra, hogy erre a kérdésre maga az élet adja meg a választ, azzal, hogy lányom harmadéves színitanházas fõiskolás Békéscsabán.

– Beszélj sikereitekrõl, szakmai elégtételeitekrõl. Ha újra kellene kezdened, ismét ezt az utat, ezt a hivatást választanád?

– Legnagyobb sikernek azt tekintem, hogy tizennyolc év után is létezik Romániában az elsõ és egyetlen magyar magánbábszínház, önálló elõadóteremmel, 4-5 fõfoglalkozású alkalmazottal, 10-15 bedolgozóval. Számomra sokat jelent, hogy rendszeresen fellépünk a Partiumban, így Zilahon is, Kelet-Magyarországon, Kelet-Szlovákiában, felléptünk: Csehországban, kétszer turnéztunk Svédországban. Ha újra kellene kezdenem, akkor lehet nem ezt az utat választanám, de mindenképpen ezt a hivatást. Hiszen: „Addig élet az élet, amíg valamennyit át tudsz menteni a gyermekkorodból.” (Kemény Henrik)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008