magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Neményi József Nándor: Befejezetlen múlt és szeptemberi melankólia


Eltelt hat hónap a Radu Sârbu ex-miniszterrel folytatott beszélgetésünk óta (2005. április 19.), egy szeszélyes nyár után és két majdnem kormányválság kicselezése után, a román privatizáció helyzetét nagyrészt másként látom.
Előzmények: májusban a Román Akadémia közgazdasági szekciója kérésemre meghívta Hans-Jürgen Wagener német professzort, hogy elemezze a román rendszerváltást és a kormányzás hatékonyságát az ő tíz éve kidolgozott módszerével. Véleménye szerint tisztázni kell három nagy kérdést: miért változnak meg az intézmények, miért és mikor vezet a paradigmaváltás rendszerváltozáshoz, illetve ha az átalakulás nem optimális, mert egyes társadalmi rétegek mások rovására gyorsan meggazdagodnak, hogyan kárpótolhatók a vesztesek?
Romániát az egyensúly hiánya jellemzi közel 16 éve, az ún. tervgazdaság megreformálása nem sikerült, a piaci átalakulás szörnyeket szült. A számos külső sokk (NATO, EU-partnerség, orosz nyomás) tulajdonképpen külső vezérlést írt elő a reformra, az állandósult átmenetiségben nonstop keressük a modellt.
Most a rövidség kedvéért csak a privatizációra és ennek mellékhatásaira, vadhajtásaira szorítkozunk.
Kiderült, hogy az állami monopóliumok magánosítása rettenetesen sok negatív tényezőt vont maga után. Három példánk van erre: Petrom, Romtelecom, Romgaz. Az árak állandóan nőttek és megállíthatatlanok, a szolgáltatás minősége alig javult, az új munkahelyek létesítése elnapolódik. Folytatódik a fiatalok elvándorlása a jobb fizetés reményében. Az augusztusi és szeptemberi benzináremelések azt mutatják, hogy lehet még rosszabb is, ha egy hordó nyersolaj ára eléri a 80 dollárt, és mi eladtuk a szondáinkat, a finomítókat és benzinkútjainkat a hollandoknak, akik kihasználják monopolhelyzetüket. A földgáz piacán a helyzet hasonló, a drágulás csillagászati, ez más energiahordozók áremelését is elősegíti. Sőt drágul a meleg és a hideg víz, távfűtés, a csatorna és más közművek szolgáltatásai. A több mint 33% szegény romániai polgár a privatizáció vesztese, márpedig a demokrácia egyik előfeltétele az anyagi függetlenség lenne. A szegénység rossz tanácsadó, romboló hatással van a közhangulatra, gátolja a demokratikus államrend stabilizációját. Véleményünk egyértelmű, a privatizáció nem hozott bőséget, javulást, és ha a költségvetés három tételére gondolunk, van mitől kirázza a hideg a miniszterelnököt: az egészségügy, a szociális háló és nyugdíjpolitika, valamint a kulturális kiadások és a kultúra felfuttatása.
Orbán Viktor ex-miniszterelnök kőszegi beszéde új retorikát és doktrinális újdonságokat tartalmaz a privatizáció tekintetében, és sokban talán igaza lehet. ő azt állítja, hogy nemzetgazdasági érdekek miatt vissza kell adni az államnak azokat a nagy vállalatokat, ahol a privatizáció folytán szörnyek születtek, és a társadalom számottevő részét megnyomorították. Orbán szerint sok konkrét privatizációs ügyletet felül kell vizsgálni, meg kell kérdőjelezni bizonyos szerződéseket, s az állami visszavásárlás ötletét tűzte napirendre, ha megnyerné a választásokat. Egy másik üzenete a miniszterelnöki szék várományosának az, hogy a nemzetstratégia része az is, amit nem szabad privatizálni. Tehát marad össznépi tulajdon, és így mint természetes monopólium a nemzet vagyona mindörökké. Orbán egyértelmű balra tolódása, ha választási retorika is, teljesen új elem a kelet-európai tizenöt éves magánosítás történetében, és jó téma lenne közgazdász diákoknak, akik pár év múlva ezt tanulmányozzák és elemzik. Szeptember 18-án lényegében ugyanezt mondta el Bãsescu román államelnök is, elrendelte a Petrom magánosításának felülvizsgálatát és közhírré tételét is. A politikai szimmetria szerint ugyanaz az elv Románia, Magyarország és Lengyelország esetében is működik. Ugyanazok a bajok, és nagyon sok a vesztes, aki nem kapott semmit a nagy átalakulásból, sőt ha nyugdíjas, a szegények tömegét gyarapítja. Nehéz, megoldatlan kérdések kerülnek előtérbe, és a vesztes mindig mindenütt az utca embere, a szavazópolgár. Ő passzív volt a magánosítás folyamatában, nem vett meg semmit az állami tulajdonból, megszűnt a teljes foglalkoztatottság, az olcsó lakás és egészségügyi szolgáltatás, sőt a prognózis 2007-re Románia esetében is a nagy trauma.
A hat hónap tanulsága véleményünk szerint:
1. az állami tulajdon eladása Romániában nem járt új munkahelyek létesítésével és az életszínvonal javulásával;
2. az állami korrupció nem csökkent a privatizáció után (a bürokrácia sem gyengült, így a költségvetés forráshiányban szenved);
3. előrevetítődött egy új fogalom: nemzetgazdasági érdek lenne, és hivatkozni lehet rá, hogy az állam vásárolja vissza bizonyos ágazatokban a rosszul eladott vagyont. Ez megkérdőjelezhető, de tudni kéne, ki védhet meg a sok árdrágítóval szemben, ahol nincs konkurencia.
Sokak számára szitokszóvá változott a privatizáció, mert lezüllött egy sor cég és iparág is, 2005-ben további elbocsátásokra és áremelésekre számítunk, ugyanakkor a panem et circenzis univerzális kezelési mód kétezer éve aktuális.
Gazdaságpolitikai paradigmaváltásra van szükség, és előkerül a baloldal eszköztárából a nyílt nyugati tőkeellenesség problémája, hiszen 15 év alatt elkótyavetyéltük délibábok miatt az állami vagyont, Romániában a koronaékszerek következnek.
Véleményünk szerint több mint igaz, hogy a posztprivatizációs ellenőrzés itt a Balkánon nem működött, függetlenül attól, hogy milyen színezetű kormány volt hatalmon, és a pártszónokok választási beszédei semmit sem érnek a magánosítás tekintetében sem, hiszen ebben a gazdasági sorskérdésben a demagóg szlogen, a fesztivista felvezetés és a populista magyarázatok nem vezetnek paradigmaváltáshoz. Így marad a szeptemberi melankólia és a múlt hatalma, amely még kísért. Ez mind igaz nemcsak a gazdaságban és politikában, hanem a társadalmi sorskérdésekben és a kultúrában is, így a szenvedélyek elszabadulhatnak, kihangsúlyozva felkészületlenségünket és tudatlanságunkat a változásra.  Marad az igaztalan vagyonelosztás, s az ebből eredő sok-sok szenvedés és állandósuló átmenetiség. Aki a román parlamentet figyeli s a szeptemberi munkálatokat, az láthatta, hogy a politikusok egy hónapon át tulajdonképpen csak marakodtak, időt húztak, a várva várt EU-s törvények még váratnak magukra.
2005 októberében a politikai szándék (ha van ilyen) és a kollektív cselekvés viszonya a négyágú koalícióban oda vezetett, hogy várjuk az előrehozott választásokat, és egyértelmű 17 millió választópolgárnak, hogy Romániában a rendszerváltó politikai elit megbukott minden tündöklés nélkül, az új választási kombinációk semmit sem ígérnek a több mint 3 millió szegénynek.
A tizenöt éves tanulság Romániában: a privatizáció kivitelezéséhez jogállamra van szükség, ennek a kiépítése folyamatban van, intézményrendszerei ma még rosszul vagy alig működnek. Véleményem szerint az értékek összefüggéseinek elemzése nélkül nincs reális áttörés a magánosítás terén sem. Most úgy állunk, hogy a lakosság több mint kétharmada vesztett, számára a magánosítás átok, míg öt százalékának áldás volt. A maradék 28 százalék jelentős hányada a képzettségi polgárságnak az a  része (orvosok, jogászok, mérnökök, menedzserek, tanárok), akik megállják a helyüket minden demokratikus társadalomban, ahol a tudás kicsit is számít. A kérdések kérdése, hogy a nagy vesztes az a kétharmad, aki nem részesült a privatizáció jótéteményeiből s a közvagyonból, és rosszul sáfárkodott privatizációs okmányaival, és nem tudta kihasználni a tulajdonváltást, tehát nagyon szegény lett és marad is. Számára a piac csak eltévelyedést hozott az új román kapitalizmus dzsungelében és nem látható számára a menekülés a szegénység csapdájából. A jövedelemkülönbségek szélsőséges alakulása az utolsó tíz évben mind arra utal, hogy az újgazdag és az újszegény közötti ellentmondások kezelhetetlenek és nem várhatunk semmi jót a még hátramaradt privatizációból.
Epilógusként tolmácsoljuk Caragiale véleményét a dimbovicai politikusról: „korrupt és állhatatlan, kétségek közt vergődik, tökéletes alattvaló, akaratgyenge vezető, hataloméhes” (idézi a România Liberã szeptember 16-i számban a vezércikk a nagy írót és nemzetpszichológust). Mert nincs új a nap alatt.

NEMÉNYI JÓZSEF NÁNDOR

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008