magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Csomafáy Ferenc: Imád énekelni. Fülöp Márton portréjához


Fülöp Mártont mindenki, aki hallotta énekelni az operában, csak Marcinak szólítja, akár ismeri õt személyesen, akár nem. Ez is jelzi, Marci sikeres a pályán, mely a múlt század 90-es éveiben kezdõdött. 1994-tõl a Kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekese, 1997-tõl magánénekes a Kolozsvári Román Nemzeti Operánál, 1999-tõl állandó meghívott vendége a budapesti Állami Magyar Operaháznak, valamint az Erkel Színháznak.

Repertoárja: Verdi: Traviata – Giorgio Germont, Álarcosbál – Renato, Don Carlos – Rodrigo, A végzet hatalma – Don Carlo di Vargas F., A trubadúr – Luna grófja, Nabucco – Nabucco, Rigoletto – Rigoletto; Gounod: Faust – Valentin; Leoncavallo: Bajazzó – Silvio és Prológus; Bizet: Carmen – Escamillo; Donizetti: Lammermoori Lucia – Enrico; Kodály: Székely fonó – A kérõ;  Ciro Pinsuti: Corvin Mátyás – Vladimiro Wolniecki.

 

Új kihívás, új lehetõség

 A Kolozsvári Állami Magyar Operának több évtized után lehetõsége nyílt, hogy a megkopott és hiányossá vált kórusát feltölthesse megfelelõ hanggal rendelkezõ énekesekkel. Ekkor indult el egy nagyon jól felkészült kutató csoport meghallgatni és kiválasztani azokat, akik végül is felvételizhettek a meghirdetett versenyvizsgán.

A kutató csoportnak az egyik tagja ismerte Fülöp Mártont, aki már 14 évesen Désen sikeresen lépett fel a CFR népi együttesében a Megéneklünk, Románia rendezvényen. Megtalálták, mint a Kolozsvári Unirea gyár esztergályosát, aki nem csak dalolós kedvérõl volt ismert. Az egyik legnagyobb esztergapadon dolgozott, és csak daruval beemelhetõ több tonnás darabokat munkált meg tizedmilliméter pontossággal. Ennek megfelelõen a fizetése sem volt elhanyagolható.

A jó hangú fiatalembert arra biztatták, jelentkezzen a vizsgán, mert született adottságai következtében remélheti, hogy alkalmazzák. Ebben nem is tévedtek.

Fülöp Márton felmenõinek is jó hangjuk volt. Messze kiemelkedett anyai nagyapja, Kiss Márton egészségesen csengõ hangjával, akitõl 1800 dalt tanult meg. Szívesen énekelte ezeket esküvõkön is.

A felvételi elsõ fordulójára 136-on jelentkeztek az ország minden részébõl, a második fordulóra 68-an maradtak, ebbõl bekerült az énekkarba 11. Beszélgetésünk idején mindenikük szólista, közülük nem egy külföldön.

Az akkor már háromgyermekes Marci számára komoly munka következett. Az operát Isten házának tekintette. Nem tudott kottát olvasni, meg kellett tanulnia a szolfézst. Nem értette, miért ez a nagyon gyors talpalás? Nem volt elég csak a kórista feladatot ellátni, de be kellett iratkoznia és elvégeznie a Gheorghe Dima Zeneakadémiát.

Szorgalmára jellemzõ, hogy 1990 februárjában bekerült a Kolozsvári Magyar Operába és június 21-én, életében elõször lépett fel Ábrahám Pál Viktória címû operettjében Koltay István magyar huszárkapitány szerepében. A siker elérésében oroszlánrészt vállalt sok kitartással és türelemmel Tatár Éva rendezõ, aki az akkori Fülöp Mártonból mindent kisajtolt, amit csak lehetett.

Azóta is tart az állandó tanulás, önmaga csiszolása ezen a területen. Tanulta az elméletet, mint a miatyánkot. Mi a három kereszt, mit jelent a hetes szabály, a három bé?

Kitûnõ eredménnyel jutott be a Zeneakadémiára, ahol volt kiktõl tanulnia. Elsõrangú tanárai voltak, osztályvezetõje Jurja Iulian volt. Akkor még nem tudta, a tanulás egy életen keresztül fog tartani.

Énekelt a kórusban, közben kisebb szerepeket kapott. Tanult, tanult, a gyermekei is nõttek. A feladatok is mind nehezebbek lettek, de volt egy nagy támasza, a család, élen a feleséggel, aki mindig meg tudta teremteni azokat a körülményeket, melyek a családfõ számára elõnyösek. Neki sokat köszönhet. Az öt év alatt volt olyan nap, s nem is egy, hogy reggel hétkor elindult otthonról, és ha este elõadás volt, akkor bizony tizenegykor került haza.

Egyetemi évei alatt ösztöndíjas volt, és rengeteget gyakorolt. A Kolozsvári Állami Magyar Opera gazdasági igazgatója, Csulak Sándor mondta: „Ez a gyerek egy év múlva nem énekel. Reggel kilenckor ez ordibál. Délben, délután, ki ordibál? Fülöp Marci. Este ki a bonviván? Fülöp Marci. Éjjel bejövök ellenõrizni a tûzoltókat, a próbateremben ki próbál? Fülöp Marci.”

Amint mondja, ebben az idõben nagyon sokat tanult, mert sok bepótolni valója volt. De szívesen tette, mert azzal foglalkozott, amit nagyon szeretett.

A családja is szeretett dalolni. Õ meg már fiatalon, 12 évesen fújta azokat a dalokat, melyekre jó hangú nagyapja, édesapja és édesanyja tanította. De ezek népdalok voltak.

Az egyetem, az opera megtanította, hogy van egy más dallamú világ, melynek minden fortélyát tudni kell, ha el akarja, sajátítani mindazt, amit elsõrendû tanárai neki mondanak, tanítanak. Ha csak egy félórája is volt, gyakorolt. Tökéletesen akarta uralni a bel cantót, amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az elõadás középpontjába.

– A színpadon az elõadónak nem csak énekelnie kell, de mozognia is, ezen a téren kik irányítottak?

– Kezdetben el sem tudtam indulni a színpadon, nemhogy járjak. A színpadi mozgást az akadémián tanítják, de nagyon sokat köszönhetek azoknak a rendezõknek, akik rám bíztak egy-egy szerepet. Esõsorban Tatár Évának, de mindazoknak, akikkel alkalmam volt együtt dolgozni, mint Dehel Gábornak, Demény Attilának, Szabó Emesének, Selmeczy Györgynek. A Román Operában Emil Strugarunak, Hero Lupescunak, Alexandru Fãrcaºnak, Rodica Popescunak. Magyarországon Békés Andrásnak, Palcsó Sándornak, Szinetár Miklósnak. Mindegyiküktõl tanultam valamit, mert számomra a mozgás nehezebb volt, mint az éneklés.

– A szerep támasztotta követelményeknek hogyan kell megfelelni?

– A döntõ az, milyen szerepre osztottak ki. Ennek függvényében át kell gondolni, és annak alapján felépíteni azt a mozgássort, amely megfelel annak a szerepnek, melyet nekem a darabban alakítanom kell. Ebben nagyon sokat segít a dramaturgia és a zene is, a partner, meg a rendezõ, aki végül is színpadra állítja a darabot.

Én nem szoktam a rendezõvel vitatkozni. Elvem, amit õ tõlem kér, azt meg kell tennem. A gyakorlat az, ami bizonyítja, mi a jó. Mit kell tenni. Ha kételyeim vannak, azt mindig megbeszélem a rendezõvel. Vívódás nélkül becsületes alkotás nem születik. Sokszor kell megmérettetnie magát az operaénekesnek.

 

Megmérettetés

Jópár szereppel a tarsolyomban elmentem Budapestre egy nemzetközi meghallgatásra. Nyolc országból 68-an vettek részt, és kettõnket vettek fel. Budapesten 99 õszén debütáltam Giuseppe Verdi, Traviata Germont apjának szerepében. Majd jöttek a szerepek sorjában: Vajda János: Márió és a varázsló, Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Kodály Zoltán: Székely fonó, A kérõ, Ruggiero Leoncavallo: Bajazzók.

– Milyen szerepálmaid vannak?

– Szeretném énekelni a kolozsvári közönségnek Verdi Nabuccóját. Három évvel ezelõtt debütáltam a Rigolettóban, amely egyik kedves alakom. Álom szerep. Rendkívüli koncentrálást követel, és a tökéletest elérni szerintem jóformán nem lehet.

Beszélgetésünk alatt Fülöp Márton meggyõzött, tiszteli és szereti az operát, az opera közönségét, a népdalt is. Imád énekelni. Az élet megtanította arra a fegyelemre, amely munkájában kötelezõ. Munkáját rendkívül komolyan veszi. Valahol a szíve mélyén azt sajnálja, hogy bizonyos körök nem tudják kellõképpen értékelni a munkát, amit a mûvészberkekben kifejtenek.

A mûvészetnek nincs határa. A zene nemzetközi nyelven szól. Amikor a függöny felmegy, be kell jönnie a tapsnak. Mint ahogy a jó produkciónak is tulajdonképpen a taps az elismerõ jele. Nem véletlen, hogy amikor Fülöp Márton bármelyik kolozsvári operaházban fellép, már a színpadi megjelenés pillanatában is taps fogadja. Teljesítményével nyíltszíni tapsot kap. A közönségnek õ a Marci.

49 éves. Több mint száz elõadást énekelt Olaszországban, de fellépett Magyarországon kívül idõrendi sorrendben Németországban, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Ománban, Jordániában, Japánban két alkalommal, Dél-Koreában, Bulgáriában, Portugáliában, valamint Hamlet országában, Dániában.

Romániában majdnem minden operaházban fellépett. Vallja, nagyon komolyan kell venni ezt a pályát, ami minden szépsége mellett nagyon nehéz. Egész embert kér. Sok munkával, kis lépésekben, alázatosan kell a mûvészet ösvényén haladni. Minden szerepében valami újat kellett megoldania. Valami olyat tanult, melyet azelõtt nem ismert. A rendezõk, a karmesterek mondták, mit kérnek. Sokat kellett a kapott utasításokon gondolkodnia. Ezt segítette az, hogy szeret halászni. A vízpart csendjében a hallottakon gondolkodhatott. Itt tudatosodott benne, amit a tanárai mondtak: az alapokat már a kezdetekben le kell tenni. A lélegzés, a támasz a legfontosabb. Ezeket, akárcsak egy élsportolónak, sokat kell gyakorolnia, és a taps, a siker megjön.

Véleményem szerint a sikersorozat folytatódni fog. A nagyvilág közönsége gazdagabb lesz azzal az élménnyel, melyet Fülöp Márton nyújt, hiszen imádja a közönségét.




vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008