magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Tötszegi Tekla: A népi textilkultúráról – mindenkinek


A 2008-ban Kolozsváron, a Kriterion Könvkiadó gondozásában megjelent Marosmagyarói varrottasok és szõttesek címû kötet szerzõi, Palkó Attila és Szentimrei Judit nevét jól ismeri a néphagyományok iránt érdeklõdõ magyar olvasóközönség. Palkó Attila, nyugalmazott történelemtanár Magyaró szülötte, aki tanárai, Gunda Béla és Szabó T. Attila ösztönzésére elõször 1946-ban gyûjt szûkebb szülõföldjén népdalokat, népszokásokat, hímzésmintákat, helyneveket. A késõbbiekben számos, szülõfaluja gazdálkodásával, szállítási gyakorlatával, szokásaival, kézmûvességével foglalkozó tanulmány, történeti-néprajzi monográfiák szerzõje (Magyaró. Egy felsõ-marosmenti falu évszázadai) vagy társszerzõje.

A kötet másik szerzõje Szentimrei Judit néprajzkutató, iparmûvész, a kolozsvári Ion Andreescu Képzõ- és Iparmûvészeti Fõiskola nyugalmazott tanára, akit az erdélyi népi textilmûvészet kutatásának nagyasszonyaként ismer mind a szakma, mind a szélesebb közönség. Szentimrei Judit a Székely festékesek, illetve a Széki iratosok címû önálló kötetek, öt nagy népmûvészeti monográfia textilmûvészetre vonatkozó fejezeteinek, több mint kétszáz cikknek és tanulmánynak a szerzõje.

A kötet elsõ, A felsõ-marosmenti Magyaró varrottasai címû része az 1985-ben Palkó Attila – Portik Irén – Zsigmond József neve alatt a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Felsõ-Maros vidéki varrottasok címû mintagyûjtemény anyagát hasznosítja, annak Palkó Attila által írt bevezetõ tanulmányát olvashatjuk – apróbb módosításokkal – a jelen kiadványban is. A korábbi mintagyûjteménynek csupán egy része, 120 rajz került be a kötetbe. Az anyag újabb közzétételével a szerzõ bevallott célja segédanyagot biztosítani a kézimunkázók számára, illetve a közízlést fejleszteni esztétikus, pontosan dokumentált minták közrebocsátása révén.

Bár a cím kevesebbet ígér, a mintaanyag, illetve az ehhez kapcsolódó bevezetõ tanulmány adatai is rávilágítanak arra, hogy a szerzõ valójában egy nagyobb területen, több Felsõ-Maros menti településen, Magyaró mellett Fickón, Holtmaroson, Disznajón, Beresztelkén, Vajdaszentiványon, Marosvécsen, Nagyfülpösön, Tancson, Unokán és Pókán is gyûjtött. A terep alapos ismerete, sûrû fésûvel való átvizsgálása és a gyûjtött anyag pontos dokumentálása jelenti – úgy érzem – a munka legnagyobb erényét.

A bevezetõ tanulmány tisztázza Magyaró közigazgatási hovatartozását, ismerteti a település névváltozatait, vázolja társadalmi szerkezetét. Beszámol a hímzés, a varrottasok szerepérõl a közösség életében, vázolja azokat a tényezõket, amelyek meghatározóak voltak a felsõ-marosmenti varrottasok iránti figyelem felkeltésében, ismerteti a közösség hímzéskultúrájáról megjelent elsõ írásokat, Kelemen Lajosnak a Keleti Újságban, 1931-ben megjelent cikkét, illetve Palotay Gertrúd – Szabó T. Attila 1941-es Néprajzi Értesítõben megjelent tanulmányát. A magyarói hímzés kialakulása címû alfejezetben a fenti írásokra hivatkozva, illetve történeti források alapján a 20. századra Felsõ-Maros mentiként ismert varrottasok kialakulásának meghatározó tényezõiként a nemesi udvarházak szerepét, a szász falvakban való cselédeskedést, a 17–18. századi népmozgásokat, az iskola befolyását emeli ki.

A kötetben szereplõ 120 szálánvarrott minta leírása tartalmazza a minta nevét, a varrottas rendeltetését, méreteit, alapanyagát, az alkalmazott öltésmódot. A szerzõ külön taglalja a készítés helyét, idejét, a varró/varrató nevét, illetve a tulajdonos, adatközlõ nevét, a gyûjtés helyét, idejét. A megjegyzések a kivitelezés módját, a minta közösségi megítélését, a tájegységen belüli elterjedtségét, a közösségbe való bekerülésének idejét és módját, néhány esetben a minta távoli párhuzamait illetõen tartalmaznak értékes információkat. A minták alapjául szolgáló szálánvarrott párnavégek, derekaljvégek, lepedõszélek, abroszok többnyire a 19. század közepe – 20. század eleje intervallumban készültek, de szerepel a gyûjteményben egy 1633-as úrasztali kendõ mintája is.

A tanulmány nem csupán a hagyományos lakástextíliák iránt érdeklõdõk számára tartalmaz érdekes adalékokat, de a viseletkutatót is megörvendezteti értékes információkkal. Ilyennek számít a fehér halotti öltözet igen kései, 20. század közepi használatára vonatkozó adat. A kötet 10. oldalán olvashatjuk: „Magyarón az öregasszonyokat egészen az 1930-as évekig, a férfiakat pedig az 1950-es évekig tiszta fehér ruhában, illetve fehér ingben és a két szárán hímzett bõ gatyában temették el.”

Az 1970-es években végzett magyarói alapkutatásából Szentimrei Judit is közölt már korábban (1979-ben, 1996-ban és 2000-ben) rövid írásokat a Mûvelõdés hasábjain.

A kötetben szereplõ Szõttesek, rakottasok címû tanulmánya, bár fejezetcímei – A szõttes alapanyaga, Kender, Gyapjúszõttesek, Vászonszõttesek, Az ünneplõ és alkalmi szõttesek, rakottasok s végül A szõttesek, rakottasok jellegzetes vonásai – tárgycentrikus bemutatást ígérnek, ahogyan azt már a szerzõ korábbi munkáiban is megszokhattuk. Mégsem elszigetelten mutatja be a tárgyakat, hanem megismerteti az olvasót a tárgy elõállításának, használatának kontextusaival is, s emberközelbe hozzák a tárgyat létrehozó, azt használó egyént is.

A Kender címû fejezetben például – amellett, hogy szakszerûen taglalja a kender termesztésének és megmunkálásának fázisait a megfelelõ termõföld kiválasztásától a fonal szapulásáig vagy színezéséig, a szövõszék szerkezetétõl a szövésmódokon keresztül a kész vásznak felhasználásáig – a szerzõ arra is alkalmat talál, hogy a kapcsolódó mágikus cselekedetekre, sõt ezek más erdélyi közösségekbõl ismert párhuzamaira is felhívja a figyelmet. A fonal szövõszékrõl való levágása kapcsán például kitér arra is, hogy a magyaróiak hite szerint annak módja a késõbbiekben, a szövõ halála pillanatában befolyással van rögzülõ testhelyzetére, mimikájára. Az 1970-es években végzett terepgyûjtések adatai mellett a szerzõ a tanulmányban 16–19. századi történeti forrásokat, leltárokat, úrbéri összeírásokat, instrukciókat is megszólaltat. Szintén a Kender címû fejezet idéz egy 1827-es adatot, amely szerint a nyüstök pl. a hûtlen férj visszacsábításának mágikus eszközeiként is használatosak voltak.

A szerzõ nem elégszik meg azzal, hogy saját mondanivalója kiegészítése, alátámasztása céljából személytelenül idézzen adatközlõitõl. A gyapjúmunkák menetét felidézõ szövegrészletet az adatközlõ rövid bemutatása, a gyûjtési helyzet felelevenítése vezeti be. A lomos pokróc, a cserge méreteinek tényszerû bemutatására László Krisztina személyes példáján keresztül kerül sor: neki 14 sing fonalat kellett felvetnie csergének a szokásos 12 helyett, mert a férje az átlagosnál magasabb volt. A cserge takaróként való használatának a tényét is egy rövid vallomás – „Mindig ezzel háltam. Meg is fulladnék a paplany alatt” – teszi személyessé.

A különféle vásznak, s ezek rendeltetésének bemutatása alkalmat kínál a kelengye koronként változó összetételének, a közösség által elfogadott elég, sok vagy kevés mennyiségének jelzésére is. Az ünneplõ és alkalmi szõttesek, rakottasok bemutatásából a lakásbelsõ 20. századi fõbb változásait is megismerhetjük. Szentimrei Judit a magyarói magyarok szõtteseinek legfõbb sajátosságaként a többnyire egy szélesebb, tömöttebb csíkból s két szélén csipkeszerû szegélysorból álló sordíszítést határozza meg, ugyanakkor felhívja a figyelmet a geometrikus minták – technikából is eredõ – univerzális jellegére is.

Szentimrei Judit tanulmányának zárszavai a kötet megjelentetése mögött meghúzódó szerzõi szándékot is jelzik: „a múltban az egyes minták és technikák az udvarházak, majd az iskola és helyi értelmiségiek közvetítésével jutottak el a falusi házakba, s azt alakították a maguk lehetõségeinek és ízlésének megfelelõen. Az iskola s a helybeli és elszármazott értelmiségiek szintén sokat tehetnek aazért, hogy a magyarói szõttesek és varrottasok is megkapják az õket megilletõ helyet a szakemberek, a nagyközönség és elsõsorban a falu népe elõtt… Ha a régi öregek tapasztalatát, tudását, anyag- és munkaszeretetét összekapcsolnánk a fiatalok lendületével és lelkesedésével, úgy sokat tehetnénk itt is a népi hagyományok megõrzése és felhasználása érdekében.”

A kötet lapjait haszonnal forgathatják néprajzkutatók, textiles kézmûvesek és a népi textilkultúra iránt érdeklõdõ szélesebb közönség tagjai egyaránt.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008