FENEKETLEN A MÚLTNAK KÚTJA...
SZÉK 1970-2003
EGY MEZÔSÉGI FALU VÁLTOZÁSAI
KIÁLLÍTÁSOK WAGNER PÉTER
ÉPÍTÉSZ RAJZAIBÓL ÉS FÉNYKÉPEIBÔL
SZERVEZÔ • MÛVELÔDÉS FOLYÓIRAT • TÁMOGATÓ
NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA
NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM
Nagy Olga: Széki emlékekParaszt dekameron címû kötetem 1977-ben, Budapesten, a Magvetô kiadónál jelent meg.
(Hadd jegyezzem meg – és erre büszke vagyok – 2002-ben, szintén Budapesten, hasonmás kiadásban újra megjelent.)
E kötet, tíz fejezetében a széki paraszti társadalom teljes szociológiai és etikai felmérését jelenti.
A 237 tréfás elbeszélés, „igaz történet”, egyben Szék teljes szociálpszichológiai felmérését is jelenti,
hiszen a paraszti életrendet a születéstôl a halálig végigkíséri.
E fejezetek a megélt Lét fejezetei. A valóság minden kérdését felölelik,
férj-feleség-szülô-gyermek, a falubeliek egymás közötti viszonyát...
Az 1982-ben Budapesten megtartott tudományközi konferencián a Paraszt dekameront
azok közé a könyvek közé sorolták, amelyek legyôzték a korabeli elôítéleteket,
és egy liberálisabb elvû eszmeiséget alakítottak ki.
Fontos szerepe volt e kötet megjelenésében Gyôri Klárának,
a széki fonóház alakítójának, hiszen a 237 történet mind tôle származik.
Gyôri Klára... a Paraszt dekameron történeteinek forrása...
A széki fonóház asszonya, aki a fonó asszonyokat állandóan tréfáival, anekdotáival szórakoztatta.
S hogy ez milyen fontos tevékenysége volt, az kiderül abból is,
hogy több széki asszonytól gyûjtöttem olyan tréfákat, tréfás meséket,
melyeket Gyôri Klárától hallhattak, s amelyeket ôk is szûkebb környezetükben tovább meséltek.
Másként szólva: Gyôri Klárának fontos szerepe volt abban is, hogy a folklór nem halt ki Széken,
még abban az idôszakban sem...
Ám Gyôri Klára abban is különbözött széki asszonytársaitól,
hogy az elemi osztályok elvégzése után nemcsak vásárolt könyveket,
de el is olvasta azokat, sôt, ihletôdött belôlük.
Így került a kezébe – általam – Boccaccio Dekameronja, melynek elolvasása után
több „elszékiesített” Boccaccio történettel gazdagította amúgy is gazdag repertoárját.
Hadd valljam be, azért ajándékoztam neki a Boccaccio könyvet,
mert kíváncsi voltam: vajon mi az olvasottakról a véleménye?
Esetleg elszékiesített változatát megpróbálja-e majd továbbmesélni?
Ami megtörtént, hiszen 12 újabb elbeszélését jegyezhettem le,
melyek eredete a Boccaccio-kötet volt, anélkül, hogy ezt jelezte volna.
Megkérdeztem: Milyennek találja a Boccaccio novellákat?
Azt válaszolta: „Mi ilyeneket mondunk a fonóban.”
Egyben próbált meggyôzni: „Az asszonyok is szeretik az összebúvást, huncutkodást.”
S bár Boccaccio minden novelláját elolvasta, csupán 21-et mesélt tovább –
errôl 1983-ban a Boccaccio-novellák folklorizációja címen külön tanulmányt írtam.
Kiszáradt az én örömem zöld fája – ezt a címet viseli önéletrajzi memoárja, emlékirata,
mely a Kriterion kiadásában 1975-ben jelent meg...
A megjelenéshez én is hozzájárultam azáltal, hogy felszólítottam, írja meg élete emlékeit.
Úgy éreztem, tartozom azzal drága adatközlômnek,
hogy rávegyem: saját vallomásával gazdagítsa a Székkel kapcsolatos emlékeket.
Arról nem tudtam, hogy közben, valamilyen belsô késztetésbôl már írt részleteket,
egyfajta önéletrajzi vallomásként, anélkül, hogy abban reménykedett volna, hogy mindez meg is jelenhetik.
Megrendítô önéletrajzi vallomás, sajátos irodalmi érték... a paraszti élet-valóság... belsô titkait fedte fel,
és ez megmagyarázza azt a szélsôségesen ellentmondásos kritikát, mely könyvét illette.
Kötete megjelenése hatalmas botrányt kavart itthon – dokumentálva azt a felismerésemet,
hogy az erdélyi kisebbségi lét konzervatívvá teszi lakóit.
A kisebbségi lét nem segíti a szellemi fejlôdést, s az erdélyiség egyfajta szellemi provincializmust jelent.
Az erdélyi és az anyaországi felfogás, értékelés különbözôségérôl
Gyôri Klára könyvének pere címû írásomban elmélkedtem (1987, Bp.).
Megírtam, hogy az elnyomottság, elmaradottság együtt jár a kisebbségi lét kiszolgáltatottságával.
De ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy csodálatos a széki folklór gazdagsága.
Felbecsülhetetlen értékei bizonyítják: el kell fogadnunk a valóság látszólagos ellentmondásosságát.
Amikor is pozitív és negatív jelenségek egymásba csúszva jelentkeznek.
Székváros nagyközség – ahogyan régen nevezték – legszebb emlékeimet jelenti, gazdagítja életemet.
Máig csodálkozom a székieken, hogy csodálatos módon, valamiképpen minden idôben rebellisek voltak.
És soha nem vártak semmi jót a hatalomtól.
Mert amikor a zsidókat deportálták, akkor spontánul,
senkitôl meg nem szervezve, gyalog, vagy vonattal bementek Kolozsvárra...
Ételt csempésztek az elhurcolt, a kolozsvári téglagyárba bezsúfolt széki zsidóknak...
Mindjárt az elhurcolás másnapján és mindent kockáztatva!
Elhangzott 2004 július 19-én Sepsiszentgyörgyön.
(Nagy Olga rövidítések nélküli szövege - rtf formátumban - letölthető itt!)
...
Itt tekinthetô meg a csíkszeredai megnyitó képanyaga!
