magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Hiábahaza


Szokatlan, egyedi szókapcsolatból alkotott új fogalmat legújabb könyvében(x) Sarusi Mihály. Noha regényének cselekménye a magyar–román határon keletre és nyugatra egyaránt átnyúló régióban játszódik le, az Arad és Gyula közti régióban, a Hiábahaza nem a térképen, hanem a lélekben, a tudatban keresendõ, abban a régióban, ahol az õshonos temesközi magyarok otthon bozgorok — azaz hazátlanok —, a határ túlsó felén pedig, ahol nem csupán életlehetõséget, hanem otthont, nyugalmat keresnének, románokként aposztrofálják õket.

Szentjánosháza száz évvel ezelõtt még színmagyar falu volt, melyben csak elvétve akadt más nemzetiségû lakos, de ha be is költözött néhány, hamar beolvadt a többségi lakosságba. Az esztelen trianoni döntés a román oldalra sodorta, hivatalos neve Sânioan lett. Az ezt követõ demográfiai folyamat megtörte az évszázados szerves fejlõdést, a falu magyarsága apadásához vezetett, a románság betelepedésével etnikailag új helyzet alakult ki.

Sarusi Mihály Békéscsaba szülötte, de családi szálak révén az elszakított részeken is otthonosan mozog. 2009–ben Kisiratos díszpolgára lett. Nem véletlenül, hisz több mûve — Kisiratos ragadványnevei (tanulmány, 1992), Szalbek–Iratos (falurajz, 2005), Személynevek Kisiratoson (tanulmány, 2005), Kisiratosi tájszótár (falurajz, 2008) — köti e vidékhez, regényeinek cselekményszálai is gyakran átnyúlnak a határon, jelezve, hogy ami egybetartozott – az lélekben, a tudat mélyén szét nem választható.

„E munkámban a temesközi magyar falu pusztulásának, a beolvadásnak, a kényszerû menekülésnek és a megkapaszkodásért vívott küzdelemnek az ábrázolására vállalkozom” — olvashatjuk az író ajánlását a kötet hátsó borítóján. Szegény, többnyire mások birtokán cselédeskedõ emberek lakják, akik a régi idõkben is kemény munkával biztosították a mindennapi kenyeret. A nyomor, az ifjú Szalay uraság galád viselkedése, a határváltozás következményeinek együttes hatása okozta, hogy közel tucatnyi család a jobb élet reményében kivándorolt Brazíliába. Néhányan Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban keresték boldogulásuk lehetõségét. Mások csak pár lépésnyire, de a határon túlra, az anyaországba telepedtek át. Az erõteljes iparosítás évtizedeiben a fiatalság Arad és Temesvár ipari létesítményeiben keresett munkát, elõbb ingázott, majd lakhelyet is változtatott. A tengerentúlra menekvõket a szülõföldre emlékeztetõ helységnév, Sanjuan, sem menthette meg, beolvadtak az idegen tengerbe. A húszas években Magyarországra áttelepedõket még az Erdélybõl kimenekülõk iránti rokonszenv fogadta. A közelség,  a hazalátogatások az otthon maradottakban is tartották a lelket. A városok tömbháznegyedeiben otthonra találókat a gyakori hazautazás lehetõsége tartotta meg többé–kevésbé a faluközösség számára, de ezek a kötõdések is folyton lazultak, erõtlenné váltak. Adott a kötetben egy negyedik hullám is: a kilencvenes években átszökõké. Ez alkalmat teremt arra is, hogy az író felvillantsa, érzékeltesse az anyaországiak meggyengült nemzettudatát, történelmi ismereteinek hiányát, minek egyenes következménye lett, hogy minden erdélyiben románt láttak, nem tudva azt, hogy a határon túl nemzettestvéreik élnek.

Az otthonukat elhagyók helyét elõbb csak szórványosan, majd mind számosabban más ajkú népek foglalták el. A nemzetiségi elnyomás, a „vorbiþi numai româneºte” lélekromboló légköre tartósan vált úrrá ezen a tájon. Õk „a négy évnyi magyar idõ” áldásaiban sem részesülhettek. A szocializmus évei, különösen az utolsó húsz esztendõ, alapjaiban rengette meg a szülõhaza már amúgy is csak az illúzió szintjén létezõ biztonságát, az alkalmazkodás kényszere, a vegyes házasságok, az oktatásban bekövetkezett nyelvváltás kikezdte, majd mind erõteljesebben felfokozta a nemzetiségi lét legerõsebb bázisa, az anyanyelv erózióját is. Mindezzel egyenes arányban csökkent a magyarok száma, vált kisebbséggé saját falujában, annak áldatlan következményeivel együtt.

Kurucz Jani, a regény fõhõse tehetetlenül vergõdik a számára ki– és felismerhetetlen világban. Fiatalságára a külsõ hatásokon kívül súlyosan nehezedik az italos apa tiltása, párválasztásának akadályozása, az iskolázatlanság következménye. Megreked a falu rétegzõdéseinek alsó szintjén. Egyetlen, életét befolyásoló döntése — a nyolcvanas évek utolsó szakaszában — a zöldhatáron való átszökés is tiszavirág–életû lesz. A romániai forradalom után anyja hívó szava találkozik azzal a sokkhatással, amelyet a választott gyulai menyecske lerománozó, ebbõl fakadó elutasító viszonyulása váltott ki benne. Hazajön, s ezzel végleg részese lesz annak a folyamatnak, amely mint medrébõl kiszaladt folyó, sodorja a falu magyarságát a felszámolódás felé. Élete a tõle jóval fiatalabb regáti román lánnyal kötött házasságban révbe jut ugyan, de a szálak, amelyek identitása megõrzésének bázisai lennének, gyengülnek. A falu új gazdasági rendje az anyagi létet teszi bizonytalanná, a vidékre rátelepedõ nyelvi hódítás anyanyelvében gyengíti, a kultúrájában megmarad a kocsmai ének szintjén. Vegetál, lebeg valahol egy világban — a Hiábahazában.

Sarusi Mihály könyvét szívesebben neveznénk irodalmi riportnak. A társadalmi háttér megjelenítése, a pattogó, gyors ritmusú párbeszédekre épülõ cselekménybonyolítás, a napi élet jeleinek közvetlen beépítése indít erre a megállapításra. Ez semmivel sem csökkenti írói szándékának megvalósulását: Szentjánosháza és fogyó magyarsága sorsának, Kurucz Jani életútja bemutatásával, a saját értelmiségi réteg szinte teljes hiánya súlyos következményeinek érzékeltetésével lármafaként int a nemzet jövõje szempontjából. Látlelet ez egy korról, korántsem csak egy falu, hanem az elszakított területek sorsáról.

 

 

(x)Sarusi Mihály: Hiábahaza  Veszprém, 2010.  VárUcca Mûhely 20.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008