magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: A mellőzöttségtől a nemzeti darabig, avagy a Bánk bán örök időszerűsége


Ha az eladott jegyek száma, illetve a produkció végén zúgó taps fokmérõje lehet egy színházi, operett- vagy operaelõadás sikerének – márpedig az –, akkor a Kolozsvári Állami Magyar Opera Bánk bán mûsorra tûzõ döntése telitalálatnak bizonyult. Erkel Ferenc Katona József drámája alapján született darabját annak okán vitte újra nagy sikerrel színre február derekán a kolozsvári társulat, hogy Daróczi Tamás tenor kereken harminc esztendeje lépett elõször a kincses város színpadára.

A teltházas közönséget természetesen több tényezõ is vonzotta a február 18-i elõadásra. Mindenekelõtt az, hogy a Bánk bán olyan nemzeti darab, amelyrõl alighanem megkockáztatható: míg magyar ember lesz a földön, addig ezt a remekmûvet játszani kell.


Pedig milyen kálvária kísérte végig e darab elõéletét… Amikor ugyanis az Erdélyi Museum legelsõ számában, 1814-ben a korabeli divatos nyugati mûvek ellenében magyar történelmi eseményt feldolgozó darab megírására buzdító pályázaton alkotását Katona József befejezte, a darab nem keltette fel különösebben az érdeklõdést. Bár a téma a magyar történelembõl közismertnek volt mondható, újabb éveknek kellett eltelniük, míg 1819-ben Katona újraírta a darabot, kiigazította benne a maga a szerzõ által is elismert gyengéket, pontatlanságokat, 1820-ban pedig a mû végre nyomtatásban is megjelent. Ez azonban még nem volt elég ahhoz, hogy a darabot színpadra is vigyék, hiszen ezt a korabeli cenzúra olyan magyarázatokkal tiltotta meg, miszerint Bánk bán nagysága elhomályosítja a királyi udvar – esetünkben a Habsburg-ház – fényét, s hogy Gertrudis halálát, az uralkodógyilkosságot, nem kevésbé a királyné darabbeli igencsak negatív szerepét Habsburg-ellenes izgatásra használhatják fel politikai körök. Maga a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István is azt jegyezte be naplójába az 1839-es bemutatót követõen, hogy a darab elõadásának engedélyezése rossz, veszedelmes tendencia, sõt, egyenesen esztelenség. A feljegyzések szerint a Bánk bán – mint darab – sorsa akkor fordult jobbra, amikor Udvarhelyi Miklós jóvoltából 1833 februárjában Kassán bemutatták. Udvarhelyi ugyanis egyenesen remeknek nevezte az alkotást, a kassai társulat az évek során többször és több városban fellépett vele – Kassán, Kolozsváron, Budán, Debrecenben, 1839 márciusában a Nemzeti Színházban –, így a darabnak jó híre kelt, akárcsak az olvasók körében Katona József könyvének; mígnem 1858 márciusában megkezdhette sikereinek azóta is szakadatlan sorozatát. Fõleg annak is köszönhetõen, hogy Katona József alapmûvét 1861-ben Egressy Béni szövegkönyve alapján Erkel Ferenc operává dolgozta át.


Mi, huszadik századiak azóta tudjuk: bár a Bánk bán szívbe markoló, keserû, igen elgondolkoztató dráma, mégis mindenkoron lelki kapaszkodót jelentett – például az 1980-as évek sanyarú nacionálkommunista elnyomatása idején. Már nem emlékszem pontosan, melyik esztendõben volt – talán 1985-86-ban? –, hogy a kolozsvári társulat Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Mûvelõdési Házában lépett fel a darabbal. A jegyek órák alatt elfogytak, tût sem lehetett leejteni, Bánk – Szilágyi Ferenc tenor – áriáját pedig percekig tartó… nem is vastaps, inkább valami mennydörgésféle tüntetés követte…

A darab rendezõje, Gombár Annamária szerint a darab most is hasonló érzéseket vált ki, de „nem szabad elfelejteni, hogy amikor az 1980-as években a Bánk bánt a kolozsvári társulat színre vitte, más volt a politikai háttér. Akkor büszkék voltunk arra, hogy Hazám, hazám elhangozhatott, most újra büszkék kezdünk lenni arra – és ha tévedek, ne ítéljenek el –, hogy a Bánk bán nekünk erdélyieknek érték. Minden opera szép, a zene szép, a zeneirodalom szép, de a Bánk bán olyan gyöngyszem, amit meg kell becsülni, mert a miénk”. Elmondása szerint bár az évek során sok minden változott, de az emberek ugyanolyanok: vannak jók, és vannak rosszak, és mindig vágynak arra, hogy legyen valami, ami szép és ami megérinti õket. „A magyar zászló is fontos nekünk, fõleg, amikor tiltják. Most talán az a tilos, hogy beismerjük, fáj nekünk valami, mert megszoktuk, hogy mindent eltitkolunk, mindent magunkba fojtunk. De ez a zene, ez a darab szabadon beszél arról, hogy fáj a nemzetem, fáj a feleségem, a gyermekem, még a történelem által is elítélt Gertrudisnak is fáj a hazája. Ezek azok a dolgok, amelyek ma megérintik az embereket” – fogalmazott Gombár Annamária.


És a teltházas közönséget minden kétséget kizáróan az is vonzotta, hogy egyszerre nem kevesebb mint öt debütöt láthatott azon a február 18-i estén a kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán. Pályafutása során ugyanis elõször énekelt II. Endre magyar király szerepében Fülöp Márton, és szintén elõször alakította Gertrudist Veress Orsolya, Tiborcot Sándor Árpád, Sólom mestert pedig Rigmányi István; és a darabot elõször vezényelte Kulcsár Szabolcs, az opera karigazgatója. „Van adrenalin bõven” – vallotta be két próba között Kulcsár Szabolcs, és miért ne tette volna, amikor a fõpróbát követõen a világ színpadain sikert sikerre halmozó Daróczi Tamás is bevallotta: ugyanúgy izgul, mint amikor három évtizede életében elõször lépett a világot jelentõ deszkákra. A további szerepekben Melindát Vígh Ibolya, Ottót Pataki Adorján, Petur bánt Naphegyi Béla, Biberachot Szilágyi János alakította. S mivel az eladott jegyek száma, illetve a produkció végén zúgó taps fokmérõje lehet a darab újabb sikerének – márpedig az –, akkor nyugodtan elmondható: a Bánk bán újabb elõadásának mindkettõbõl bõven kijutott.




vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008